A lehűlés előtt

Nem terveztem mára horgászatot. Ám amikor délelőtt tíz óra körül hazaértem dolgom végeztével, és ajtónyitás előtt egy szép keszegfordulást vettem észre éppen előttünk, az öböl közepén, elhatároztam: pecázni fogok. Egyébként is, délutánra komoly lehűlést ígértek, erős északi széllel. Megeshet, maholnap tényleg befagy a víz, és akkor jó ideig nem tudok horgászni - ha szeretnék, ha nem...

 Egyszerű csali, egyszerű módszer

 Mólók között, az öbölben

Sokgyűrűs botomat leemeltem a tanya mennyezete alá épített bottartóról, és az új év első próbálkozásakor beállított eresztéket meghagyva, átdobtam a túlsó mólószárny elé. Kissé visszahúztam a szereléket, de nem tudtam megfigyelni, hogyan áll be az úszó. Mert nem állt be tökéletesen. Mintha a legapróbb sörétólom leesett volna a horog fölül (túlságosan kiállt a bóbita), s már éppen arra készültem, hogy kitekerem és leellenőrzöm a készséget, amikor lassú oldalazásba is kezdett. Nocsak, máris kapás! Legkedvesebb pálcám (amit még Collini mester tervezett), a jó öreg Slender Maxim erre derékba kapta magát, nehéz teherbe ütközvén; én pedig meglepődve (mondhatnám: megütközvén...) vettem tudomásul, hogy elsőként mindjárt egy darabosabb bodorkával parolázhatok.

 

 Az első...

...és második bodorka

Hej, ha minden horgászat így kezdődne! Na és ha így folytatódna! Mert a következő dobásra ismét bodorka érkezett, pontosabban: koncér. Ugyan nem leány, mint folyóvízi rokona,  de ő már akkora volt, hogy itt, a Balaton mentén bizony illik koncérnak szólítani. A harmadik kapás aztán vörösszárnyú keszeget adott, csak hogy szűnjön az egyhangúság, színesedjen a hasúszó; hasonszőrű társa jött még vagy hat a horgászat során - nem is számoltam őket -, de nagyon örültem nekik. A compó és aranykárász mellett a vörösszárnyú is nálam a védett halfajok listáján szerepel: kifogás után kéretik visszaereszteni...

Csinosak, szépek...,

 

...de nem enni valóak!

Valószínűleg az elmúlt napok enyhe időjárásának tudható be, hogy a kikötőben elvermelt keszegek aktivizálták magukat, és túrázni indultak. Mozgásuk felélénkült, a máskor viszonylag szűk helyhez kötött halcsapatok sétálgatni kezdtek az öbölben. Most éppen előttem jártak, és órányi időt töltöttek errefelé. Eközben szépen rákívánkoztak az orruk elé hulló, szemnyi csemegekukoricára, amiben jól megbújt a kis horog. Érezték, hogy változni fog az idő, néhány falat pedig ilyenkor kiváltképpen jólesik. 

 

Oltalom alatt

Szebbnél-szebb bodorkák jöttek, hol a túlsó móló elől, hol vízközépről, ritkán egészen közelről. Olyan pecázásban volt részem, ami ilyenkor, január végén szinte ajándéknak tekinthető. Mikor a bodorkacsapat odébb botorkált, beköszönt néhány karikakeszeg is. Bizonyára azért, hogy még színesebb legyen az amúgy is tarka, szívet-lelket melengető téli horgászat zsákmánytára.

A ritka karikák egyike, koncér társaságában

Ebéd után aztán megérkezett a szél, és szinte percek alatt több fokot hűlt a levegő. Talán most jön meg hozzánk az igazi tél? Ha igen, fene bánja, mert sokáig úgysem maradhat. Hiszen a kutya már megette a felét...

Címkék: bodorka vörösszárnyú 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr733744491

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

black sabbat 2012.01.28. 18:26:30

Zsoltikám,csak irigykedni tudok! Mellesleg:csodásak a halak,s gondolom finomak is voltak. Hajrá!

Willyfog67 2012.01.28. 18:59:19

@black sabbat:
Ne irigykedj, gyerünk horgászni, most van itt az ideje a menyhalaknak! A tervezett "fekete szombaton" sajnos be kell érnünk füstölt busával és afrikai harcsával, de majd megleszünk valahogy... :-)

merena48 2012.01.28. 21:10:15

Gratulálok a bloghoz Zsolti!

Remélem, ami a könyvedből kimaradt, azok közül itt majd sokat megismerhetünk!

black sabbat 2012.01.29. 07:07:38

Mennék én Zsoltikám,de úgy veszem észre,hogy még korai. Ha sétálni megyek,-hogy levegőn legyek-akkor is nagyon kell vigyáznom,mert hamar megfázom és belázasodom. Az immunrendszerem még a béka segge alatt van,talán a jobb idő beálltával javul a helyzet. Addig is kívánok Neked-Jó Fogást és kedvező időt,hogy tudjál horgászni! Ezt most komolyan gondoltam,és tessék úgy is venni!!!! Üdv Neked és a Családnak.

black sabbat 2012.01.29. 07:11:04

Azt elfelejtettem:csorog a könny a hátsómon,mert Neked füstölt busát és afrikai harcsát kellett enned! Szegény!

Willyfog67 2012.01.29. 17:50:33

@black sabbat:
Zoli bácsi, hidd el, ha leköltözöl a szigetre, pikk-pakk rendbejössz. Már nem kell sokat várni rá. Addig is erősítsd magad, itt majd én is segítek...:-)
merena48, köszi neked is.

*kredenc* 2012.01.30. 22:44:30

Hogy engem csak sörrel kínálsz mindig, mikor itt meg füstölt busákról regélsz:)

erazko 2012.02.03. 12:35:53

Gratulálok, remélem idén összejön a várva várt közös peca...
Ha azt a kis rakózást leszámítjuk!

üdv.
Erasko

Willyfog67 2012.02.03. 17:29:53

@erazko: Szia Eras, ez csak rajtad múlik! Tessék többet lenni idehaza!

Fishraptor 2012.02.03. 18:55:52

Willy,,,nálad jó már a jég?

Willyfog67 2012.02.03. 19:25:55

@Fishraptor: már tegnap is korcsolyáztunk (ez úgy néz ki: Szilárd korcsolyázik, én meg botladozok a jégen...), holnap pedig rendezünk egy baráti jégkarnevált. Reméljük, a hó nem szúr ki velünk...

Fishraptor 2012.02.04. 16:59:17

@Willyfog67: Egy pohár jóféle házi pálesz nagy bátorságot és stabilitást ad!))
Hó van sajnos,,,!(

Willyfog67 2012.02.04. 20:35:29

@Fishraptor: Úgy bizony. Sajnos a mai programot befagyasztotta az időjárás, de legalább volt idő koptatni a klaviatúrát :-)

Fishraptor 2012.02.06. 08:46:53

@Willyfog67: Én is elhalasztottam a disznóvágást, nem volt kedvem ilyen időben fagyoskodni, a csónakom helyét lehet kitakarítom,,,a jégről könnyebb!)