Az esőhozó

Húsvét hétfőn a vándorhorgász ugyan nem érkezett meg, de helyette jött egy nagyon szép, baráti levél. Rendhagyó módon szeretném ezt a levelet most közkinccsé tenni. Azért rendhagyó módon, mert az első poszt lesz, melyet nem én szereztem, csak kaptam; aktualitása az első pillantásra talán régen elmúlt, vagy... mégsem? Ígérem, igazi irodalmi alkotás következik most, Jantner Csaba barátom tollából, akit talán keveseknek kell bemutatnom. Csaba a Paksi Sporthorgászok Egyesületének elnökhelyettese, elkötelezett halvédő, szenvedélyes horgász, és ahogy alább kiderül, jól bánik a klaviatúrával is...

Címkék: húsvét novella eső kocika jantnercsabi 

Halat a Balatonba! - 2.

Az előző részben nyitva maradt a kérdés: miért haszontalan dolog azonnal kifogható, 1,5-2,5 kg-os pontyokat telepíteni a Balatonba? Előre szeretném jelezni, az okfejtésben rejlő hibalehetőség jelentős, éppen ezért az alábbi számokat ne tényként kezeljük, sokkal inkább egyfajta iránymutatásként.  

Címkék: telepítés ponty pip 

A húsvéti vándor

Kopogtatásomra Adri, a szomszédasszony csak résnyire nyitotta ki az ajtót. Jobb kezemben tartott kölnisüveggel szinte szemmagasságban találkozhatott, ám bizalmatlansága a legkevésbé sem múlt el.

- Látni akarom a bal kezedet is!

Ártatlan képpel tettem a jobb mellé üres bal tenyeremet.

- Felesleges pánikolni. Elmondom a versikémet, kapsz némi kölnivizet, én kapok egy kupica pálinkát meg egy piros tojást, aztán már megyek is tovább.

Címkék: húsvét novella 

Halat a Balatonba! - 1.

A Horgász szemmel a Balatonról című posztokban igyekeztünk körüljárni a tájidegen halfajok ráhatásait a balatoni életközösségre, szem előtt tartva az őshonos halállományok érdekeit. Kétségtelen, nem volt teljes az okfejtés, de azt leszűrhettük, hogy a felemlegetett halfajok egy része rendkívül káros szerepet tölt/töltött be a tavi anyagforgalomban, míg néhány faj jelenléte – napjainkban – semlegesnek tekinthető. Most tekintsük át az őshonos halfajok okszerű pótlásának környezeti és gazdasági feltételeit. (Ez az írás az egykori EuroHorgász magazinban már megjelent) 
 
· 1 trackback Címkék: telepítés ponty süllő 

Stresszorok a Balatonban? Nahát!

A megszokottnál talán kissé hosszabb csend után jelentkezem, aminek több oka van. Hajnaltól késő estig, „látástól-vakulásig” tart a munka, mert a tavaszi, melegedő vízen történő halászat nem egyszerű mutatvány. Túl vagyunk a kilencedik vagon (900 mázsa) lehalászott halon, miközben intézgetem a sztrádára tévedő szarvas okozta kellemetlenségeket. Fizikailag most le vagyok strapálva, na de hogy a szellemet is fárasszák ilyen frankó hírekkel… 

Címkék: busa angolna 

Ez elment vadászni, ez meglőtte...

Rendhagyó, vadászós poszt következik. Hal nem lesz benne, horgászat sem, és a Balaton is legfeljebb a közelségével kapcsolódik a tegnap este történéseihez. 

Címkék: vadászat 

Pontyok a porondon

Végre-valahára szélmentes, napsütéses tavaszi nap köszöntött ránk. Elérkezett hát az idő, hogy új szerzeményeimet, amikkel egy korábbi poszt bevezetőjében már „dicsekedtem”, megismertessem a Balatonnal. Kufa barátom ráadásul rábeszélt, hogy szegődjek mellé társnak a csónakjába, és közösen nézzünk utána a ligeti szélvizeken: vajon megszéledtek-e már az ébredező pontyok? 

Címkék: tavasz ponty 

Kiszárad a Balaton?

Számomra kezd kissé unalmas lenni ez a téma, a néhány okoskodó, aggódó, rémképeket felfestő szakértő megjelenésével együtt. Minden alkalommal előjön, amikor az év eleji vízszint kisebb az adott egyén – jelen esetben a horgász – által elvártnál. Hogy pontosabb legyek: a szabályozási szint felső határánál, a 110 cm.-nél. Mert nem tud kikötni a csónakjával. Mert messzire kell besétálni a vízbe. Mert aszály lesz, és ki fog száradni a tó. Szerintem meg, mert kilátszik a hal háta… 

Címkék: kiszáradás vízállás 

Jégveszte után

Dolgos héten vagyok túl. Vége a semmittevésnek, gőzerővel elindultak a halászati munkák, pénteken és szombaton pedig kilátogattam a HIT csarnokba. Jók ezek a kiállítással egybekötött vásárok, mert sok távoli ismerőssel, baráttal, egykori versenyzőtárssal szinte csak ilyenkor van lehetőségem találkozni. Ráadásul új technikai eszközökkel is felszerelkeztem, ám ezekkel majd egy későbbi posztban dicsekszem részletesebben… 

Címkék: bodorka télikeszeg karikakeszeg 

Pergettyűs Tomi keszegjei

 

Ha véletlenül valami oknál fogva nem sejtem, hogy itt a tavasz, egy valamiből csalhatatlanul megtudhatom: Pergettyűs Tomi megérkezett a szigetre. Jobb helyeken a gólya szokott elsőként érkezni, vagy a fecskék, de itt a szigeten öreg barátom megelőz mindenféle tavasz-hírnököt. Tegnap még jég fedte a kikötő vizét, mára – Tomit köszöntvén – teljesen kiolvadt. Uraim, lehet horgászni!

Címkék: bodorka sülthal vörösszárnyú 
süti beállítások módosítása