Szeptember este

este.JPG

A szellő délről nézett be a csónakba, de nem talált ott semmi érdekeset. Kíváncsiskodni azonban kell – ez a dolga –, és néha nem árt megbillenteni az úszók vastag, piros bóbitáit sem, mert azok olyan hetykén, szinte felkínálva a billegtetést, meredeznek a víz fölé.

A darázs ezzel szemben északról érkezett. Nem szabályosan landolt, sőt, úgy esett be a csónakba, mint akinek elfogyott az üzemanyagja. Halásszy máskor talán kapásból elbánt volna vele, de a kis darázson látszott, nem szemtelenkedni, szaglászni, netán csípni érkezett. Szükségből, és ez darázséknál ritkaság. Sokáig ott pihegett a habléc szélén, szárnyait ernyedten lógatva, fejét jobbra-balra mozgatva, mint aki részeg; Halásszy hiába szaglászott, nem érezte rajta a badacsonyi lankák must illatát, pedig a darázs nyilván becsípett odaát, és kész csoda, hogy a szüretelésből való hazatérés során nem szenvedett komolyabb légi balesetet.

Míg a kis darázs pihent, Halásszy elmeditált az elmúlt horgászatok eseményein. Fél szemmel az úszókat leste, a másik féllel pedig a darazsat, hiszen nem árt az elővigyázatosság. Részint, mert valami hirtelenkedő ponty esetleg lerántja a botot mellőle, részint pedig azért, mert egy darázs nem éppen a legmegbízhatóbb horgásztárs. Szóval, az elmúlt napokban nem sokat pecázott, de annak örült, hogy egyik alkalommal Szilárd fia is elkísérte. Nagy szerencséjük nem volt akkor, mert egy kapás akadt csak, amit a gyerek – friss gimnazista kamasz, te jó ég! – kiügyeskedett, minden különösebb izgalom nélkül. Nem érdekli már a horgászat – vette rezignáltan tudomásul Halásszy, szintén minden különösebb izgalom nélkül, hiszen tudja: majd fogja még. Holnap? Holnapután? Teljesen mindegy. A lehetőség adott, az ékszíj pedig, ha lassan is, de forog az élet megállíthatatlan tárcsáin, s előbb-utóbb odakapja azt, ami odavaló.

este4.JPG

Tisza Lacival viszont jót pecáztak. A Bóbitán találták meg a pontyokat, s az sem vette kedvüket, hogy tejfelesszájú, hirtelenkedő ifjoncokból állt a brigád. Sőt, a közös vacsorához éppen őrájuk volt szükség. Ma pedig, reggeli horgászata után családostul átbicikliztek hozzájuk Ligetről, s gyerek(horgász)napot tartottak, amihez kiváló volt az idő, kellően éhesek az apró keszegek. Halásszy elnézegette a Jövőt, és valami jóleső melegséggel gondolt a Múltra, akivel annak idején – tejfelesszájú korában – a horgászat sorsa összekapcsolta. Béke és nyugalom, tisztaság és rácsodálkozás – andalgott el a stég deszkáin, ahogy látta a gyerekeket horgászni édesapjukkal.

este3a.JPG

este2.JPG

Apropó, reggeli horgászat. Nem szándékozott időben felkelni, jobbára az elmúlt nap dolgos és fárasztó tevékenysége miatt, de a megszokás nagy úr: fél hatkor már a csónakba pakolt, bizakodva tekintve a tükrös vízre. S lám, nem is kellett messzire csónakázni! A kertek alatt egy helyen pontyok, kisded formájú pikkelyesek bukdácsoltak. Kettőt tudott megfogni belőlük, egy pikkelytelent és egy pikkelyest; mindegyik meghaladta az öt kilót. Azt azonban jólesően látta, hogy a környéken újból megjelentek a pontyok, s talán ez is ludas volt abban, hogy most ismét itt ül, a keretek alján.

este1.JPG

Szeptemberi késő délután. Mozgás ugyan nincs, de amikor a kíváncsiskodó szellő elpihen és elsimul a víz, Halásszy néhány buborékot vesz észre a két úszó között. Ejnye! Kissé izgalmasabbá válik az unalmas leskelődés, az elmélázó úszófigyelés, és ezzel együtt előfurakodik az elme mélyéből a szörnyű gondolat: a horog – csalistul – valószínűleg bebújt egy márgaredő alá. Persze ez csak rémlátás. A hal valószínűleg már látja-érzi a körülötte heverő tengeri szemeket, de a kagyló az mégiscsak hús, s különben is, a bizalom nem jó tanácsadó. Halásszy azonban bízik a hal kíváncsiságában, és ha tehetné, leszólna: öreg harcos, most némi szénhidrátra is szükséged van, kell a zsír télire… Hangoskodás helyett azonban összehúzza magát az ülődeszkán, elfelejtve a kis darazsat és az újból feltámadó déli szellőt. Szemei egyik úszóról a másikra járnak, ingáznak a két kis piros bóbita között, mert az nem létezik, hogy valamelyik nem jelez a következő pillanatban…

A telefon csörrenésére ijedten kapja össze magát még kisebbre. Majdnem be is vág neki, de a készülékről nem lóg zsinór a vízbe, tehát feleslegesen tenné. Ez másfajta kapás. Az idilli szeptemberi este, amolyan egy szál pólóban és gatyában ücsörgős, pillanatok alatt a szokásos mederbe zökken vissza. A vonal túloldalán Győri csendesen érdeklődik az előző nap eseményei után. Bizony, munka volt előző nap, reggeltől estig, amiben a halak főszerepet kaptak, s mint szakmabelieknek, van miről beszélgetniük. Halásszynak jól esik Győri aggodalmas és segítőkész érdeklődése, s talán lenne még miről értekezniük, amikor a jobb oldali úszó két erőteljes rándulás közepette begyalogol a víz alá…

Az, hogy a telefon hogy kerül jobb kézből a balba, kideríthetetlen. Halásszy mindenesetre már a görnyedt botot tartja a jobban, miközben sziszegve búcsúzik Győritől, s ledobja a készüléket a lábdeszkára. A hal közben oldalra sasszézik, meglepő nyugalommal. A csónak mellé érve aztán észak felé fordul.

Halásszy jól tudja, most ideiglenesen megszabadul némi zsinórtól. Lesz egy kis vak riadalom, netán eszeveszett, fejetlen menekülés, aztán megnyugszanak a kedélyek, és átveheti az irányítást. De nem! Itt nincs vak riadalom, eszeveszett rohanás: a hal kimért, lassú, ám megállíthatatlan tempóban Badacsonyt veszi célba. Nem érez sűrű farkcsapást, csak egy gőzmozdonyszerű, monoton húzást, és várja, mikor ér a váltóhoz. Na, most! A hal megáll, ezzel együtt érkezik egy öblös rúgás – kattan a váltó –, de hiába a feszítés: a vonat lediferált. Se előre, se hátra. Aztán újból elindul, hasonló nyugalommal, és természetesen ismét Badacsony felé…

A fehér színű alátétzsinór már átsejlik a maradék terepszínű főzsinór alól. Halásszy számol: cirka százharminc métert ellopott tőle a vén matróna, s szemei a horgonykötelekre tapadnak. Igen! Csak egy mozdulat, a gyors oldóból pillanatok alatt ki lehet pattintani, és bedobni a vízbe mindhármat. A kötelek felúszóak, nem merülnek el, és további két perc múlva már a hal közelében lehet. Aztán…

Katt, katt, katt… Az összekötött zsinórok csomója diszkréten ugrál át a gyűrűkön. Fehér színű madzag ez, s ezzel a három éve használt – alaposan lestrapált – húr is beavatkozik a dolgok menetébe. Hetven méter ebből is van a dobon.

Végül a mozdony megáll, forgolódik kissé, és a feszítésnek engedelmeskedve elindul visszafelé. Halásszy módszeresen kezdi visszalopni tőle a kölcsönkért madzagot. Apránként, fél méterről fél méterre, de közelít a hal. Újból kattan a csomó, majd a dobra kerül.

Halásszy érzi, nem akárki van a horog végén. Nincs kapkodás, rohanás, fiatalos hevesség. Helyette roppant tömeg, egy-egy öblös rúgás, ami szinte végighullámzik a húron. Oldani kellene, eloldani a csónakot… Hiszen olyan halat még nem akasztott, mióta kétszárú gatyát hord, ami ennyi zsinórt lerámolt volna! De a hal most még kint van az iszapon, és ha majd visszatér az akadó fölé – nagyjából ötven méter után –, már nem is lesz olyan messzire.

Ám az öreg hal fordul odalenn, orrát Badacsony felé fordítja, és visszakér sokméternyi, nehezen megszerzett húrt. A fehér alátét ismét kisejlik a főzsinór alól, amikor a hal ismételten megáll.

Nem csak Halásszy gondolkodik, hanem ő is. Valami nem stimmel, ez egyértelmű. Ámbár a tudósok többsége úgy véli, egy ponty nem tud gondolkodni, ettől függetlenül az öreg sejti, valami nem klappol a ma estében. Aggodalomra azért semmi ok, majdcsak megszűnik ez a furcsa vonzerő, s eltűnik az oldala mellől ez a kis hínárszál is…   

Halásszy nem enged a feszítésből. Odalenn, a messzi mélységben fordul a hal, és oldalazva közelíteni kezd. Na, akkor gyerünk azzal a tekercseléssel! Nincs erőltetés, csak a hal oldalirányú mozgásának követése, miközben, ha lassan is, de gyűlik az orsó dobjára a zsinór.

A hal elvesztésének pillanata leírhatatlan. Halásszy már megszámolhatatlan mennyiségben átélte, de ez most szívszorító pillanat. A kapcsolat hirtelen, minden előjel nélkül szűnik meg, és beletelik fél percbe, míg visszacsévéli a kint lévő madzagot. Közvetlenül az úszóütköző alatt szakadt el; feljebb semmi hiba, a zsinórvég pedig szabályos, mintha késsel vágták volna…

Ez esetben kagylóval. Hiába – korholja önmagát Halásszy –, a vándorkagyló táplálja a pontyot, és hatékonyan védelmezi is. Trehányság volt nem utána menni!

Miközben az elszakadt felszerelést javítja, szeme megakad a kis darázson. Már összeszedte magát, szárnyait próbálgatja. Mindjárt elrepül – gondolja, és befejezi a horogkötést. Igaz, kissé pityókás még a szüreti mulatságtól, de odahaza várják a többiek, mennie kell.

Mire helyére kerül a felszerelés, szürkületbe lép a délután. Esteledik. Halásszy megtámasztja kezeit a csónak peremén, és hátradőlve élvezi a korai őszt. Úszói mögött Boglár dombja pöffeszkedik, rajta a kilátó – mint valami óriás focilabda – szinte világít a félhomályban. Az úszó váratlan mozgolódása már csak hab a tortán: fiatalos, heveskedő riadalom odalenn, majd rövid kézitusa, s mire besötétedik, szákba kerül a közel öt kilós tükörponty.

A dédunoka.

Halásszy barackot nyom a fejére, és utána szól:

- Az öregapádnak üzenem, kedvenc horgomat hordja a szája sarkában. Meg fogom keresni, és visszakérem tőle…

A csónak peremén már sehol a darázs, csak az őszi este ül ott, könnyű kiskabátjában.                                  

 

Címkék: novella ősz ponty 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr115504880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jójo 2013.09.09. 21:19:58

Üdv Willy,
Olyan hosszú volt a fárasztás,hogy a darázs is kijózanodott.:)))
Halásszynak javaslom,fogadjon még egy szerencse darázst...D
Gratulálok,szinte végig izgultam!

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.09.10. 08:45:20

Jóóóóóóó!
Én nagy rovarmentő vagyok. Volt már, hogy egy tucat méh és még egy tucat darázs társaságában eveztem. A katicákat, a büdösbencéket és a cserebogarakat nem is említve.
Üdv A

Willyfog67 2013.09.10. 21:55:47

@AtyafiPeca: Ahogy nézegetem a blogodat, ott bogarat nem látok, csak bogarast, és sok halat...:-))))
A büdös bencékkel csak óvatosan, ha rászáll a dobra, és rátekered a zsinórt, botcsere...:-)

Willyfog67 2013.09.10. 22:00:35

@jójo: Köszönöm, jójo. Érdekes, én nem izgultam különösebben, pedig régebben szoktam. Úgy látszik, ez is az öregség jele. Tudod: a nagy tömeg, a lomhaság...:-)

nenono 2013.09.11. 14:35:07

@Willyfog67: Szeva Öregapám! :-)
Gratula a potyeszaidhoz!
Az élet furcsa játéka, hogy az igazi nagy halak esetében mindig azoknak van kapásuk akik nem tudják megfogni. Tovább nem is ragozom, mert gondolom sejted még mit akartam hozzáfűzni. :-)))))

Üdv.!

Clogfly 2013.09.11. 18:27:37

"Miközben az elszakadt felszerelést javítja, szeme megakad a kis darázson. Már összeszedte magát, szárnyait próbálgatja. Mindjárt elrepül – gondolja, és befejezi a horogkötést. Igaz, kissé pityókás még a szüreti mulatságtól, de odahaza várják a többiek, mennie kell. Halásszy az elvesztett ponty iránt érzett haragja miatt gyors mozdulattal keni el a kis darazsat a deszkán..."

Csak vicceltem, ilyet Halásszy nem tenne. :) Esetleg Döme, de ő is megbánná.
Jó volt olvasni, ha Pupa csinált volna ilyet, a legszebb tollú blog díja biztosan a tiéd lenne.

Willyfog67 2013.09.11. 21:25:25

@nenono: Szeva Dédi!
Jó hallani felőled. Még ha csípős, mit csípős: égető halászlét is kanalaztál ebédre...:-)))
Egyébiránt hallom, még a keszegezők is tüskés hátú rabruhásokat fognak szakmányba, míg neked valahogy idén nem megy...:-)))

Willyfog67 2013.09.11. 21:27:35

@Clogfly: Ki? A Döme? Még a verőköltő bodobácsot is megkíméli, talán egyedül a szúnyogokat nem kedveli. A nádi farkasokkal pedig egészen jó kapcsolatban van, tán még táncol is velük esténként a Dráva parton :-)

nenono 2013.09.13. 14:41:17

@Willyfog67: Sajna jól beszélsz, valóban nem kényeztetnek el a kutyafogúak. :-((
Ezért kénytelen vagyok elégtételt venni az általad favorizált moslékfalókon. Ezt viszont sikeresen teszem. :-))

Willyfog67 2013.09.13. 19:08:47

@nenono: Haha! Hiszi a piszi! Amikor ott voltam, semmi sem zavarta meg a reggeli szundikálásomat! :-)

Bojlika 2013.09.14. 13:19:14

@Willyfog67: Nem volt rajtad az 500 méterig hatékony hallátó szemüveg? :)

Willyfog67 2013.09.14. 14:35:52

@Bojlika: Az a helyzet, szemüveget cseréltem, ez meg már csak 400 méterig van hitelesítve...:-)
Hűl a víz, a pontyok már csak ímmel-ámmal mutogatják magukat.
Elérkezett az egyszerű, helyhezcsalogatós, kiülős pontyozás időszaka, de ha tükör víz lesz, érdemes lesz még körülnézni.

zsohigaby · http://www.balatonhorgasz.hu/ 2013.09.23. 15:31:16

Ahogy olvastam, direkt nem tekertem le az aljára megnézni a képet a pontyról mert így gondoltam sokkal izgalmasabb. Aztán amikor azon gondolkodott Halásszy, hogy eloldja-e a csónakot, már éreztem, hogy "gáz" lesz - először azt hittem azért nem oldja mert nem felúszó a kötél. (Még mindig nem tekertem le megnézni a halat :) .) Olvasva tovább rendesen szurkoltam, hogy "Old már el azt a k. kötelet!". De látom győzött a lustaság, és bár hiába értem a végére nem láthattam a halat.

Engem két hete győzött le a lustaság. Lusta voltam új zsinórt rakni az úszós süllőzőre, pedig már 3-4 szezont kiszolgált, és össze vissza volt tekeredve csavarodva. Az első szabvány süllőnél nem is volt vele gond. Majd jött egy 2,5-ös ezt is sikerült megszákolni, de éreztem, hogy rezeg már a léc, nem is mertem erőltetni. Majd a 3. kapásnál már nem volt mese, bevágás után szépen karikába hajlott a bot egy kis komótos oldalazás után csatt...
Nem részletezném a többit :(

Willyfog67 2013.09.24. 22:27:30

@zsohigaby: Ez a lustaság éppen a legfontosabb pillanatokban bosszulja meg magát. Levág a kagyló egy ötkilós pontyot - na puff neki. Ám ekkora hallal minden ötödik évben akad össze az ember...
A te süllőfogásod az elment nagy nélkül is sokkoló...:-)))