Udvari Krónikás - 2014

tothgy8.jpg

Karácsony előtt levelet kaptam Tóth Gyuritól, aki az északi parton pecázik. Gyuri az éppen elmúlt balatoni esztendő tapasztalatait és élményeit osztotta meg velem, amit ezennel - természetesen a levélíró engedelmével - megosztok a Pelsológia olvasóival is. Bevallom, ha néha kapok ilyen levelet, akkor mindig úgy érzem, már csak ezért is megérte a fáradozás, a klaviatúra csépelése...

Szia Zsolt!

Engedelmeddel pár soros szösszenetben szeretném összegezni a 2014-es esztendő tapasztalatait, néhány eset felvillantásával, amit a Balatonon, és azon belül a horgászat terén (is) sikerült átélnem. Ez egyfajta visszajelzés lenne részemről a halászat megszűnte utáni időszakról.

A cím alapján plágiummal is gyanúsíthatnál, mert a levél címe valójában egy újság címe abban a kis faluban, ahonnan a Fregatt, valamint lelkes utasai útra szoktak indulni újabb kalandok, vagy csak pusztán a lelki megnyugvás, gondolatrendezés reményében, de mégis jobban hangzik, mint az „évértékelés”. Legalábbis szerintem.

Ez az év sajnos nem úgy indult, ahogy a többi év szokott, és már a többi sem fog ugyanúgy kezdődni, mint egykoron. Édesanyám itt hagyott minket május elején, betegsége miatt a vizet sem volt módom látni május közepéig.

A „helyi erőktől” volt információm a tavaszi fogásokat illetően: szép aranyhasúakról szóltak a történetek, amelyek a nádban tették próbára a felszerelést, és az izmokat. No meg az idegrendszert a szakítások, leakadások miatt… Jó pár 10 kg fölötti példány került ki a vízből, és az 5-10 kg közöttiek is voltak szép számmal (A csata győztesei közül páran nem eszik a halat, mégis elviszik... Ezt én soha nem fogom megérteni, de tudom, hogy más ok is lehet a háttérben, nem csak az önös gasztronómiai élvezet). Év közben két darab 8-10 kg körüli igazi nyurgát „volt szerencsém” látni fejbe verve két horgásznál. Meg kell, hogy mondjam: fájt a szívem értük, csodaszép halak voltak még halálukban is! Az biztos, ha én egy (vagy több) szebbet fognék, azt nem vinném haza. A puszit persze nem úsznák meg. Remélem, ez hamarosan bekövetkezik.

totgy4.jpg

Fregatt

Május közepén jutottam le először horgászni, de nem találtam a helyemet a vízen sem. Céltalanul evezgettem nap-nap után, a süllőket kergettem (volna), de akkorra már Sanyi bácsi – a helyi egyesület 78 éves elnöke – szavaival élve „helyreállt a rend, senki nem fog semmit”. Elmondása szerint a tilalom után lehetett fogni 2-3 példányt esténként, de amikorra lejutottam, addigra eltűntek.

Szinte csak testben voltam jelen, lélekben, gondolatban máshol tévelyegtem. Nagyon szerettem volna hal(ak)at fogni, hogy elvonja figyelmemet a fájó emlékektől, de képtelen voltam. Néha-néha beköszönt egy-egy tüskés, de nem tudott igazán felvidítani a megfogásuk. Cipeltem a zongorát, de játszani nem tudtam rajta... 

Maradtak Fiammal a keszegezések pickerrel a nád előtt, illetve a mólón. Ezen idő alatt lassan kezdett oldódni bennem a feszültség, és sok szép percet horgásztunk végig együtt. Számtalan keszeg és kisebb ponty tette ideiglenesen tiszteletét nálunk és került vissza a Balatonba. A mólóról horgászva sokszor kaptunk kritikát, hogy miért dobjuk vissza a keszegeket és a méret fölötti pontyokat, miért nem adjuk oda másnak, hisz azokat el lehet vinni... 16-os főzsinórral, 12-es előkével, 12-es horoggal, 2 szem csonti + csemege csali kombinációval bedobás után ritkán kellett 1-2 percnél tovább várnunk a kapásra, míg a távdobó, vastagzsinóros, nagykampós kukoricás felszerelésre csak ritkán akasztotta fel magát 1-1 hal. Remek pecák voltak ezek!

tothgy2.JPG

A korábbi évekhez képest jóval több és nagyobb testű dévért tudtunk fogni, amelyek között kevés volt a kétdimenziós (vékony, mint a papírlap) nagyfejű keszeg, zömében jól táplált példányok voltak. 

Ahogy mentünk bele a nyárba, azt vettem észre, hogy egyre inkább enyhül bennem a fájdalom. Ez részben néhány, témába vágó könyv elolvasása, részben egy számomra kedves személlyel történő beszélgetések sora tette lehetővé. Ahogy fejben is odaértem végre a vízhez, úgy vált Pelso Anya is egyre bőkezűbbé és megnyugtatóbbá.

Csodálatos éjszakákat töltöttem el a Fregatt lágy ölén, puhítva az ülésdeszkát, bebugyolálva a tejút százmilliárd csillagával, vagy a Hold ezüst hídjának fényében fürödve, esetleg a délnyugati szél által kialakított vízi hullámvasúton imbolyogva, gyönyörködve a Balaton varázslatos szépségében és nyugalmában. Az időjárás a nyáron gyakran átírta a tervezett forgatókönyvet, elkergetve ezzel az ebfogúak vadászatát célzó álmokat. Néha a szinte óramű pontossággal érkező esti záporok, zivatarok tették lehetetlenné az éjszakai horgászatot, vagy a Köd szigete felől érkező fekete fellegek bizonytalanítottak el még akkor is, ha éppen nem volt fent a másodfok…

Ám ezek ellenére a süllők is egyre inkább partnerekké váltak a létrejött találkozókon. Már a nyár közepétől ingergazdag perceket produkáltak, de az igazi örömpeca augusztusban kezdődött.

Egyik pénteki napon kissé későn értem le, már kezdett szürkülni, küszt is alig tudtam fogni. Amikor indultam befelé, akkor Sanyi bácsi baritonja szólalt meg a nádlyuk felől, a pontyozó helyéről, aziránt érdeklődve, hogy sikerült-e kellő mennyiségű csalihalat fognom. Mondtam, hogy van 6 db, annak elégnek kell lennie. „Lehet, hogy kevés lesz.” – jött a sokat sejtető válasz. Ami a macskázás után következett, az valami hihetetlen volt számomra, mert én még ilyet nem éltem át addig (Azóta viszont november elejéig számtalanszor). Sok volt a két bot, számomra hihetetlen méretű süllőrajok vették birtokba azt a részt, ahova kijártunk. Gyakran 10-15 darabokat is fogtunk és engedtük vissza a kisebbeket a szürkülettől számított 1-1,5 óra alatt. Egyedül a mérettel volt gond, nem az aktivitásukkal. Gyakoriak voltak a 30-50 dekás apróságok, a nagyobbak 80-100dkg körül voltak, néha bónusz halként beesett 1-1 fogas méretű is, a legnagyobb nekem három kilós volt (Ha az ember nem nyelette, hanem 20 cm-es belógással rakta a jelzőt, és a kapás után rögtön bevágott, akkor szájzugban volt az akadások kb. 90%-a). A többiek is hasonló tapasztalatokra tettek szert méret tekintetében. Nagyon nem volt azonban mindegy, hogy milyen formában kínálta fel az ember a küszt. A többiek fogogattak, de közel sem annyit, mint mi Sanyi bácsival, aki 34 év balatoni süllős tapasztalatával a háta mögött már látott ezt-azt. És az „ezt-azt” volt szíves velem megosztani, míg másokkal nem…

tothgy1.jpg

Fiamat (9 éves ifi horgász) is sikerült megfertőzni a süllőzés szépségével. Korábban leginkább spiccbotozni szeretett a kikötőben, mert gyakran volt kapás és gyönyörű bodorkákat, vörösszárnyúakat, sügéreket, compókat és egy levesestányér méretű aranykárászt is sikerült kivarázsolnia a nyár folyamán a hínárból. A süllődömping időszakában átélt élmény hatására azonban nagyot fordult a világnézete és közölte, hogy ő nem megy a Papával kishalazni a kikötőbe, mert ott csak kis halakat lehet fogni, ő este süllőzni megy, mert ott sokkal nagyobb halakat lehet fogni. És úgy lett!

Angolnából szerencsére csak pár darab tette tiszteletét nálam. Vagy jelentősen leapadt a számuk, vagy én voltam jókor, jó helyen.

Szeptemberre odáig jutottam, hogy már szólt a zongora, és már nem az volt a fontos, hogy én halat fogjak; jobban örültem, ha az másnak sikerült. Az igazi áttörést az őszi szünet hozta meg, azt hiszem, az alábbi kép önmagáért beszél.

tothgy6.jpg

Az élményt hasonlóképpen éltem meg, amint azt te a „Pelso Anya ölelése” című novelládban megírtad, csak nálam könnycseppek helyett a fényképezőgép táncolt kicsit a kezemben.

Szeptemberben elkezdtek gyülekezni a kishalak a nád előtt, rájuk vadászva megjelentek a sügérek, balinok, és a csukák. Pirkadatkor szinte forrt a víz a sok sügérrablástól és mindegy volt, hogy mit dobtam nekik, vadul verték le még a 4-es körforgót is. Gyönyörűek voltak azok a reggelek, még ha egyre fázósabbakká is váltak. Csodaszép pufi sügérek tartották morcosan a szájukban a műcsalit, méretük gyakran elérte a 30-40 dekát.

A csukákkal nem volt szerencsém az elején. Bár első próbálkozásra egyből egy 4 kg körüli tette magasra a mércét, de többet nem tudtam kivarázsolni a vízből. Már minden herkentyűt kipróbáltam a villantón, wobbleren, plasztikokon át, de valamit mindig rosszul csináltam. Ha fogtam, akkor vagy balin lett, vagy sügér, illetve süllő az eredmény, de csuka az nem. Élő halra voltak ugyan kapások, de azok is sügérek voltak, simán nekimentek a 10-12 centis csalihalnak is. Apu is az élő halat erőltette, de hasonló tapasztalatai voltak neki is. Megpróbálta nagyobb, kb. 20 centis hallal, na azt már nem szedte le a sügér, ellenben arra megjelentek a krokodilok. Egyet tudott majdnem megfogni, de szákolás előtt kipattant a szájából a horog, a hosszát méter körülire saccolta. Még kettőt akasztott, de egyikhez sem volt köze, egyszerűen nem tudta őket megtartani a nádban erős felszereléssel sem. Többen hasonló tapasztalatok birtokába kerültek a nád közelében süllőzők közül is.

Több internetes fórumon is ecsetelték Ottó bácsi villantóinak nagyszerűségét, gondoltam, én is kipróbálom őket. Az utolsó pár napos pecára már a zsebemben lapultak ezek a kanalak, de hittem is, meg, nem is, hogy működni fognak. Aztán ismét beigazolódott, hogy a hitetlenből hamar hívőbe tud fordulni az ember, ha nyomós oka van rá ! Először balinok hozták csak vissza a kanalat, aztán a tigrismintások is érdeklődni kezdtek irántuk, kisebb-nagyobb méretekben, olyannyira, hogy egy 7,6 kg-os tette fel a koronát az évre, amit nagy örömömre Apu fogott.

tothgy5.jpg

Ottó bácsi balint aportíroz

Összegezve elmondható, hogy az idei évben remek halfogási lehetőségeket nyújtott számunkra ez a csodás víz mind békéshal, mind  ragadozóhal fronton. Ennyi süllőt az elmúlt 2 évben összesen nem akasztottam, mint idén. 

Egyedül a harcsával nem sikerül boldogulni, arra még ki kell találni valamit. Ott vannak a nádban, nyáron buffognak rendesen, de megfogni még nem sikerült őket…

A korábbi években Örvényes és Udvari térségében szinte állandóan kint voltak a busázó „szűrők”, aminek hatására nem igazán lehetett érdemleges méretű halat fogni. Most, hogy ezek fel lettek számolva, a fogási lehetőségek is számottevően javultak. Persze ez csak egy körülmény, a magas vízállás és számos egyéb tényező is kellett ehhez, de szerintem ez az egyik döntő ok.

Az ellenőrzésekkel kapcsolatban vannak egyedül negatív tapasztalataim. Egyszer sem ellenőriztek, amikor kint voltam, sem vízen, sem partról. Tudom, kevés az ellenőr erre a hatalmas vízfelületre, de sok olyan dolgot látni, amit csak ott helyben, tettenérés során lehetne lefülelni. Gondolok itt a három vagy több botos horgászatra, a megengedett mennyiség feletti elvitelre, a halak be nem írására, a botrengeteget magukon cipelő, motorral járó, vitorla nélküli vitorlásokra. Ezeket remélhetőleg az elkövetkező években vissza fogjátok tudni szorítani.

tothgy7.jpg

Ugyanakkor az is érzékelhető, hogy a jelenlegi, szigorúbb szabályokat a „régi motorosok” közül elég sokan betartják, többségük már csak a megengedett mennyiséget viszi el, és nem horgászik több bottal, mint korábban. De azért akad még néhány delikvens, aki nem tud megállj-t parancsolni a megrögzött szokásainak. Remélem, ezek a korsók nem sokáig járnak majd a kútra…

Most december 15.-ét mutatja a naptár, még 6 nap, és rövidülni kezdenek az esték, a sötétséget egyre inkább felváltja a világosság, és a békakuruttyolós, nádszálpattogtatós Balaton illatú tavasz már nincs nagyon messze.

Így teltek az idei kezeléseim Pelso Anya mindig nyitva álló szakrendelőjében, és úgy érzem, a természet gyógyász jó munkát végzett!

Sok sikert szeretnék kívánni a további munkához! Irigyellek azért, amit, ahogy, ahol, és amiért csinálhatsz!

Ave, Pelso!

Üdv:Gyuri

Mit fűzhet mindehhez a szerkesztő? Csak annyit, amennyit Gyuri a legvégén említett: Légy üdvözölve, Balaton! Kívánok hasonló szépeket, halban gazdag új esztendőt minden kedves olvasónak!

Címkék: compó süllő csuka balin dévér Balaton ottó bácsi 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr317027981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2015.01.01. 13:14:36

Bár nem ismerem az írót maximálisan egyetértek vele mindenben! A nagy víz, a halászat beszüntetése, és a szerencse sokszor velünk volt idén, és gyönyörű halakkal ajándékozott meg minket ez a csodálatos víz!
Ellenőrrel én sem futottam idén össze, halőri autót kétszer láttam a 100 feletti alkalom alatt. Ha megvalósul, amit az utolsó kép feletti bekezdésben ír, akkor a Balaton nemsokára horgászparadicsom lesz - lehet!

Koczka Norbert 2015.01.01. 22:18:39

Tisztelt Olvasók.

Rendszeresen olvasom a blogot, 2014-ben csak a Balatonra jártam horgászni. Nem sokszor idén talán több időm lesz. A halfogási tapasztalataim Nekem is hasonlóak. Tavasszal balatonaligai kikötőben waggler úszós szerelékkel megszámlálhatatlan mennyiségű keszeg, természetesen az Őreg helyi erők kíváncsiskodva kérdezték mivel horgászok természetesen semmi trükk pontos etetés+csonti. Napi szinten összejött volna a 30kg keszeg nem egyszer. Azután kiabáltak velem, hogy miért engedem vissza a nagy részét. Rámfömedtek hogy biztos halőr vagyok. Aztán július augusztus Tihany Sajkod szép pontyokat adott, a legtöbbje ment vissza a vízbe, de itt már pozitív tapasztalatom is volt mert rajtam kívül többen visszaengedték a már jócskán méretes pontyokat.
Remélem a 2015-ös év is hasonló lesz és a Balaton sorsa is ilyen irányban fog még hosszú évtizedekig menni,hosszú idő amíg kiforrja magát az új rendszer. Az ember a szokás rabja a változáshoz sok idő kell. Minden horgászban tudatosulni kell hogy Pelso anyát nem kihasználni hanem gondozni kell. Halban gazdag békés új esztendőt kívánok Mindenkinek.