A kertek alatt

Kora reggel szép volt a víz, ám valamiért nem volt kedvem pecázni. Kisétáltam a mólóra, rövid kis pergető pecámmal és egy popperrel felszerelkezve. A móló derekánál ívott a küsz a külső oldalon; egy-egy kósza balin kaffantott néhanapján közéjük, de nem bírtam becsapni egyet sem.

Reggeli után viszont úgy döntöttem, kimerem a csónakból a vizet, és kihajózok. Pergetni. A május elsejei tapasztalatokból okulva azonban a pontyozó botjaimat is a ladikba tettem.

Induláskor szemetelni kezdett az eső, és – természetesen – dudorászni a szél. Nyugatról. Nagy kedvem nem volt szembe haladni a hullámokkal Bélatelep felé, ezért nem volt kérdéses: körülnézek a „kertek alatt”.

Ave, Pelso! - Minden, ami keleti...

Szeretek áttekinteni a túlpartra. Az évezredek koptató múlását tanúsító hegyek látványa megunhatatlan, ahogy az állandónak és változatlannak tűnő víz varázsa is az. Ám odaát, az északi parton lenni, s onnét kitekinteni a nagy vízre, számomra mindig különleges és felemelő élmény.

Túrázni – mármint horgász túrázni – nem szoktam, s ennek nem csak lustaságom az oka. Egyszerűen annyi újat és annyi változatosságot rejt a Balaton a „kertek alatt”, hogy már tudom: kiismeréséhez és a vele való beteléshez egy élet kevés. Talán kettő is. Ebből fakadóan jobbára vendéglátó vagyok, ha valakivel – csónakba szállva – kihajózunk a tengerünkre, és szerény ismereteim alapján eligazítani igyekszem őt a hullámok és áramlások között. Éppen ezért nagyon örültem, amikor meghívást kaptam a keleti végekről, némi horgászatra. S nem is akárkiktől.

Tavaszi munkadömping

Kitartott a tél, aztán berobbant a tavasz. Ezért sok minden megkésett, a tavaszi munkálatok különösképpen. Egyszerűen én sem bírok kilábalni belőle, míg mások egy jó darabig nem is fognak…

Tili-toli peca

Emígy egy öreg szigeti pecás minősítette a rakós botos próbálkozásomat még anno, nyilván azért, mert számára érthetetlen módszert látott. Ma újból bepróbáltam a korábbi évek tapasztalata alapján ilyenkor már működő, számomra oly kedves horgászatot, azaz (magyar) tengerre vittem a rakóst. Az elmúlt hetek pontydömpingét látva egyáltalán nem csodálkoztam az eredményen.

Éljen május elseje!

Kivártuk. Reménykedtünk. Korán keltünk, sötétben indultunk. Zoli, Ticsu, és én, egy csónakban. Később, hogy kisütött a Nap, alaposan felégtünk. Így is, úgy is. Mert pirosra pirultunk, és összességében majdnem volt egy kapásunk. Süllőre. A süllő az a halfaj, mely ezen a tavaszon az érem másik oldalára került. Mondhatnám: beégtünk. De rajtunk kívül még ötven csónak és legénysége égett be, itt Fonyódon. Ennyi horgász tévedett volna? Úgy hallom, máshol is égés volt. Hiába, lobbanékony lett ez a tavasz…

A pontyshow folytatódik

Az elmúlt hét a korábbi hetekhez hasonlóan telt. Én reggeltől-estéig dolgoztam, a pontyok pedig időnként elárasztották a móló nyugati, kis víz felőli részét. Szerdán például, amikor hazaértem öt óra körül, szó szerint öt-hét kiló közötti pontyok sétálgattak a mólón.

A lehorgászott Balaton

A kis öreg akkor érkezett, amikor a második készségemet vetettem be. Sötét volt még, hajnali háromnegyed öt. Gyorsan besuhintotta az egyik végszerelékét, majd a másodikon tömködte az önetetőt éppen, amikor máris kapást jelzett az imént bevetett. Akasztás után még odavetette, hogy na, ez legalább kétkilós lesz. Éppen ezért furcsálltam, hogy a hal elsőnek kifordult a hosszú nyelű versenymerítőmből. Jól van, no, legalább hat-hét kilós a ponty, és még nincs kifáradva – nyugtáztam, majd másodikra beszákoltam a tükröst. Nyekergett a szák, rotyogtak a hálószemek.

A tavasz második pillanata

Hajnalhasadás előtt kellemetlenül hideg, erős északi szél fújt. Halásszy – kipillantva az ablakon – legszívesebben visszabújt volna az ágyba, de alvásról már szó sem lehetett (az a fránya biológiai óra…), és különben is, ebédre pontyot ígért. Az ígéret könnyelmű volt, ez kétségtelen. Ha most visszafekszik – egyezkedett önmagával –, legfeljebb elmarad a halebéd, és csirke lesz helyette. Alternatív megoldás, ráadásul garantáltan szálkamentes, tehát nem elvetendő…

Pelso Alaska 2. - Égszakadás, földindulás...

Azt tartja a mondás: jóból is megárt a sok. Hát még a rosszból! Persze, mi a jó és mi a rossz, ez nézőpont kérdése, az viszont nem, hogy miért éppen 110 cm a tó felső szabályozási szintje. A jó a csapadék, és ez lassan kezd megártani, a rossz pedig az, hogy továbbra is téli időjárás van. Késik minden, legfőképpen a süllők ívása, de ennek várható következményeit most nem részletezném...

Ünnepi vereskeszeg

Kinézek az ablakon, és késő őszt látok odakinn. Viharos északi szél tombol, nagy pelyhekben zuhog a hó, ami földet érve elolvad ugyan, de mit számít ez, amikor most Húsvét van. Ám ne szomorkodjunk: az alábbi írással szeretnék ezennel valamennyi kedves olvasónak kellemessé varázsolt Húsvéti Ünnepeket kívánni!