Október

október3.JPG

Az öreg dérszakállú a semmiből érkezett. Én már csak azt láttam, hogy ott áll a móló végén, csípőre tett kezekkel, és ahogy elcsónakáztam mellette, kajánul rám vigyorgott.

Úgy tettem, mintha nem venném észre. Nevess csak, vén betyár, korai még az örömöd – gondoltam magamban, miközben állig húztam a pulóverem. Legszívesebben kesztyűt is húztam volna a kezeimre, olyan hideget lehelt az öreg.

Attól fogva nem csak én fáztam, de a halak is. A pontyok mindenképpen; összekapták magukat, mint reggelenként a fehérre mázolt fűszálak, és a minap még szemtelenkedő darazsak fészkeik mélyén. A Bakony ormairól lesurranó szél pedig csak szaladgált naphosszat a Balaton felett, aki hangos locsogással kürtölte végig a parton, mólók szárnyain: tél van!

Fityfenét van tél – dohogtam délutánonként, s ha lehetett, ha nem, mentem durcásan a nagy vízre. Néha eláztam, olykor kapaszkodnom kellett, úgy dobált az elnyújtott keleti hullámzás, és minden alkalommal jól összefagytam. Talán mondanom sem kell, néhány süllőt leszámítva a pontyok teljes bojkottal fogadták igyekezetemet. A kertek alja elcsendesedett, talán végleg erre az esztendőre…

Ma reggel már ki se hajóztam. Pedig hajnalban könnyű déli szél fújt, de az elmúlt napok sikertelenségei elkedvetlenítettek. Megvárom én, amíg az öreg dérszakállú visszahúzódik – üdvözöltem a csípős reggelt, és egy hirtelen gondolattal magamhoz kaptam pergettyűs botomat.

Az öböl csendes, küszök nem mozognak, és még szerencsére a vitorlások sem. A túloldal kihalt; igazi őszi csend terpeszkedik körülöttem.

Csukát szeretnék fogni. Ennek megfelelően kapocsba akasztok egy 13 grammos, ezüstös Orkla-t; ez a műcsali már számtalanszor bizonyított ilyentájt, akár mélyen, lassan vezetve, akár kicsit sietősebben, vízközt. Mivel csendes a víztető mindenütt, a mélyben való billegtetés mellett döntök.

Az öböl belső részén fél órát pergetek. Nem akad semmi. Ha van csuka, általában ennyi idő alatt horogvégre kerül. Pontosabban: ha van – és éhes. Mert ez utóbbi is fontos, ámbár az a bizonyos kulcsinger…

Sem kulcsom (a kikötőmester enged vissza a szigetre), sem ingerem nem maradt a maradásra. Előttünk állok meg, és csak úgy gondolomformán, jól elnyújtom Orkla segédtisztet a túloldali móló felé.

Idő kell, amíg alászállt a fenékre. Aztán, amikor tekerek kettőt a hajtókaron – pikk-pakk, két bizsergés. S máris szaladgál a húr, elevenedik a nyél, nocsak, itt lenne az első csukakoma?

De nem az. Balin igazolta le a segédtisztet, ráadásul halálos pontossággal: a partközeli, tiszta vízben vékony vércsíkot húz maga után. A szép fenekeszeg kopoltyúját fogja a horog, sajnos esélye sincs a túlélésre.

október5.JPG
október1.JPG

Még néhányat dobok itt, aztán kijjebb húzódom. Csuka lehet bárhol, gyakran az öböl közepéről kerül elő. De most is balin fogja meg a mélyben éppen csak megindított műcsalit. Delfin módjára szaltózik egyet az öböl közepén, teste ruganyos ezüstnyílként villan a reggeli napsütésben, hogy annál szelídebben kerüljön a partszélbe. A horog szájszélbe akad, mehet is vissza tovább riogatni a küszöket…

Bizony, napsütés! Hirtelen melegem lesz, lekéredzkedik rólam a pulóver, s dobnék éppen, amikor valaki vállamra teszi hűvös, mégis langyosnak tűnő kezeit. Hátrafordulok. Egy fiatalember tornyosul fölém. Kezeiről tarka falevelek hullnak, szemeiből könny helyett must csurog, kabátját pedig az ősz szőtte krizantémból.

Mindszent hava a fiatalember, és éppoly’ jókedvűen mosolyog, mint ez a mai reggel…

október4.JPG

Címkék: novella pergetés balin 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr695552952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.10.05. 20:54:51

Na végre, hogy sikerült valahára egy halat fognod. :-O :-O :-O
De megállj barátocskám! Most lebuktál! Azzal a sapkával hibádzik valami, mert hasonlót láttam a Magyar Horgász 1999-es számában egy gyékényesi horgász fején. Egyébként látszik a felvételen, hogy nyári fogásról van szó, csak a horgász októbert színlelve sapkát húzott, hogy majd jól jöhet ez a fotó az őszi bejegyzéseknél. Ja és a balin meg hajon fő!!!! Lebuktál!!

Egy becsületes horgász.

Clogfly 2013.10.05. 21:09:42

Annyira, de annyira, de annyira le kéne menni. De mikor? Ha megszámolom, hány hétvége van egy évben, szinte alig horgászok valamit. Pedig a krizantémkabátos úriember nekem is nagy barátom, csak ritkán jön el, és évente csak néhány napot marad. Olyan keveset, hogy néha nem is találkozok vele...sajnos...
Ez az írás pedig nagyon jól esett így lefekvés előtt. :)

Willyfog67 2013.10.05. 21:12:30

@AtyafiPeca: Azér ez a kép lett berakva, mer a többin látszik a mólót átúszó nyaraló, itt éppen kitakarom... A sapkámat pedig nem adom kőcsőn, akárhogyis szeretnéd...:O
Még egy ilyen beszólás, oszt kitiltom innét! :O

Willyfog67 2013.10.05. 21:14:35

@Clogfly: Csináljunk őszirózsás forradalmat! Az elméletileg szabadnap, legalábbis nekünk. A gyógyszertár is bezár...:-)

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.10.06. 08:32:43

@Willyfog67:
Októberben a vizicickányok sem tevékenykednek. Már csak a F-B útvonalért is megérné lemenni, természetesen a halászlé is nyomna a latban és WF személye is garantált :-) lenne. Marcsit kéne még beszervezni, meg a Novodomszky Évát és a HírTv-től Kovács Andreát. Stipistop Andrea! :-):-)
www.google.hu/imgres?imgurl=http://mno.hu/data/cikk/54/50/cikk_5450/kovacs.jpg&imgrefurl=http://mno.hu/hirtv_musorvezetok/kovacs-andrea-5450&h=828&w=610&sz=260&tbnid=Dis25na7-Ta2QM:&tbnh=90&tbnw=66&zoom=1&usg=__jyciKNzJtiCHo89KbTLtcjmGL80=&docid=QAQoc8jUV5n2OM&sa=X&ei=7ANRUpGwBOy10wXmr4GwDQ&ved=0CC8Q9QEwAA

Willyfog67 2013.10.06. 20:34:13

@AtyafiPeca: Nem, nem halászlé lesz. Petyeg. A híres fonyódi petyeg, ahogy Marcsi főzte...:-)
Megyek is, kell hozzá fognom egy darabos pontyot, vagy márnát. Stipistop pedig nincs, mindenki arrafelé lógat a csónakból, amerre a pálcája áll. :-O Helykunyerálás, keresztbedobás kizárva. A compó nem elvihető. CunciMókus a parton marad. Csalikat én biztosítok, mindenféle szemetet nem engedek berámolni a hajómba. Este, horgászat után kötelező írás. Kérdés? :-)))

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.10.06. 21:02:23

Magyar Hüperiónt lehet vinni? :-)Felolvasnék lefekvés előtt.

godzikka 2013.10.07. 08:35:41

Szia Willy,

Miután nem sikerült lebeszélni a vizesekkel a víztelenítést, "kénytelen leszek" megint egy péntek-vasárnap látogatást tenni. Maradt még: fűnyírás, sövénnyírás, kis villanyászat. Remélem marad(t) még ezen felül: idő pecázni, és csuka az öbölben :)
Remélem jól sikerült a hallé az állatorvosnak, és a dunai vendégség is.

Grat a balinokhoz!

godzikka

Willyfog67 2013.10.07. 15:33:42

@AtyafiPeca: Hozhatsz, de csak reggeli közben olvashatsz fel belőle, mert lefekvés előtt esetleg álmatlanságot, netán rémálmokat okozna a szűk hallgatóságban...:-))))

Willyfog67 2013.10.07. 15:37:12

@godzikka: Ma lenyírtam nálatok a sövényt és a füvet is, holnap víztelenítek, csak ezért felesleges lejönnöd. :-O
A dokinak KHV-s pontyból főztem halászlét, ízlett neki, csak azt mondta, kissé rágós maradt a húsa. Egyébként a halászlé volt dunai, a vendégek meg balatoniak. A Dunára holnapután megyek, Paksica meghívott...:-))))

March Brown 2013.10.07. 16:08:10

Látod, tudsz Te rendes halakat is fogni, nem csak azokat a kövér potykókat!:)))

Levente

steveolson · steveolures.com 2013.10.08. 08:25:27

A pontyhorgász balinozik? Lehet, hogy nekem meg pontyoznom kéne, hátha akkor jönne valami termetesebb állat! :P

Willyfog67 2013.10.08. 17:10:21

@March Brown: Szia Levi, balint minden hülye tud fogni :-), még én is...:-)))
Nem is tudom, melyik neves szakírónk írta ezt a balinról. Az igazság az, miután a fiatalember levette vállamról a kezét, olyan remekül dobtam, hogy önállósította magát Orkla segédtiszt. Gondolta, elege van belőlem. Így aztán be is fejeztem a pecát :-(, pedig foghattam volna még néhány balint. Ezen tény ismeretében az utolsó felvételem erről a remek darabról az, amikor félig kilóg a fenekeszeg szájából...:-(

Willyfog67 2013.10.08. 17:14:08

@steveolson: a pontyhorgász immár két hete képtelen pontyot fogni, így valami egyszerűbben megfogható hal után néz...:-))
Kényszerűen.
Igazából értelmes idő, s időm sem volt, kivéve a tegnap estét. Néhány kolléga fordult körülöttem, de nem ették meg, amit kínáltam nekik.
Meg vagyok sértődve:-)
Hagyd egyszer békén a percákat, és dobálj valami nagyobb műánuszt...:-))))

godzikka 2013.10.09. 09:06:37

Van két különös, és horgászati szempontból érdekes része az írásnak. Mégpedig a lassan, mélyben vezetett villantó és a balin. Egyrészt ebben az időben nekem fura, hogy a balinok az öbölbe húzodnak, és ott kb. 3,5 - 4 es vízen, fenéken csücsülnek. Másrészt pedig a balin általában a kifejezetten gyorsan vezetett csalikra mozdul.

Endre Vass 2013.10.09. 13:16:09

Uram, maga felháborítóan jól ír! Ráadásul még balinokat is fog.
Na jó, olyat sokan tudnak fogni, de sirályt??? Ahhoz már tudás kell! :)

ÜDV E

segalapa 2013.10.09. 19:06:55

Bele tudtam magam képzelni a történetbe, nagyon jó !

üdv segal

Willyfog67 2013.10.09. 21:22:07

@godzikka: Meghűltünk, és odalenn azért nem olyan nagy a látótávolság, mint odafönn.

Willyfog67 2013.10.09. 21:34:49

@Endre Vass: Üdv a fedélzeten! Először is gratulálok az anyabak escének a desedai pergetőn elért nagyszerű eredményéhez (ám annak örülök, hogy két fonyódi kolléga még jobban szerepelt)!
Hiába, anyabakot nem mindenki tud fogni! :-)
Másrészt, sirályt sem sokan fárasztottak már, ám én szemtanúja lehettem egy ilyen esetnek :-))) :

pelsologia.blog.hu/2012/02/21/nyari_oszi_emlekek

:-))))

Willyfog67 2013.10.09. 21:38:12

@segalapa: Szevasz Mester! Ma olyan helyen jártam, hogy én is bele tudtam képzelni magam a dunai rezgőspiccesek bőrébe, de erről majd kicsit később.
Igaz, csak egy helyi amatőr korrigált, de egy totál amatőrrel nem biztos, hogy sokan foglalkoznának! :-)))

Endre Vass 2013.10.10. 09:34:50

@Willyfog67: Köszi! :)

Én kevésbé örültem, amikor a fonyódi kollégák kezdéskor mértani pontossággal álltak rá az előzetesen kinézett helyünkre...grrrr...de ha nem így történik, valószínűleg anyabakot se fogtam volna-szóval jó ez így, ahogy történt.

ÜDV E