A tavasz második pillanata

rezgős2.JPG

Hajnalhasadás előtt kellemetlenül hideg, erős északi szél fújt. Halásszy – kipillantva az ablakon – legszívesebben visszabújt volna az ágyba, de alvásról már szó sem lehetett (az a fránya biológiai óra…), és különben is, ebédre pontyot ígért. Az ígéret könnyelmű volt, ez kétségtelen. Ha most visszafekszik – egyezkedett önmagával –, legfeljebb elmarad a halebéd, és csirke lesz helyette. Alternatív megoldás, ráadásul garantáltan szálkamentes, tehát nem elvetendő…

Mégis, néhány perc alatt szedelőzködött össze. A kocsiba sem tartott sokkal tovább a bepakolás, csak az összeszerelt rezgőspicces pálcák elhelyezésével kellett vigyázni (első ablak leteker, bothegyek kikandikálnak), nehogy valamelyik kis gyűrű elakadjon. Éppen nem fagyott, de a szél, a kabátgallér, búbos sapka alá befurakodó jeges szél valóban Alaszkát idézte. Április 7.-én azért másféle idő lehetne már.

Mondjuk tavaszi!

Míg kocsijával végiggurult az alvó Balaton-parton, eltervezte, közvetlenül az árok torkolata mellé fog beülni. Tegnap – állítólag – itt nagyon jött a ponty, míg néhány hellyel odébb csak ímmel-ámmal. Tegnap délután azonban szép idő volt, most pedig tél van (no persze macskakörömbe burkolva), de egészen biztos, hogy ilyen korán, ilyen időben üres lesz a part.

Persze tévedett. Méghozzá alaposan.

A toroktól csak harmadikként tudott helyet foglalni. A sötétben illendően odaköszönt a két horgásznak, és a kérdésére, miszerint piszkálja-e valami, a szélen horgászó igennel válaszolt, hozzátéve, hogy apró, másfél-kétkilós pontyok piszkálták mindössze eddig.

Az első kapás pár perccel a bedobás után jelentkezett. Haragos hullámok nyaldosták a kövezést, néha vízpermettel áztatva Halásszyt, és idegesen rángatóztak a hajlékony botvégek. A kapás azonban félreismerhetetlen volt. A hal nem tanúsított ellenállást, de ez nem is csoda: kiló alatti kis ponty sodortatta magát a hullámokkal kifelé, majd fél percnyi levegőzés után már a saját lábán igyekezett vissza, a mély víz felé.

A szél kissé felerősödött, a harapósabbá váló hullámok áztatni kezdték a botokat, így Halásszy hátrébb húzódott. Nagy kapkodás amúgy sincs, fázós ez a reggel a halaknak is – nyugtázta éppoly egykedvűséggel, ahogy a bothegyeket rezgette a vízmozgás.

Közben kivilágosodott.

Az eddig homályba vesző arcok felismerhetővé váltak, és kiderült, a tőle távolabbra horgászó szomszédja rég nem látott ismerős. A beszélgetés fonala kezdetben régi történetekről gombolyodott le, majd frissebbekről, s végül a késő éjszaka fogott tükrösről is megemlékeztek, ami hat kilójával bizony dicséretes darabnak számított azon a reggelen.

A beszélgetés aztán kibővült egy, csak látásból ismert horgásszal, aki éppen a legjobb helyen, a befolyó mellett horgászott. Míg Halásszy bothegyei több kapást nem jeleztek, a szomszéd két pontyot is partra emelt, melyeket – némi fejkoppintás után – diszkréten elnyelt egy valamikor szebb napokat látott diszperzites vödör.

– Majd elfelejtettem: fogtam egy angolnát is – vallotta be a rég nem látott ismerős, mire Halásszynak elkerekedett a szeme.

– Kukoricára?

– Dehogy. Itt kóválygott a part előtt. Egyszerűen kiszákoltam.

– Egyre több van belőlük – kapcsolódott a beszélgetésbe a látásból ismert horgász, miközben szemeit a kapásjelzőin tartotta.

– Fogy az már – ellenkezett Halásszy, és mindezt példával is bizonygatta: – Már három éve nem tudok angolnát fogni. Pedig nagyon szeretnék, mert nagyon szeretem…

– Nem jól látod. Lehet, nem telepítik, de minek is, hiszen szaporodik magától.

Halásszy úgy látta, hogy mindkét botján egyszerre van kapás, pedig csak a szemei kezdtek idegesen ugrálni jobbra-balra, és a keze is görcsösen összerándult.

– Szaporodik? Én úgy tudtam, az angolna valahol a Sargasso-tengerben ívik.

A látásból ismert erre láthatóan fellelkesedett, nyilván azért, mert végre olyan téma került szóba, amiben összeesküvés-elméleteket lebuktató ismeretei vannak.

– Ez nagy tévedés. Még hogy ívik… Mindez a halászati tudomány nagy átverése, hogy mi, horgászok azt higgyük: előbb-utóbb elfogy majd a Balatonból.

Halásszy zsebre tette a kezeit, de nehezére esett uralkodnia magán. A látásból ismert pedig folytatta:

– Azt hiszem el, amit magam is látok. Nekem ne mondja senki, hogy az angolna nem szaporodik a Balatonban. Saját szememmel láttam…

– Nocsak – tett úgy Halásszy, mintha érdekelné a dolog. – Láttad? Keszegívást már én is láttam a Balatonon. Süllőívást mondjuk nem, az angolnáét pedig végképp nem.

– Mert nem is ívik. Ez a legnagyobb átverés az egészben. Az angolna elevenszülő. Egyszer láttam egy kifogott angolnán, ahogy a szájából kifordult néhány kis angolna. Ekkorák voltak, ni – mutatott ujjaival nagyjából fél centimétert. – Mikor odahaza felbontottam, a szülőzsákban még vagy húsz darabot találtam.

Halásszyt az agyvérzés kerülgette, és le nem vette szemeit a rezgőspiccekről. A pókerarc nem az erőssége, de aztán hirtelen arra jutott, hogy az elé rakott kesztyűt fel kell venni. Mert esélytelen, hogy a valóságról meggyőzze látásból ismert sporttársát, és elmondja neki, hogy amiket látott és talált, egyszerű úszóhólyag férgek voltak. Az efféle ostobaság általában nagyon fel szokta bőszíteni, de a léghólyag szülőzsákká minősítése – mi tagadás – mosolyt csalt az ábrázatára.

– Én már nem csodálkozom semmin – igazította meg a hozzá közelebb fekvő botot, csakhogy lányos zavarát leplezze. – Azt mondják, hogy a ponty is úgy ívik, pedig az is elevenszülő.

– Ez viszont tényleg baromság!

– Egyszer pontytilalom alatt fogtam egy nagy hasú, nyolc kilós anyát. Ahogy letettem a stég deszkáira, abból is kipottyant vagy öt-hat kisponty. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy az angolna a szájköltő halakhoz hasonlatosan viselkedik.

A rég nem látott ismerős – pedagógus ember –, aki eddig szótlanul hallgatta a párbeszédet, elköhintette magát, mely köhintés akár elfojtott nevetésnek is betudható volt. Ám a látásból ismert átsiklott ezen apróság felett, és kikapta zsebre dugott kezeit.

- Na ne szórakozz! A ponty biztosan ikrával szaporodik, ne próbálj bemesélni nekem ilyen sületlenségeket. Vagy soha nem bontottál még fel pontyot?

– Soha. Nem szeretem a pontyot, mert disznó módra viselkedik. Megeszik minden szirt-szart. Visszadobom, ha fogok. Az viszont igaz, ikrás angolnát még sosem fogtam.

– Na látod. Ami pedig a pontyból kipottyant, az valószínűleg emésztetlen kukoricaszem-darabka lehetett.

– Végül is elképzelhető. Sárga színe volt, ez biztos.

Halásszy most már kíváncsi lett, mi sül ki ebből a valóban méretes sületlenségből, de a látásból ismert horgász bal oldali botjának kapásjelzője vad ingázásba kezdett. Hamarosan újabb kétkilós ponty került a diszperzites vödörbe, némi fejkoppintás után. A régen látott ismerős eközben fejét ingatva indult vissza a felszereléséhez. Nem szólt semmit, de a tekintete mindent elárult, amit az imént hallottakról gondolt.

Halásszy és az általa látásból ismert közötti pecás pakolódni kezdett. Mindeddig kapása sem volt, pedig ilyen-olyan jó tanáccsal bőségesen el lett látva.

– Az a helyzet – tért vissza az angolnás polihisztor – hogy minden az etetőn múlik. Nem véletlenül van ennyi kapásom. Igaz, sima kukoricadarás főzetem van, de bedobás előtt kukoricacsíra likőrrel kenem be. Láthatod, hogy hozza a halat!

Halásszy látta, de ismételten lejjebb csúszott szemüvegét kénytelen volt feljebb tolni, ámbár nem a jobb látás miatt.

– Nem hinném, hogy számít ez valamit. Én eleve hozzákevertem az etetőhöz. Szerintem a siker záloga az, hogy jó helyre dobálsz.

A látásból ismert – szélső horgászként – mindkét botjával be tudott dobni a még Balatonban is haragosan hömpölygő berki vízbe, amit az árok hozott magával. A víz szétterült ugyan előttük, de látható módon az erősen áramló vízbe vetett csalira volt elsősorban érdeklődés.

– Bizony számít. Korábban hígabb csl-t használta, de most kaptam egy nagyon tömény állagút. Ez a tuti. Ecsettel kenem be az önetetőt vele. Messziről idecsalja a pontyokat. A ma reggel is ezt bizonyítja.

Halásszy látta bizony, és ismételten feleslegesnek érezte bármiféle ellenvélemény kifejtését, ahogy jobbnak látta elkerülni az angolnaszaporodás ismereteit felölelő témakör felmelegítését is. Mindössze ennyit jegyezett meg:

– Csalogat, az biztos. Ám ebben a sodrásban két perc múlva már Szigliget előtt hömpölyög a likőr zamata…

Ahogy üres lett mellette a hely, azonnal újból csalizta a jobb oldali botját, és – szemtelen módon – a szomszéd mellé vetett be. A sodorvonal szélébe. Így aztán nem is csodálkozott, amikor két perc múlva valami szépen elcsavarta az amúgy rezegtetésre kitalált bothegyet. Közel három kilós pénzes ponty nyújtogatta a zsinórt, de nem kerülhette el a sorsát.

Halásszy már vissza sem dobott. Az ebéd megvan, és délelőtti teendői miatt amúgy sem maradhatott volna sokkal tovább.

– Elég is volt?

– Mennem kell. Lehet, most indulnak majd be, mert már nekem is jutott – akasztotta a helyére a végszerelék horgát. – Ezt a pontyot azonban elviszem, mert a szomszédom megkért, hogy egyet vigyek neki haza…

Hazafelé szinte araszolva haladt kocsijával. Kissé melegedett az idő, és a Nap is előbújt a felhők közül. Az árok torkolati részén többen is horgásztak ekkor már, és Halásszy jól látta, ahogy egyikőjük egy szép pontyot készült éppen megszákolni. Fröcsögött a hal, a kiporladó vízcseppeken szivárványszerűen tört meg a halovány napsugár. Ismét tavasz van, végre – állapította meg vegyes érzelmekkel, s azt csak mellékesen fűzte hozzá: idén már másodszor…

rezgős.JPG

Címkék: tavasz novella ponty angolna 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr165221547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kövesvadász 2013.04.14. 21:52:49

Sok érdekeset hall az ember a vízpartokon (is)!
Majd' leestem a székről olvasás közben. Nagyon jó!

jójo 2013.04.14. 22:26:00

Az angolnás polihisztor...:-)))-találó
Ha másért nem ,ezért igazán jó az áprilisi tilalom...összehozza az embereket egy kisebb "szakmai,ökológiai csúcstalálkozóra"...D
A tavasznak van 12 pillanata is, csak ott mások a "játékszerek"...:-(

Willyfog67 2013.04.14. 22:33:04

@kövesvadász: @jójo: :-) , de ha a lényeget nézzük: :-(

horogasz 2013.04.14. 23:21:55

erre bezzeg van időd... ;)

Fishraptor 2013.04.15. 06:54:46

Helló!
Így korán reggel álmos fejjel ezt elolvasni,,,,fel is ébredtem,,,! :)

kövesvadász 2013.04.15. 20:12:07

2005.04. 08. 11 óra 33 perc.
Stirlic a Balaton parton sétál.Informátorát várja, aki késik.Hogy idegességét palástolja, a vízbe bámul.Észrevesz egy iszonyúan vonagló angolnát.Szülni fog!- gondolja Stirlic.
Hamarosan itt a vég - gondolja az úszóhólyag férgességben szenvedő angolna.

( elnézést, de nem bírtam kihagyni )

Willy! Érdeklődéssel várom a tavasz következő pillanatait.
Ui:"de ha a lényeget nézzük": siralmas.

fonyod 2013.04.15. 20:47:02

Stirlitz a 4. pontyot rakja el.
Megúsztam-gondolja Stirlitz.
Hiszed-gondolja a halőr.

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2013.04.16. 11:46:44

Nálunk még az első sem igazán jött el! Nálatok meg már a második is?! Felháborító! :P
Hülyék meg itt is vannak!
Szombaton újra láthattam "mocskos kis csuka barátomat" na az az ökör is megérne egy hasonló írást!
Halak még sehol, de hamarosan lecsapok rájuk! :)

Willyfog67 2013.04.22. 21:04:42

@kövesvadász: @fonyod: Stirlic ma kilopózott a mólóra. Kis híján agyoncsapta a villám, szénszálas botnak álcázott adóvevőjével majdnem megjárta. Életben maradt, de a titokzatos célszemély lehallgatása meghiúsult....-)

@steveolson: Hamarosan itt van május elseje, majd süllővel nyitod a szezont, meglásd!