Őszülő vízen
Október már a levélsepregetés ideje, amikor nem ritkán deres hajnalok teszik ropogóssá a lehullott nádleveleket, reggelenként még belegabalyodhatunk a vízparti ökörnyálba, és a korábban zöld fák ággal-tüskével ragaszkodnak sokszínűvé vált leveleikhez. De hiába. Ahogy telik Mindszent hava, úgy válik egyre reménytelenebbé igyekezetük, majd az első csípősen fagyos reggel után feladják a harcot. De a víz is változik. Átlátszósága látványosan növekszik, ámbár az őszi szelek, különösen a hideget hozó, keleti szelek rövid ideig megzavarják ezt az átlátszó tisztaságot.
Már tegnap szerettem volna horgászni, de ahogy az elmúlt két hétben, ekkor sem sikerült. Tamás barátom szokta ilyenkor mondogatni: azért van ez, mert messze laksz a vízparttól. Ez a ferdítés legfeljebb arra jó, hogy megfeledkezzem a valódi okokról, és elhatározzam a munka végeztével: holnap közelebb költözünk a Balatonhoz!
Ma végre sikerült. Igaz, elmúlt az ötórai teázás ideje, amikor hónom alá kaptam régen megszellőztetett pontyozó botjaimat, és bepakoltam a csónakba. Mellettem Laja és Jani Papa ladikjaik kikötését igazgatták, éppen ponyváztak. Kérdeztem is:
- Mit látott a nyugdíjas szekció napközben?
- Egy-egy süllőt fogtunk a kő szélén. Reggeltől idáig. Sehol semmi, pedig bekujtorogtuk az egész akadót. Az eső lába is lóg – nézett fel Laja az égre -, én a helyedben nem igyekeznék ennyire…
- Könnyen vagytok. Időtök, mint a tenger.
Jani Papa sokat mondóan nézett fel szemüvege alól.
- Tenger? Manapság már csak egy napról-napra szűkülő kis tavacska. Ne siettesd, ráérsz minél később meglátni azt a tengernyi időt. Hova indulsz egyébként?
- A móló elé, ahova két hete letettem egy jelzőnádat. Igaz, nem horgásztam rajta…
- No, akkor elkísérlek. Egyedül már nem akartam kimenni, de ha te is jössz, megyek én is. Meddig maradsz?
- Legfeljebb tízig, tovább úgysem lehet. Ha engedi az idő…
Az idő egyelőre engedte, noha induláskor finoman permetezni kezdett az eső. Laja utánam kiabált még valami jó szerencsét, vagy mifenét, de úgy tettem, mintha nem hallottam volna meg. Nem vagyok babonás, legfeljebb annak tettetem magam, mert egy horgásznak végül is illik betartani a szokásrendet.
A szürke felhőzet szinte ráült a Balatonra, mely olyan sima volt, akár az asztallap. Ritka az ilyen víz. Apró döghullámok sem rezgették a felszínt, és a pára, ami most valóban tengerszerűvé varázsolta a környezetet, csak a Badacsonyból engedett látni egy darabkát. Valószerűtlenül szép volt minden körülöttem, pedig a szürkeség, a közelgő elmúlás ígérete uralt mindent. Kissé szívszorító is ez, hiszen óhatatlanul visszapillant az ember, felidézve a nyári, halmozgástól zajos vizeket, előre nézve pedig már a telet, a partra szorultság kárhozatát véli látni.
Két úszómat azonnal világítópatronokkal szereltem. Kezdetben, amíg a sötétség nem teljesedik ki, a világítópatronok nem nyújtanak jó megfigyelhetőséget, de nem is volt rá szükség. Órányi ideig nem mozdult semmi: sem víz, sem úszó. Horgaimat aprókra cseréltem, elvégre a nyári vizekkel együtt valószínűleg elillant a halak torkoskodó igyekezete is. A kisebbik, tízes méretű, de vastaghúsú horogra egy szem csemegekukoricát tűztem, míg a másikra két szem friss főzésű öregkukoricát, közéjük ékelt szivacsdarabbal. Vödörben ellenőriztem: a horog nehezen volt képes magát a fenéken tartani, pontosabban csak a fülét… Néhány marok kukoricát szórtam még szét az úszók körül, viszonylag nagy területen.
Jani Papa tőlem nagyjából száz méterre, még közelebb a mólóhoz horgonyzott le. Átszólt, hogy most még süllőzik, mert a pontyok úgyis később, hét óra után kezdenek aktivizálódni, már ha lesz a közelben ponty. Tegnap este hallott egyet ugrani, de nem fogott belőlük. Most, hogy nyakunkon az időjárás változás, még nehezebb a feladat.
Hét órakor a csemegekukoricát valami megpiszkálta. Egy karikakeszeg volt az, talán tizenöt dekás. Aztán még újabb két gyors kapás a csemegekukoricára – két bodorka, egy kisebb és egy darabosabb -, majd néma csend. Jani Papa közben két kősüllőt fogott, majd fél nyolckor úgy döntött, tovább nem kísérti ezt a lehetetlen napot. Jó éjszakát kívánt, és görbülő botot.
Talán még ki sem kötött, amikor az orrhorgony közelében, nem messze tőlem egy ponty ugrott. Nem is rossz. Jót laffant, csobbanását még a móló végén is hallották, mert rövidesen Kufa telefonált, aki ott horgászott, hogy visszakapaszkodtam-e a csónakba. S ahogy lenni szokott, ekkor, mármint telefonálás közben szép lassan víz alá húzódott a fűzött öregkukoricás, balanszírozott csalit tartó horgom úszója.
Kapkodó bevágásom mit sem ért. Egy pillanatra akadt ugyan a hal, de megítélni nem lehetett kilétét. A kapás milyenségéből azonban arra következtettem, hogy a hal testével húzta el a szerelést.
Ez jó is, és rossz is. Jó azért, mert talán most tévedt ide néhány ponty, akik a felkínált étlapot vizsgálgatják. Jó étvágyat nekik, a kínálat friss és puha, ezt bizton állíthatom…
Negyed óra elteltével megrándult az öreg kukoricával csalizott készség úszója. Kissé ideges, gyors rántás volt, keszegre gyanakodtam. Fél perc múlva újabb kis rántás, majd némi mozdulatlanság után – sutty, volt úszó, nincs úszó. Na, akkor gyere te kis keszeg!
A kis keszeg azonban nem jött, olyannyira, hogy először azt hittem, elakadtam a márgában. Mindez az érzet eltartott még vagy négy-öt másodpercig, miután kaptam két olyan öblös rúgást, amiből kétségtelenül kiderült: ponty van a horgon.
Hiába, a hűlő víz lecsillapítja a riadalmakat is, akár az étvágyat. Halam nem szaladt ki, csak komótosan, jókat rúgva küzdött a csónak mellett, a leeresztett horgonyok kötelei közelében, ami részéről okos megoldásnak tűnhetett. Részemről az izgalom, és a mind gondosabb terelgetés, nehogy kötelet fogjon a hal. Nem fogott. Szép küllemű, ezüstös színezetű, négy kilósnál kissé tán nagyobb pikkelyest sikerült a merítőbe vezetni, ahol mozdulatlanul tűrte a horogszabadítást. Ekkor derült ki, hogy csak játszott a csalival, vagy gyanús lehetett neki, mert a horog kívülről akadt az „orra” tövébe.
Délkeleti szellő támadt, hűst hozó, hullámokat hizlaló délkeleti szél. Vége lett a tükörnyi víznek: hamarosan ringani kezdett a csónak, vele együtt az úszók is mozogni kezdtek. Ez gondosabb figyelést, éberebb horgászatot kívánt. S ez adja ennek a módszernek a sava-borsát. Itt ritkán kerül magától horogra a hal: nincsenek súlyos ólmok, feszes zsinórok, amik legtöbbször elvégzik az akasztás sorsdöntő pillanatát – a horgász helyett. Ha éppen elmélázunk, akár a ritka kapások egyikét is elszalaszthatjuk.
Éppen kilenc óra volt, amikor úszóm kidobta magát a hullámok közül. Klasszikus, szívdobbantóan izgalmas kapással jelentkezett a hal, amikor minden gyanú nélkül harap rá a csalinkra. Bevágásom keményen ült, a hal válaszként – hűlő víz ide vagy oda – elkért tőlem jó néhány méter zsinórt. Kissé tovább huzakodtam vele, mint korábbi társával, de nem is csoda: öt kilót fölöző tőponty került a merítőbe.
Tovább nem volt maradásom. A szél időközben keletire váltott, a hullámok növekedtek, másnap pedig korán kell kelnem. Ennyi indok is elég volt a csomagoláshoz, ám mindezt elégedetten tehettem, hiszen ismét egy nagyon szép estét kaptam a Balatontól. Őszülő fejjel, az őszülő vízen…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fishraptor 2012.11.02. 21:19:10
Gratulálok,,szép egészséges pontok!)
Willyfog67 2012.11.03. 18:21:18
Ajajj! Ráadásul 300 méterről, szemüvegben meglátom a pontyfordulást, oszt dobok néhány marék kukoricát, oszt fogom a pontyot. Még az a szerencse, itt mindenki így csinálja, de a néhány világtalan kedvéért jövőre készítünk egy videót is erről. :-) Oszt te újabban nem horgászol? (amin nem csodálkoznék, hiszen idén te sem fogtál semmit :-)
Willyfog67 2012.11.03. 18:22:58
fonyod 2012.11.03. 18:36:37
Elüthetnél egy vaddisznót vagy egy őzet, vadashúst ennék zsemlegombóccal.
Willyfog67 2012.11.03. 18:55:49
hatunknak bőven elég lesz.
A vadashoz egyébként a vadnyúl a legjobb, kedvenc étkem, és itt jelzem: nekem megérte a DAS tagság... :-)))
fonyod 2012.11.03. 19:11:26
Sajna az új kocsimmal a nyúlból nem maradna semmi, az orrszarvú meg ritka felétek...
Fishraptor 2012.11.04. 08:47:36
Willyfog67 2012.11.04. 19:16:05
Holnap hívlak, jobbulást!
Fishraptor 2012.11.09. 11:22:18
Haza engedtek,,,peca nem lesz szerintem mostanában,,a csónakot is haza honom a jövőhéten!
Jobban vagyok, de nem jól!
Willyfog67 2012.11.09. 17:57:54
További jobbulást kívánok!
black sabbat 2012.11.22. 07:04:04
Azokból a jó pontyokból igazán küldhettél volna egyet! Már szívesen megenném a friss halat...! Mi újság Veled??
Willyfog67 2012.11.24. 17:14:47
Téli keszeg sajnos nincs. Mákhéjban ennyi.
Üdv a családnak.
