A szerencse forgandó – tartja a közmondás nagy bölcsen, ugyanakkor az is biztos, hogy saját döntéseinkkel magunk is jelentősen befolyásolhatjuk. Hol pozitív, hol negatív irányba billen Fortuna mérlege egy-egy jó, vagy éppen rossz elhatározásunk nyomán.

Hétfőn például a horgászat terén csupa rossz döntéseket hoztam. Délután Pergettyűs Tomi sokáig kérlelt, hogy kísérjem el a gödrökre, és nézzük meg a süllőket. Nem volt kedvem a bizonytalanba belevágni, különösen, hogy majdnem órányi csónakázás oda, s ugyanennyi vissza az út. Inkább a hasonlóan bizonytalan pontyozást választottam, pedig Tomi az előző alkalmakkor minden esetben fogott egy-egy szebb fogast.

Duplán hibáztam ekkor.

Ugyanis a pontyok napszálltáig nem mozdultak, hiába várakoztam valami iránymutató jelre. Sötétedés környékén néhány fordulást észleltem a Szakadt-part előtti kövezésen, amire elég bizalmatlanul álltam meg. Világítópatronos úszóim a szürkület terjedésével mind fényesebben jelezték a nagy semmit; a mozdulatlan vízen úgy álltak, mintha le lettek volna betonozva. Már szép számmal gyűltek össze körülöttem a frissen kikelt árvaszúnyogok, amikor megcsörrent a telefonom. Pergettyűs Tomi hívott.

-  Vilikém, sajnálhatod, hogy nem kísértél el…

-  Mesélj, ne kímélj!

-  Elsőnek egy öt-hat kiló közötti fogast fogtam. A következő, két kiló körüli kirázta a szájából a horgot, majd jött egy négyes, végül fogtam egy igazán szépet…

Megállt bennem az ütő. Ezek után fogott még egy szépet? És az előzőek mik voltak? De kérdezni nem maradt időm, mert már mondta is:

-   Nyolc kilóra saccolom. Olyan öreg, hogy kezdenek kihullani a fogai – és nevetett.

-  Az a balin – javítottam ki, természetesen megértve barátom jókedvét. Nem mindennapi halak akadtak a horgára, ez kétségtelen.

-  A szokásos, dupla farkú, fehér tviszterrel fogtam őket. Nem kell ide gumihalas hókuszpókusz, meg öt grammos, könnyű fej. A tíz grammosat is torokra szívták!

-  Ekkora halak megteszik – adtam igazat barátomnak, és azt már el sem mertem mesélni, hogy a pontyok nincsenek meg, ülök a nagy semmi közepén…

Pedig a java ezután kezdődött.

Ahogy befejeztem a Tomival való diskurálást, valahol előttem, Bélatelep felé egy pontyugrást hallottam. Aztán mind több és több ponty kezdett el forgolódni, végül olyan mozgás kerekedett, hogy kapkodva bontottam horgonyt. Úgy saccoltam, nagyjából nyolcvan-száz méterrel előttem, pontosan a vonalamban mozognak. Negyed kilenc volt már ekkor, koromsötét.

Tolatva eveztem rájuk. Látni semmit nem láttam, csak a parti fényekben tükröződött egy mozdulás hullámgyűrűje, de a hangok szinte hívogattak, mind közelebb. Rövidesen a halmozgás kellős közepén találtam magam: körülöttem mindenhol pontyok bukdácsoltak.

Talán mondanom sem kell, de kapásig sem jutottam aznap este. Pedig a halak folyamatosan mozogtak körülöttem, lassan Fonyód felé haladva. Próbáltam mindenféle csalival, dobtam jobbra, balra, előre, hátra, a fordulások közepébe. Tíz órakor feladtam a reménytelennek tűnő vállalkozást.

Másnap délután aztán nagy reményekkel hajóztam Pergettyűs Tomival az előző napi horgászatának helyszíne felé. Külön csónakkal Kufa és Ticsu is jöttek, s talán mondanom sem kellene ismételten, hogy mindössze Tomi fogott két kősüllőt azzal az ormótlan csalijával (tíz grammos fejen a kicsi kétfarkú tviszter), mi valamennyien megúsztuk kapás nélkül…

Útban a gödrök felé - Ticsu és Kufa csónakja

Pergettyűs Tomi és kősüllője

Hiába, kérem. Vannak, akik cipelik a zongorát, és vannak, akik játszanak rajta…

Szerdán, szabadságon lévén, a reggeli időt a halaknak szántam. Természetesen a pontyoknak. Ticsuék pergetni akartak, mert az előre jelzett front már a nyakunkon volt, és tudtuk, ezután néhány napra nem lesz lehetőségünk horgászni.Kufa úgy döntött, nyolc óra körül majd csatlakozik hozzám, persze külön csónakkal.

Pirkadatkor ismételten enyém volt az egész akadó, csak a bélatelepi köveken próbálkozott néhány horgász. Szép, tükörsima víz fogadott, gondolhatják, milyen nagy reményekkel hajóztam a szakadt-part alá. Fél nyolcig azonban csak a keszegek mozdulása zavarta a csendes vízfelszínt. A pontyok hallgattak.

Ezután ugrott és fordult néhány, de elszórtan azon a hosszanti kövezésen, ami egészen Bélatelepig nyúlik el. Igazából nem volt jó támpont a magányos mozgás, de végül kénytelen voltam megállni egy ilyen helyen.

Félórányi kapástalanság költözött mellém a csónakba. Aztán előttem, úgy hatvan méterrel fordulgatni kezdett a hal. Nem sűrűn, 3-5 percenként, de úgy döntöttem rájuk állok. Mint utóbb kiderült, napok óta ez volt az egyetlen jó döntésem…

Már a hátsó horgony elengedésével foglalkoztam, amikor észrevettem néhány furcsa jelet. Apró buborékok pattogtak a felszínre itt is, ott is, az előttem elnyúló, talán húsz méter széles kövezés tetején. Olyan buborékok, mint amikor a ponty megtúrja az iszapot, és a felszabaduló gáz a felszínre kerül. Itt azonban öt-hat buborék jött a felszínre, se több, se kevesebb, nagyjából egyforma nagyságúak. Az aljzat kemény, iszap nincs; mi okozza hát e jelenséget?

Bevallom, ilyennel még nem találkoztam eddig, mert egyrészt annyira sima és mozdulatlan víz, melyen észreveheti az ember, csak ritkán van, másrészt pedig valószínűleg ekkora falka kagylózó pontycsapatba még nem futottam bele…

Mert alattam és előttem pontyok szaggatták a kövekről a vándorkagylót! Ahogy a hal letépte a kis mészhéjút, nyomában apró buborékok pattantak. Kufa közben megérkezett csónakjával, mellém állt, és a keresztirányú kőpadra, amelynek mentén volt éveken keresztül a helyem, kezdett el horgászni. Hirtelenjében ott is fordult néhány ponty, jó támpontot adva barátomnak a leálláshoz.

A három szem csemege aznap reggel nyert

Egyik horgomra három szem csemegekukoricát tűztem. Nem hajszálelőkén, csak úgy, a horogra. Ezt bedobtam oda, ahol éppen felszakadt néhány buborék, nagyjából tíz méterre a csónaktól. A víz azonban nagyon kicsi volt, mert az úszó nem állt fel. Eresztékállítás – talán másfél méteres volt ott a mélység -, majd újabb dobás, ugyanoda. Csak annyi időm maradt, hogy lerakjam magam mellé a botot, mert máris oldalazni és bukdácsolni kezdett a pedző. Bedobtam a szájába…

Ő volt a reggel legnagyobb hala, kis híján hat kilós, a „sebhelyes”, mert egy jókora, fiatalkorában szerzett sebhely éktelenkedett a jobb oldalán, közvetlenül a hátúszó alatt. Nagyon szép formájú ponty volt, aki ahelyett, hogy jól kiszaladt volna, célba vette a csónakomat. Jó ideig eltartott így a fárasztása, aminek a végén csak sikerült megkerülnie a hátsó horgonyt. Csodával határos módon nem szakította el a zsinórt, de a hátsó súlyt fel kellett vennem ahhoz, hogy szákba parancsolhassam.

a sebhelyes

Rövid idő alatt akasztottam még hármat, amiből egy lemaradt. A két megfogott, 4-4,5 kiló közötti pikkelyes sem volt egyszerű eset; a második kinézte magának a hosszúra engedett orrhorgony kötelét, és az alatt bújócskázott jó ideig. Szerencsére nem tekeredett rá, míg a harmadik egyenesen átszaladt Kufa csónakjához, és ott szépen összeszedte egyik készségének a zsinórját. Végül szákba került, sőt, csomó nélkül megúsztuk a zsinórok találkozását. Érdekes, de az utolsó ponty kivételével valamennyi a csemegekukoricával csalizott horgot vette fel. Nem akarok ebből messzemenő következtetéseket levonni, mert valószínű, hogy éppen azt találták meg.

Hétköznapi pontyok -  a szó szoros és átvitt értelmében...

Mindez röpke órányi idő alatt lezajlott. Kufa is fogott kettőt, amolyan igazi, bográcsba való, 2,5-3 kilós pikkelyeseket. Dél környékén hirtelen másodfokú viharjelzés lett, így mindenki kikötött, de pontyot a későn kelők már nem fogtak.

A két kisebb pontyot megtakarítottam, a „sebhelyes” amnesztiát kapott. Néhány fotót mellékelek a legkisebb ponty bélrendszeréről és –tartalmáról, érdekességként. Pontosabban nincs ebben semmi érdekes, hiszen az akadón legelésző pontyok kizárólag kagylóval táplálkoznak, de jól látható a nagyon felduzzadt bélrendszer, valamint a belőle kisajtolt, maréknyi, összerágott kagyló, mely csupán egy hétköznapi, négy kilós hal reggelije.

A kimacerált, kagylótól duzzadó bélcsatorna...

... és tartalma közelről fotózva. Nagyjából tizenöt deka reggeli...

Estefelé aztán felraktam egy bogrács levet is, barátaim nagy örömére. Pergettyűs Tomi hozott magával egy flaska bort, a legendás bólyi szériából, Csilla szomszédasszony sütött kecskesajtos pogácsát, én pedig – aperitifként – előkerítettem hűtőnkből a maradék mézes pálinkát, amit még nyár közepén kaptam Jeszytől. Odakint közben tombolt az északi szél, hordta-vitte az őszelő szemeteit, de nem bántuk: egy tanulságokkal teli horgásznapot zártunk a friss, balatoni halból készített halászlével.