Hétköznapi c(s)ukiság
Pergettyűs Tomi szépen eligazított a Salmo kupa után. – Vilikém – kezdte, miközben kitöltött két kupica pálinkát –, nem kellene neked ezt erőltetni. Hagyd a pergettyűzést másra, foglalkozz csak a pontyaiddal. Az való neked, az a kuka horgászat, amikor csak ülsz, és lesed órákon át a mozdulatlan úszókat. Na, béküljünk ki – és alacsony ívben felém hajította a teli kupicát.
Nem mondom, jófajta párlat a Pergettyűs-féle, ami csak annyiban az ő pálinkája, amennyiben az általam kínált pálinkák az enyémek. A párláshoz semmi közünk, különféle úton-módon kerülnek birtokunkba ezek a pálinkák, és most nem láttam célszerűnek, hogy félreugorjak a kupica elől. Már csak azért sem, mert Pergettyűs Tomi megbántott, béküljünk hát – pedig mennyire igaza volt!
Igen ám, de a pontyhorgászat sem mindig olyan egyszerű mutatvány, ahogy a legutóbbi időkben szokott volt megesni!
Néhány napja, még a verseny előtt Dávid volt vendégem, aki elsősorban süllőhorgász, így szerettem volna neki ízelítőt adni a felénk művelt pontyhorgászatból. Kissé goromba volt az időjárás, olyan, amikor nehéz egyrészt a halat megkeresni, másrészt maga a horgászat is gyorsan nyűggé válik. Ennek megfelelően halat sem találtunk, össze-vissza ráncigálta csónakunkat a hullámzás, bukdácsoltak az úszók, és mégis… Órányi horgászatunk alatt csak akadt egy kapásunk, ami remek nyurgaponty-formát öltve került a szákunkba.
Ma Lajos látogatott meg, akinek pontyokat ígértem. Nagyvonalúan, mert ígérni – ugyebár – könnyű. De tegnap már láttam, hogy bajok lesznek a mai pontyhorgászattal.
Tegnap ugyanis másfél órát kóboroltam az akadón sötétedés előtt, de nem hogy ponttyal, egy fia babérlevélnyi keszeggel sem találkoztam. Kongott a kő az ürességtől, s csak most világosodott meg bennem, miért „Kongatókő-akadó” a neve ennek a területrésznek az ősi halászó helyek elnevezései között. Egy árva küszpittyenés, egy nádlevélnyi jel a monitoron, annyi nem volt a tegnap estében.
Ennyi kedvezőtlen előjel után nem csoda, ha „biztonsági tartalékként” két pergettyűs bot is a csónakba került a pontyozók mellé. Na de miben bízhatunk? Süllőben? Balinban? Esetleg csukában? Félórányi tekergés után már egyértelművé vált előttem, hogy a mai horgászat eredményessége bizony Mária kötényébe került, mert sem küszpittyenést, sem sodródó nádlevélkét nem láttunk, hogy a pontyokról ne is beszéljünk…
Bóbita-külső. Kemény akadó-vonulat tíz méter hosszban. Dobáljuk meg – bíztattam Lajost, s mivel egy vendég ne ellenkezzen – megdobáltuk. Már éppen a továbbálláson gondolkodtam, amikor Lajos – váratlanul témát váltva – megszólalt:
- Jelentem, halam van!
A kísérő ekkor olyan változáson ment át, mintha a keresett kapitális bika került volna a vendégvadász célkeresztjébe, előbukkanva a semmiből. Az is látszott, a hal nem kicsi, és nem az egyenesfogúak családjából származhat, mert hol jobbra cikázott, hol balra sasszézott, olykor megnyekergetve az orsó fékjét is.
– Csuka lesz, a javából! – okoskodott a kísérő, s hogy ne essen szégyenbe, ha mégsem az, hozzátette:
– Esetleg ponty, mert újabban azok is rányúlnak az Orkára…
No persze, csuka volt az,
mégpedig tényleg a javából. Komoly kacsacsőr, és a vékonyan akadt műcsali jelent meg először a víztetőn. Két hete én is fogtam egy hasonlót, amire Karcsi bátyám a tanú, és Sándor, egyenesen Skóciából, de akkor az a csuka nagyvonalúan lelépett a merítő egyetlen jóképű, patkány-rágta lyukán, mielőtt lefotózhattuk volna. Bizonyítékom tehát nem maradt az olvasó számára, ezért nem is firtattam a dolgot, ám most, mint valami felajzott lepkevadász, úgy merítettem és penderítettem csónakba a krokogyilt, nehogy a múltkorihoz hasonló szégyenbe essünk (mert halászként úgy vagyok a merítőmmel, ahogy a cipész a cipőjével...). Elvégre, kell az a bizonyíték, ha már ilyen szűken méri ma Pelso anya!
Íme! (85 cm)
Ezután bejártuk a nagy-akadót, keresztül és kasul, de sem több csukát, sem egy árva pontyivadékot nem találtunk. Éppen ezért délután úgy összegeztünk: túlteljesítettük a lehetőségeinket. Nulla látott hal, mégis egy csuka a terítéken. Ez tényleg így c(s)ukiság!
Na és a tanulság? Pergettyűs Tominak bizony igaza volt. Jobb, ha a pergettyűzést hagyom másra… :-)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
steveolson · steveolures.com 2014.09.30. 20:32:04
deepee 2014.09.30. 22:08:41
godzikka 2014.10.01. 08:35:48
Tök jó, hogy egyre jobban van időd frissíteni a blogot.
Azt a mondatot azért gondolt át, hogy Pelso anya szűken méri (akár csak aznap is). Csak olvasd újra a legutóbbi 4-5 bejegyzésedet :) Szerintem a legtöbb olvasód minimum kínaivá sárgul a monitor előtt a cikkeid okán.
És a párlatok közül szerintem a fekete szeder a bajnok!
Üdv,
godzikka
Willyfog67 2014.10.01. 20:16:19
DéPé: háhá, pont rád céloztam, hogy így odaérjen!!! :) :)
godzikka: Nono. Időm nincs, de a kedvetekért... Kiszely Pali bácsi fekete szedrével egyetértek, egyébként meg egészségünkre!
Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2014.10.02. 11:11:38
Szép halak no, és köszönöm, hogy felkerülnek!
Willyfog67 2014.10.05. 19:55:42
@fonyod: Úgy látom, te nem a halakkal vagy. Pedig azoknak jobb, ha folytatom, és nem hagyom másra. Apropó: éppen most olvastam hozzászólásod egy balatoni fórumban: szép összefoglaló az elmúlt két szezon süllőhorgászatáról! :D
fonyod 2014.10.05. 20:23:02
Skribanek Zsolt 2014.10.20. 19:55:43
Bár régóta horgászom, korábban sohasem pergettem, de az utóbbi időben egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy jó lenne kipróbálni. Ez az írás volt talán az "az utolsó csepp a pohárban". A hétvégén kipróbáltam milyen is ez, és az északi part nádöbleiben próbáltam szerencsét. Igaz ugyan, hogy nem fogtam olyan nagyokat, mint amik a fenti fotókon láthatóak, de így első alkalomra nagyon örültem nekik (50 és 66 centisek voltak).
