Karácsony éjjel

Az igazi lehűlés nagy viharral érkezett. Tombolt a szél, zabolázatlan erejét a déli part nyögve fogadta, és a víz, a nagy víz úgy lépett ki a partra, ahogy nyáron a strandolók szoktak. Kényelmesen, erőlködés nélkül, hiszen már nem volt előtte akadály; szétfolyt a partszéli padok között, körbefogta a hozzá legközelebbi házakat, és mindenféle szemetet terített közéjük.

Halásszy aggódva nézte az ablak előtt hajladozó fenyőfát. A kis fa szemmel láthatóan egyre jobban megdőlt, és félő volt, ha nem is fordul ki gyökerestül, kusza ágai letöredeznek a szélviharban. De a kis fenyő – ágaival együtt – kapaszkodott hősiesen, ahogy a tuják és nyírfák is állták a vihar rohamát.

Másnap reggel már fagyott, és Halásszy szorongva nézett körül az elcsendesült parton.  A besárgult nádast szinte leborotválta az orkán; széttört nádszálak hevertek mindenütt, ameddig a tó tajték-nyelvei elértek. Deszkadarabok, műanyag szemét között botorkált ki a móló végére, amin előző nap úgy szaladt át a tó, ahogy az áradó Duna szokott a fuldokló ruganyokon. A móló végén aztán, a szélvédett oldalon, beszorulva a partra emelt stég lábai közé, egy kis fenyőfát talált. Megnézte: a fenyő töve vágva volt. Kopottas, hiányos tűlevélzetű ágai közül néhány letörött, mire a háborgó víz átsodorta a túlpartról, és Halásszy elfilozofált azon, miképpen kerülhetett a Balatonba. Talán a karácsonyi piacra szánták, talán valaki csak kivágta és kihajította odaát a telkéről, hogy itt, a déli part mólóján érjen dicstelen véget földi léte.

Szenteste napján, délelőtt, a karácsonyi készülődések közepette Halásszy kisétált a mólóra. A Balaton néhány nappal korábban befagyott, de a jég kérge még vékony volt ahhoz, hogy bátran rámerészkedjen az ember. A móló végén azonban, jó húsz méter szélesen nyitva volt a víz. Halásszy tudta, az áramlások itt mindig vékonyítják a jeget, de arra nem számított, hogy szabad vízfelületet talál. A szélső kövektől talán másfél méterre már csillogott a víz, és arra gondolt, itt még akár horgászni is lehetne. Késő ősszel, télen szokott mélyen húzott kanállal balinokat fogni, de ma mégiscsak karácsony van – beszélte le magát a kósza gondolatról –, nem illik zavarni ilyenkor az uszonyosokat.

Az ünnepi halászlé friss pontyból készült, amit Halásszy a ház előtt, bográcsban főzött. Természetesen jófajta tavi halból, kellően, de nem túlságosan zsíros potykából, hiszen a paprika zsírban oldódik. A halászlé mellé pedig szálkátlanított süllőszeletek sültek sörtésztában megúsztatva; a szép fogast még fia fogta koraősszel. Már akkor megegyeztek, hogy a karácsonyi asztalra fog kerülni.

Este Halásszy aztán furcsa szorongással állt a feldíszített fa előtt, mert a család oly hirtelen, néhány év alatt nagyon foghíjassá vált. A súlyos emlékek közepette örömmel nézte fia boldogságát, ahogy bontogatta az ajándékokat, miközben a csillagszórók fénye távoli karácsonyokat világított meg; enyhe füstszag vegyült a terjengő gyantaillathoz, a feldíszített fenyőfa pedig maga volt a megtestesült béke.

A csillagszórók hamar elszórták kis tüzeiket, az est is gyorsan elszaladt, és amikor a család lepihent, Halásszy odaült a klaviatúra elé, mert érezte, van néhány gondolat, amit papírra kell vetnie. Tudta, ha e gondolatokat most elereszti, talán soha többé nem kerülnek elő ebben a formájukban.

Éjfél felé járt az idő, amikor végzett az írással. Csend honolt a lakásban, csak a falióra kattogott halkan, mintha az idő megállíthatatlan vonata zakatolt volna végtelen sínpárján. S ekkor – illik, nem illik – eszébe jutott valami…

 

…A móló végén emlékező csend fogadta. Vele szemben, rúdjával a Gulácsra támaszkodva tótágast állt a Göncöl-szekér, s ha lett is volna rakománya – képzelte el Halásszy –, nyilván mindaz már a Badacsony tetejére huppant volna. Szellő se rebbent, és a mély némaság oly védelmezően ölelte a Balaton fagyott hátát, mintha valami ezeréves titkot védelmezne. Halásszy arra gondolt, felesleges a csend igyekezete. Nem titkokat jött most kutatni, hanem – ünnepelni.

Egyetlen botjának egyetlen horgát, amire már odabenn felfűzte a kiolvasztott küszt, a jéghasadék széléig dobta, majd a botot – ahogy folyóvízen szokás – a csillagos ég felé állította. Annak idején, a régi öregek tán nem is dobtak messzebbre, ha menyhalat akartak fogni. Mert akkor még volt az is. De aztán, ahogy a kecskerák, úgy édesvizeink tőkehala is történelemmé silányult; helyette angolna van, melyet Halásszy szívesen elcserélt volna bármekkora menyhalra, kiváltképpen most, Karácsony éjjelén.

Miután bedobott, kiszabadította a stéglábak közé szorult kis fenyőfát, és a lámpaoszlop mellett, kövekből támasztékot készített neki. A csúf, szakadozott kis fa immár délcegen állt. Halásszy felakasztott rá néhány szem szaloncukrot, a csonkosan tört facsúcsra pedig egy gyertyatartót erősített. Fellobbant a láng: a gyertyafény lidércesen világította meg a mólóvég köveit. Lámpára már nem volt szükség; a félig meghízott Holddal közösen kirajzolták a hasat eresztett zsinórt.

Míg égett a gyertya, az emlékező csend rátelepedett Halásszyra is, aki ott kuporgott a feldíszített fenyő, a Balaton karácsonyfája előtt, és hol a mozdulatlan zsinórt, hol Göncöl szekerét nézte. Emlékeiben sok mindenkivel találkozott, kiknek hallotta hangját, nevetését, látta mozdulataikat, és akikkel nagyon, de nagyon jó volt most összetalálkozni. Ha csak kis időre is, de itt voltak ők is a karácsonyfa körül. Az emlékezet képernyőjéről lekopott arcukat megvilágította a gyertya, és Halásszy úgy érezte, fénye nem csak a múltat idézi fel, de meleget is ad.

A hasas zsinór először csak rándult egyet, majd kiegyenesedett. Nem késlekedett sokat a bevágással. Inkább ne legyen meg – gondolta. De a karácsonyi kősüllő megakadt, és szépen át is lendült a mólószélt övező jégrétegen. Halásszy úgy fogta kézbe a stráfos halat, ahogy ajándékot szokás; kibontotta a szájszélbe akadt horgot, majd, mintha csak nem tetszene, amit a csomagolás alatt talált, visszacsúsztatta a vízbe. Aztán beakasztotta a horgot az orsótartóba, eloltotta a félig leégett gyertyát, és valami kimondhatatlanul meleg békével a szívében, elindult a mólón a sziget felé.

 

 

 

 

Címkék: novella karácsony 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.