Levél idegenbe szakadt horgászbarátaimnak
Nem tudom, miért nem elég nekünk a mohácsi busójárás, mint népszokás. De említhetném a szigligeti süllő-, vagy a tihanyi gardafesztivált is, ámbár ezek inkább népünnepélyek, mintsem népszokások – egyelőre. Remek, igazi magyaros programok, s most itt egy újabb: barátaim közül egyre többen – mint a Dunába telepített kisvizák – külhonba szöknek, csapot-papot, Balatont és Dunát hátra hagyva. Sajnos, ez is népszokássá vált az elmúlt években…
Aggasztóan sokan lettetek, kedves barátaim. Kissé ellustultam ezen a héten, ezért úgy döntöttem, négy legyet ütök egy csapásra: közös levelet írok számotokra.
Kósa Öcsi, először hozzád szólnék. Azt hiszem, a te távozásod a legelfogadhatóbb számomra. Jól gondoljátok Bettyvel, amíg nincs család, addig, és csak addig száműzitek magatokat, mert máskülönben hogy lenne erő befejezni a házépítést… Kedves Öcsi, idehaza a Balaton bizony nem változott, ugyanolyan karcsú, mint nyár végén volt, s mire hazajössz (ha marad az aszály), olyan karcsú lesz, amilyennek talán még sohasem láttuk. Ebből is látszik, nehéz idők járnak itthon. Tegnap voltam nálatok, megnéztem a tanya mennyezete alá épített tartón pihenő botjaidat; mit mondjak, elég porosak. De ez nyílván a fűtés miatt van. Nem, nem nyúltam hozzájuk (kiszívnám belőlük a halfogó erőt, mondanád…), majd leporlod őket te a nyár elején, ha hazatértek. A jég hízik rendesen, ám a fagyás előtt olyan, de olyan szép koncérokat fogtam, mint két éve azon a tél eleji, közös horgászatunkon fogtunk… Emlékszel rá? Én másra is emlékszem. Mintha most történt volna, amikor futottál Fantomas elől, s arra is, amikor a „hozományba kapott” botokkal és orsókkal fogott első pontyodat megmutattad nekem. Na, de félre az emlékekkel: bizony, bármennyire is szomorú, csak azt tudom mondani, egyelőre jó helyen vagytok.
Endru, te keletre mentél, mindenkivel ellentétben. Kétségtelen, különleges figura vagy, meglehetősen elütsz az átlagtól, s a gyökereid is ott, keleten vannak. Sajnálom, hogy gondolataidat, érveidet, tanácsaidat csak ritkán osztod meg velünk azóta, hogy Erdélybe költöztél. Bizonyára hiányoznak a somogyi vizek, mert arrafelé kevés olyan tó van, mint nagy barátod, a Deseda. Kicsit több hírt is megoszthatnál velünk, s ha erre sodor valami gyenge keleti fuvallat, légy szíves, jelezzed. Az olvasóknak tartozok két történettel, amit egybegyúrok majd, s úgy tálalom; igaz, keveset horgásztunk együtt, de a pecák alatti beszélgetések nagyon hiányoznak nekem. És sajnálom azt is, hogy a süllőszaporításban beszerzett különleges ismereteidet itthon már nem kamatoztathatja a magyar halászság…
Ticsu, veled úgy vagyok, mint Szilárd fiammal. Te vagy az örök gyerek, aki halálos komolysággal nyeli be az élet mindennapos fricskáit, ugyanakkor a legnagyobb dolgokat is fanyar humorú közönnyel vagy képes elbagatellizálni. És ez jellemző a horgászatodra is. Őszinte örömmel olvastam, amikor a desedai nagy süllőd fogásáról és eleresztéséről írtál, és büszkén hallgattam drávai élménybeszámolóidat. Itt, a Balatonon is horgásztunk együtt sokszor, sőt, hivatásodat bizonygatva, sütöttél-főztél nekünk (no, erről is lesz poszt a későbbiekben). Az, hogy most távol kis családodtól, furcsa szokású főséf mellett (nem kóstolhatsz…), néha megalázva kell élni életed, átmeneti állapot, de tudom, nagyon megvisel. Eleve a távolság, a család és a horgászat hiánya. De rövidesen kitavaszodik, néhány hónap múlva hazajössz pihenni, és akkor bepótlunk sok mindent…
Pista Papa, nem véletlenül hagytalak a végére. Azt mondják, ha a felvezetés nem jó, legalább a finálé legyen az. Te kerültél a legtávolabb, a ködös Albionba, a Mersey partjára, mégis úgy érzem, itt élsz valahol a szomszédban, és csak azért írsz nekem levelet, mert éppen nem tudsz átugrani hozzánk… Szóval, a legnagyobb mutatványba te csaptál: hónod alá vetted a családot, és irány a Sziget. Megértelek. Elfogadni azonban nem tudom. Mert szinte hihetetlen, hogy a magadfajta értelem és szellem idehaza a média nyomorkardjába kell, hogy dőljön; érthetetlen, hogy pont a te tudásod és tapasztalatod nem kell senkinek. Szerencsés vagyok, mert – ha most a távolból is, de – folyamatosan kapom instrukcióid, figyelmeztetéseid, kritikáid, megosztod velem mértani pontossággal teljesülő megérzéseid. Igen: te vagy az egyetlen igazi kritikusom. Az alapszabályt is tőled tanultam: a barátok dicséretének sose higgy, az irigykedő idegenek fricskázására legfeljebb fél szemmel figyelj, ám ha egy ismerős kritizál, na arra nyisd ki a füled! Ennek értelme persze csak ebben a veszélyes, virtuális médiavilágban van, de hol van már az írott sajtó utáni kereslet… Persze, én sajnálom ezt a legjobban: sosem érezheted, élheted át a monitor előtt azt, amint egy könyv kézbe vétele, lapozgatása, illata nyújthat.
Drága barátaim! Fel a fejjel, hajrá… és sorolhatnám, de nem sok kedvem van hozzá. A szürke, mindennapos küzdelem – ami már nem a jobblétről szól –, a holnap bizonytalansága sokunknak kedvét, lendületét törte. Ti elmentetek, én maradtam. Lehet, igazatok van, de én ezt akkor sem fogadom el; hiszem, hogy hamarosan körbeüljük az asztalt itt, a Balaton partján, és elmélkedhetünk arról, miért is állunk a Balaton pártján.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
erazko 2012.02.13. 10:14:18
Meg is értem akik kimentek, meg nem is, igaz ezt én is a saját bőrömön tapasztalom... Balaton hiányzik a legjobban, bár ezt Te is tudod...
Már csak pár hónap és ígérem, összefutunk!
üdv.
Erasko
