Márnafalván horgásztam

Ez a kirándulás már az elmúlt esztendőről húzódott, de Csabi szeptember végén rám parancsolt: se tovább! Azaz, ha törik, ha szakad, el kell látogatnom hozzá Márnafalvára, mintegy viszonzásképpen az ő balatoni kiruccanásaiért.

Azt azonban nem gondoltam, hogy törni is fog, és szakadni is. Valahol mélyen bujkált bennem a félelem, mert Csabi idén mindannyiszor csaknem betlizett nálunk, leszámítva egy balint és egy szebb sárgadolmányost, de mindezekért mennyit horgászott… Szóval, féltem a törlesztéstől, ám nem azért, mert Csabi szándékosan c-vágányra tenne; egyszerűen a Duna emel minduntalan valami fölényes tekintélyt fölém, ha leülök a partjára. Ez viszont nem csoda, ha a Balatonra és szerény folyóvízi horgászismereteimre tekintünk.

Márnafalva. A Duna jobb medrében fekszik, lakói békés, igazán dolgos halak. Ők a folyó napszámosai. Ilyenkor ősszel különösen tevékenyek. Hiába, készülni kell a télre, a lehető legtöbb energiát kell felhalmozni, és ez még túlórát is igényel tőlük. Mi ezt úgy csináljuk, hogy egy véndőbe raktározzuk a szükséges zsiradékot (szerencsés esetben mangalicáét), de őnekik a tápcsatornájuk a véndő; tömni kell ezt álló nap mindenféle emészthető anyaggal, amit a folyó eléjük sodor.

A kialkudott napra rossz időt jósoltak. Nem volt mit tenni, elvégre nem vagyunk cukorból, vannak remek vízhatlan ruháink, csak a szél ne fújjon szemből! A széllel aztán nem is volt dolgunk, de az eső – különösen a horgászat utolsó órájában – úgy szakadt, ahogy korábban a zsinórjaink. A törést sem tudtam elkerülni: első bedobásom a remek rezgőspicces pálcámmal olyan balul sikerült (fonott dobóelőkéből készült speciális hurok a bothegyre), hogy az elveszített, értékes végszerelék (:-)) mellett a botom mindjárt három centivel megrövidült. Igaz, ettől sokkal „gerincesebb” lett, ami húsz dekák hajigálása, a víz sodra és a halak ereje okán tán még előnyös is volt.

A peca megkezdése előtt Csabi nagyon előzékeny vendéglátónak bizonyult. Kezembe nyomott egy decis poharat, és ha nem figyelek, tán még tele is töltötte volna jófajta sárgabarack párlattal. Ennyi pálinkától azonban leszédültem volna a ládámról, elragadott volna a Duna, megevett volna egy fűrészhal, hogy aztán jól kiröhöghessen…, de nem is sorolom tovább, hiszen horgászni jöttem, a márnákkal való randevún pedig mégsem jelenhet meg spiccesen az ember. Nem, a bothegy törés e pálinkának nem tudható be, hiszen az olyan gyorsan bekövetkezett, hogy csak éppen melegíteni volt ideje annak a bizonyos párlatnak… Különben is csak két nyelet volt.

Csabi előzékenyen „maga alá” ültetett. Persze nem úgy, ahogy a kedves olvasó gondolja: folyóvízen a folyásirány szerint alul elhelyezkedő horgász van előnyösebb helyzetben (Az eredeti szennyes gondolatmenet szerint, ez korántsem biztos, hogy így van…). Sokkal előnyösebb helyzetben! A hal alulról érkezik, az etetőanyag lefelé sodródik, a felcsalizott horgokból pedig – értelemszerűen – az alsóval találkozhat előbb a hal.

Elméletben.

Minderre a gyakorlat aztán hamar rácáfolt. Csabi hét kapást és néhány szép márnát is elkönyvelt, míg én csak kosarat tömtem, dobtam, ültem, újból kosarat tömtem, dobtam…, és figyeltem barátom szakavatott mozdulatait. Sebaj, valakinek fel kell vállalni a krónikás szerepét is!

Megállj, jössz te még a Balatonra! :-)

Márnafalva lakójának...

...Márnafalvában a helye!

Pedig mindent úgy csináltam, ahogy a nagy kék könyvben meg vagyon írva: klipszbe akasztott zsinór, a kosárban pedig mindenféle márnafinomság, a horgon csonticsokor. Ugyanaz, mint Csabinál. Csakhogy…, és ezek a csakhogyok általában meghatározzák eredményességünket: az én kosaram – megtalpalva – 180 grammot nyomott üresen, míg Csabié 115 grammos (4 unciás) volt. Az enyém szinte azonnal megállt ott, ahova dobtam, míg Csabié kilépegetett a padka közelébe, ahol pedig a halak tartózkodtak.

A hetedik kapás után átjött hozzám, és a kezembe nyomott egy 4 unciás kosarat. Átszereltem, és milyen érdekes: hamarosan egy szép marci tekerte meg a feszesebbre”stabilizált” bothegyet, amit rövidesen nyakon ragadhattam. Nem is emlékszem, mikor fogtam utoljára márnát; alighanem tizenéves koromban, egy nemzetközi horgászversenyen Revnice-ben, a Berounka folyón…

Az első...,

... a második...,

...és a sokadik marci

Ezután már működött az alsó hely nyújtotta előny, és délre befogtam Csabit – legalábbis a kapások számát illetően. Érdekes, de a délelőtti órákban csak és kizárólag márnák jöttek, keszegféle még mutatóba sem. Barátom néhány szép gébet is kipirgált, de szerencsére nem zavarták a horgászatunkat. Olyannyira, hogy én egy darabot sem tudtam fogni.

Dél körül némileg javult az idő, hiszen kisütött a nap, ezzel együtt a kapások is megszaporodtak. Sajnos sok halat veszítettünk a kagylók dezertőrködése miatt; az elgyengült előke legtöbbször a fárasztás vége felé adta meg magát. Volt félbe maradt kapás is, s lám: kicsévélve a végszereléket, azon horoghiány mutatkozott. Mire bevághatott volna a horgász, a kagylók elintézték az előkét.

Hamarosan újból beborult, ám ez nem zavarta a keszegek megjelenését. Jobbára kiló alatti dévérek csipkedték a csonticsokrot, csak én ügyetlenkedtem el testesebb példányt. Csabi viszont szákba kényszerített egy igazán remek darabot. Nem mértük, de a két kilót biztosan elkerülte. Fogott egy sérült, s ettől kissé amorf, már-már ponty jellegű testet formázó marcit is. A hal rövidsége ellenére éppen háromezer grammal mérlegelt. Hozzáteszem, a partra tessékelt közel húsz darab bajszos közül csak három volt két kiló alatti, a legnagyobb pedig 3,5 kilót nyomott (Természetesen Csabi fogta. Hiába kérem, a hazai pálya előnye…).

dévér az apróbbak közül

Kivételes kondíció, remek egészség!

Az utolsó órában rendesen elvert bennünket az eső, kicsit átáztunk, kissé összesaraztuk magunkat a Duna felpuhult hordalékával, de a kedvünk megmaradt. Én már pakolgattam, amikor Csabi egy újításra szánta el magát: fonott zsinórból kötött előkét. S lám, eztán mind a négy marcit, amit megakasztatott, szépen szákba is terelt. A fonott előkezsinór nekem is ott lapult a ládámban, de eszembe nem jutott hadrendbe fogni. Pedig elkerülhettük volna azt a mérvű haljelölést, amit aznap végeztünk. Tehát, ha olyan márnát fogtok, aminek a szája sarkában egy x-es méretű xy márkájú horog fityeg rövid 16-os húron, kérjük, azt a Pelsológia e-mail címén (pelsologia@freemail.hu) jelentsétek be a méret és horogtípus pontos megjelölésével. Az első tíz bejelentő értékes könyvjutalomban részesül! :-)

A legnagyobb dévér Csabi merítőjébe került

Ponty alkat, márnabőr alatt

Régen pörgött el ilyen gyorsan horgásznap. Ez is azt mutatja, milyen jól éreztem magam Márnafalván, amiért elsősorban Jantner Csabit illeti a köszönet. Valahol úgy voltam aznap a Dunával, mint az én kedves, agyonhalászott, lerabolt, túlhorgászott Balatonommal…

Címkék: márna Duna jantnercsabi

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr295563777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

March Brown 2013.10.12. 12:39:24

Zsolti, én nem ismerek rád! A múltkor a balin, most a márnák. Mi lesz Veled? Még elhívnak ötször a Dunára, oszt elkezded böngészni az ingatlanos hirdetéseket.:)))))
Azé' ne izgujjá, majd mi kiokosítunk Dunából, haza sem akarsz majd menni a partjáról... :)))

Üdv,

Levente

10.2013.11.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.10.13. 15:03:44

Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.10.14. 10:13:59

A Balaton pártján

Könyveimről

Pelso a Facebookon

Ajánlott linkek

Utolsó kommentek

Címkék

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb

Linkek

RSS