Kormoránkrízis
„…Elég jól repülő és jól bukó vizimadár és jaj annak a halgazdaságnak, halászható tónak, a melybe a kárakatna beveszi magát. Három kiló hal egy napra szűkesen elég ennek a telhetetlen halfarkasnak!
Eledelét bukva szerzi, mert a víz alatti halászatnak elsőrendû mestere; lába hatalmas evedző, farka hatalmas timon, csőre horog is, kés is, zsákja és bárzsingja pedig nyúlik mint a jó kostök: nagy halat bir befogadni. Folyton falánk. Kinában, Japánban a kárakatnát szelidítik és halfogásra használják; előbb azonban karikát tesznek a nyakára, hogy a halat le ne nyelhesse. A halász, rúd végén viszi a madarat a víz fölé, s ez, mihelyt halat érez, beveti magát a vizbe, elkapja a prédát és rákap az elébe tartott rúdra.
Mindenképpen irtani való madár…” (Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról - 1901)
Kormoránkrízis. Ezzel a címmel közel húsz éve írtam először egy kis összefoglalót az MME Dél-Balatoni Természetvédelmi Csoportjának lapjában, az Anser-ben. Az értekezésből aztán a Szarvasi Halászati Tudományos Tanácskozáson (1995) előadás lett, a benne hozott számítások alapot képeztek a későbbi, nem hivatalos kárbecsléseknél. Két évvel később készítettem egy szakdolgozatot is az irmapusztai tógazdaságban okozott kártételeikről.
Mindezt csak azért írom le, hogy lássa az olvasó: nem új keletű problémáról van szó. Manapság már nincs horgász, aki előtt ne lenne ismert a nagy kárókatona (Phalaxrocorac carbo) halállományban véghezvitt, mindennapos károkozása. Újabban ismét sok helyütt foglalkoznak a kormoránok kártételével összefüggő halgazdálkodási anomáliákkal. Ezek a cikkek, vélemények és kommentek elsősorban a horgászati célú halgazdálkodás ellehetetlenítését vizionálják, ami nagy természetes vizeink ismeretében nem alaptalan. Azonban elmondható, hogy a tógazdasági haltermelőknek is igen komoly (anyagi- és humán erőforrásbeli energiákat megmozgató) problémát jelent a kormoránok randalírozása.
Jómagam immár két évtizede küzdök velük, és bevallom, ahogy mind jobban megismerhettem ennek a madárnak az életmódját, annál jobban kezdtem el tisztelni. Ehhez fogható, tökéletesen megkonstruált dinoszaurusz-leszármazott talán nincs is még egy a Földön. Először is: kitűnően úszik. Sokáig képes víz alatt tartózkodni, nagy mélységekbe is lemerül. Másodszor: hozzá hasonló profi halászmadár nem létezik. A víz alatt elképesztő ügyességgel, csukát, harcsát, süllőt megszégyenítő módon képes megfogni a halat. Remek halász akár magányosan is, de csoportos halásztechnikáját ijesztően sikeres tökélyre fejlesztette. Harmadszor: nagyon jó és kitartó repülő. A táplálkozás érdekében naponta akár 50-70 kilométert is könnyűszerrel átszel. Negyedszer: a parton – esetlennek tűnő formája ellenére – meglepően jól tud futni. Ezt megtapasztalhattam már többször is sebzett, szárazföldre kényszerített egyed esetében. És végül a szemei! Csodaszép, türkiz zöld szembogara emlékeztet talán leginkább a filmekről ismert dinoszaurusz szemekre; tökéletesen lát a magasból, és a vizek több méteres mélységében is…
Mindezeket fontos megemlíteni, még akkor is, ha most nem a szépségét és tehetségét domborítjuk ki, főképpen nem védelme érdekében.
A kárókatonának két faja létezik: a nagy- és kis kárókatona. A nagy kárókatonának (Phalacrocorax carbo) több alfaja ismert, ebből hazánkban az északi alfaj (Ph .c. carbo) is megfigyelhető, a nagy tömeget adó közép- és dél-európai alfaj (Ph. c. sinensis) mellett. A kis kárókatona (Phalacrocorax pygmeus) az utóbbi évtizedben vált gyakorivá. Halfogyasztás tekintetében a nagy kárókatonák a 3-50 dkg. közötti méretet kedvelik (és győzik), míg a kis kárókatona a 0,3-10 dkg közötti méretű halakat dézsmálja. A két faj repülés közben néha a gyakorlott szem számára is nehezen megkülönböztethető; a kis kárókatona kissé csapkodóbb, gyorsabb, és siklást mellőző repüléstechnikája, hirtelen, szinte zuhanórepülésben történő beszállása azonban fontos eltérési jegy lehet távolról nézve nagyobb fajtársával szemben. Ez azért is érdekes, mert a két faj között jelentős a méretbeli különbség, mégis nagy odafigyelést igényel azokon a területeken történő gyérítéskor, ahol felváltva jelenhetnek meg a vadász előtt.
Nagy kárókatona (Máté Bence fotója)
Kis kárókatonák (Lóki Csaba fotója)
Hazai előfordulása és terjeszkedése érdekesen alakult. Irodalmi adatokból látható, hogy az 1970-es évek előtt a kárókatona országos előfordulása ritkaságszámba ment. Szűkebb hazánk, a Balaton tájékán gyakorlatilag alig ismert madár volt. 1961 júliusában idős Papp József halászmester ejtett el egy példányt Irmapusztán (Balatonlelle), és Dr. Vertse Albert is mindössze egy példány megfigyelését jelezte ebből az időszakból. Ekkor nagyobb kárókatona telep a Csallóközben volt fellelhető, majd 1964 tavaszán a Tisza Saséri rezervátumában telepedett meg 9 pár. Európai gyarapodása azonban már ekkor észlelhető volt, köszönhetően a szigorú védelemnek. Hazai állományának szemmel látható növekedése nagyjából a Tisza II. tároló megnyitása (1977) és a Kis-Balaton első ütemének beindulásával azonos időpontra (1985) tehető. Az európai kárókatona populáció ezután robbanásszerű növekedésen esett át. A közép-dél európai alfajt (P.c. sinensis) 1997-ben törölték azon madárfajok jegyzékéből, amelyekre külön védelmi intézkedések szükségesek (hozzáteszem, a nálunk is elő-megforduló északi alfaj (P.c. carbo) sohasem volt veszélyeztetett, e jegyzékbe egyáltalán fel sem vették).
Idős Papp József (balra) által 1961-ben lőtt madár
A jelenkori adatok legfrissebbikéből (2012. évi számlálás) megtudhatjuk, hogy hazánkban összesen 2800 költő pár kárókatona él. Ebből összesen 810 költő pár lelhető fel a Balaton vonzáskörzetében, összesen 7 fészkelő telepen. Ez csak az állandó létszám. Ehhez hozzá kell számolnunk a vonuló, kóborló madarak létszámát, ami éves szinten 30.000 példányra tehető. Károkozás tekintetében mindkét adat (állandó-vonuló) kedvezőtlen, a károkozásuk megítélése mégis eltérő, attól függően, hogy a táplálkozás helyéül szolgáló horgászvíz vagy halastó fészkelő telep közelében van, vagy sem. A Balaton környékén élő 1600 példány, felduzzadva majd a fiókák létszámával, bizony napi szinten halássza a környezetében lévő vizeket, többek között a Balatont is. Az őszi és tavaszi vonuláskor előfordulhat ugyan, hogy néha 4-5 ezres csapatok is a tavon tartózkodnak néhány napig, ám ezen állományoknak károkozása eltörpül a helyi állomány éves károkozása mellett.
Osztani-szorozni most nem fogunk, megtették ezt már előttünk sokan. Tudjuk, nagyon tetemes az a kár, amit életfenntartásuk érdekében okoznak. Különösen veszélyesek tudnak lenni a nagyobb halnevelő gazdaságokban, ahol feloldott védettségük ellenére is képesek ellehetetleníteni a termelést. Az alábbiakban azért mákhéjban foglaljuk össze kártételeiket.
1. Közvetlen kár (az elfogyasztott halak kiesése)
2. Közvetett kár (a megfogott, megcsípett, összemart, de valamilyen okból eleresztett hal későbbi elhullása)
3. Zaklatási kár (elsősorban télen, a vermelő állomány folyamatos zaklatása miatti, nyugtalan telelésből eredő problémák; természetes vizeken a halállományok elvonulása; szezonban a hal nádasba zavarása, ahonnét alig merészkedik ki, nem fogyaszt takarmányt, nincs hozam, a hal legyengülhet, megbetegedhet)
4. Közvetlen természetvédelmi kár a fészkelő helyekben (A hortobágyi halastavakon az elmúlt 10 év során például két, európai szinten is kiemelkedő vegyes gémtelep szűnt meg a kárókatona fészkelés következtében; a pihenő- és fészkelő helyéül szolgáló fák teljes kipusztítása)
5. Közvetlen természetvédelmi kár a halállományban (a védett, szigorúan védett, visszaszorulóban lévő halállományok gyérítése)
Elég súlyos lista. Ha egy termelő félvállról veszi a kárókatonák látogatását a tavain, hamar keresztet vethet a vállalkozására. Fontos tudni: megfelelő engedélyek birtokában azonban a madár egész évben riaszthatóvá, illetve elejthetővé válik! Sokan azonban azt gondolják, elég csak egy puskával kiállni a tópartra, egyszerűen agyon kell lőni a területre érkező madarakat, aztán minden el van intézve. Ez elméletileg így van, de a kárókatona vadászata koránt sem hasonlít egy kényelmes, hétvégi fácánvadászathoz. Ravaszsága, mint a rókáé, szeme, mint a szarvasé, tehát ha a vadász puccparádéban kiáll a halastó töltésére, aligha ejt kárókatonát. Legfeljebb elriasztja, de csak akkor, ha utána puffogtat. A kárókatona vadászata éppen olyan előkészítést, stratégiát és álcázást igényel, mintha a legöregebb, legtapasztaltabb vadkanra vadásznánk.
Mivel az elmúlt húsz évben több, különböző méretű halgazdaságban is dolgoztam, meglehetősen változatos feltételeket volt módom megtapasztalni, ami helyenként más és más védekezési stratégiát igényelt. Varsádon (Tolna megye) például, egyáltalán nem okoztak gondot. Ennek oka valószínűleg a tavak fiatal korából (ismeretlenség), a legközelebbi fészkelő-pihenő helyek tetemes távolságából, illetve a vonuló állományok útvonalának kieséséből fakadt. A somogyvári tógazdaságban már nagyon sok problémánk volt, annak ellenére, hogy itt több, de kisméretű (2-5 ha-os) tavakon folyik a termelés. Ebből adódóan aztán sikerült is egy olyan védekezési stratégiát kialakítani, ami mára gyakorlatilag teljesen lehetetlenné tette a kárókatonák károkozását, további beavatkozások (gázágyú, vadászat) nélkül.
Ez a módszer a kárókatona két fontos tulajdonságára alapoz: a bizalmatlanságára, valamint a tóról való felszállásához szükséges helyigényére. Hozzáteszem, csak kisebb, néhány hektáros, illetve nem túl széles (100-150 m) tavaknál alkalmazható.
A tavon hét (7) méterenként át kell feszíteni egy zsinórt, amire nagyjából egyforma távolságokra műanyagszalagokat erősítünk. A zsinórokat olyan magasan kell elvezetni a víz felett, hogy alatta kényelmesen lehessen csónakkal közlekedni.
Először húsz méterenként helyeztünk el ilyen rémzsinórokat. Ez körülbelül másfél hétig működött is. A madár bizalmatlanul repkedett a tó felett, és nem szállt be. Elkönyveltük a sikert. De a kárókatona nagyon intelligens madár: idővel rájött, hogy a zsinórok és szalagok nem jelentenek veszélyt, viszont felszálláskor ekkor sem mertek elszállni alattuk. Miután lecsökkentettük a zsinórok közötti távolságot hét méterre, a nagy kárókatona felszállásához szükséges minimális távolság alá, a madár feladta, és többé nem szállt be.
A rémzsinóros megoldásnak két hátránya van: egyrészt elcsúfítja a környezetet, másrészt pedig nagyobb tavakon képtelenség megvalósítani. Ott nem marad más választásunk, mint a riasztás és a gyérítés.
Rémzsinóros védekezés telelőben a kis kárókatona ellen
Riasztásként az elektronikusan szabályozott gázágyú jöhet szóba. Ez a szerkezet beállítástól függő időpontok között, szintén beállítható sűrűségben, automatikusan működve durrog. Hanghatása jelentős, ezért használata sok helyütt (lakóhely közelsége, környező vadászterület) nem problémamentes. Ráadásul a jó megfigyelőkészséggel rendelkező madár hamar kitanulja, így nagyobb, 40-50 hektáros, vagy még méretesebb területű tavakon kialakulnak olyan „holtterek”, ahol a madárra teljesen hatástalan. Hosszabb időn keresztüli, csak gázágyús riasztással szemben pedig még súlyosabb tolerancia is kialakulhat.
A végső és leghatásosabb megoldás a madár elejtése. Megfigyelhető, hogy a gázágyús riasztás is csak akkor igazán hatékony, ha viszonylag sűrűn (három-négy naponként) puskával is meg vannak lődözve.
A kárókatona vadászata kétféleképpen történhet. Az egyik, amikor megfigyeljük a madarak „átváltó” helyeit a töltések felett. Ha bizalmasak (nem zavartak), akkor meglehetősen alacsonyan, és viszonylag egy útvonalat tartva szelik át a töltést. Itt elbújva aztán néhány egyedet elkaphatunk, de ezt a madarak is hamar felismerik. Magasságot vesznek, és odébb helyezik a váltóvonalukat.
Sokkal eredményesebb a terhelésnek kitett tavon, nádszélben épített kis les alól, fából készült, vagy korábban lőtt csalimadárral történő vadászatuk. A fa csalimadár elkészítésekor arra is ügyelni kell, hogy jól legyen kisúlyozva, azaz sok ne látszódjon ki a testéből. A csalit aztán zsinóron lehorgonyozva tesszük ki a les elé, lőtávolba. A távolról érkező madár viszonylag bizalmasan ereszkedik a bajtársának vélt fadarab mellé, ami végül is nem a társaságot, hanem a bajt hozza rá… Ám ha hibázunk, vagy a több egyszerre érkező egyedből csak egyet-kettőt ejtünk el, akkor a túlélő példányok tapasztalatot szereznek, azaz ezzel a módszerrel a közeljövőben nem becsaphatóak. Ez a stratégia különösen a fiatal egyedek inváziószerű megjelenésekor (július legelső napjai) hatásos. Nem egyszer előfordult, hogy a fiatal egyed beszállt a műmadár mellé, sőt, a műcsőrbe fogatott műhalat is el akarta tőle venni.
Fából készült csalimadár a lesállás előtt
A kisúlyozását úgy kell elvégezni, hogy csak éppen kiérjen a hátvonal a vízből
A lőtt madár is jó csali. Ugyanúgy rögzítjük, mint a fából készült madarat, szárnyait széttárjuk, és a vízre helyezzük. Ez a pozíció a fenti társnak azt jelzi: halat fogok, ide érdemes beszállni…
Egy lesállásból, egy vadászat alkalmával jó eredménynek számít, ha hat-nyolc madarat terítékre tudunk hozni. Július első napjaiban van lehetőségünk nagyobb kárt tenni az állományban. Az eddig rögzített legjobb napi terítéket egy puskával tavaly produkálta a halászmesterünk: öt óra leforgása alatt 25 db-ot ejtett el. Tógazdaságunkhoz egyébként meglepően közel, mindössze tíz km-re van a Fehérvízi kárókatona telep, és a kis-balatoni kolónia sincs messze. Az általunk elriasztott madár előbb végiglátogatja (vagy látogatta) a szomszédos tógazdaságokat (Irmapuszta, Buzsák), s ha itt sem talál nyugalmat, a Balatonon köt ki. Különösen a viharos, északi szeles időszakokban támadnak szemtelenül, amikor a Balatonon nem szeretnek (kényelmetlen lehet neki?) halászni.
Az emlékezetes, 25 db-os teríték
Ez sem rossz eredmény (bal sarokban a csalimadár, csőrében a műhal)
Az elejtett példányok között időnként jelölt egyedeket is találunk. A legkülönlegesebb eset 1995 októberében történt Irmapusztán: a több száz kárókatonát számláló vándorló csapatból társammal hat madarat ejtettünk el. Legnagyobb meglepetésünkre ebből kettő gyűrűzve volt, és ebből megtudhattuk, hogy az egyiket Oslóban, a másikat Moszkvában jelölték. Nem éppen szomszédos települések, ráadásul egy kolóniából!
Újabban már visszajelzést is kapunk az MME részéről, ha a gyűrűt vagy adatait elküldjük. 2011 őszén két jelölt madarat lőttünk. Az egyiket Észtországban, Matsalu szigetén jelölték 1 év és 3 hónappal korábban. Ez a példány tehát 1529 km-re a szülőhelyétől került puskacső elé. A másik már gyakoribb jelet viselt: Lódz-Mikolajewice-n gyűrűzték, 3,5 hónappal korábban. Fiatal kora ellenére 567 km-re a szülőhelyétől esett el. És végül következzék a legérdekesebb adat.
A szemmel láthatóan is vén, koromfekete tojót halászmesterünk ejtette el 2010. október 15.-én. Furcsa kinézetű, amolyan régies fémgyűrű volt a lábán, alig láthatóvá kopott számokkal. Azt láttuk, hogy hazai jelölésről van szó. Aztán jött a hír: a kárókatonát 1991 májusában gyűrűzték Nagyradán, a Kis-Balaton melletti település közelében, tőlünk 36 km-re! Ez a madár ezzel hazai korrekorder lett a maga 19 év és 5 hónapos életévével. Közel 5 évvel tolta feljebb a kárókatona eddigi korrekordját a Magyar madárvonulási atlaszban publikáltakhoz képest. Hozzáteszem, az európai korrekordtól viszont meglehetősen (8 év) el van maradva. El lehet képzelni, ez a madár milyen ügyes és szerencsés volt, hogy ennyi időn keresztül életben maradt ezen a környéken, de arra már rossz rágondolni, mi halat falt ki a környező halastavakból és a Balatonból ezen idő alatt…
Ha már a halfalásnál tartunk, érdemes megjegyeznem egy személyes tapasztalatot. Nyíltvízi pontyozásaim során mindig van idő a környezetet is megfigyelni. A közelben halászó kárókatonáknál többnyire süllőt (süllőt vagy kősüllőt, nem lehetett eldönteni) és angolnát láttam zsákmányként. Az angolnát fogó madár küzdelmét egyszer érdemes lenne megörökíteni: hihetetlen mérkőzést folytat akár fél órán keresztül is az izmos, mindenhova csomót kötő angolnával! Általában ezek azok a halfajok, melyek csak úgy elfekszenek az aljzaton, ezáltal könnyű zsákmányt nyújtanak a madárnak. Testfelépítésre is a hosszúkás halakat kedveli a kárókatona, amiből az irodalmi adatokban feltüntetett napi 500-700 grammos tápláléktömegtől jelentősen eltérő méretű (akár 1-1,2 kg-os) halat is képes befalni.
Végezetül rendkívüli éleslátásának igazolására hadd meséljek el egy történetet. Ez is még Irmapusztán esett meg, a 90-es évek közepén.
Elvégeztük a IX-es tó halászatát. Ebben a 69 ha-os tóban háromnyaras (piaci) pontyot neveltünk. Ide a kormorán még véletlenül sem szállt be év közben. Nem úgy a szomszédos, 71 ha-os VIII-as tóba, ahol 20-25 dkg-os kétnyaras halat termeltünk. Itt egész szezonban küzdöttünk a napi rendszerességgel támadó madarakkal. Aztán a halászatot folytattuk a VIII-as tóval, ahonnét az első napon kihelyeztünk a már lehalászott IX-esbe 7 tonna kétnyaras halat. Az első napi halászat és kihelyezés után másnap megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az első érkező kárókatona csoport a felderítő repülésük során átszállt volna a IX-es tó fölött, de csak volna, mert váratlanul, szinte előretartott szárnnyal befékeztek, és beszálltak a már félig kihelyezett tóba. Oda, ahova éven át eszükbe sem jutott! A madár már fentről észrevette a kihelyezett halat, és azt is látta, hogy az számára fogyasztható méretű!
Ne becsüljük le tehát a nagy kárókatona tehetségét, semmilyen formában sem! Elég csak számolgatni a fentebb megadott adatok alapján, és könnyű belátni: az általuk elfogyasztott haltömeg messze lefölözi a horgászok által kifogottat. Ráadásul nála nincs méretkorlátozás, tilalmi idő, védett halfaj…
Ajánlott irodalom:
http://www.mohosz.hu/kormoran_kara.html
http://halaszat.kormany.hu/a-karokatona-munkacsoport-elso-ulese-2012-03-23
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
zsohigaby · http://www.balatonhorgasz.hu/ 2013.02.27. 17:33:53
Míg Badacsonyban horgásztunk a papám ritkán mutatott ilyen madarakat, de nem sűrűn találkoztam velük.
Ahogy az évek múlta egyre több lett belőlük. Most már az öbölben sokszor egy tucatot is meg lehet számolni ahogy a karók tetején napoznak.
G.
jójo 2013.02.27. 20:21:29
horogasz 2013.02.28. 10:19:51
remélem a posztoló majd ír arról a kárókatonáról, amit otthon tart, és aminek köszönheti, hogy csúcshorgász lett... :)))
na meg azokról, akik a nyugati medence vizeit dézsmálják.
charon24 2013.02.28. 16:11:03
ezekből a fekete dögökből meg itt is akad bőven, még egy (Liverpool melletti) tengerparti sétán is láttunk párat egy jóbarátommal
ha jobban meggondolom, még lehet, fotóm is akad arról a dögről. elhessegettem akkor gondolatot, amikor elzavartam, hogy Magyarországnak vette az irányt... ;-)
Koli 2013.02.28. 17:32:40
korrekt volt, sok minden újdonságot tudtam meg belőle.
Ezért szeretem olvasni a blogodat :-)
Koli
Fishraptor 2013.02.28. 18:54:05
Üdvözlöm a horgásztársakat, ha nem nagy gond tettem még pár képet fel!
kövesvadász 2013.02.28. 20:29:48
Sikerült megfigyelnem angolnával birkózó madarat, mondhatom, hozzájuk képest a Laokoón-csoport kutya füle volt.
Néhány éve egy külföldi költőtelepen ( talán Horvátország, Szerbia ? )szétlövették a fészkeket, mondván,gátat szabnak a mértéktelen szaporodásnak. A költési időszak végén meglepődve tapasztalták az elpusztítottnál jóval több fészekalj meglétét. ( Talán Willy hallott az estről. )
Ördögien intelligens, az emberrel szemben feltűnően bizalmatlan faj.
Zsolt
Willyfog67 2013.03.01. 19:36:15
@jójo: Ez túl macerás:-) Ennél lenne sokkal hatékonyabb beavatkozási lehetőség is. Na persze ott, a költőhelyen.
@horogasz: @charon24: @Koli: Én is üdvözöllek benneteket:)
@Fishraptor: Nem gond, miért lenne? Aztán horgásztál-e már idén?
@kövesvadász: a nagy kárókatonára ez kevésbé jellemző, a kis kárókatonára annál inkább. Jómagam eddig csak túlzabált példányt találtam, ami nem bírt hirtelen terhével felemelkedni. Ilyenkor ha meglepjük (pl. etetés közben, persze puska ekkor nincs), ösztönösen a víz alá bukik, és úgy próbál menekülni. Aztán ha a felszínre jön, igyekszik megválni a lenyelt halaktól. Amennyiben sikerül neki, akkor elrepül. Egyszer az önürítős csónakkal fél óráig üldöztem egyet. Először kiokádott egy húszdekás pontyot, majd próbált egy közel fél kilós törpeharcsát is, de azt nem tudta a mellúszója miatt. Így is fél óra kellett, mire "dögre fárasztottam" (a törpeharcsát pedig megsütöttem:-))
A 90-es évek végén volt egy nagy visszhangot kiváltott horvát "beavatkozás" a Dráva ártérében. Az ottani haltermelők megunták a tehetetlenséget, és saját kézbe véve az irányítást, kétezer kárókatonát mészároltak le a fészkelőtelepen. Amit említesz, arról nincs ismeretem. Az emlékezetes 2010 évi, május végi nagy vihar (150 km/h. szél) szépen elrendezte a kárókatona telepeket is, abban az évben érezhetően kevesebb fiatal madár jelentkezett a tavainknál. Ettől függetlenül elképzelhető a sarjú fészekalj, de akkor bizonyára korán történt a beavatkozás.
Adrian Mole 2013.03.01. 20:18:51
Köszi a cikket!
Írhatok pontosítást?
Amennyire tudom, az első költőtelep a XX. században a Kis-Balatonon volt, az említett Csallóközi telep megrongálódása miatt áttelepült néhány állat. Ezeket az állatokat láthatta Fekete István is, amikor ott járt a Tüskevár megírása előtt (45 és 57 között járt ott néhányszor). Érdekes, hogy fiatalkorában a Berekben (Nagy-Berek) ilyen állatot nem láthatott, mert, ahogyan írod is, akkor nem fordult elő Magyarországon.
Kis kárókatona nem csak halat eszik, hanem piócát, csigát, rovarokat is. Ez a faj egyébként - bár nem vigasztalja a horgászokat - globálisan veszélyeztetett, kuriózum.
A nagy kárókatonának sincs zsírzómirigye, ez rendszertani család sajátosság. Ezen alapulva pl. a beülőkkel nem rendelkező helyeken (ilyen a Balaton belső része) nem tud hosszú ideig vadászni - erre akár védekezési módszert is lehetne kidolgozni! Tavak nádasos szegélye a nagy kárókatonának nem jó beülőhely, eltörik alatta a nád. A kis káró ki tud ülni nádra is, nagyot még nem láttam szárítkozni ott.
@kövesvadász:
Sajnos Magyarországi példa is volt, de külföldi is, hogy a fészkelésben megzavart kolónia szétugrik, és ha költési időszak elején történik ez, több, esetleg kormoránok által addig nem lakott helyen kezd pótköltésbe. A fent említett első hazai XX. századi fészkelés is így történt.
jójo 2013.03.01. 22:00:40
A "kicsi" fajta is eléggé elszaporodott.
Nagyon jól vadászik a nádasokban.A télen volt alkalmam megriasztani jó pár egyedet,pedig errefelé soha nem láttunk ezelőtt belőlük egyet sem..-)
kövesvadász 2013.03.01. 22:26:35
Köszönöm válaszaid.
Néhány évvel ezelőtt viszonylag sok kormorán sebezte kősüllőt pergettem ki Fenyvesen a maráson. Méretük általában 24-26 cm körül volt. Sem előtte, sem azóta nem tapasztaltam hasonlót, pedig rendszeresen zargatják a kárókatonák azt a területet.
Kis kárókatonával elég ritkán találkoztam a tavon, tavaly a bélatelepi Nyár utca alatti vízterületen vadászgatott egy-két madár.
Zsolt
Willyfog67 2013.03.02. 06:49:39
Tehát: köszönet a kiegészítésért!
Egyébként ha jól olvastam, a régi Kis-Balatonos időkben már volt itt kárókatona (1800-as évek), amikor még kijárt a Balaton vize a mostani területekre.
Azt magam is többször láttam, hogy a vidra kagylót bontogat, sőt láttam egyszer, amint megfogott egy szárcsát, de a kisebbik faj "másevéséről" még nem hallottam, de logikusnak tűnik. A korábbi egészen ritka, alkalomszerű kis kárókatona előfordulások helyett manapság mindennapos vendég nálunk is (pontosabban az Ordacsehi szivattyútelepig húzódó berekterületen). Valóban, ő kényelmesen elüldögél néhány szál, általa letört nádszálon is. Mivel nálunk ivadéktermelés nem folyik, így kárt sem tud okozni, de jobbára a berekben, az elvezető csatornákban halászgatnak.
A Balatonban halászgató madarak vagy az északi oldal csónakrögzítő karóin (ahogy Gabi írta), vagy a déli oldal stégjein szárítkoznak.
@jójo: A Fehérvízi telep is - állítólag - úgy jött létre, hogy megpiszkálták a kis-balatonit...:-( Ez nekünk kellemetlen, mert így csak tíz km-ről érkezik a madár, nem negyvenről.
@kövesvadász: Egy nyári hajnalon hallom ám a tanya nyitott ajtaján keresztül, hogy kormoránok veszekednek. Ilyenkor nagyon jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető hangot adnak. Kiszaladok: velem szemben, a túloldali mólóhoz közel két káró acsarkodott egy kiló körüli compón. Hiába kiabáltam rájuk, nem foglalkoztak velem; kövekkel kellett megdobálnom őket (mégsem lőhettem oda, mert még eltaláltam volna a compót is...:-)), hogy elengedjék a szép halat. Nem tudom, túlélte-e a találkozást, de nem tartom valószínűnek, mert elég hosszú ideig marakodtak rajta. Ilyenkor óhatatlanul sérül a szilvány és mélyen átlyukad a bőr:-(
Adrian Mole 2013.03.02. 11:18:03
Marhaságról szó sem volt, de örülök, ha segíthettem.
Állatföldrajz ügyben nem csak a kárókatonánál problémás az 1918 előtti időszak. A másmilyen országhatár és az akkori tudósok eszköz- (GPS, pontos térképek) és tudáshiánya, felületessége sajnos a faunisztikai adatokban bizonytalanságot hordoznak. Ami bizonyos, hogy a XX. század elején a jelenlegi országhatáron belül csak kóborló egyedek ismertek a fajból, költőtelep nem (illetve egész Európában ritka(ritkább) volt). Az is bizonyos, hogy a XIX. században és előtte, főként a vízrendezések előtt, aránylag gyakori madár volt. A kettő között (illetve, amióta az ember halat eszik) pedig biztos az erős üldözés. Az 1800-as években persze a Balaton is más arcát mutatta: végtelen nádasok, néptelen partszakaszok (beülők hiánya!), tiszta, hínáros víz (amiben megint nem hatékonyan vadászik a faj), persze, hogy nem volt gyakori a Balatonon a kormorán (mondhatnánk, váltóvad :) ).
A kis kárókatona (de a nagy is) hazai térnyerése egy fontos tényezőre vezethető vissza (halgazdálkodással foglalkozók erre joggal lehetn(én)ek büszkék!) - van hal a(z extenzív) vizeinkben, a nyilvánvaló bajok, nehézségek ellenére is! Persze főleg a természetes vizek esetén lehetne ez jobb is (nem is feltétlenül a Balatonra gondolok).
Willyfog67 2013.03.04. 08:43:17
Különösen az utolsó bekezdésednek örülök! Az sem véletlen, hogy európai vidranagyhatalom lettünk. Nem azért, mert G.P. olyan kimagasló munkát végzett. Ez bizony sokkal inkább a vizes élőhelyek térnyerésének köszönhető, amit elsősorban az évről-évre növekvő tógazdasági felületek adnak.
A tógazdaságok szerepe így az egyszerű gazdálkodási tevékenységén felülemelkedve, komoly (de kétségtelenül öntudatlan) természetvédelmi feladatokat is betölt.
Adrian Mole 2013.03.04. 12:22:36
GP azért elévülhetetlen érdemeket szerzett. Persze, halat nem ő csinált a vízbe, de szeretném azt hinni, hogy neki is van érdeme abban, hogy tókezelők odafigyelnek bizonyos dolgokra.
Willyfog67 2013.03.05. 18:27:29
Adrian Mole 2013.03.05. 22:39:54
Ha vidráról akarsz írni, jól teszed, ha Józsival konzultálsz. Balaton ügyben nálam is vannak infók ;)
