Emigráns pontyok
Bizony, manapság nagy keletje van a nyugati emigrációnak (néhány focistát leszámítva, akik napkeletnek indultak), amit elsősorban a megélhetés, a munka és a pénz generál – ahogy korábban írtam is erről egy levelet, idegenbe szakadt barátaimnak. Na de ki hallott már disszidens halakról?
Pedig bizony ilyen is van. Igaz, a címben szereplő pontyokat elsőként kitoloncolták eredeti lakóhelyükről, és olyan helyre szállították őket, ahol hirtelenjében nagyon rosszul érezték magukat. Lássuk be: itt volt az erőszakos kilakoltatás – ki örülne ennek –, majd új lakóhelyük furcsa, sivár környezete. Megértem őket. Mert hova lett a kellően iszapos és zavaros, algás-planktonos, kellemesen lúgos víz? Helyette a kristálytiszta, majdnem semleges pH.-jú Balatont kapták. Tessék kérem, be lehet lakni, ha tetszik, ha nem!
Ám pontyaink egy részének sikerült kicseleznie mindent és mindenkit. Igaz, kellett ehhez az emigrációt bonyolító hatalom apró figyelmetlensége, pedig tudható: a hal éppen olyan, mint a kígyó. A legkisebb rést is megtalálja a pajzson (szándékosan nem hálót írtam), ahol bámulatos ügyességgel préseli át magát. Esetünkben a korábbi lakóhely közege okozta a galibát, az a kellemesen iszapos-zavaros víz, ami most a fonyódi-árokban folydogál.
Az emigráns halakról már napokkal korábban hallottam, sőt, Jani Papa hátrahagyva a Balatont, utánuk vándorolt. Ezen már csak azért is csodálkoztam, mert elmondása szerint ő frissen telepített pontyot soha nem tenne a tányérjára, kiváltképpen nem ajándékozna el, mert az bizony zsíros és rossz ízű (ezt határozottan szoktam cáfolni, bár kétségtelen, ízlésünk nem egyezik). Ha viszont arra tekintek, Jani Papa mit fogott az utóbbi hetekben a Balatonon, megértem árokparti kirándulását.
Ma délután kis kerülővel jöttem haza. Útba ejtettem a meglehetősen sekély vizű Keleti-Bozót csatornát, ahogy hivatalosan ismert az egykor májusi harcsáiról elhíresült árok. A Bambi hídnál parkoltam le, majd igencsak elcsodálkoztam.
Ugyanis hirtelen azt hittem, egy horgászverseny kellős közepébe csöppentem. Autók mindenütt, és a hosszú partszakaszon, mint a versenyzők, ültek a horgászok egymás mellett. Nem sokat tévedtem. Verseny folyt itt valójában. A horgász a karácsonyi pontyra hajtott, az emigráns halak pedig úgy igyekeztek a vízfolyással szemben felfelé, mintha odafönn a halparadicsom várná őket. Pedig legtöbbjükből legfeljebb paradicsomos hal lehet, igaz, vágyakozásukat nem a meggyőződés és a remény hajtja, hanem az ösztön.
Szomorú ilyenkor a magamfajta horgász, több szempontból is. Sajnálom, hogy ezek a pontyok emigrálhattak, mert a Balaton vize ugyan most még furcsa és szokatlan lenne számukra, de mindenképpen veszélytelen. Aztán, úgy kerülnek ki a vízből és vesznek el (vesszenek az árulók!), hogy nem tesznek semmit a tó produktumához, ahogy erről szintén értekeztem már korábban a halat Balatonba kívánó, 2. számmal ellátott írásomban. De a legfőbb szomorúságot maga az a versenyszellem váltotta ki, amit az árokparton láttam ma délután. Görbe tükör volt ez, amiben a balatoni horgásztársadalom egy része mosolygott vissza. Valahol érthető is ez a mosoly, hiszen egy nagyon szerény, halban szűk esztendőt tudhatunk magunk mögött, így talán gyógyírként is felfogható a jótékony, emigráló pontyocskák ösztönös cselekedete, de mégis…
Tanulságként talán annyit jegyezhetünk meg, hogy néha a rossz megoldásnál is van rosszabb. Mert bizony kissé helytelen lett volna ezeket a pontyokat a mély vizű kikötőben elereszteni, de mégis jobban jártunk volna.
Szerintem valamennyien, balatoni horgászok…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Clogfly 2012.11.29. 11:09:41
Hová írhatnék egy privát levelet a blog szerzőjéhez?
