Óév búcsúztató

908_0831.JPG

Ma, az óév utolsó napján valami szépet kellene írni. Akár megemlékezni az elmúlt hónapok szívderítő dolgairól, akár vidáman és optimistán tekinteni az eljövendőbe; terveket megosztani, fogadalmakat tenni, ami mentén majd szépen folyik tovább életünk. De valahogy úgy érzem, ez most nagyon közhelyszerű lenne. Különösen, ha az optimizmusra tekintek. 

Navigare necesse est! Azaz: hajózni muszáj! Nem mai keletű ez a mondás. Még azokból az időkből származik, amikor a hajózás jelentette a világ felfedezésének, a távoli vidékek árucseréinek egyetlen lehetséges módját. Ma már nem egészen így van (mit is fedezhetnénk fel hajóval), de a mondás jelentőségét most sem kell alábecsülnünk. Különösen, ha mindezt a Balatonra ültetjük. Hajózni itt is muszáj, sőt, sohasem titkolt véleményem szerint –  halászni is!

Most sajnálkozhatnék, hogy horgász létemre ezt kell mondanom, de nem teszem. Ami megtörtént, és amiről már éppen eleget publikáltak mindenütt (jómagam több esetben is itt a Pelsológián), az megtörtént. Az idegenhonos halfajok, s közülük is elsősorban a busa és angolna balatoni randalírozása miatt bizony szükséges tevékenység a halászat. Aki ezt nem így gondolja, az valószínűleg elfogult halászat-ellenességéből fakadóan teszi, nem pedig alapos, netán ökológia tényekkel igazolt átgondoltságától vezérelten.

Igaz, ez a halászat-ellenesség azért valahol érthető is, és itt elsősorban nem a keringő urbán legendákra gondolok. Jómagam sem érzem szükségességét például a keszeg halászatának, sem gazdasági-, sem ökológiai megfontolásból. Sőt! Ezek miatt nagyon is ellenezhető. Vajon van-e szerepe a kihalászott keszegállománynak a tópart körüli halsütők forgalmának fellendítésében, a turizmus kiszolgálásában, és egyáltalán, ha van, mérhető-e ennek gazdasági haszna? Különösen, ha szembeállítjuk azzal az ökológiai szemlélettel, amit a joggyakorló cég igyekszik – nagyon helyesen – megvalósítani. És vajon van-e valamilyen szerepe a kihalászott keszeg élő állapotban való értékesítésének? Hogyne lenne – jöhet erre a válasz –, hiszen jelentős igény mutatkozik a kisebb horgásztavak részéről a már fogható méretű keszegre, vendégcsalogatóként. Ez a válasz azonban teljességgel helytelen. Részben, mert az a tézis, miszerint a keszeg túl van szaporodva a Balatonban, már régen megbukott; részben pedig, mert vétek elherdálni a szaporodóképes, kárókatona csőréből kinőtt keszegállományt csak azért, hogy egy néhány hektáros kis tavon szélesedjen a fogható halak fajspektruma. És ez különösen igaz a nagy folyóvizeinkre, az onnét kihalászott és élve értékesített vegyes keszegfélékre; elképzelhető, milyen jól érzik majd magukat a nagytestű, törzsállományt alkotó folyóvízi halak egy kis sekély vizű, iszapos tavacskában. Idézném egy barátom idevágó gondolatát: „…Olyan ez, mintha azért, hogy a bordélyban friss és változatos legyen a kéjhölgy-kínálat, az utcákról, a főiskolákról és a munkahelyekről rabolnánk el a potenciális feleségeket, családanyákat. Gusztustalan, erkölcstelen és már középtávon is öngyilkos rombolás ez, nem szabad hagyni, hogy folytatódjon…”

Pedig van már gyakorlat ezek ellenében. A joggyakorló – nagyon helyesen – például már hozott rendelkezést, elsősorban a balatoni nagy pontyok védelmére azzal, hogy megtiltotta azok élő állapotban való mozgatását. Idézem: „… a szabályosan kifogott és elvinni kívánt, méretkorlátozással védett halat a horgász még a vízparton köteles gyorsan és kíméletesen megölni, az élő hal szállítása TILOS!...”  Ez példamutató igyekezet, de mi, jogkövető horgászok nem bánnánk, ha ez kiterjedne a hálóval fogott keszegfélékre is. Ez lenne az ésszerű egy valóban fenntartható, bölcs hasznosítású természetesvízi halgazdálkodási rendszerben. Csak úgy mellékesen teszem hozzá: szerencsére azt hallani, a jogalkotás hajlandó ebbe az irányba elmozdulni, amit valamennyi balatoni horgász bizonyára nagy örömmel fogadna.

Engedje meg a Kedves Olvasó, hogy ezen gondolatokkal búcsúzzak el az elmúlt esztendőtől, kellően megágyazva a hamarosan következőnek. Bízzunk abban, hogy szeretett vizünktől csak jót és szépet kapunk az elkövetkezendő időszakban, és ígérjük meg azt, hogy kellő alázattal fogunk eléje állni. Eredményekben gazdag, békés újesztendőt kívánok mindenkinek!

WBWM_MG_3324.jpg

Címkék: halászat 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr934989141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

godzikka 2012.12.31. 13:44:40

Szia Willy,

A bevezető után (hajózni muszáj) azt gondoltam, hogy a cikk a csónaktárolás korlátozott lehetőségeiről, ill. a jövőre várható büntetésekről fog szólni. Persze a halászati anomáliákról is szívesen olvastam, miként a korábbi cikkek is hozták a megszokott - szokásosan magas - színvonalat. Az origo-n olvastam nemrég dunai-bajai hallé receptet, de ott elvesztek a nyelvi szépségben. A Tiéd viszont nagyon gyakorlatiasra sikerült, ha legközelebb halászlé lesz a menü, csak a blogod elé kell ülnöm :)
Tetszik a megújult külső, hasznos a ponty-süllő tematizálás is, mert könnyebb megtalálni a korábbi cikkeket.
Sikerekben, halban gazdag boldog új évet Neked és a családodnak is!

Üdv,
Godzikka

Fishraptor 2012.12.31. 14:47:15

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)

Brinning 2013.01.01. 12:58:04

nagyon szeretem ezt a blogot, régóta hetente visszanézek, nagyon érdekes, hasznos, én majdnem hogy kötelezővé tenném minden horgász számára a tanulmányozását

Willyfog67 2013.01.02. 10:52:56

@godzikka: szia, köszönjük McFly kollégával egyetemben a dicséretet! Jelentem a csónakok szépen pihennek, várják a tavaszt. Addigra talán kiderül, mi változik az eddig megismert elképzelésekhez képest, már ami a kikötői anomáliákat illeti...

Willyfog67 2013.01.02. 10:54:42

@Fishraptor: Tibikém, elsősorban erőt és egészséget kívánok neked, halat nem, mert abban a kívánságaink nélkül is nagyon jó vagy...:-)))

Willyfog67 2013.01.02. 10:59:11

@Brinning: Köszönöm az újév első kommentjét, amivel - hagyományindítás gyanánt - nyertél egy dedikált Árnyékok a vízen-t. Jelentkezz a willy@fonyodnet.hu-n, hogy postára adhassam!

Brinning 2013.01.02. 13:52:22

@Willyfog67: sajnos a fonyodnetes cimet visszautasítja a gépem.Ezért itt írom a címem: Brinning Erik 2030 Érd Orgona u. 7/b Köszönöm a könyvet

Brinning 2013.01.02. 14:50:32

@Willyfog67: milyen címre írhatok neked, szeretnék bemutatkozni néháy mondatban

Willyfog67 2013.01.02. 15:59:45

@Brinning: Üdv Erik, ide próbáld meg:
pelsologia@freemail.hu

fonyod 2013.01.02. 20:40:38

Még 687 év és elfogynak a ,, hagyományos újévi dedikált,, könyvek? :)

Willyfog67 2013.01.02. 20:47:24

@fonyod: Tévedsz. 1253 év, hacsak közbe nem jön egy vevő...:-)))