Karikázás - ész nélkül

Egykoron Steveolson emlékezett meg egy esetről, amiben az ifjonc kis horgászokat saját nagyapjuk tiltotta le a „karikázásról”. A történetet itt lehet olvasni. Még március sincs, de én máris beleuntam a karikázás egy bizonyos formájába... …Na végre, kimozdultak a keszegek a…

Címkék: tavasz Balaton karikakeszeg 

Előrehozott tavasz

  Február 17. – a mélység Nem akart reggel lenni. A pirkadat megrekedt, egynemű szürkeség ült a Balatonra, és egész délelőtt halkan dudorásztak az ereszcsatornák. Íróasztalom mellől sokáig nézegettem a terebélyesre hízott tavat, és vártam, hogy elálljon az eső.…

Címkék: tavasz ponty 

A pontyshow folytatódik

Az elmúlt hét a korábbi hetekhez hasonlóan telt. Én reggeltől-estéig dolgoztam, a pontyok pedig időnként elárasztották a móló nyugati, kis víz felőli részét. Szerdán például, amikor hazaértem öt óra körül, szó szerint öt-hét kiló közötti pontyok sétálgattak a…

Címkék: tavasz ponty dévér vörösszárnyú 

A lehorgászott Balaton

A kis öreg akkor érkezett, amikor a második készségemet vetettem be. Sötét volt még, hajnali háromnegyed öt. Gyorsan besuhintotta az egyik végszerelékét, majd a másodikon tömködte az önetetőt éppen, amikor máris kapást jelzett az imént bevetett. Akasztás után még odavetette,…

Címkék: tavasz ponty 

A tavasz második pillanata

Hajnalhasadás előtt kellemetlenül hideg, erős északi szél fújt. Halásszy – kipillantva az ablakon – legszívesebben visszabújt volna az ágyba, de alvásról már szó sem lehetett (az a fránya biológiai óra…), és különben is, ebédre pontyot ígért. Az ígéret könnyelmű…

Címkék: tavasz novella ponty angolna 

Pelso Alaska 2. - Égszakadás, földindulás...

Azt tartja a mondás: jóból is megárt a sok. Hát még a rosszból! Persze, mi a jó és mi a rossz, ez nézőpont kérdése, az viszont nem, hogy miért éppen 110 cm a tó felső szabályozási szintje. A jó a csapadék, és ez lassan kezd megártani, a rossz pedig az, hogy továbbra is téli…

Címkék: tavasz tél fonyód 

Rezgőspiccesek leporolva

Kissé későn, öt órakor értem haza. Mivel hamarosan nyakunkon a tél, ezért úgy döntöttem: vacsora után leporlom a rezgőspicces pecáimat. A nyárról megmaradt horgok közül csak az egyiket cseréltem le. A rövidebb, 3,6-as pálca végszerelékén maradt a 8-as, vastag húsú horog.…

Címkék: tavasz ponty 

Keszegsereg-szemle

Ma délután csak egy jót akartam horgászni. Kicsit sikerült túllőnöm a célon: príma horgászat lett belőle! A tegnap este mellett azonban nem mehetek el szótlanul, de nem is akarok róla sokat fecsegni. Maradjunk annyiban: Tomi névnapját kellően megünnepeltük, ám Margó…

Címkék: tavasz bodorka vörösszárnyú karikakeszeg 

Az első

Végül is teljesen mindegy, miről van szó: az első igenis emlékezetes! Mert lehet, régóta várunk rá, netán félelemmel körítve, esetleg szorongó kíváncsisággal; az első bekövetkezhet teljesen váratlanul is, és ekkor legfeljebb a megélt élmény leülepedése után nyugtázzuk:…

Címkék: tavasz bodorka télikeszeg karikakeszeg 

Pontyok a porondon

Végre-valahára szélmentes, napsütéses tavaszi nap köszöntött ránk. Elérkezett hát az idő, hogy új szerzeményeimet, amikkel egy korábbi poszt bevezetőjében már „dicsekedtem”, megismertessem a Balatonnal. Kufa barátom ráadásul rábeszélt, hogy szegődjek mellé…

Címkék: tavasz ponty 
süti beállítások módosítása