Karácsonyi ajándék

kari1.JPG

Karácsony reggelén a kikötő félig befagyva fogadott. És csend, és mozdulatlanság – mindenütt.

A máskor oly eleven, már-már szemtelen vadkacsák velem szemben gubbasztanak a túloldali móló kövein ücsörögve. Innét nézve mintha panoptikumot látnék, kitömött vadkacsákat. Némelyik szárnya alá dugta fejét nagy szomorúságában.

Sirályt sem látni, ahogy üres a kikötő és a móló. Már éppen elgondolkozom azon, miért ilyen kihalt ez a holdbélinek semmiképpen sem nevezhető táj, amikor hangos cserregés oszlatja el a kétkedést.

Kázmér, a sziget szarkája köszönt rám a szomszédos háztetőről; nyilván amióta kiléptem a ház ajtaján, figyeli minden lépésemet. Tudom, jól ismer itt mindenkit, ő pedig azt tudja, félnivalója nincs, ámbár amióta elcsente a vékony fűzőtűmet, már nem vagyok vele nagy barátságban. Odapillantok: félre fordítja fejét, majd arrébb ugrik, és felborzolt tollakkal cserreg egy hangosat:

– Jó reggelt!

– Szép Karácsonyt, Kázmér – köszönök vissza, és elszégyellem magam, mert zsebre tett kézzel mégsem illik társalogni. – Talán visszahoztad a fűzőtűmet?

Kázmér értelmesen figyel rám, legalábbis nekem értelemnek tűnik ez a nézés, de mivel fűzőtűt nem látok a csőrében, inkább csak emlékeztetőnek szánom a kérdést. Kázmér persze azt lesi, vajon mit teszek le – mondjuk az ablakpárkányra. Talán egy szép sárga, kettő nullás horognak örülne a legjobban. Tavaly májusban, amikor az a hatalmas vihar leverte a fészkét, kisebbfajta horgászbolt zuhant le vele együtt. Bobót, az egyetlen élve maradt fiát Jani Papa nevelgette mindaddig, amíg egy szomorú napon Kázmér „saját szárnyúlag” át nem segítette a másvilágra. Elvégre akkor már tudomása szerint nem a fia volt, a szigeten pedig más szarkának helye nincs!

Rövidesen Kázmér elrepül, átszáll a kikötősor platánfáinak egyikére, és hirtelen ismét minden mozdulatlan lesz.

A kacsák, mint holmi kitömött madarak, és sirályt sem látok repülni.

Az öböl vize félig befagyva. A kikötő pedig éppoly’ szürke és egyhangú, akár az idei esztendő, melynek már csak a hátát látni – még néhány nap, és azt sem…

Ez a karácsony reggeli csend, kihaltság és mozdulatlanság mindazonáltal valahogy nem illik a képbe. Elvégre ma ünnep van, a szeretet ünnepe, mely rendesen hangokkal, élettel, mozdulatokkal teli. És emlékekkel…

 kari3.JPG

…Horgászat?

Bizony, idén csaknem túlzásba vittem. Ámbár könnyű volt, mert volt időm délutánonként, és mert könnyű volt halat fogni, akár tavasszal, akár nyáron vagy őszelőn próbálkoztam. A tavaszt elfelejteni nem lehet, több szempontból sem. Március végén igazi télben pecázhattunk, behavazódott a hal, mire szákba került. Aztán azért sem, mert csak akkor nem fogott pontyot a horgász, ha elfelejtette bedobni horgát a vízbe. A tó úgy hízott, mint valami hormonzavaros sütőtök. Áprilisra majd szétvetette a partokat, vize kiszaladt a strand fövenyére. Szürreális volt az egész kikelet.

Na de a nyár! Úgy tűnt, a pontyok az iszapból bújnak elő, valami feneketlen kútból, ahol eddig lezsírozva várakoztak. Nem mondom, hogy ész nélkül kapkodták a horgot, de panaszra nem lehetett ok. Felejthetetlen hajnalok, álomszerű délutánok váltogatták egymást, és szebbnél-szebb pikkelyesek. Árnyékot csak a júliusi pontyhullás vetett a vízre, de ki emlékszik már arra?

Az idő múlása arra való, hogy a rossz emlékek törlődjenek, a szépek pedig még jobban felmagasztosuljanak. S így van ez rendjén. Amikor benyúltam idei legnagyobb harcsám állkapcsába, hogy a csónakba penderítsem, elfelejtettem a két évvel ezelőtti szörnyű tavaszt és tonnaszámra elhullott őseinek és testvéreinek szomorú látványát. Mindez csak október végén jutott ismét eszembe, de remélem, tavaszra ezt is elfelejtjük, és a természet nem fog újbóli emlékezésre késztetni bennünket.

S ha már az emlékeit rendezgeti az ember, megemlítem: lassan két éves lesz a Pelsológia. A második otthonom. Remek horgászokkal, igazi emberekkel lakom itt, sok ismeretlen pecás társaságában. Számomra kétségtelenül ez a legnagyobb hozománya. Általa született meg egy különös kisregény, ahogy neki köszönhetem a pár nappal ezelőtti drávai kirándulást is. Az ajándékot, amit ott kaptam a többiektől, most jelképesen a feldíszített fa alá helyezem, de egy apróság, Döme barátom ajándéka egyenesen a fára kerül. S mi mást is mondhatnék? Köszönet érte mindenkinek!  

kari.JPG

…Az egyik kacsa most kinyújtja lábát-nyakát, majd a vízre tottyan. A panoptikum erre megélénkül. Hirtelen mozdul még néhány társa, és csak most veszem észre, hogy időközben enyhe déli szél támadt. Mozognak már a levélhagyott faágak, mozdul a halott, kisárgult nádas is, és Kázmér oly’ délcegen szeli át az öböl vize feletti légteret, ahogy azt a sirályok szokták. Felül a szomszéd háztetőre, és elégedetten körülszemlél.

A kacsákkal végképp nem vagyok barátságban. Haszontalan, dologtalan népség, s ha saját érdekeinket nézzük, még károsak is. Módszeresen fosztogatják tavasszal az ikramezőket, ilyenkor pedig specializálódnak a küszevésre. Persze nem az a baj velük, hogy elfogyasztanak néhány kiló küszt a lefagyásig; sokkal inkább az, hogy addig piszkálják őket és a keszegeket, amíg azok ki nem menekülnek az öbölből.

Na de ma Karácsony van!

Beszaladok a konyhába, és két zacskónyi száraz kiflivel és zsemlével térek vissza a vízpartra. Margó morzsát akart belőle készíteni, de ezekből most kacsatáp lesz.

Csak felemelem a két zacskót, más mozdulatot nem is teszek: fél perc múlva már az összes kacsa itt úszkál előttem.

Kezdődjék hát a lakoma!

Repülnek a kifli darabkái, a kacsák pedig versengnek, verekednek minden morzsáért. Keményem dolgoznak a falatokért, mert hiába Karácsony, az élet ekkor is élet, amiért minden alkalommal illik megküzdeni.

Ballagnék vissza a tanyába, de Kázmér rám cserreg a háztetőről. Bizonyára méltatlankodik, amiért kihagytam az ajándékosztásból. S milyen igaza van!

Odabent aztán előveszem a horgásztáskámat, felkutatok benne egy kettő nullás méretű, aranyszínű horgot (ilyeneket már úgysem használok gyermekkorom óta), gondosan alufóliába csavarom a hegyét, majd kihelyezem az ablakpárkányra.

Hiszen ma Karácsony van – mindenkinek!

 szarka-eszik_width.jpg

 

Címkék: novella karácsony 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr215707392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nenono 2013.12.24. 18:43:13

Kellemes ünnepeket, valamint sikeres 2014-es esztendőt!

csikar20 2013.12.24. 19:50:34

Áldott Boldog Karácsonyt kívánok!

70vr70 2013.12.24. 22:17:35

Boldog Karácsonyt!

deepee 2013.12.24. 23:00:51

Boldog karácsonyt Willy!

Géza Csiszár 2013.12.25. 01:44:18

Boldog Karácsonyt! Epédre vigyázz ;)

Fishraptor 2013.12.25. 08:07:18

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! :)

jeszy01 2013.12.26. 08:59:33

Kellemes ünnepeket kívánunk Nektek Willy család és Pelsológia "család"!
A halaknak nem adtál ajándékot? Lett volna még ott pár kiló valami biztosan... :)

tutajos65 2013.12.26. 09:25:04

Boldog, meghitt karácsonyt az egész családnak, Neked pedig külön: emlékezetes horgászatokban bővelkedő új évet, Willy! :)

godzikka 2013.12.27. 09:07:24

Szia Zsolt,
Boldog ünnepeket, és jövőre is hasonlóan sikeres horgászidényt kívánok, sok "idegenbeli" sikerrel, és hazai fix egyessel. Mindehhez pedig jó egészséget, és töretlen jókedvet adjon az Isten, vagy a sors, vagy a karma, vagy bármilyen egyéb sorsunkat irányító erő, vagy ha egyik sem létezne, akkor a belga barna, vagy az irsai szőlőpárlat :)

Üdv,
godzikka

Willyfog67 2013.12.27. 10:45:27

Minden jót nektek is és minden olvasónak, még egyszer köszönöm a jókívánságokat! Hajrá Balaton!

Clogfly 2014.01.28. 19:23:38

Annyira vak vagyok, hogy észre sem vettem, mi lóg a karácsonyfa ágán. :D

Willyfog67 2014.01.29. 07:12:00

@Clogfly: Pedig vízkeresztkor lebontottuk! :O