Horgász szemmel a Balatonról - 3.
Halászgatunk, horgászgatunk...
Az előző két részben foglalkoztunk a tó és halfaunájának kialakulásával, változásaival, valamint a balatoni „haltalanság” okai közül a legális halászat anomáliáit jártuk körül. Egykori tanárom, Ruttkay András szavaival élve: mákhéjban. Most folytassuk a sort: lássuk, milyen további tényezők szabályozzák a Balaton halállományát. Továbbra is mákhéjban.
Illegális halászat
Amióta valamilyen felsőbb elosztás alapján hivatalos halászterület lett a Balaton, attól a pillanattól kezdve létezik az illegális halászat. A jogosultság nélkül halászót orvhalásznak, népiesen rabsicnak hívják. Ez utóbbi kifejezést a szabálytalankodó, hogy finoman fogalmazzak, fondorlatos horgászra is rá szokás ragasztani.
Ha osztályozni kellene a tó őshonos halállományát hasznosító/károsító tényezőket, ide sorolva a sporthorgászatot is, bizony az illegális halászat az élmezőnybe kívánkozik. Sokan nem is gondolnák, micsoda károkat képesek okozni az éj leple alatt működő orvhalász bandák. És mennyien vannak… Legtöbbször önállóan ténykedő kis csoportokról van szó, de szóltak hírek szervezett társaságokról is.
A mai modern technológia segítségével – ahogy korábban írtam – szinte tóparti népszokássá vált az orvhalászat. A befektetés kicsi, és ismerve a tavon tapasztalható ellenőrzés gyakoriságát, sajnos a lebukás kockázata is az. Ellenben a zsákmányból származó jövedelem bizonyos időszakokban komoly bevétellel kecsegtet.
Az állított háló
Első helyen az állított hálós orvhalászatot kell kiemelni, melynek célhala természetesen a süllő és a ponty. Bizonyos szembőségű állított hálóval (más néven eresztőháló, kopoltyúháló) a leggyakoribb méretű süllő (0,5-1,5 kg. közötti) jól fogható, de természetesen a nagyobb testméretű egyedek is belegabalyodnak. A mai modern kopoltyúhálók „felín”-ja (felső kötélzet) könnyített, míg „alín”ja, tehát az alul futó kötélzet ólombetétes. Nagyon kis helyen elfér, kiszóráskor nem gabalyodik, használata könnyedén elsajátítható. Akár sötétben is… A véletlenül megtalált, illetve „munka közben” tetten ért, rabsicoktól elkobzott hálók általában ötven-százötven méter hosszúak voltak egy végben. Ez a halászszerszám nem kegyelmez a beleúszó halnak. Gyilkos módszer! Sokáig vízben hagyva (pl.: váratlan lefagyás, többnapos vihar, vagy elvesztés esetén) a belegabalyodott halak nyomorultul elpusztulnak. Általában a tettes nem hordja-viszi magával a hálót, hanem csak „lehalazza”. Nem mellékesen veszélyt jelenthet a vitorlázókra, nyílt vízen fürdőzőkre, de magára a használójára is. Talán még emlékszünk a hírre, amikor az elmúlt év karácsonya előtt ketten lelték halálukat Szigliget környékén, a háló felnézésekor.
A felvétel nem halásztelepen készült, hanem egy hétvégi ház melléképületénél...
Jómagam egy alkalommal, pontyozás közben keveredtem hálóba. Pontosabban: a halam. A tettes közel a jelölt helyemhez helyezte el, és az éjszakai viharos szél miatt hagyhatta ott. Aznap délután, ahogy alkalmassá vált a víz, indultam is horgászni. Nem sokkal a lehorgonyzás után kapásom lett, ráadásul egy régóta várt, öreg ponty akadt horogra. Igyekeznem kellett a fárasztással, mert váratlanul ismét feltették a másodfokú viharjelzést. Aztán közel negyedórányi küzdelem után, közel a csónakhoz egyszerűen megakadt valamiben. Éreztem, hogy rajt van a horgon, de mozgása akadályozott lett. Kicsit tudtam magam felé húzni, nagyjából ugyanannyit tudott előre jutni, de tovább nem. Rövidesen rájöttem: állított hálóba szaladt a hal! Pár percig próbáltam kiszabadítani, majd az időközben feltámadó viharos szél miatt beszakítottam, és menekülőre fogtam a dolgot. Másnap már természetesen nem találtam ott semmit, de rövid kutakodásomra kiderült, ki zsiványkodik a rendszeresen etetett hely környékén (Éjszaka ugyanis akkor még nem horgásztam.). Az illetőt a következő év tavaszán, süllőtilalomban aztán elkapták: hálójában a lebukáskor nyolcvanöt kilónyi fogas volt…
Pottyantós módszer
Második helyen a pottyantós módszert kell megemlíteni, ami szintén csónakból, vitorlásból űzhető halfogó technika. Űzik is éppen elegen! Itt ugyan a halfogás horoggal történik, ám a módszernek semmi köze a horgászathoz. Kifejezetten süllőfogásra alkalmazzák, őszi-téli időszakban, a lefagyásig. Természetesen nem akarok tippeket adni senkinek, ezért csak annyit írok le róla, hogy a víztetőn apró jellel ellátott eszköz horgát fűzött küsszel csalizzák. Az elhelyezés pontjait GPS-el jelölik meg, amúgy a parányi jel szinte felfedezhetetlen. Néhányszor találtam én is ilyen eszközt a nyílt vízen, egy esetben már elpusztult, kilós süllő lógott a végén. El kell mondanom, profin összeállított szerszám volt az. Kocsmai híradásokból, népmesei szintű elbeszélésekből sejthető, hogy e módszerrel komoly halmennyiségek kerülhettek és kerülnek ki a Balatonból.
A pottyantó
Az orvhalászatot nagyban segítik a technikai vívmányok: mobiltelefon, GPS, halradar. Ráadásul korlátlan a felvevőpiac is, és itt nem csak a tó körüli halsütőkről, vendéglőkről van szó. A kitűnő minőségű balatoni süllő gasztronómiai unikalitás, keresett árucikk. Még akkor is, ha sok helyütt a sárga húsú, jóval olcsóbb ukrán süllő és tengeri sügérfilé kerül balatoni fogas gyanánt a tányérokra. És ne feledkezzünk meg az ellenőrzés hiányosságairól, valamint a büntetési tételek komolytalanságáról sem. Vajon mennyire elrettentő az, amikor a szabálysértési eljárás során még az elkövetés eszközét, esetünkben a halászhálót is visszahelyezte gazdája tulajdonába a bíróság? Az sem szegi az orvhalászok kedvét, ha hálójukat a rend őrei felszedik és megsemmisítik. Egy ötven méteres háló bekerülési költsége gyakorlatilag már az első alkalommal bőven megtérülhet.
Ide kívánkozik egy tavaszi történet. Fenyvesen hosszadalmas figyelés után, kikötéskor ellenőriztek két embert, akik a süllőtilalom idején, éjszaka mozogtak csónakjukkal a vízen. Nem találtak náluk semmit, még egy árva pecabotot sem. Egyikőjük zsebéből azonban előkerült egy GPS, amiben a feltüntetett célpontokat leellenőrizték. Az első célpont hatszáz méterrel odébb, a nádban eldugott csónakhoz vezette a rend őreit, melyben két zsák süllőt találtak. A következő célpont pedig a nyílt vízen, egyenesen a letelepített hálóhoz irányította őket. Tudomásom szerint az ügyben még nincs ítélet, a tetten érők bíróságra járnak, ahova az egyik elkövetőt már újabban bilincsben viszik – korábbi rablásának köszönhetően. A GPS-t természetesen azon az estén találták a fenyvesi vasútállomáson…
Kétségtelen, tenni kell valamit. Csak találgatni lehet, mekkora érték kerül ki ezúton a tóból, aminek egy részét mi, horgászok „szponzoráljuk”. Egy biztos: ha ennek az értéknek csak a töredékét az őrzés-védelemre fordíthatnánk, sokat javulna a jelenlegi állapot. És természetesen az elkövetőktől le kellene foglalni az elkövetés valamennyi eszközét, ha éppen vitorlással hajózott, akkor azt is! A büntetési tételeket pedig komoly szigorítással elrettentő mértékűre kellene emelni.
Máig nem értem egyébként, miért vannak olyan törvények, melyek az orvhalászat virágzását táplálják. Ma még könnyű kimagyarázni, hogy a hálóhoz nincs köze az elkövetőnek (…de jó hogy jönnek, biztos urak, nézzék, mit találtam…), és igazából csak a közúti ellenőrzésen fennakadó rabsic számíthat csekély büntetésre. Mert valljuk be: a rendszeresen dolgozó orvhalásznak mennyire nevelő célzatú az 50.000 ft.-os bírság?
Az ellenőrzés hatékonyságának növelése érdekében akár újabb horgászati korlátozások bevezetését is megfontolhatnánk. Mire gondolok itt? Például arra, hogy október közepétől, sötétedés után egy órával (a pontos időpont meghatározható) tilos lenne vízen tartózkodni akár csónakkal, akár vitorlással. A modernkori technikák nyilván az ellenőrzést is támogatják: néhány jó helyen elhelyezett lokátor segítségével „láthatóvá” válna valamennyi, a tavon tartózkodó vízi jármű. Tudom, manapság a tiltások nem népszerűek, különösen, ha saját magunknak állítjuk a korlátokat. De úgy érzem, másképpen nem lehet hatékony szintre emelni a tavon tapasztalható kaotikus állapotok felszámolását.
A horgászatról
Nos, elérkeztünk e témakör legkényesebb részéhez: objektív képet kellene alkotni a balatoni horgászatról. A balatoni horgászokról. Bizony nem könnyű feladat. Talán lehetetlenség is.
A helyzetet bonyolítja, hogy a horgásztársadalom roppant sokszínű, ráadásul bizonyos kérdésekben erősen megosztott. A Balaton jelenével/jövőjével kapcsolatos elképzeléseket is ki-ki attól függően értékeli, hogy mi ebből az ő személyes érdeke, és mi az, ami – látszólag – ellene szól.
Sok, különféle habitusú balatoni horgásszal beszélgettem az utóbbi időben. Meglepő, de egyvalamiben teljes egyetértést tapasztaltam: az általános tilalom kérdése. Örvendetes, hogy a korábban április 20.-a és május 20.-a között fennálló tilalmi időszak eltörlését mindenki hibaként értékelte, és örömmel venné (!), ha újból bevezetnék. Talán csak az időtartam meghatározásában volt némi nézeteltérés. Többek szerint (vízirendészeti és halvédelmi-halászati szakmai szempontok szerint is) hasznosabb lenne április 1. és május 1. közé beiktatni. Ez nagyon bíztató a jövőre nézve. További pozitívum, hogy legnagyobb természetes vizünk partján is egyre gyakrabban találkozhatunk a hallal kultúráltan és tisztességesen bánó sporthorgászokkal. (Megjegyzés: időközben a horgászrend alapvető változásokon ment keresztül. Itt olvashatjuk az új horgászrendet
Megállapíthatjuk, hogy a horgászat, mint a balatoni halállományt érintő mortalitási tényező igenis jelentős. Hogy pontosan hányadik helyet foglal el a sorban, azon lehet vitatkozni. A szelektivitásához azonban nem férhet kétség. A horgászok nagyobbik része elsősorban pontyra és keszegre, a ragadozók közül pedig süllőre pályázik. Más halfajokból a részesedése csekély. Mindehhez ne felejtsük hozzátenni: a horgászok által végzett szelekció kontraszelekciónak tekinthető, hiszen javarészt az értékesebb fajok életképes, kiváló adottságú egyedei kerülnek ki a vízből, teret engedve a kevésbé értékes-hasznos fajok egyedeinek.
A horgászlétszám ugrásszerű emelkedése és a korábban már emlegetett technikai fejlődés tehát nagyban hozzájárult a balatoni halállomány csökkenéséhez. Ráadásul térben és időben minden szerencsétlen módon esett egybe: a halak természetes szaporodási feltételeinek rosszabbodását a halállomány mind intenzívebb hasznosítása követte. A fentiek önmagukban is magyarázatul szolgálnak a jelenlegi haltalanságra, de ez még nem minden.
A „szegény ponty” nem tehet arról, hogy képtelen szaporodni a tóban. Abszolút nincs alapja azoknak a feltételezéseknek, hogy a halászatra jogosult „direkt” szaporodásra képtelen (?) állományt helyez ki. Miért tenné? Neki éppen az érdeke, hogy a kihelyezett állomány „minél többnek tűnjön”, amit a természetes szaporulatból származó egyedek csak segítenének. A telepített hal azonnal táplálék után kezd kutatni, így sokkal könnyebben horogra kapható, mint a régebb óta tóban élő társai, ráadásul adott helyen nagy tömegben bukkan fel. Ekkor sajnos legtöbbször nincs mérték és korlát, így a telepítés jelentős része rövidesen a hűtőládákba költözik át.
A süllőállomány – szerencsénkre – még manapság is képes jól reprodukálni önmagát. Szaporodás szempontjából vannak sikeres és kevésbé sikeres esztendők, többek között ezért ingadozó az évenkénti süllőfogás mennyisége is, hiszen horgászatilag a 0,6-1,5 kg.-os (4-6 nyaras) mérettartomány a legkihasználtabb. A telepítéssel tóba juttatott állomány nem számottevő (2009. évben éppen egymillió előnevelt és 50.000 db., 5167 kg. egynyaras kihelyezése olvasható; ha ez valós szám, akkor hektáronként 16 db. (!) előnevelt és 8 dekagramm (!) egynyaras lett akkor kitelepítve). Kriesch János 1868-ban megjelent első magyar nyelvű halászati szakkönyvben, a Halaink és haltenyésztésünk című munkájában nem véletlenül írta idézem: „…itt a legnagyobbszerű és a legcélszerűbb fogastó a világon, a Balaton…” Ebben a csodálatos mondatba a szerzőnek sikerült mindent besűrítenie, ami a tó és süllő, mint élőhely és élőlény kapcsolatát jellemezheti. Éppen ezért úgy gondolom, süllő ügyben a legfontosabb emberi feladat az ívóhelyek védelme és nyugalmának megőrzése, amire a múltban már volt példa; gondolok itt a tradicionális ívóhelyeken (akadókon), március 1.-től az általános tilalom feloldásáig tartó teljes tilalomra. Meg kell akadályozni, hogy a szaporodási időszakban e helyeken akár keszegezési ürüggyel is horgász tartózkodhasson. Ha a reprodukció sikeres, már csak a felnövekvő állományt kell féltenünk (itt azonban védelmi feladatot nem tudunk ellátni), majd a „konyhakész” populációt a szabályozás és ellenőrzés eszközeivel „szinten tartani”. Tudom, semmi újat nem mondtam ezzel, hozzám hasonlóan sokan így gondolják.
A harcsák balatoni sorának nyomon követése akár hősi eposznak is tekinthető. A harcsák hősi eposzának. Leírhatom, hogy hálóval-vassal üldözött halfajról van szó. E faj korábban komoly populációt képviselt a tóban, de a horgászati technika, és itt a technika szót külön kiemelném, szóval a horgászati technika idővel nagy nyomást gyakorolt az állományra. Talán sokan emlékeznek még a nyolcvanas évek végétől kezdődő (pontosabban ekkortól publikáló) hírekre, amik mesés fogásokról számoltak be a befolyókra szaporodási szándékkal feligyekvő harcsák soraiból. Nos, ez a fajta horgászat a kilencvenes évek elején olyan szintre emelkedett, hogy az árkokon már a tilalom feloldása előtti napokban „teltház” volt, majd boldog-boldogtalan fogta-vitte a hosszú évtizedek óta szaporodni odajáró harcsamatuzsálemeket. A fogási módszereket nem részletezném, de ez a művelet olyan jól sikerült, hogy manapság a harcsa még optimális vízjárás mellett is ritka vendég a befolyókban. S mindezek tetejébe, nagyjából a technikai vívmányok (pl. halradar) térhódítása óta, osztrák és német vendéghorgászok tucatjai ismerkedhettek meg (természetesen kísérőik tapasztalatai alapján) az ősszel vermelési célból összeállt harcsák fogási technológiájával, amivel – nyugodtan leírom – nagyobb károkat szenvedett a harcsaállomány, mint bármiféle, legális halászati tevékenység során. Bizonyára mindenki előtt ismert a vonyarci történet, 333 kg. harcsa szomorú sorsa (ha nem, Kocika blogjában érdemes utána olvasni).
.JPG)
Pillanatképek harcsamészárosék hajójáról
Mindezek tetejébe az elmúlt esztendő még egy sorscsapást hozott a balatoni harcsáknak: jelentős elhullást lehetett észlelni május-júniusban. Az elpusztult harcsatömeg a korabeli feljegyzésektől számítva példa nélküli. Erről is olvashatunk Kocika blogjában. Az oknyomozó cikket én követtem el, és mivel ez egy külön fejezet, itt csak utalásképpen említem.
Éppen ezért csodálatra méltó, hogy a harcsa továbbra is képes reprodukálni önmagát. A 2010. évben kuttyogatva fogott harcsáim javarésze a két-háromnyaras (0,5-2 kg.) korosztályból került ki, de hasonlóan sok pundra került horogvégre süllőzés közben, és egyéb híradásokból értesülve, ez jellemző volt a Balaton egész területére. Tavaly néhányszor próbálkoztam csak, minden eredmény nélkül.
Néhány évvel ezelőtt eredményes compótelepítés szemtanúja lehettem, október végén. A szép, többnyaras állományt a fonyódi kikötőben engedték szabadon. Aztán november egyik hétvégéjén mit látok: horgászok hada úszózik a kikötőoszlopok közelében, ahol valaki felfedezte a bevermelt állományt, és gilisztával csalizva fogták a gyönyörű halakat. Egyikőjük drótszákjába már nem fért több, így a soron következő doktorhal szatyorban végezte… Gyorsan gyűjtöttem magamnak néhány ellenséget (mást nem értem el túlzott aggodalmaskodásommal), s csak reménykedni tudtam, hogy az állomány java része átvészeli a horgászversenyt. Mára csak mutatóban maradt néhány compó a kikötőben. Elhordtuk haza.
Az év minden időszakában vannak horgászok, akik mindenáron, bármiféle hal megfogását fontosnak és szükségesnek tartják. Kedvező jégvastagság esetén megszaporodnak a „léki pottyantósok”, nyíltvízi süllőzéskor az öt-nyolc bot és a csónak körül elszórt véghorgok használata szinte természetes, de a csúcs az, amikor a halra kiéhezett horgász a kikötőkben vermelő téli keszegre gereblyézik… Sok beszélgetés után, a véleményeket összesűrítve úgy látom, jelentős javulást csak a következő vagy azutáni generáció tudatos nevelésével lehet elérni (az életszínvonal emelkedését szándékosan nem említem…). A nevelési szándékot elősegítheti a jelenlegi horgászati szabályozás átgondolása és módosítása. Én még azt is megfontolásra bocsátom például, hogy a csónakos és vitorlás horgász vízi járművén nem tarthatna fejenként két botnál többet. Felejtsük el a néha tíz vagy több darabot számláló tartalék felszerelések szükségességét! (Hozzáteszem, ez évtől a horgászrend módosításra került)
Természetesen minden törvény és szabályzat annyit ér, amennyit be lehet tartatni belőle. A Balaton hatalmas vízterület, nehezen átlátható. Talán most, a joggyakorló nonprofit szervezetének létrejöttével több pénz juthat a halőrzésre, a vízirendészeti szervek aktívabbá válásának pedig már kézzelfogható eredményei is vannak. Ez azonban már ismét egy külön fejezet.
(Fotók: Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság archívumából)
Címkék: rabsicA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Willyfog67 2012.02.12. 20:08:56
De látni reménysugarat a nagy sötétségben. A műkedvelők kezdenek lekopni...
Willyfog67 2012.02.13. 07:25:21
Az otellóval egyetértek. "Noha" már egyre kevesebb van belőle, még találhatunk szín tiszta otellót. Szerintem is ínyencség...
Fishraptor 2012.02.13. 13:41:46
,Így néz ki télen!
Valami megint megfogott egy hattyút,az ölyvek lakmároztak belőle!
Ha nem felejtem el viszek egy üveggel!))
starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.02.14. 10:05:11
Annyit tennek meg hozza, hogy a balatoni ettermek ellenorzeset tovabb szigoritanam . Olaszorszagban a teli szezon kozepen 200 adoellenor szallta meg a siparadicsomot, s azon a napon 400%-os novekedes volt a bevetelekben. Ha nalunk az ettermekben, haromszor megcsinalnak es megneznek a halfogyas merteket, abbol megbecsulnek az eves fogyast, AKKOR nehezebb lenne a ransicok dolga. Ebben az esetben az ettermeknek minden evben igazolniuk kellene szamlakkal az eladott halak beszerzeset. szoval nagyobb tarsadalmi osszefogas kell.
starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.02.14. 10:06:35
Willyfog67 2012.02.14. 11:06:08
"...sajnos iden sokkal erosebb lesz a valsag hatasa, meg nagyobb nyomas nehezedik a vizeinkre..." - E mondatba minden lényeges dolgot, ami a halorzást erősíti, szépen összefoglaltál. Való igaz, amíg a megélhetés idehaza nem lesz nyugat-európai szintű, és nem lesz tengerünk :-), addig a természetes vizek halai elsőrendű célpontjai lesznek az ebből való létfenntartásnak. Itt nem a szabálytisztelő horgász halfogyasztására gondolok, ami esetenként sok-sok vasárnapi ebédet old meg, hanem a kereskedelmi méretű halfogásra (lásd elkobzott süllők fotóját). Volt már erről írásom a néhai EuroHorgász hasábjain, és úgy tervezem, azt az írást aktualizálva itt is lehozom. Sajnos az ortodox hívők (húshorgászok kontra elvakult C&R-esek) ténykedése, illetve hangoskodása nem az átlagos horgásztábor (halat fogyaszt, de enged is vissza) érdekeit képviseli.
