Mikulás napi díjazás

blogdíj.JPG

Még néhány hét, és leperegnek az utolsó lapok is a 2013. esztendő naptárából. Sok horgászélményben már nem lesz részem, talán halat sem fogok, de üsse kavics: eljön legalább az emlékezés ideje. Már most vegyes érzelmekkel gondolok vissza a tavaszi, nyári és őszi horgászatokra, a mindig változó arcát mutató Balatonra.

Most azonban másra emlékezünk. Elsősorban Pupára, aki 2011-ben megalapította az év horgászblogja címet, s e szép kitüntetést immár jó néhány, igazán tetszetős és tartalmas blog mondhatja magának. E cím nem jár más egyéb díjjal. Nincs pénz- vagy tárgyjutalom, az elismerés csupán egy aprócska kis kép, melyet a nyertes ki kell hogy tegyen a blogjára. Ennyi.

blogdijjjjjj.jpgA 2013. évi díj. Katt a képre!

Tavaly Foldisfly-t érte az a megtiszteltetés, hogy elsőként blogjára tűzhette a 2012. év horgászblogja címet. Most azonban az ő feladata megjelölni a soron következőt, ami akár lehet egy korábbi is, mert valljuk be: blog immár sok van, de jó tartalommal ellátott nem sok. Pedig a tartalom nem kíván különösebben mást, mint néhány, jól megválasztott és egymás után rakosgatott betűt, valamint pár szép fotót. Ám e két kritériumnak nem könnyű megfelelni, ezt is bevallhatjuk…

Szóval, kíváncsian várjuk, Foldisfly kit fog megjelölni, akinek feladat lesz további két blogot díjazni. Apró Mikulás napi izgalom ez, olyasfajta várakozás, mint kisgyereknek a piros ruhás, ősz szakállú bácsi megjelenése, aki aznap elsősorban szaloncukrot osztogat. Virgácsot nem: az maradjon meg a Krampusznak…

Címkék: 2013. év horgászblogja díj 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr565668790

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fonyod 2013.11.30. 19:19:07

Az év horgászboggere?
Az év horgászblogja?
A horgászblogok éve?
Az évek horgásza?
A horgászok bloggere?
Bloggerek horgásza?
Nekem 8.

godzikka 2013.12.02. 09:25:14

Ha figyelembe vesszük a bejegyzések gyakoriságát, és minőségét, nem kérdés, hogy ez a blog a legjobbak között van (való igaz: a kevés igazán értékes között). Fotók dolgában javulhatna, de szerencsére ez engem kevéssé is érdekel.
Mivel nem közönségszavazás (legfőképpen nem olyanoknak, akiknek fogalmuk sincs, hogyan kell blogot üzemeltetni), ezért adnék egy voksot a blognak :)

Willyfog67 2013.12.02. 16:30:05

@fonyod: Ha jól számolom, neked hat. Egyébként így igaz... :-)

@godzikka: Köszönöm a méltatást, a fotók terén a legnehezebb javulni, mert nem csak egy jobb gép kell hozzá, meg némi fotoshop (régi bridge gépem van, képeim natúrak).
A novellisztikus jellegű írásokat csak rombolja a fotó, oda grafika passzolna, de ahhoz végképp nem értek... :-)