A kisért(et) pontyok esete Dömével

döme8.jpg

A kora hajnali kelés éppoly’ szörnyűséges volt, mint a késő éjszakai lefekvés; hogy e kettő közt mi történt, Döme nem emlékezett pontosan, csak annyit tudott: legfeljebb percekre volt képes elaludni.  Részben meleg volt, akár a Szaharában, részben pedig a kempingben olyan éjszakai zűrzavar uralkodott, ami még egy páviánházban sem mindennapos. Ez utóbbi zavarta leginkább, hiszen a kemping nem majomház, ahol – elméletileg – a homo sapiens az uralkodó faj…

Kissé később kocsija fürgén szelte a kilométereket Fonyód felé.  A kialvatlanság erős koncentrálásra késztette, ami az útvonal tartása mellett az ébrenlét fenntartását is szolgálta. Sebaj – elmélkedett lassan gördülő fogaskerekekkel –, majd alszom Vilmos bátyó csónakjában, két kapás között…

Halásszy mindeközben összehúzott szemöldökkel figyelte a pirkadatkor még sejtelmesen ringatózó vizet, negyven kilométerrel odébb. Annyit bizonyosan látott-érzékelt, hogy meglepően erős déli szél zörgeti a faleveleket, ami két ok miatt is zavarta: eleve a déli szél nem éppen pontyétvágyat fokozó jelenség, másrészt pedig hullámos a felszín, ami megnehezíti a kagylózó pontycsapatok észrevételét. Mert Dömével ma pontyot kell fogniuk, ha törik, ha szakad. Pontosabban: kapásig kell eljutni, mert az elmúlt napokban már egy-egy pontykapás kicsikarása is komoly eredménynek számított. A víz borzasztóan letisztult, ráadásul inkább „pisilé” volt, mintsem „éltető elem”. A pontyok ennek ellenére folyamatosan degeszre zabáltan ficánkolódtak benne, kellően felcsigázva ezzel Paksica horgász-idegrendszerét, akinek – Halásszytól kölcsönbe kapott – csónakjába kis híján önmaguktól is beugráltak. Paksica egy hetet töltött a Köd-szigeten, de pontyot egyszerűen képtelen volt fogni. Olyanok voltak ezek a pontyok, mint a kísértetek: gyakran felbukkantak, de nem lehetett őket megfogni. Halásszy jól tudta, mindez banális szerencsétlenség, elvégre barátja az ő felszerelésével horgászott folyamatosan.

Mikor Döme megállt a kalyiba előtt, Halásszy és Paksica már mindent bepakolt a ladikba. Indulásra készen álltak. Dömét a legkevésbé sem kedvetlenítette a hír: csónakázni fogunk, talán horgászni is, de hogy pontyot fogunk-e… (Igaz, ezzel Halásszy levette a vállára nehezedő terhet, mert ha mégis betliznek, akkor elmondhatja: megmondtam én előre…) Döme persze nem olyan alkat, aki ha horgászik, hal nélkül máris rosszul érzi magát. Ellenkezőleg. S ez most sem volt másként. Alig futottak ki a kikötőből, máris bőszen kattogatta a fotómasinát, mert a hajnalhasadás, a korai Balaton bőven nyújtott témát. Halásszy mindeközben a szemét meresztette, hiszen bukfencező pontyot szeretett volna látni, lehetőleg egy helyen többet is, ami a halfogáshoz vezető út egyik legfontosabb állomása. Őt most a legkevésbé érdekelte a hajnalhasadás, az ébredező Balaton; sokkal inkább ébredező pontyokat szeretett volna találni, de tudta, ez most nehéz feladat lesz.

Lassan araszoltak a nagy akadón. Sehol egy ponty. Döme és Paksica nem foglalkoztak a figyeléssel, sőt, összerakták a pergető felszerelésüket, balin reményében. Halásszy rezignáltan vette tudomásul, hogy ezzel újabb limlom került a csónakba, akadályként. Nem elég a pontyozó botokra figyelni, még ezekre a kis pilincka nyelekre is kell majd, mert egy rossz lépés, bizonytalan mozdulat, aztán reccs, törik a pecabot. Mondjuk, ezzel elégtételt venne az öreg nádbotjáért, amit annak idején Döme széttaposott, sőt, tetézné azzal, hogy azt a furcsa wobblerjét is darabokra taposná – naná, merő véletlenségből! –, ahogy az ő úszója járt akkoriban. A balinnak különben is van esze, ilyen tiszta vízben nem dől be mindenféle „Trill-utánzatoknak”. Javasolta is, hogy a hajón tartózkodó személyzet inkább a pontykereséssel foglalkozzon, és ne a balinokkal…

A hajnalból reggel lett, és még mindig csak kutakodtak, amikor megcsörrent Halásszy telefonja. Kufa hívta, aki pontyokat talált, jóformán Bélatelep előtt. Nincs mese, bele kell dőlni a lapátokba, aztán irány a Szakadt-part. Ha ott vannak, akkor oda kell menni.

Ott voltak. Ráadásul a víz sem hullámzott annyira, hiszen közel voltak a parthoz, szélárnyékban. A pontyok pedig fordulgattak, ami nagyon tetszett Dömének, de Paksicát a legkevésbé sem hozta lázba, hiszen ilyen jelenséget a héten éppen eleget látott. Halásszy benavigált, lehorgonyoztak, és szinte a pontyok fejére dobták az úszóikat. Repült néhány marék kukorica is, mire csend lett. A továbbiakban már csak egy ponty fordult az úszók között, a többiek elnémultak.

A megszokott forgatókönyv. Amióta így letisztult a víz, mindig ez van: megállnak a pontyok közelében, azok pedig – mintha megneszelnék a ladikot – odébb kezdik el mutogatni magukat. Dobástávon kívül. Ám Döme bal oldali úszója hirtelen begyalogolt a víz alá, szinte váratlanul. Kapás van! A melák suhintott, de – semmi. Így elbénázni – hitetlenkedett Halásszy, holott jól tudta: testes kapás volt. Beleúszás. Ezek szerint maradt még itt hal, ha nem is látják őket.

Pár perc múlva ugyanez az úszó billegve gyalogolni kezdett. Keszegszerű kapás – vélte Halásszy –, ámbár a mega kukoricát igencsak lapát dévér tudná így odébb szállítmányozni. A bevágás után rövid ideig mégis keszegre gyanakodtak, de a csónak felé induló hal rövidesen ponttyá változott. Nem nagy – nyugtázta Döme, amihez képest jókora, pikkelytelen ponty bukkant fel a csónak mellett. Döme nem bánt kesztyűs kézzel vele, Halásszy beszákolta, Paksica pedig velük együtt örült.

döme2.JPG

döme3.JPG

Halásszy ekkor a parton érezte magát, a Köd szigetén, a tábortűz mellett; nézte Dömét, ahogy összenyálkázza pólóját a hallal, és úgy érezte, korábban megálmodott történetek elevenednek meg ezzel a monitoron. Hogy Döme mit érzett, nem tudhatta, de úgy látta, a melák már nem is olyan álmos, és mintha örülne is…

Ezután órányi mozdulatlanság következett. Kissé csitult a déli szél, ezáltal már távolabb is láthatták, ahogy bukik a ponty. De csak távolabb láthatták, mert a közelben csend lett.

Halásszy távozást rendelt el. Úgy gondolta, vissza kell hajózni a kertek alá, ahol az utóbbi időben mindig volt egy-két ponty, még ha nem is volt étvágyánál. Halat már nem remélt, de a feladatot, ha lehet ilyen csúnyán illetni reggeli tevékenységüket, már ki lehet pipálni.

Paksica és Döme azonban felfigyelt valamire. Velük szemben, egészen közel a parthoz, fenekeszegek randalíroztak. Paksica suhogtatta a pergettyűs pálcáját, és kitérőt kért a balinok felé. Nem szórakozunk a balinokkal – mordult meg legbelül Halásszy, ám ahogy látta Döme vágyakozó arcát, és hallgatta barátai beszélgetését, hirtelen megenyhült, és a part felé irányította a ladikot.

Később már egyáltalán nem bánta, hogy így tett. Közel a parthoz ugyanis enyhén zavaros vizet talált, és benne mindenütt – pontyokat! Az eddig néma ketyere helyenként megbolondult, halacskák tucatjait rajzolta az aljzatra, majd közelebb érve a fordulgató sárgadolmányosokat is észrevette.

De előbb rendezzük el balinékat - gondolta. Itt-ott rabolgat egy-egy példány, dobnak néhány ürest a fiúk, aztán megunják, és leállhatunk pontyozni. Igen, ez lesz a menetrend. Ám ember tervez, balin végez: Döme első betekerését lekövette egy ezüstnyíl, majd oda is rottyantott a műcsalira, de nem akadt meg. Hulladék – minősítette le azonnal a csalit, ami persze nem volt szemét, sőt, Döme szerint a Dráván a legkegyetlenebb balinfogó. Kimondani pedig végképp nem merte, hiszen nem tudta, nem parkol-e a hátuk mögött a Nevető Fűrészhal, mert Döme szerint Atyafi favorit csalija ez, Atyafi pedig nyilván hátba vágta volna az evezőjével ilyen skandalum hallatán…

S amíg ezen morfondíroztak, Paksica nyele váratlanul karikába vágta magát, és ha már pontyot nem is, de balint azért csak tudott fogni a dunai fiú. Hiába, a balinnak van esze, azon nehéz túljárni, szemben a buta pontyokkal. Nem szép ilyent mondani, de Halásszy egyáltalán nem bánta, amiért az a balin torokra vette az asp-ot; ha most Paksica külön csónakban ülne, csak intene neki: hozzad! Elvégre a balin a legfinomabb balatoni hal, és idén még nem volt hozzá szerencséje.

döme4.JPG

döme5.JPG

Paksica balinja tehát bevégezte végtelen balatoni száguldozását, és a pontyzsákba került a tükrös mellé. Na de elég volt a pergettyűzésből – adta utasításba Halásszy –, ötven méterrel odébb lehorgonyzunk, mert ott nagyon mocorog a ponty…

Hiába horgonyoztak le óvatosan, és hiába mocorgott továbbra is a ponty, fél óráig nem akadt kapás. Paksica kínjában csak nevetni bírt, amikor harmadszorra is ráfeküdt egy pikkelyes az úszójára, mintha csak azt akarná megenni. A csalit bezzeg…, na de ne részletezzük. Annál inkább se, mert csiribú-csiribá, Döme jobb oldali úszója elgyalogolt a víz alá. Halásszy rászólt emígy: kapás van! Döme kapkodott a botokhoz, mint bernát a ménkűhöz, mire Halásszy ráigazította kezét a megfelelő nyélre. A hal megakadt, sőt, zsinórt kért…

Halásszy megtörölte a homlokát. Azonban, ha tudta volna, mi történik ezután, valószínűleg bekapott volna egy, de nem is egy, hanem mindjárt két szem nyugtatót. Szerencsére nem tudta, és szerencsére kamera sem rögzítette a soron következő pillanatokat.

A hal első lendülettel „magára vette” Döme másik felszerelését is. Gubanc. Remek kezdet – nyugtázta Halásszy, de nem okolt ezért senkit, mert ilyen gyakran megesett vele is. A hal jól küzdött, olyannyira, hogy ráhúzott az orrhorgonyra. Okos húzás! Döme betartott, amire a hal diszkréten rátekerte magát a kötélzetre. Ámen – vetett keresztet ekkor Halásszy, hiszen rövid pórázon, egy még ki nem fárasztott hal minden bizonnyal legyőzi a 25-ös húr szívósságát.

De nem. Paksica az orrban ült, így azonnal, rutinos dunai pecásként beavatkozott az események gördületébe. Odahúzta a csónakot a zsinórhoz, kézbe vette a húrt, és fárasztani kezdte a másfél méternyi pórázon úszkáló tükröst. Hátulról, vakon merített Halásszy, és csodák csodája, a hal meglett!

döm.JPG

döme6.JPG

döme.JPG

Fél órányi tétlenség után – közös megegyezéssel – horgonyt bontottak. Dömének hamarosan indulni kellett vissza a családhoz, mert a kempinget délig el kellett hagyniuk, de ígérte, jönnek is vissza. Halásszy mérlegelt: a két ponty éppen kiad egy kövér bogrács hallevet, a balint pedig megsütik. Paksica erre felajánlotta tegnap fogott keszegjeit, szám szerint hetet. Csak hogy méltóképpen fejezzék be a mai napot…

Halásszy ezáltal megismerkedhetett egy igazi Tündével és egy valódi kis Legolassal; előbbi Döme párja, utóbbi pedig maga a kis Döme volt, aki úgy fürdött a Balatonban, ahogy a vízicsibék szoktak. Halásszy arra gondolt, fürödtek már így együtt valamikor, és éppen itt, a Köd-szigetet körülölelő nádas mögött, rekkenő hőségben. Igen! És halászlét is kanalaztak már, ahogy elcsipegették a sült balint egykor, de ez olyan régen volt, hogy már alig emlékszik rá.

De tudta: a legendák néha valósággá válnak, vágyaink, reményeink pedig akkor elevenednek meg, amikor éppen mi akarjuk…       

Címkék: novella Két fűz között 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr455434834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.07.31. 20:23:28

Az a szerencsétek, hogy a Nevető Fűrészhal nem járt arra! :-O

Clogfly 2013.08.01. 19:52:58

Annak ellenére, hogy nem fogtunk hatalmas halakat, az egyik legemlékezetesebb balatoni vasárnapom volt ez. Két ember létezik: az egyik, aki élvezhette Halásszy bátyó vendégszeretetét, a másik pedig az, akinek sivár az élete. :)
Kár, hogy a bejegyzést csak beavatottak érthetik.