MataLand
December 20.
Nem sokkal dél előtt parkolok le Őcsényben, Matasics Józsiék portája előtt. Az, hogy néhány nappal vagyunk Karácsony előtt, csak a naptárból látható és érezhető: tizenöt fok meleg, kora tavaszias napsütés. Menyhalazni indulunk Mata mesterrel Mohácsra, ahol Karcsi bátyánk tanyáján kvártélyozzuk majd el magunkat, de most úgy tűnik, kirándulásunk célja legkevésbé a menyhal lesz. Inkább márna, keszeg, de semmiképpen sem menyhal ebben a remek, tavaszias időben.
No, de előtte nézzünk szét a Mata wobblerek szülőszobájában - nyitom meg a portaajtót, kopogás nélkül. Szálkás szőrű tacsi tipeg elém, mint fogadóbizottság, s valami egészen kellemes harmónia lengedezik az ajtó túlsó oldalán. Utoljára Atyafi portájára toppanva éreztem hasonlót...
Mataporta, bejárat, szemben a szentély ajtaja. Gyerünk tovább!
Nocsak - pillantok az ablakpárkányra, ahol rendesen muskátlik szoktak díszelegni, de a muskátliszezonnak már vége. Ugyan az időjárás miatt kint lehetnének még a muskátlik, de Karácsony előtt - rendesen - nekik már másutt a helyük. Egyre otthonosabban érzem magam, egyre szimpatikusabb a porta... :-)
Kitárom az ajtót, és belépek a műhelybe. Oda, ahol Mata Mester szabad idejének nagy részét tölti. Íme a szentély és a Mester, valamint Tamás, aki szintén dunai pergettyűs mester, és egészen véletlenül - ki hinné! - Mata wobblerekkel horgászik. A tudósító pedig, miután lekezel házigazdával és horgásztárssal egyaránt, megáll a műhely közepén, és - körbenéz...
Van látnivaló!
Szakmai ártalom, de elsőként valami hálóféleséget szúrok ki. Vizsgamunka lehet, mert a halászeszköz makett méretű.
No kérem. Tipikus esztergályos műhely, immár látom, valóban jó helyen járok. Kérdezem Matát, ők kicsodák? Mire sorolja: az első néni számvitel, a második portaszolgálat, a harmadik..., de ekkor intek, hogy tudom: takarítónő és postásnéni... :-)
Tovább szemlélődöm, és szépen, lassan, de biztosan évtizedeket süppedek, egészen a klasszikus, "békebeli" esztergályos műhelyek korszakáig. Valódi műgyűjtemény van itt kérem, a (nem is olyan) régmúlt munkásmozgalom időszakából!
Hirtelen újabb, szívemnek kedves látnivaló: bográcsok! Egy tipikus halfőző és egy pörköltes. Alattuk naptárszerűség 1987-ből. Mata igazi műgyűjtő, ha már L.R. reinkarnációja nem lehet... :-)
Megkönnyebbülök. Megtalálom a kínálóasztalt is! Most már csak egy szék kellene, de Mata nem hagy leülni (párlatot sem kapok, elvégre hosszú az út még Mohácsig). Azt mondja, ez a Lehel-et nagyon kedves emlék számára (az első hűtőjük), és újabban jó szolgálatot tesz a műhelyben. Pofátlanul kinyitom (pedig nem illik más hűtőjében turkálgatni), mert annak idején, a Drina mentén például ilyen hűtőben műlégy gyűjtemény tároltak. FelLehel-ek: a hűtőben nem wobblerek sorakoznak, hanem az, amire szüksége lehet egy megfáradt műhelyvezetőnek a nap végén. :-)
Odébb kórházi segédeszközök, horgász segédeszközök és egyéb, építőipari-autószerelő segédeszközök színes kavalkádja fogad. Félve nézek tovább, miféle segédeszközöket találok még, de természetesen minden rendben!
Idébb pedig, szép rendben a "föstékek", higítók és egyéb, wobbler készítéshez nélkülözhetetlen segédanyagok a polcon.
Végül megállok a munkaasztal előtt. Néhány félkész, éppen kiesztergált fahalat találok ott, és a különleges faanyagot, amiből a Mata Wobblerek faragódnak. A fa Afrikából származik, nagyon könnyű, mégis sokkalta keményebb, mint a balsafa.
Mata Mester közben beavat a készítés folyamatába is. Lelkesen mutatja a kellékeket, és a szemem előtt állít össze egy wobblert. Így elnézve, pofonegyszerű az egész... :-)
A munkaasztal felett a ma már jól ismert Mata műcsalik teljes arzenálja (A csalik közötti folytonossági hiány akkor képződött, amikor Mata Mester Tamással meglátogatta a kínálóasztalkát, és hátat fordított nekem... :-) :-)
A Mester munka közben.Itt éppen drótot hajlít kellő formájúra és méretűre a speciális, Lada kormányműből (?) készített munkaeszköz segítségével. Műszaki érzékem a béka feneke alatt, ezért csak tátom a számat...
Aztán festünk is kicsit...,
...majd megpillantom a már lealapozott, lecsiszolt műcsalik száradó arzenálját... :-)
Váratlanul kopogtatnak. Nicsak, egy világbajnok érkezik barátjával! Világbajnok pergetőhorgász, akinek Mata - a képen látható módon - örül, s ha már így esett, ebédhez invitál valamennyiünket.
Ebéd előtt azonban átesünk a sportolók egy nagyon szép szokásán: mezt cserélünk. Átmenetileg (fél)meztelenek leszünk, ám így nem illik asztalhoz ülni... :-)
Kis csapatunk, kiegészülve Fülöp Jánossal, Őcsény polgármesterével eztán az asztal elé járul, és szinte felfalja Zsuzsa asszony remek főztjét. Ugyan itt nem látszik, de a remek húsleves után pazar sült oldalast kapunk hagymás tört burgonyával. De nem látszik a cukrászmestermű sem, a csodálatos tiramisu, ami megkoronázza Mata Mester és Zsuzsa asszony vendégszeretetét. A tudósító ezúton mond köszönetet Zsuzsinak a sok fáradozásért, a remek kiszolgálásért!
Talán mondanom sem kell: közel négy óra lesz, mire elbúcsúzunk egymástól, és autóba ülünk Mata Mesterrel. El kellene érnünk a fél ötös kompot Mohácson, ahol a túlsó parton Karcsi már vár bennünket. Ráadásul halászlét ígértem, még főznöm is kell. Megcsúsztunk, ami veszélyezteti a menyhalhorgászatot. Okkal kételkedtem...
A kompot elérjük, és hamarosan letelepedhetünk a Bokor Tanyán. Ódon falak, melyek egykor, évszázadnyi idővel ezelőtt kocsmaként szolgáltak. Rájövök: Karcsinak így könnyű... A sokat hallott téglák ősi halászokról, régi orvhorgászatokról, rafkós betyárokról mesélnek nap mint nap Karcsinak. Bevallom, a kályha melege, a régi bútorok és a Duna szinte behallatszó, surranó lépkedése maradásra késztet, de nem tehetem. Végre én is hozzájutok némi párlathoz, majd magukra hagyom a Mestereket, és Gyuláékhoz vonulok át főzni. Ott ugyanis már lobog a tábortűz, bogrács előkészítve, sőt, Gyula menyhalra horgászik.
Valójában őérte jöttünk...,
...amit Gyula hamarosan bemutat élőben. Míg előkészülök a főzéshez, megfogja a párját is, majd vacsora előtt Zoli szomszéd hoz fel egy bő másfél kilósat. Ámulok, mert ekkora menyust még nem láttam. Ráadásként Zsolti is hoz egy szép menyust, amit azon nyomban megkérgel, és sütéshez előkészít.
- Jól csinálom? - kérdezi Zsolti.
- Remekül - biztatjuk, és megkérjük, hogy a kép alján látszó flaskát dobja felénk, mert nem férünk hozzá... :-)
Elkészülök én is a lével, asztal megterítve, lehet vacsorázni!
Szinte hihetetlen, de a szabadban költjük el estebédünket. Csodálatos idő van. Mata Mester ejtőernyős, repülős múltjáról kezd el mesélni. Anekdoták tömkelege elevenedik meg az asztal mellett, miközben Évi rendkívül ízletes forralt borát szopogatjuk.
Mester és tanítványa.
A hallgatóság pedig szájtátva füleli Mata történeteit. A tábortűz lobog, az idő gyorsan telik. Mint mindig, ha jó társaságban, végre minden gondot-bajt hátrahagyva múlathatjuk. Látom mindenkin, a horgászat nem is hiányzik senkinek.
Mikor asztalt bontunk, és megtérünk pihenni, elhatározzuk: hamarosan, ugyanitt! De tudjuk: nehéz mindezt összehangolni...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
deepee 2014.12.22. 19:37:21
wobblermania.wordpress.com 2014.12.22. 21:52:09
Willyfog67 2014.12.23. 17:36:15
@wobblermania.wordpress.com: A menyus valami ritka jó halfalat, ehhez nem fér kétség. De ahhoz sem, hogy saját készítésű műcsalival (horgászkellékkel) halat fogni a pecában nincs feljebb!
