Fogasok helyett fogatlanok, avagy: őnfényezés május elsején

balin5.jpg

Tudható volt, hogy ez lesz. Előrébb jár a természet, fogasék is előrébb járnak – legalábbis majálisba készülődő üldözőik bottal üthették nyomaikat május elsején, a nagy szabadulás hajnalán. Pergettyűs módszerrel csak a legjobb kezű műcsali-bizgettyűsök fogtak és csak néhány speciális akadó olyan eldugott tövében, ahol gumihal normális esetben nem jár...

balin1.jpg

A fentieket természetesen azért tartottam fontosnak leírni, hogy már jó előre megmagyarázzam a bizonyítványunkat. Pontosabban a bizonyítványomat. Hajnali társam, Gábor ugyanis semmiről sem tehetett, hiszen előző este egyenesen a ködös Albionból érkezett, éjszaka még engedélyt is kellett szerezni számára, hogy a másnap pirkadatkor esedékes felvonulást semmi se akadályozhassa meg. Szerencsére az idő velünk volt, leszámítva a kellemes kis északi lotyogót, amiben döcögve indult a ladik, ingadozott az evezőt forgató kéz. Mentségként hozzáteszem, nagyon sportosak voltunk: se villanymotor, se halkereső-domborzatnéző ketyere nem volt velünk a ladikban. Rábíztuk magunkat a szimatunkra, de nem volt mit kiszimatolni. Aztán rábíztuk magunkat a szerencsénkre, de szerencsék sem lett. Lett viszont egy nagyszerű, igazán szép balatoni reggelünk, s minderről akkor győződtünk meg valójában, amikor a part közelébe sodródtunk, és megszólalt a kakukk a szakadt-part fái között.

balin4.jpg

No de ne szaladjunk ennyire előre.

Kertek alja. Hol máshol kezdhettünk volna, kikötőnkhöz való közelsége okán itt úsztattuk meg először gumihalainkat. Aztán úsztattuk odébb, majd még odébb, végül ott, ahol február végén a fogasokat hagytuk. Időközben Zoli is átért Ligetről, de ő sem volt ügyesebb nálunk. Egy kapásom akadt itt, mikor komoly ellenállásba ütközött az akadóból kipenderülő gumihal, de rövid pórázon tarás után lemaradt. Zoli szerint tutira kabátos hal volt, és lehetett is, mert körülöttünk derék pontyok forgolódtak napkeltekor. Gábor szerint valami lesben álló csuka volt inkább, és lehetett is, mert általában a márgából kipattanó csalit szokták letarolni az akadón fülelődő tigrisgúnyások. Szerintem pedig valami kivénhedt, mogorva fogasapó volt, de ez persze nem lehetett (pedig olyan jól hangzik), mert még az ifjoncok közül sem volt hírmondójuk azon a reggelen – sehol sem…

balin9.jpg

Innét aztán lehajóztunk az egykori pontyos pályára, ahol korábban többször is szép élményeket kaptam a sárga dolmányosoktól, no és fogast is fogtam itt már alkalomadtán. De most semmi. Ellenben a part mentén többször is gyanús mozgásra figyeltem fel. Messze volt a part, a mozgás pedig túl közelinek tűnt hozzá. Balin lenne? Gábornak szóltam is, lessük meg a mozgolódást közelebbről, elvégre ennél kevesebb kapásunk ott sem lehet.

Így „sodródtunk” aztán a szakadt-part alá.

Bizony fenekeszegék voltak azok! Asztalnyi területen, a part szélében ívott egy vödörre való sneci. Mondanom sem kell, ahány dobás, annyi kapás. A csalit sem cifráztuk, fogaséknak beélesített gumihalainkkal kínáltuk őket. Némi kárpótlást nyújtottak a fogatlan ragadozók, legnagyobb örömünkre.

balin8.jpg

balin.jpg

balin6.jpg

balin3.jpg

balin11.jpg

balin10.jpg

Igazi őnfényezés volt ez tőlük, május elsején. Természetesen Gábor sem bánkódott az elmaradt süllők okán, hiszen éppen egy esztendeje nem volt pecabot a kezében. Szép reggel volt szép halakkal, ámbár gyakran eszünkbe jutott Pista barátunk mondása, miszerint: balint minden hülye tud fogni… és különben is, dögöljetek meg... :-)

Fotók: Csákó Gábor

balin2.jpg

Címkék: pergetés balin akadó 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr336135979

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · steveolures.com 2014.05.08. 21:04:29

Irigy vagyok piszkosul! A képekre és a balinokra is!

Clogfly 2014.05.08. 21:21:11

Némi kárpótlást? NÉMI kárpótlást, azt mondod? Hát hogy érhetne fel bármelyik rabruhás süldő süllő ezekkel a gyönyörű halakkal??? Sehogy. :)

Endre Vass 2014.05.09. 08:21:15

Szuper képek, szép halak!

vasscs 2014.05.09. 10:13:58

jó fotók, szép halak, grat!

godzikka 2014.05.09. 12:46:29

Gyönyörű halak, és külön grat. a címválasztáshoz!
Tetszik az új irány az utóbbi 2 cikkben, ahol megjelenni látszik a magad elé tartott görbe tükör. Vagy legyen inkább őn-irónia :)

Üdv,
godzikka

Willyfog67 2014.05.12. 19:18:31

Köszönjük a méltatást, hasonló jó pecákat és ironikus, fényes őnöket nektek is!

careca 2014.05.18. 20:40:02

Grat a halakhoz és még inkább a képekhez!
A hegy alatt eddig csak a kalsszikus villantó -műlegyes kombinációval dolgoztam, de legközelebb gumizok.