Akik felett kék az ég

Halásszy újabban keveset horgászik. Ez azért van, mert most elsősorban halászni kell, másodsorban pedig az időjárással nincs kibékülve. Az előbbi szabad idejét korlátozza, utóbbi pedig kedvét és a horgászat lehetőségét. Felesleges tagadni: volt itt jó idő, már-már trópusi…

Címkék: novella 

All inclusive

Történetünk még a Balaton partján kezdődött, a május elsejét megelőző hétvégén, amikor Gyula és családja tiszteletét tette a szigeten, lévén ők is tanyatulajdonosok. Azon a hétvégén tartottuk ugyanis a sziget közgyűlését, amin illik megjelenni a birtokosoknak, és én erre…

Címkék: novella duna mohács nepomuki 

Az esőhozó

Húsvét hétfőn a vándorhorgász ugyan nem érkezett meg, de helyette jött egy nagyon szép, baráti levél. Rendhagyó módon szeretném ezt a levelet most közkinccsé tenni. Azért rendhagyó módon, mert az első poszt lesz, melyet nem én szereztem, csak kaptam; aktualitása az első…

Címkék: húsvét novella eső kocika jantnercsabi 

A húsvéti vándor

Kopogtatásomra Adri, a szomszédasszony csak résnyire nyitotta ki az ajtót. Jobb kezemben tartott kölnisüveggel szinte szemmagasságban találkozhatott, ám bizalmatlansága a legkevésbé sem múlt el. - Látni akarom a bal kezedet is! Ártatlan képpel tettem a jobb mellé üres bal…

Címkék: húsvét novella 

Tavaszi számvetés

Megérkezett a Tavasz! Rohamléptekkel jött, félrelökte jó erőben lévő bátyját, a Telet,  és átgázolt rajta. De vajon két esztendővel ezelőtt  is ilyen hirtelen tört ránk a kikelet?  A soron következő elbeszélés ezt meséli el nekünk...      A…

· 1 trackback Címkék: tavasz novella bodorka karikakeszeg 

A tolvaj

Az utóbbi időben néhányszor megloptak. Igaz, ehhez szükség volt az én felelőtlenségemre is, mert igaz a mondás: alkalom szüli a tolvajt.    Nos, arról van szó, hogy nem a lakásba törtek be, nem is tárgyiasult értékeim tűntek el, hanem a halaimat dézsmálták meg. Ez…

Címkék: novella vidra 

Február

    Korábbi történet, régebbi írás, ráadásul az élesebb szeműek kiszúrhatják: na, ez is megjelent már a zöld oldalon… Bizony, publikáltam már, sőt, a következő kötetben is benne lesz, de hogy itt helyet szorít magának, ez csak természetes. Különösen, hogy ma…

Címkék: novella 
süti beállítások módosítása