Ajándék wobblernek nézd meg a horgát! :-)

matawobi1.JPG

Tudom, suta szójáték a fenti a cím, de ha közmondás-torzítás jöhet szóba egy különleges alkalom vagy esemény kapcsán, akkor mindig Andró barátom jut eszembe. A Papuk-ban vadásztunk éppen. Szakadt a hó, egy meredek emelkedőn haladtunk felfelé, és zerge küllemű, 70 évet fölöző kísérőnk meg-megállva visszapillantott ránk, kellő türelmetlenséggel a tekintetében. Kis csapatunk majd kiköpte a tüdejét, néhányan rendesen lemaradtak, így megálltunk mi is Andróval, hogy bevárjuk őket. Kísérőnk sürgetve, suttogva magyarázva mutogatta az óráját, amit talán még partizán őseitől örökölt, és csekély horvát nyelvismeretünk ellenére is megértettük: ha nem lépünk ki, elindul úgy a hajtás, hogy mi még fel sem álltunk, a disznók pedig...

Szakadt a hó, és mély, szinte fenyegető csend telepedett ránk. Ekkor eszembe jutott az a két karika pilótakeksz, amit még ebéd után adtam Andrónak, de ő nem ette meg azonnal, hanem hanyagul zsebre vágta. Jól jönne az most - nyaltam meg a szám szélét, és illik, nem illik: visszakértem tőle.

Andró kelletlenül nyúlt a zsebébe, és eredetileg német születésű lévén, kissé törve a magyart, ezt válaszolta:

- Persze, kölcsön lónak túró a háta!

Nos, ez volt a legsikerültebb közmondás-torzítás, amit valaha hallottam. Andró gyakran hívta "kegyelmes lövésnek" a kegyelemlövést, de hogy a kölcsön kenyér visszajár, közös lónak turos a háta, ráadásul ajándék lónak ne nézd a fogát közmondásokat ilyen profi módon, mégis spontán összekeverni...

Ez a kis történet jutott eszembe, amikor ma délután hazaérve egy kis csomag fogadott itthon, és kinyitva mit találok benne:

matawobi2.JPG

Illik elmondanom, hogy Balázs barátom - tudjátok: a Peti - részben felkészített az eseményre, mert hét végén felhívott, és közölte: ha jövő héten ismeretlen, nem várt csomag érkezik, nyugodtan bontsam fel, mert nem busabomba lesz benne... Ennyit mondott, nem többet. Erre kérem, Matasics Józsi, a speciális süllő apportfák mesteri készítőjének igazán egyedi, nagyon szép fahalacskája volt a csomagban, egyenesen nekem címezve.

Ígérem, ennek az ajándéknak megnézem a horgát. Annak ellenére nem fogom sohasem "eldobni", hogy készítője állítja: nyugodtan eldobhatod, mert a hal visszahozza! Én azonban nem bízom a halakban, a saját bénaságomban viszont igen.

A speciális kis halacska méltó helyre kerül relikviáim között. Egyszer majd emlék lesz, és most még csak remélni tudom, hogy igazán szép, felemelő emlék a többi között...

Köszönet érte Matasics Józsefnek, a fahal készítő mesternek, és Peti Balázs "felbujtónak". De ne feledjétek: kölcsön kenyérnek túrós a háta! :-) 

dunaújváros 2004.0011.JPG

  Karcsi bácsi és Andró egy mezőföldi bakkal

Címkék: mata wobbler 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr356185741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adrian Mole 2014.05.23. 18:53:41

Olvastam a híreket, gratulálok!