Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak – szajkózhatnánk most stílszerűen. Elvégre szeptemberbe perdült a kalendárium, és valóban erős, hideget hozó északi szél fúj tegnap délután óta. Mindez rendben is lenne, csak egy valami hiányzik, hogy teljes legyen az őszi hangulat: a csapadék.

A földeken már aratják a legfeljebb tenyérnyi tányért növesztett napraforgót, de szomorú látványt nyújtanak a zörgősre száradt kukoricatáblák is. Mintha október végét írnánk. A Balaton is megsínylette ezt a rendkívül aszályos esztendőt, ám ezzel semmi újat nem mondok a tisztelt olvasónak, különösen, ha éppen balatoni horgász.

Annál inkább fontosabb számunkra a halászati joggyakorló oldalán megjelent hír, miből kiderül, hogy az ő gazdálkodásukban is komoly problémákat okozott az aszály. Ami természetes. Elvégre a tógazdasági haltermelés éppen olyan időjárásfüggő tevékenység, mint a kukoricatermesztés. Ha a gazdának nincs lehetősége az öntözésre, éppen úgy jár, ahogy az a tógazda, akinek kiszáradtak a tápláló vízfolyásai, mert a föld csak szárad, a tóvíz csak párolog, holott a növekvő növénykultúra egyre szomjasabb, a növekvő halállomány pedig egyre nagyobb tömegként lubickolt a mind kevesebb vízben. Ez egymásnak ellentmondó állapot, amiből nehéz, vagy szinte lehetetlenség jól kijönni. Már az is eredmény, ha a tógazda halai túlélik a szezont, és a rossebb ott egye, ha a hozamok jelentősen el is maradnak a megszokottól. Nem egy helyen, sőt, sok helyen komoly halpusztulások léptek fel, hiszen az alga, különösen a kékalga (cianobaktérium) teret nyert, a tóvíz szinte felforrósodott, és lúgosabb közegben még az ammónia is problémákat okozhatott, társulva egy nagyobb oxigénhiánnyal.

De lépjünk át a növénytermesztők problémáján, ahol az alacsony termést némileg enyhíti majd a kukoricánál előzetesen 70000 Ft-ra taksált tonnánkénti felvásárlási ár, és maradjunk a halainknál. Az a tógazda, aki tavasszal üzemi vízszintre tudta feltölteni tavait, ma már komoly gondokkal küszködik. Termése jóval alacsonyabb lesz a tervezettnél, költségei magasabbak a ráfordítás (takarmány, üzemanyag) egységnyi növekedése miatt, és ahogy várható, mindez a hal értékesítési árában, legalábbis a kezdetekben, nem fog realizálódni. Miért is? Mert kényszerhelyzetbe kerül a gazda. Halásznia kell, a halat nem tudja tárolni, hiszen nincs víz, amivel telelőit feltölthetné, ezért eladja azoknak a kereskedőknek (horgászegyesületeknek), akik jól kiépített tárolókapacitással rendelkeznek és van vizük – bagóért. No persze, ebből mi, horgászok jól kijöhetünk, hiszen hozzánk azonnal lehet hozni a halat. Jó példa erre egyesületünk, ahol őszi telepítésre valóban kitűnő minőségű és egészségi állapotú halat már 480 Ft-ért tudunk majd vásárolni.

És most engedje meg a kedves olvasó, hogy elöntsön a szentimentalizmus, és emlékezzek. Ugorjunk vissza 2003-ba, amikor hasonlóan száraz időszak végén jártunk, és szeptemberben 23 cm-re csökkent a Balaton vízszintje. Ekkor még az irmapusztai tavakon dolgoztam, ahol hasonlóan érezhető volt az aszály, ám mégsem volt kiszáradt tó, pedig a Tetves-patak május végére elapadt. A telelőre halászást is meg tudtuk kezdeni, mert volt víz a II.-es tóban, amiből feltöltöttük a telelőket, majd a rendszert zárttá téve, szivattyúval forgattuk a vizet heteken keresztül. Nem mondom, hogy gondtalan időszak volt és nyugodtan aludtam éjszakánként, de a csapadék megérkezéséig sikerült átvészelnünk e heteket.

És most azt mondom, hogy azért mindent nem lehet a jelenlegi helyzetben sem az aszály rovására írni. Viszont azonnal hozzátenném, hogy a gondok nem most, hanem jóval korábban, még az előző vezetés alatt kezdődtek, amit a szomszédos Balatonhorgászon kritizáló egyik kedves, rendszeresen „posztoló” vendég elfelejt, sőt, valamiért azt a rendszert élteti. 2010-ben dőlt a víz, 2011 tavaszán 125 cm-en állt a Balaton, és 2012 nyarára kiszáradt a tavak negyede? Itt valami olyan probléma lehet, ami több évre visszamenő, helytelen vízgazdálkodást feltételez, és ami még a korábbi vezetés idején kezdődött. Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben már a harmadik telepvezető egyengeti Irmapuszta sanyarúvá vált sorsát. A jelenlegi vezető valamikor a gyakornokom volt, éppen ott, és csak drukkolni tudok neki, hogy a hátborzongató helyzet ellenére sikeresen lehalássza a megmaradt halállományt, és minél előbb jöjjön víz a Tetves-patakban. Még így sem lesz egyszerű helyzetben, hiszen a kiszáradt tavak újbóli termelésbe vétele nem csak a vízzel való feltöltéstől függ. Lesz ott munka bőven, hínár- és sáskaszálás…

Vízállás április 30.-án...

... és augusztus 31.-én

Kritizálni könnyű, ujjal mutogatni könnyű, de a tények ellen az érvek mit sem érnek. És ez igaz mind a két oldalra. Érthető, hogy szomorú a horgász, mert nem tud partról horgászni, de az abszurdum, hogy a halászati joggyakorlótól követeli „kára” megtérítését. Hangzatos lózung, nem mondom. Elvégre kár nincs, hiszen az engedély megváltásával csak a lehetőséget szerezte meg a horgászatra, ami most – az időjárás felelősnek köszönhetően – beszűkült, legfeljebb sajnálkozás lehet, ahogy most én is sajnálkozom. Sajnálkozom, mert egész héten, amikor dolgozni indultam, csodálatos volt a víz, ma pedig, amikor éppen ráértem volna, nem szállhatok csónakba. Micsoda kár! Be is fogom perelni a joggyakorlót, amiért még ezt sem tudta elintézni nekem…

Nem akarok visszamutogatni egy korábbi posztomra, amiben a Balaton kiszáradását kérdőjeleztem meg, pontosabban azt a „bűncselekményt” említettem, amiért is el lett engedve a szabályozási szint feletti víztömeg, ami most, ha itt lenne, kb. 65 cm-en tartaná a vízszintet. Ha nem lesz ősszel-télen-tavasszal csapadék, 50 vagy 65 cm, egyre megy… A Balatonnak ez a vízszintingadozás kifejezetten jót tesz, és az sem biztos, hogy azért nem fogunk most halat, mert nincs is. Csak – nehezebb hozzáférni. Táplálékbőség van; vándorkagyló és árvaszúnyog dömping. Meleg van (pontosabban volt eddig). Az egyéb körülményeket pedig már felesleges is felemlegetni.

Visszatérve a fent említett hírre, a BHNPZRt-nél hal elhelyezési gond nem nagyon lesz, hiszen a Balaton befogadja a termés azon részét, ami odavaló. Problémás lehet viszont annak az állománynak az elhelyezése, ami saját kihelyezésre kerül, de ezt egy jól megtervezett vízvisszaforgatással egy-két tó esetében meg lehet oldani. Egyébiránt sem árt Irmapusztán felkészülni a még takarékosabb vízkormányzásra, ahol a szivattyú elengedhetetlen alkotóelemmé kell, hogy váljon, még ha nehezíti és drágítja is a termelést. Buzsák már nehezebb dió, völgyzárógátas tórendszer, itt muszáj elereszteni a vizet, legalábbis a jelenlegi halászati (külső halágy) technológia mellett. Koltai Tamás kollégám, Buzsák karmestere harcedzett, jól felkészült szakember, ügyesen terelgeti a tógazdaság szakmai ügyeit, de számára – mint ahogy valamennyi tógazda számára – is megváltást fog jelenteni a csapadék megérkezése.

A Balaton jelenlegi vízszintje miatt teljesen érthető, hogy az őszi kihelyezések csak bizonyos partszakaszokon lesznek elvégezhetőek. Jobbára a kikötőkben, ami további problémákat vethet fel, mely problémákat elsősorban már mi, horgászok generálhatunk, de megoldást jelenthet a korábban is alkalmazott telepítő hajó, vagy akár a komp is. Továbbra is sokan azt gondolják, hogy például a keszthelyi partoknál eleresztett ponty ott is marad, és nem jut mondjuk a szemesi vizekbe, pedig nem így van. A széledést és a sokasodást sok minden befolyásolja, legfőképpen a szaporodás és a táplálkozás; ezért van néha haldömping, néha pedig hal szűke egy-egy vízszakaszon.

Ahogy most pontybőség van a mi vízterületünkön, mégis, az utóbbi három hétben nagyon nehéz pontyot fogni. A korábbi években, míg láttam egy pontyfordulást, volt öt kapásom. Ma látok ötven-száz pontyfordulást, és legtöbbször egyetlen kapásom se akad. Tehát, azt nem lehet mondani, hogy azért nem fogok, mert nincs hal. Másban kell keresni a hibát, talán a táplálékbőségben, talán saját magamban. De egy horgásznál általában ez a legutolsó, vagy talán soha fel sem merülő gondolat…