Őszi légyhullás

Horgaszshow-2012[1].jpg

Tegnap délután fagyoskodva álltunk néhányan a sziget egy szélvédett helyén, és az időjárásról, a várható horgászati lehetőségekről beszélgettünk. Jani Papa meg is jegyezte:

- Gyerek (mármint én), idén valószínűleg te fogtad az utolsó két pontyot a Balatonból!

Jani Papa ezt a szűkebb, szigeti horgásztársadalomra értette, de kijelentése még így sem biztosan helytálló; minderre úgy következtetett, hogy a következő napokra fagyot-havat jósol a meteorológia. Szerinte nyolc fok alá fog hűlni a víz, és akkor a tó „eredeti” (nem friss telepítésű) pontyai felhagynak a táplálék keresésével. Ezt el is hiszem neki, elvégre negyven éve tölti itt az idejét, zömében horgászattal. Látott már, tapasztalt már ezt-azt.

Kufa ellenben Jani Papának nem hisz. Elsősorban azért nem, mert a hosszú hétvégére aktív pontyhorgászatot tervezett a móló végéről. Főzött ilyen-olyan magokat, gyúrt tésztát, és olyan nincs, hogy nem fog pontyot. Másodsorban: szerdától melegedés jön, szombaton már akár 15 fok is lehet napközben, tehát melegedni fog a víz is, a pontyok pedig zabálni…

Nem tudom, kinek a jóslata válik be. Mindenesetre ma reggel, munkába menet mit látok?

télikép.JPG

Bizony, behavazódtak az öreg tanúhegyek kupái, a tegnapi ősz – pikk-pakk – téllé változott, ami azért még korai mutatvány a hasonlatosan vén kaporszakállútól. Gyenge erőfitogtatás. Még azt is kétkedve fogadom, hogy holnap reggelre fagyni fog, elvégre a Balatonnak nagyok a tartalékai; ilyenkor fűti a környezetét, tavasszal pedig hűti. Kétségtelen, ősszel, kora télen szívesebben vesszük radiátor szerepkörben, mint kikeletkor…

Nos, ez lett volna a felvezető, mert igazából Pupa, alias Erdélyi Balázs miatt ragadtam klaviatúrát. Pupa nem bír magával, ahogy sosem bírt: főz, ír, filmez nekünk, újabban mindezt össze is mixeli. Kérését szívesen teljesítem, azaz örömmel osztom meg minden olvasómmal a hírt, miszerint komoly összeröffenés lesz hamarosan a SYMA csarnokban, ahol a pergetés és legyezés szerelmesei is meg fogják találni a számításukat, nem csak a magamfajta eltunyult, lusta, kényelmes vízidisznó-vadászok. Persze, lesz ott pontyról is szó bőven, ám teret kapnak a horgászat igazán sportos és legsportosabb válfajai is. Lesz kis patak is, ahol hullhatnak majd az őszi legyek...

pupa2[1].jpg

A legyeseket egyelőre csak csodálom, jómagam soha nem próbáltam e módszert. Furcsa egy bogaras horgászok ők. Emlékszem arra, amikor szerveztük az első Bugaszegi pergető versenyt, és barátom, Hárságyi Balázs is bejelentkezett. Örültem neki, és bíztam abban, hogy érkezésével megkóstolhatjuk szűkebb hazája, Palkonya finom borait is. Csak akkor bizonytalanodtam el, amikor mondta: társával legyezni szeretnének. Pergető verseny lesz, nem legyes, vajon mit szólnak ehhez a versenyzőtársak? Bali erre felvilágosított, hogy a legyezés tulajdonképpen a műcsalis horgászat legkifinomultabb módszere, közeli rokona, pontosabban válfaja a pergetésnek. A versenyen egyébként nagy tisztelet övezte részvételüket, és a viszonylag kevés halat adó megmérettetésen fogott egy csukájával kiérdemelte a társak elismerését.

Keveset tévézek, ritkán pillantok bele a két horgászadó műsoraiba, de éppen a közelmúltban egy adást végignéztem. Mongóliába járt néhány olasz legyező horgász, ahol különféle pisztrángokra, tajmenre pályáztak. Nagyon szép film volt, amiben nem csak a halakkal, de a környezettel is megismerkedhettünk, bepillantást nyerve az ottani emberek mindennapjaiba. Sajnos Pupa filmjét még nem láttam, de bepótlom, ha lesz még adásidőben. Viszont kedvcsinálónak bemásolnék ide egy linket,

https://www.youtube.com/watch?v=A4pOOMpFW_8&feature=player_embedded

amit szerintem látnia kell minden horgásznak, módszer szeretettől függetlenül. Igazi mestermunka, igényes, művészi alkotás. Jó szórakozást a filmhez, és találkozzunk Pupával a horgászshow-n!

Ahol lazacos szendvics, kaviárfeltéttel rendel…  

Címkék: kiállítás legyezés Pupa 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr394877313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.