Akik felett kék az ég

gyerekek.JPG

Halásszy újabban keveset horgászik. Ez azért van, mert most elsősorban halászni kell, másodsorban pedig az időjárással nincs kibékülve. Az előbbi szabad idejét korlátozza, utóbbi pedig kedvét és a horgászat lehetőségét. Felesleges tagadni: volt itt jó idő, már-már trópusi hőség és szép víz ahhoz, hogy kihajózzon egy-egy esti pecára. De a munka elfárasztotta, a kánikula és a temérdek árvaszúnyog kedvét szegte. Maradt a parti horgászat, ami azonban csőd közeli állapotba került az utóbbi hetekben. Most pedig napok óta fúj a szél.

 

De azt sem kell tagadni, újabban szerencséje sincs. Kufa szerint csak igazolódott a papírforma, amikor szombat délelőtt nagy peckesen kiült az előző nap jól beetetett nyílt vízi helyére. Kufa mondta, inkább az ugrabugráló pontyok után csónakázzon, ne az etetésen várja őket. Halásszy azonban makacs ember, különösen a pontyhorgászatban nem enged a huszonegyből; még akkor sem volt hajlandó változtatni elvein, amikor Kufa a harmadik ötkilós pikkelyest terelte szákba kissé odébb, és átszólt hozzá, hogy tigrismogyorót kell a horogra fűzni. Délután pedig Kevin, a szomszéd kisfiú bizonyította be, a kikötőben köszönik szépen, jól vannak a pontyok, és napközben is hajlandóak harapni. Igaz, a derék, három és fél kilós tükröst Halásszy maga szákolta meg a boldog kis horgásznak, majd gyorsan beetetett, de kiülni már nem maradt ideje; leszakadt az ég… Hát ezért mondom, Halásszynak már szerencséje sincs az utóbbi időben.

kevinponty.JPG

Ma azonban olyan dolog történt, ami kékké varázsolta feje felett az eget. Munkából hazafelé tartván, mit lát a ligeti nyaralósoron: kis tábla az út mellett, körülötte apró gyerekek ténykednek. A táblán csak a nagybetűs "eladó" szavat tudta hirtelenjében elolvasni, de már lassított is, sőt, megállt.

A gyerekek megszeppenve néztek rá. A legnagyobb kislány felpattant székéről, és mint kotlós a csibéit védve, nagy határozottsággal lépett előre.

- Sziasztok, mit árultok? – igyekezett Halásszy jó benyomást kelteni, ehhez azonban úgy gondolta, le kell vennie a bukósisakot.

- Rajzokat, műanyag kisállatokat, könyvecskéket – mondta a kislány határozottan. Halásszy körbenézett: valamennyi gyerekszempár kíváncsian csillogott.

A rajzok egy kötegben feküdtek az asztalon. Mellettük – szépen sorba rakva – apró kis állatfigurák és kövek, a kis könyvek pedig elsősorban különféle prospektusok voltak. Halásszy visszalépett, és a táblát nézte: rajz 50 Ft., kisállat 45 Ft., kis könyv (ez lett volna a prospektus) 100 Ft., színes kő 60 Ft…

- Vennék egy rajzot – mondta aztán, és a gyerekek szeppenése immár mosolygós bizakodássá szelídült: üzlet lesz itt!

Halásszy egyesével ment végig a rajzokon. Közben kérdezgetett: ezt ki rajzolta, ez ugye vár akar lenni, ez pedig talán egy nyúl (persze kutya volt az, a legkisebb rajzoló szerint spániel…)

Végül kiválasztott egyet, majd a pénztárcájába nyúlt.

- Kinek fizethetek?

A nagyobbik kisfiú büszkén húzta ki magát.

- Én vagyok a kasszás! – és kinyújtotta a kezét.

Markában talán ötszáz forint fémpénz csillant változatos címletekben. Halásszy ötven forintja halk csilingeléssel vegyült el a többi között.

Hazafelé aztán, ahogy végigmotorozott a villasoron, és kerülgette a jókedvű nyaralókat, őt magát is kerülgette néhány gondolat. A gondolatok emlékeket ébresztettek, és arra a megállapításra jutott, hogy az ember minden korszakának van olyan eleme, mely a túlélést szolgálja. Ösztönösen. Felbukkant előtte az a kép, amikor – te jó ég! – 27 évvel ezelőtt, egy csendes reggel kikötött a mólóközben (hol voltak akkor még a vitorlások…), és kilépett nagyapja csónakjából azzal a két szép, másfél kilós fogassal. A parton Gáspárnéval találta magát szembe, aki azonnal szemet vetett a halaira.

- Zolikám, megvenném a süllőidet…

Zolikám pedig nem értette a kérdést. Mi az, hogy megvenném? Ezek a halak nem eladóak! Nem azért fogta, hogy idegen emberek egyék meg. Na persze, ha elajándékozná…, az más. Ebből is látszik, a kis Halásszy már akkor sem volt jó üzletemberke, manapság pedig… Nna, de ezt hagyjuk. És ismét a gyerekek jutottak eszébe, a leleményes, szünidejüket okosan töltő gyerekek, akik még tiszták és ártatlanok, mint a Balatonban szaladgáló szélhajtó küszök; akik azt gondolják, hogy mindenki, az egész világ, benne a felnőtt bácsik és nénik is éppoly tiszták és ártatlanok, amilyenek ők maguk.

Közben motorjával bekanyarodott a szigetre. Vele szemben a fia biciklizett, azzal a biciklivel, amit néhány napja kapott a múlt héten ellopott helyett. Fia már tizennégy éves, és talán éppen egy hete biztosan tudja, hogy a bácsik és nénik között azért akad olyan is, aki nem feltétlenül ártatlan és tiszta.

Ma mindenképpen horgászni fogok, akár fúj a szél, akár nem – gondolta, miközben házuk előtt leállította a motort. A rajzot pedig el fogom ajándékozni valakinek, aki talán legalább úgy örül majd neki, ahogy most én – határozta el, miközben felpillantott az égre: bizony, odafenn ragyogóan kék az ég. Próbálja ugyan néhány felhőfoszlány takargatni ezt a kékséget, de tudja: hasztalanul. Mindörökké hasztalanul…

halászat.JPG

Címkék: novella 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr644660531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.