Balaton a horgászoké?


Valószínűleg szorosan összefügg a fentiekkel az alábbi egészen friss hír: benyújtotta felmondását Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója . A döntésről az érintett tájékoztatta az MTI-t, további információt nem árult el.



Nyugdíjas otthon

szegény7.jpg

Az otthonba új lakó érkezett.

Ahogy általában szokás, erőszakkal került oda, sőt, sokáig azt sem tudta, mi történik vele. Hosszú élete során nem volt rá példa, hogy ne a saját törvényei szerint cselekedjen. Ösztönösen tudta, hogy most olyasmi történik, amit eddig csak a zsigereiben sejtett. Valami olyan rossz dolog, mely véget vet eddigi életének.

És mindennek oka az a különös desszert volt…

Címkék: nyugdíjas pontyok 

Horgászblog díj - 2013

blogdijjjjjj.jpg

Felszállt a füst, és Földi kománk torra hívó dobjai kihirdették: Szigetközi Csónakos Pecásé lett az év horgászblogja díj! Most én is megdöngetem tam-tam dobomat, csakúgy, mint Atyafi vagy Vidéki, hogy másfelé is hallják: Nátz Ervin szerkesztő joggal tűzheti oldalára a kitüntetést. Ezúton is gratulálok neki, és kívánom, hogy jó egészsége, töretlen botja sose hagyja el, és továbbra is szebbnél-szebb élményekkel, fotókkal kényeztessen bennünket, olvasókat!

Gratula Ervin!

Címkék: 2013. év Horgászblogja Díj 

Pontyvész a láthatáron - 2. fejezet

Kertek alján a koi herpeszvírus?

koi1.JPG

Sokat gondolkoztam azon, hogy az alábbiakat közszemlére tegyem-e, vagy sem. Több ok is gondolataim megjelenítése ellen szólt, és ezek közül egy mindenképpen kapitális ok.

Mert mi van akkor, ha a Balatonban felüti fejét a koi herpesz, a nyár kellős közepén? Üdülők, nyaralók tízezrei fürdenek ekkor a Balatonban, és fogyasztják a vendéglőkben, strandi büfékben kínált „balatoni” pontyot. El lehet képzelni, mi történik, ha megszületik a bejelentés: a pontyok egy speciális herpesz vírustól pusztulnak a tóban.

Címkék: KHV 

Mikulás napi díjazás

blogdíj.JPG

Még néhány hét, és leperegnek az utolsó lapok is a 2013. esztendő naptárából. Sok horgászélményben már nem lesz részem, talán halat sem fogok, de üsse kavics: eljön legalább az emlékezés ideje. Már most vegyes érzelmekkel gondolok vissza a tavaszi, nyári és őszi horgászatokra, a mindig változó arcát mutató Balatonra.

Most azonban másra emlékezünk. Elsősorban Pupára, aki 2011-ben megalapította az év horgászblogja címet, s e szép kitüntetést immár jó néhány, igazán tetszetős és tartalmas blog mondhatja magának. E cím nem jár más egyéb díjjal. Nincs pénz- vagy tárgyjutalom, az elismerés csupán egy aprócska kis kép, melyet a nyertes ki kell hogy tegyen a blogjára. Ennyi.

Címkék: 2013. év horgászblogja díj 

Haltalan hétvége

atya4.JPG

A vendégvárás izgalmas dolog. Különösen, ha olyan vendéget, sőt, vendégeket vár az ember, akit már régóta ismer, de személyesen mégsem találkoztak eddig. Ezen a hétvégén pont került egy régen megrajzolt i-re. Hogy fontos volt-e a horgászat, és szükséges volt-e a halfogás ebben a szűk napban, alább kiderül…

Címkék: Atyafipeca ClogFlyFishing Horgászvidék 

A "látott hal" dicsérete

gardália.JPG

Ködös novemberi délelőtt. Ilyentájt már nem szokatlan időjárás, de ma, a gardák fesztiválján nem bánnánk, ha kisütne a Nap. A nehéz, tüdőt nyomasztó pára rátelepedik a vízre, az ember kabátjára és a halász még szárazon heverő hálójára. Valahol előttünk, a homályban hajó szalad, mögötte négy piros bója sejlik át a köd függönyén, és szinte várom, hogy mögülem, a Gurbicsatetőről valaki lekiáltson:

– Gardaaaaaa! Háájóóráá!

Címkék: halászat Tihany gardafesztivál 

Hamarosan itt az új VHR

vhr.JPG

Nem, nem valami új orsó, esetleg horgászbot beharangozója következik. Most még a csapból is ez folyik, az ereszről is ez csepeg, s ki hátrahajtott fővel, becsukott szemmel, ki pedig esernyőt tartva áll a hírzuhatag alatt. Nagyon sok vélemény olvasható erről pro és kontra, ahogyan ez természetes ilyen alkalmakkor. A végrehajtási rendelet véglegesnek tekinthető változata megoszt és uralkodik majd, de még sokáig vitatémát nyújt az erre érzékeny horgászoknak.

Címkék: VHR 

Hétköznapi csoda

márna2.JPG

Néhány napja kaptam egy levelet Jantner Csabitól. Amikor beleolvastam, igencsak elcsodálkoztam. Nem hittem volna, hogy a korábbi írásomban való felkérésre ilyen hamar érkezik válasz, különösen, hogy azt a felkérést csak a bénaságom elkendőzése végett vetettem fel. Íme a levél:

Címkék: márna 

Harcsafohász

harcsafohász2.JPG

Ereszkedjünk térdre, balatoni sporthorgász társaim!

Nem kell feltétlenül kelet felé fordulnunk (Akarattyánál főképpen balgaság lenne), ellenkezőleg: legyen szembe velünk a víz, s mormoljunk el egy imát a megtépázott, tűzzel-vassal üldözött harcsáinkért!

Mert bajban vannak – ismét…

Címkék: harcsa halpusztulás 
süti beállítások módosítása