Retro peca

 retro10.JPG

Ebéd utáni pecázáshoz készülődött Zoltánka, amikor megjelent az öreg.  Kezében egy szép szál nádbotot tartott, közepes méretű, könnyű tároló orsóval felszerelve. A kisfiú ezt a botot még nem látta az öregnél.

– Na, gyere ide, te gyerek – szólt hozzá a szokásos modorában, és feléje nyújtotta a felszerelést. – Mától a tiéd. Príma nyél, az orsón ötvenes zsinór. Adok hozzá egy márkás horgot is – nyújtotta ki másik kezét –, mert ilyen az öregapádnak úgysincs. Na, szereltesd össze, aztán holnap reggel hozd magaddal a stégemre – s ezzel sarkon fordult.

Zoltánkával madarat lehetett volna fogatni! Sokáig hitetlenkedve tartotta kezében az új botot, melyre piros cérnával voltak felkötve a drótgyűrűk. Az álom ezzel elérhető közelségbe került!

(Részlet a Nádi poszáta éneke című novellából)

1977-et írtunk ekkor. A fent említett felszerelés néhány év használat után a sufniba került, ahonnét máig sok minden kiselejteződött már, vagy egyszerűen elkeveredett az évek során. Télen kezembe került ismét, és ahogy forgattam, nézegettem, arra az elhatározásra jutottam: több mint harminc év kényszerpihenő után újból munkába állítom az öreg nádbotot.

A tároló orsót átsuvickoltam, kifényesítettem. Még az eredeti 50-es Silon zsineg volt rajta, kenderzsinór alátéttel. Mivel a régi monofilból talán harminc méter lehetett a dobon, leszedtem róla, és újfajta 30-ast tekercseltem fel. Czibor bátyám egykori úszója került a zsinórra, egy darabos gömbólom, amivel sikeresen túlsúlyoztam, valamint 2-es méretű, vastag húsú horog. Ezzel el is készült a régimódi készség, melynek bevetését a nyári keresőhorgászatok csúcspontjára terveztem.

Ami még nem érkezett el. Ehelyett csak Jeszyék érkeztek, a H3 (Haldorádó Halaton Hétvége) előfutárai, főszervezői. Némi feladat azért rám is hárult ebben a buliban, legfőképpen a szokásos halászlé alapanyagának beszerzése – mondjuk ötven főre.

Ha jó lesz az idő, menni fog – biztattam barátomat még a telefonon keresztül, egy héttel korábban. Az idő jó lett, és szerda hajnalban úgy futottunk ki a nagy vízre, hogy jóslatom beigazolódni látszott. Igaz, kissé hullámos volt a felszín, és a pontyok is szanaszét mocorogtak, de csodalátó szemüveget orromra tolva sikerült meglátnom azt a helyet, ahol talán többen hancúroztak, mint máshol. Örömömet némileg tompította, hogy Jeszy is kitűnően látta a fordulgató pontyokat, mindenféle csodalátó szemüveg nélkül. Ezért töredelmesen bevallom, a helyünk kiválasztását közös megegyezéssel döntöttük el.

Ekkor még a modern kori technikai vívmányok voltak velünk a ladikban, hiszen haltalanul álltuk a hajnalban, retro pecával való bohóckodás eszünkbe sem juthatott. A pontyok méltányolták igyekezetünket: Jeszy három közepes kaliberű (1,5-3 kg) hallal járult hozzá a pénteki menühöz, jómagam is hármat abszolváltam a meleg megérkezéséig, amiből az első igazán szemrevaló pikkelyest formázott. Gyakorlatilag a halászlét már az első hajnalon kipipálhattuk; most már csak nekem kellett vigyáznom a főzés közben, nehogy valami malőr történjen… :-)

retro3.JPG

Szemrevaló pikkelyes

retro4.JPG

Jeszy fáraszt (most éppen nem engem, hanem a pontyot...:-)))

retro5.JPG

- Vilikém, komolyan gondoltad, hogy ezzel kiszúrod a szemem?
 - Nem, de este kuttyogatni fogunk, kell a csalihal... :-)))

Délután újabb taggal bővült az előfutárok serege: Jantner Csabi is befutott, s ha már így tett, betuszkoltuk magunk mellé a csónakba. Igazából kuttyogatni szerettünk volna, de annyira széltelen este vár ránk, hogy feleslegesnek tartottuk a víz egy helyben való köpülését. Ezért ismét a pontyokat vettük célba, ám ekkor úgy döntöttem, elérkezett az idő, hogy öreg nádbotomat ismét bemutassam a Balatonnak.

Nem szeretnék a dolgok elébe szaladni, de azért megjegyzem: sok mindent elterveztem már horgászéletem során. Ezek az elképzelések többnyire a tervektől jelentős eltéréssel valósultak meg, s ha be is következett a megálmodott esemény, a részletekben itt-ott sántított a történet. Éppen ezért retro pecás próbálkozásom aznap este inkább pótcselekvésnek indult, mintsem a „tervezett ügy” beteljesítéseként. Mentségemre legyen mondva, ezzel elejét szerettem volna venni egy „okszerűtlen” halfogásnak, hiszen Jeszy és Csabi barátom nem azért ültek be a csónakba, hogy az én halfogásomban gyönyörködjenek. Egyáltalán nem ezért. Ők maguk szerettek volna halat fogni, amire a reggeli tapasztalatok alapján komoly esély mutatkozott.

Első lépésként a kertek aljába letűzött paradicsomkaróhoz igyekeztünk. Néhány ponty mozdult a közelben, ám a karó környékén jófajta, „mélyen ülő” jeleket fedezhettünk fel a ketyere kijelzőjén. Mondtam is a fiúknak, ez több mint biztató: Jeszy kefires kukoricájából tizenöt marékkal szétterítettem a nád körül, és néhány marok ebtápot is behintettem. Köszönésképpen. Aztán a reggeli helyünk felé vettük az irányt.

Szép volt a víz, a pontyok azonban ímmel-ámmal mutogatták magukat. A fűrészfog környékén Kufával találkoztunk, aki szintén valami biztató mozgásra várt, amire már érdemes lett volna horgonyt vetnie. De mindhiába. Tíz percnyi nézelődés után kiadtam a parancsot: vissza a kertek alá!

És milyen jól tettük! Mint a mesében: érkezésünkkor egy pontydéd fordult ott, ahová az egyik úszót szántuk, majd mire behorgonyoztunk, a „szögletzászló” magasságában is fordult egy darabos hal.

Nincs mese, ekkor nagy hibát követtem el. A dolog súlyát tekintve – szarvashibát. Mentség nincs rá, pedig csak segíteni akartam a fiúknak, hogy mielőbb a megfelelő helyre kerüljenek a horgok, ezért azonnal eresztékállításhoz fogtam. A kész szerelék horga mellé kötött csalitüskére mega kukoricát szúrtam, és bedobtam. Aztán felvettem a másik pecát, hogy azon is beállítsam a vízmélységet, amikor emez úszója máris kackiásan kiemelkedett, majd bezuhant a víz alá.

Csabi még a csónak orrában rendezgette holmiját, Jeszy pedig a harmadik készséget piszkálgatta a középső ülődeszkám, nekem háttal. Nem tehettem mást, ráemeltem a botra. Ezután már természetesen egyiküknek sem kellett az a bot, legalábbis ebben a hajladozó, orsó nyekergetős formájában: Vilikém – mondták –, most már edd is meg, amit főztél! Emlékszem, az a tükrös nagyon rosszalló szemekkel nézett rám kissé később a fenékdeszkáról, ami nem csoda, mert valóban szégyellhettem magam…

retro2.JPG

Hiányzott ez, mint üveges Tóthnak a hanyatt esés... :-(((

Skandalum! Lesütött szemekkel vonultam a csónak orrába, mint aki rosszat csinált. Néhány perc múlva reszelődhetett volna a csorba, mert Jeszy készségére ráakaszkodott valami hasonló kaliberű pikkelyes, de rövid kézitusa után lemaradt. Sebaj – gondoltam magamban –, benne ülünk a közepén, lesz itt még akció…

Lett is!

De előtte: szép este volt. Öreg nádbotom horgára direktben felfűztem egy mega kukoricát, lefejtem vagy húsz méter zsineget, és besuhintottam oldalirányba. Találomra. A lényeg az volt, hogy minél messzebb az etetéstől, nehogy véletlenül is bezavarjak. Két marék kefires kukoricát azért szórtam a muzeális értékű úszó mellé, csak azért, hogy teljes legyen a komfortérzetem.

Felesleges nagy szavakat költeni e pillanatokhoz, de kétségtelen, a bot és a recsegős orsó igazgatása, a fekete bóbitás, fél évszázados úszó figyelése némi nosztalgiázásra késztetett. Szerettem volna abban az időben ülni a csónakban, amikor ez a készség általánosan használtnak számított, és a peremfutós orsó még ismeretlen volt a balatoni horgász előtt. Tekintetem mindeközben azért gyakran elkalandozott a fiúk úszói felé, mert az események felpergését onnét reméltem.

Mondom, szép este volt. Meseszerű. Amikor a fekete bóbitát elhúzta a hal, hirtelen gyerekkorom ladikjában találtam magam, és úgy éreztem, mellettem nagyapám ül. Ide keverhetném Pelso Anyát is, de a valóság túlságosan agresszív és mindent elsöprő volt: valami gőzmozdony indult meg odalenn, sistergősen pörgetve a kis tároló orsót, ami éktelen hangon kezdett el kelepelni…

Képzelhetik érzelmeim. Jobb kezemben a tőből hajló kis nádbot, a ballal pedig igyekszem fékezni az orsó forgását. Balatonalattjáró pedig úgy száguldozott odalenn, mint Fittipaldi Monacóban, csak a fékpedált nem találta… A régen használt technika felégette bal tenyerem, ráadásul a hajtókarocskák ütemesen verték is azt, percek alatt felnövekvő hólyagokat varázsolva rá. Mindezek betetőzéseként a hal egyre nehezebben lophatta a zsineget, mert az orsó kezdett beszorulni, s ha nem találom meg a beállító gombot hirtelenjében, itt véget is ért volna a történet…

retro.JPG

Pozsár Pál tornáztat. Felszerelést és engem egyaránt...

retro6.JPG

Ezen a felvételen jól látható az IMN-50-es anyagú bottest erőtartaléka...:-)

retro10.JPG

...mely tökéletesen felemésztette Pozsár Pál férfias erejét :-)

retro9.JPG

A kitűnő, szintén modern kori alapanyagokból készített úszó a Balatonon is kiválóan teljesített. Jól látható a felszerelések csodálatos harmóniában való működése ...:-))))

retro11.JPG

A legmodernebb anyagokból épített, csúcskategóriás kurbli. Le a kalappal előtte :-)

retro7.JPG

Pozsár Pál hitetlenkedik. Ilyen cuccal?? :-)

retro8.JPG

Komolyra fordítva: nagyon örültem!

A történet azonban Pozsár Pál szákba kerülésével fejeződött be, ahogy a mesékben szokás. Negyed órányi tréning után Jeszy végezte be retro felszerelésem újkori tesztelését. Bevallom, halnak talán gyerekkoromban örültem ennyire, ami talán érthető. Nem hiszem, hogy mindezt néhány fotó és a beszámolóm alapján bárki el is hitte volna nekem, de azt sem bánom, ha lesz, aki jelen levő (igaz, nem hiteles…) tanúim bizonygatását sem hiszi el. Csodálatos élmény volt, egy nagyszerű hallal, barátok között, a Balatonon.

Kellhet-e horgásznak ennél több?

Köszönet Jantner Csabinak és Jeszynek a fotókért!

retro1.JPG

Köszönöm, Pozsár szaktárs! A viszont látásra!

Címkék: retro ponty 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr45418887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeszy01 2013.07.22. 20:35:23

Na jóvanna, kantyúk is talál legyet!

Továbbra is elismerésem a retropontyhoz. Az igazat megvallva nem irigyeltelek... nagy volt a nyomás rajtad, de megoldottad!

Tudod? Szép sport a horgászat, de nem elég szeretni!
:)

Willyfog67 2013.07.22. 21:51:56

@jeszy01: Nyomás? Milyen nyomás? Még ha rám ültetek volna :-)
A horgászat szép sport, és csak szeretni kell. A többi idővel melléd szegődik...

Kistvan_from_tb 2013.07.23. 06:36:50

Várja már egy ideje ő is :D
De te meghoztad a szerencséjét, ahogy a magadét is, meg a mienkét is :D

Szép történet, öröm olvasni (még ha néha bezavar a képbe az a "deszípember" is :D

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.07.23. 09:29:04

Háhá! Gyönyörű halak!
Én a minap tekertem fel a régi tárolóra a harmincötöst, majd meglátjuk mi lesz a nádi mókából. :-)

nenono 2013.07.23. 13:45:29

"77" hm........, mi már akkor szupermodern glas botokkal, francia tengeri orsókkal nyomattuk. :-)
Gratulálok a halakhoz!
Csak úgy mellesleg kérdem meg, mekkora a teherbírása a lélekvesztődnek? :-))))

horogasz 2013.07.23. 14:40:20

az Ilyen Már Nincs bottest... :)

és, basszus, tényleg úgy fakad dalra a nádi kombó, ahogy a nádirigó néhány recsegős trillája szól... most, hogy mondod. tök jó. (és hiba sincs, hiszen a nádirigó is poszáta;))

Fishraptor 2013.07.23. 18:33:59

Sziasztok!
Na ez a nem semmi,,,öreg veterán náddal ilyen szép halat fogni,,,gratula! :)

Willyfog67 2013.07.23. 18:46:39

@Kistvan_from_tb: Köszi Pisti, azért a pálmát te vitted fél órai pecával és a szép kis tükrösöddel, egyenesen a kikötőből. És a halchips sem egy utolsó étel! :-)

Willyfog67 2013.07.23. 18:49:13

@AtyafiPeca: remek peca. Én már csak tudom. Igazi, gyerekkori fílingje volt a fárasztásnak!

Willyfog67 2013.07.23. 18:51:05

@nenono: tudom, és mind a vateráról szerezted be már akkor is...:-))))
A csónak teherbírása egyébként 4,5 bruttó regisztertonna, ami a tavon cirkáló Balatonalattjáróknak már ígéretes célpont. Különösen ilyen rakománnyal....:-)))))))

Willyfog67 2013.07.23. 18:52:57

@horogasz: Papa. Csak pontosan: Igazi Magyar Nádbot blank, 1950-ben gyártva! :-)
Írok, hamarosan írok, ígérem... :-(((

Willyfog67 2013.07.23. 18:53:33

@Fishraptor: Köszi Tibi. Legközelebb ha jössz, kölcsön adom a nyerő felszerelést! :-)

Kistvan_from_tb 2013.07.23. 20:20:09

@Willyfog67:
Túlzol, de talán elfogadhatjuk költőinek :)

Mindenesetre az esti pontychipsz tényleg vitte a pálmát.
Az pedig hogy Máténk is ette, külön csoda kategória!

Anya mondta, hogy ne felejts el szólni, ha jön a műsor a képesdobozban :)

sipihoho 2013.07.27. 06:34:32

Zsolt!Gratulálok a fogásokhoz! Nem semmi!Azért az a kagylós-márgás még mindig ad rendes halat, ha ismered és nyitott szemmel evezel!
Nem láttad véletlenül arrafelé a kedvenceimet?
Olyan Aspius félék után érdeklődöm, mert itt Fenyvesen eltűntek vagy egy hónapja!
Görbüljön továbbra is az a régi pálca!

godzikka 2013.07.29. 14:52:13

Szia Willy,

Most olvastam csak a múlt heti termést. Nincs abban semmi meglepő, hogy a felszerelés harmóiában működött. De ez szerintem nem a felszerelés, hanem a működtető érdeme. Egy ekkora felületen sokkal fontosabb a hol keressem a halat, mintsem a milyen felszereléssel csaljam horogra kérdése.
Kis gyakorlás, és rövidesen megírhatod, hogyan fogtál a régi nádbot+tároló orsó kombóval mondjuk pl. popper csaliva is pontyot. Annak legfeljebb nem a Pozsár Pál, hanem a Popper Péter nevet adhatod. (Utóbbi mondat kizárólag szóvicc szintjén és bántó szándék nélkül szeretne utalni a nemrég elhunyt pszichológusra).

Üdv
Godzikka

Willyfog67 2013.07.30. 17:43:41

@sipihoho: Köszönöm!
Ahhoz képest, amennyi hal van, gyengén muzsikálunk. Főleg az elmúlt egy hétben. Aspiusék fel-fel tünedeznek, randalíroznak egy kicsit, majd eltűnnek; így megy ez itt is már tavasz óta. Mi azért fogtunk belőlük, de erről majd "odébb".. :-)

Willyfog67 2013.07.30. 19:25:44

@godzikka: Szia Zoli, azért nem ilyen egyszerű a helyzet, ha valamikor, most nagy szükség van a szerencsére, mint társra! A mázli néha fontosabb, mint a hal!