Pergettyűs Tomi keszegjei

 

Ha véletlenül valami oknál fogva nem sejtem, hogy itt a tavasz, egy valamiből csalhatatlanul megtudhatom: Pergettyűs Tomi megérkezett a szigetre. Jobb helyeken a gólya szokott elsőként érkezni, vagy a fecskék, de itt a szigeten öreg barátom megelőz mindenféle tavasz-hírnököt. Tegnap még jég fedte a kikötő vizét, mára – Tomit köszöntvén – teljesen kiolvadt. Uraim, lehet horgászni!

Elhúzódott a munkám, későn értem haza, horgászni nem tudtam. Sötétedés előtt annyi időm maradt csak, hogy meglessem Tomit a horgászhelyén.

Pergettyűs Tomi egyébiránt nagyon utálatos ember. Elsősorban azért, mert nyugdíjas. Reggelenként, amikor munkába indulok, mindig megkérdezi: Vilikém, nem jössz horgászni? Ilyenkor alkalmazni szoktam a nemzetközi kézjelzést, mire folytatja: gyere, igyunk meg egy kupica pálinkát! És amikor elindulok a kocsival, pergető botjával mutatja az utat, miközben másik kezében sajnálkozva lobogtat egy fehér papírzsebkendőt…

Hát ezért utálom.

De azért szeretem is. Alkalmanként. Például, amikor kifogta a két ponttyal elúszott pontyzsákomat, akkor nagyon szerettem. Aztán, amikor halvacsorára invitál, akkor egyenesen imádom. Keszegsütésben verhetetlen (ugyan már, mi nagy dolog lehet a keszegsütésben?), de a Pergettyűs Tomi-féle tűzdelt csuka vagy ragus süllő, na, az mindent fölöz!

Ám most maradjunk a mai keszegjeinél.

Szóval, későn érkeztem. Éppen pakolódott már, amikor odaértem.

- Mi újság a halaknál? – kérdeztem.

- Nincs keszeg – mutatta a szákját, amiben néhány bodorka és vörösszárnyú lapított. – Egész délután ennyi. Egy sütetnyi hal. De nagyon jó volt már pecázni!

- A vörösök ugye, amnesztiát kapnak? – aggódtam értük.

- Nem. Akkor már csak fél sütetnyi lenne a mennyiség…

Mondom én, utálatos egy ember!

- Na de hová lettek a keszegek? – érdeklődtem tovább.

- A kacsák kizavarták őket. Reggeltől fogva bukdácsoltak a küszök után, felfordították a kikötőt. Haszontalan dögök.

Ennyiben maradtunk. Tominak van némi igazsága a kacsákat illetően. Félelmetes bagázs. Alkalmazkodó képességük elképesztő! Ősszel rájöttek, hogy az összeállt küszöket szépen meg lehet fogni. Úgy kezdtek el halászni, mint a vöcskök. De nem vaktában. Nyakukat nyújtogatva úszkáltak a kikötőben, keresve a halakat. Aztán, amikor az egyik lebukott, és csőrében egy küsszel jött fel, már ott is volt a többi, és megkezdődött a lakoma. El lehet képzelni a pikkelyes népség riadalmát! Felzavarosították a vizet, megbolydultak még a keszegek is, és szanaszét szaladtak. Ettől kezdve nehéz volt fogni belőlük.

Tomi összepakolt, és elindult halat tisztítani. Én még megálltam a Kínai-fal kezdetén, és készítettem egy felvételt az esteledő Balatonról.

Fél hétkor csörgött a telefonom:

– Uram, kész a sült keszeg, kéretik átfáradni!

Nem mondom, nagy fáradtság volt (száz méter séta), hónom alatt egy üveg sörrel a sötét sikátorokban. Attól féltem, megbotlok, és elejtem az üveget.

Tomi egy kupica pálinkával várt, és a fenséges sült keszegjeivel. A kis kályhában lobogott a tűz, tanyája barátságos menedéknek hatott, ahol éppen szegényes vacsorájuk elköltéséhez készülődnek a megfáradt, szerencsétlen horgászok. Az jutott eszembe ekkor, miért is mondták, hogy a szegény halász kenyérhala a garda, mert bizony az a szegény halász már akkor is tudta, mi a legfinomabb falat.

Bizony, mi sem cseréltünk volna most senkivel!  

 

 

Címkék: bodorka sülthal vörösszárnyú 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr34294351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fishraptor 2012.03.08. 00:03:10

Egészségetekre!)))
Kicsit errébb már lehet fogni keszeget , pontyot is!)

steveolson · steveolures.com 2012.03.08. 15:48:44

A vörösök nálam is visszakerülnek, de téli keszegnél jobb íze semminek nincsen, ilyenkor néha kivételt teszek.
Felénk a kacsák a küszíváson is rendet vágnak a küszök között.

Willyfog67 2012.03.08. 21:07:01

@Fishraptor: Köszi Tibi! Vasárnap nem horgászol? Mi van azokkal a fotókkal? Priviben is írhatsz!
@steveolson: Nálam mindig amnesztiát kap, de a begyöpösödött öregeket már nem tudom meggyőzni...:-))) Tudom, nem mentség, de csak a bodorkákból csipegettem (mint a József Attila darushajó...)

Fishraptor 2012.03.11. 15:51:12

A mai pecának lőttek!((

Willyfog67 2012.03.11. 17:29:53

@Fishraptor: Tibikém, délelőtt kellett volna horgászni!
Nekem sikerült...:-)

Fishraptor 2012.03.11. 19:28:52

Grat,mi lett az eredmény?
3-kor már indultam piacra,délelőtt nem volt időm,ha olyan lett volna mint tegnap!)

jeszy01 2012.03.11. 21:22:27

Hajrá Willy, hajrá Tomi!
Majd az idén (is) megmutatjuk, hogy kell normális halakat fogni!
:)

Fishraptor 2012.03.12. 21:03:23

@jeszy01: Az is elég lenne, ha nem esne akkor az eső!))

jeszy01 2012.03.12. 21:23:26

@Fishraptor: Vihar nélkül nem megy sajnos!

Fishraptor 2012.03.15. 01:13:44

Olvasgatom a sajtót és megakadt a szemem az új módosításon!
Ponty tilalom helyett harcsa tilalom lesz,ezzel nincs is gond,a stégeket lehet használni max 1m vízszintig,,,na ez egy kicsit vicces!)