Viharponty

Kaposvárott lett volna délután jelenésem, de elhúzódott a munka, és fél hét lett, mire hazaértem. Gondoltam, ha már így adódott, legalább megnézem a meccset. Igen ám, de erős, mondhatni viharos északi szél fütyörészett odakint, az enyhe hidegfront kísérőjeként. Igazi pontyétvágy-hozó időjárás. Nem volt nehéz lemondanom a meccsnézésről.

A szokásos technológia: kilónyi etetőanyag, kevéske csemegekukorica, két maréknyi főtt öregkukorica, és a rakós. Némileg azonban el kellett térnem a „hagyományoktól”, ugyanis az erős oldalszél miatt kurtítani kellett a bot hosszán. Nyolc és fél méterben raktam össze, de így is vagy három métert a spiccből víz alá merítettem, hogy kezelhető legyen a bot. Ólmok összehúzva, ereszték kissé mélyebbre állítva, a horogra pedig kagylós ízesítésű csemegekukorica került.

Elsőként valami nyálkás halat, vélhetően compót akasztottam, alighanem kabátba. Jó ideig feszegettük egymást, aztán lemaradt, csak a horog feletti zsinórrész volt arasznyi hosszban nyálkás.

Azon már meg sem lepődtem, amikor éppen nyolc órakor kopogtatott be az első ponty. A vacsoraidő pontos kezdete. Precíz időzítés. És micsoda belépő! Az úszó csaknem kiterült a hullámos vízfelszínre, mintha odalent lepotyogtak volna a zsinórról az ólmok.

Először azt hittem, valami kisebb hal akadt horogra. Kicsit balra, kicsit jobbra sasszézott, majd váratlanul behúzta a botot a vízbe: irány a túlpart! A nemrég beszerzett kék színű Preston csőgumi tesztje ezzel kezdetét vette, ámbár én inkább a 18-as húrt féltettem, és a kis horog tapadását.

A gumi nyúlt, csak nyúlt, aztán a túlparthoz egészen közel bevégezte feladatát. Tovább nem tudott segíteni, de a hal ekkor oldalra fordult, megmentve ezzel készséget és horgászreményt egyaránt.

Tíz percnyi csata következett eztán, amiben 7-8 percig bizony inkább vesztésre álltam, mintsem nyerésre. Különösen, amikor a csodás pikkelyes kilátogatott a partszéli hínárosba. Tépte, szaggatta a hínárszálakat, de mindez kellően emésztette erejét is. Végül valahogy beletuszkoltam a kis merítőbe.

Néhány gyors fotó készült, majd mérlegeltünk. Hat kiló tíz deka. Tudom, nem eget rengető méret, de rövidített módszerrel megfogva azért nem mindennapos hal manapság a Balatonon.

A hal sorsa végül jóra fordult. Nem kérdés, egy ekkora pontynak minden esetben amnesztiát adok. Fél percig még kábán kopoltyúzott, amikor eleresztettem; hiába, no, nagy volt a riadalom, nagy volt a rohanás…   


 

 

Címkék: ponty rakós 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr614560347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fishraptor 2012.06.02. 06:23:22

Gratulálok,,szép esti élmény lehetett!))

Kenyeres László 2013.01.15. 18:47:06

Ez jó "meccs" volt. Gratulálok! :)

Willyfog67 2013.01.15. 19:40:16

Üdv Dunken a fedélzeten!
Valóban az volt, és milyen furcsa mindezt most, ebben a téli időben visszaolvasni.
Köszi!

Kenyeres László 2013.01.15. 20:13:59

@Willyfog67: Most jártam a karácsonykor Somogyban. Párom szülei Osztópánon laknak! Mikor a Fonyód-Kaposvár piroskán utazok mindig elfog a gondolat, hogy milyen gyönyörű helyen is laksz!
Ami viszont biztos és terv alatt van: valamikor időt szakítok eme táj felfedezésére...szinte hívogat!

Willyfog67 2013.01.15. 20:21:37

@Kenyeres László: Három évig dolgoztam egy somogyvári és sörnyepusztai tógazdaságban. Nap, mint nap utaztam akkoriban Osztopánon át, igaz, a helyi rabsicokat jobban ismertem, mint az ottani lányokat :-))) Egy biztos: ez a táj tényleg nagyon szép, de milyen csodás lehetett akkor, amikor a Balaton még kinyújtózott az osztopáni kertek aljáig! Somogyváron, telelőkészítés közben például római kori kikötő tölgyfa oszlopaira bukkantunk...Ha ismét erre jársz, írj egy levelet, aztán körbeviszlek! :-)