Pelso Alaska 2. - Égszakadás, földindulás...

balcsi1.JPG

Azt tartja a mondás: jóból is megárt a sok. Hát még a rosszból! Persze, mi a jó és mi a rossz, ez nézőpont kérdése, az viszont nem, hogy miért éppen 110 cm a tó felső szabályozási szintje. A jó a csapadék, és ez lassan kezd megártani, a rossz pedig az, hogy továbbra is téli időjárás van. Késik minden, legfőképpen a süllők ívása, de ennek várható következményeit most nem részletezném...

Sok helyütt leírtam már, hogy a természet vigyáz magára. Most is megmutatta ebbéli képességeit. Nem hiszem, hogy az elmúlt ősz végén valaki is gondolta volna, hogy április elején elérjük a felső szabályozási szintet. Én kiegyeztem volna a következő év tavaszával, ahogy az 2005-ben történt a legújabb kori negatív vízállásrekordot jelentő 23 cm után. Az elmúlt három hónapban azonban nagyon sok csapadék hullott a Balaton környékére (270-300 mm), ami önmagában is jelentős vízszintemelkedést eredményezett volna. Az égszakadást azonban néhány helyen – törvényszerűen – földindulás követte…

Már tegnap szerettem volna a fonyódi magaspart megcsúszásáról néhány felvételt készíteni, de nem sikerült bejutnom a területre. Az út le volt zárva (jelenleg is le van!), és a lezárás kezdetén strázsáló biztos nem engedett tovább. Ma azonban beosontam a területre – a part felől.

csusza6.JPG

csusza5.JPG

csusza4.JPG

csusza3.JPG

Házak veszélyben - lent és fent egyaránt

csusza2.JPG

csusza1.JPG

A felvételek sajnos nem adják vissza a valós látványt. Talán egyedül a világos színű löszfelület árulkodik a friss csuszamlásról. A szakadást egyébként jobbára a fellazult gyökerű fák megindulása okozta. Föld talán két helyen került az útra, ott is éppen csak, tehát nagy baj még nincs, de az omlás bármikor tovább folytatódhat. Szerencsére ma alig volt némi kis csapadék, azóta az erős szél szárítja a földet, de ha a további két-három napban bejön az ígért csapadék, bármi megtörténhet.

Több oldalon is olvasható még mindig értetlenkedés a biztonságos felső szintet jelentő 110 cm miatt, holott erre magyarázat szintúgy sok helyütt fellelhető. Én is utaltam már rá egy korábbi posztban, de akkor most mákhéjban ismét összefoglalnám.

A parti védműveket annak idején, ezelőtt 70-80 éve 100 cm-es legmagasabb vízszintre építették. Ekkor sok minden eldőlt, legfőképpen a rövid ideig tartható legmagasabb vízszint is. Egyébként ezzel hosszú évtizedeken keresztül nem volt senkinek semmi gondja, újabban is elsősorban a kikötőket használók (horgászok, vitorlázók) részéről merül fel probléma a megszokottnál alacsonyabb vízállás miatt. 2010 nyarán, június végén, július elején két hétig 125 cm-en tartották a vizet, mert nem lehetett a Sión engedni a Kapos magas vízállása okán (visszaduzzasztás). 2010 év december legvégén a vízszint a 130 cm-t is ostromolta, ez erősen igénybe vette, több helyütt megrongálta a parti védműveket. Továbbá nem csak a vízparti házak kerülnek veszélybe ilyenkor, ahogy sokan gondolják. Sőt, legtöbbször nem is rájuk nézve veszélyes: a tóparttól távolabbi, de mélyebb területeken ekkor megjelenik a talajon keresztülszivárgó víz, amit kezelni az állandósága miatt nem lehet. Különösen a berekterületek felőli ingatlanok, a kissé mélyebben fekvő területeken állók kerülnek ilyenkor veszélybe (Balatonfenyves).

balcsi2.JPG

Ostrom alatt a "Kocka" (Tungsram-strand), az egykori tavaszi horgászatok legkedveltebb helye

Érdekes az is, hogy néhányan kitartanak azon elméletük mellett, miszerint a „nyáron is elengedték a vizet a Sión”. A Sió zsilipje Siófokon van, eléggé látványos helyen. Nem hiszem, hogy a zsilip alatt van valami titkos csővezeték, amin keresztül „sumákban” le lehetne csapolni a vizet. A Sió megnyitását aszályos időjárás, alacsony vízállás esetén néhány tízezer ember azonnal jelezné – ha lenne ilyen. Viszont egy kánikulai napon képes közel 1 cm-nyi víz is elpárologni a tóból.

Ma 103 cm az átlagos vízállás. Siófokon például 110 cm, de ez az erős északi szél okozta kilengés miatt van. Talán nem fogok mellé, ha azt mondom, hogy a felső szabályozási szintet a jövő héten kényelmesen elérjük.

Ha hinni lehet a meteorológiának, akkor talán vége szakad az alaszkai időjárásnak, azaz ebben a témában 3. részt már nem követhetek el…:-)

balcsi3.JPG

Címkék: tavasz tél fonyód 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr895193684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jójo 2013.04.03. 20:53:19

Üdv Willyfog,

Annyival kiegészíteném,hogy a szabályozási szint felett kilúgozódhat a szennyvíz hálózat is...:-)))

fonyod 2013.04.03. 21:07:29

@jójo: Legalább jutna egy kis tápanyag a vízbe és megindulna a ,,leveles,, hínár növekedése is. Lenne nagy ponty júniusban is elöttünk. Le lennének kötve a pecások, süllőzhetnék magányosan...

Willyfog67 2013.04.03. 21:19:31

@jójo: Úgy tudom, a vízpart közelében már mindenhol zárt rendszer van. Javítsatok ki, ha nem így van.

@fonyod: Egykori tanárom, Rutkay András a tótrágyázás vietnami példáját illusztrálva mondta ezt: "...a tógazdának pedig ki volt adva: a vízbe kell pisilnie. Meg ami vele együtt jön..."
A magányos süllőzés meglehetősen önző képzelgés, erről tegyél le :-)))

jójo 2013.04.03. 21:31:43

@fonyod:
Ez is lehetne egy szempont...:-)))
Persze jó vóna egy kis mobil nyitrogén, mög egy kis foszfor,nehogy kilássanak a halak a vízbű...:-)))...D...
Akkor lenne egy vízvirágzás, libafos színű vízzel,fonalas zöld algákkal, "sipákoló" fürdőturistákkal...:-)))-rosszabb esetben vészharangot kongató...(?)mit tudom én mi/ki...

jójo 2013.04.03. 21:54:13

@Willyfog67:

A rendszert valóban így hívják...
Sajnos a valóság az más...A legutóbbi esőnél- nálunk a strandon- négy akna fedlapot kimozdított a túlnyomás, és jött minden...:-(((...A kutyám meg átgangolt az egész trutyin...Az igazi probléma akkor van, mikor az átemelő szivattyúk teljesítménye nem bír a bejövő vízmennyiséggel,mert a csapadék víz sok helyütt be van vezetve a rendszerbe(magán házak)...A másik ami még nagyobb gond, hogy folyamatosan szivárog a rendszer(kifelé és befelé is)...és ez meglátszik a szennyvíz díjon- a számlákon...:))) Gondolhatod ,hogy mikor a szennyvíz csövet leásták a nádasban,és vízzel teli árokba fektették/illesztették a csöveket....-nem folytatom...)))

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2013.04.04. 08:54:05

Én önző módon örülök a magas víznek!
Örülök, mert nem fog 15 percembe telni, hogy kiküzdjem a csónakot a vízre!
Örülök, mert szeretem nézni ezt a hatalmas víztömeget, szeretem ha az északi parton nem kell 100 métert sétálnom a "vízben", hogy úszni tudjak!
Szeretem, mert tele lesz sügérrel a kikötő!
Szeretem, mert meghozza a balinokat, kősüllőket, süllőket!

A löszfal fölé, és alá építkezni szerintem kockázatos! Ezt annak is tudnia kell, aki megtette. Ahogy a vízparti telkek is könnyen víz alá kerülhetnek. Tudom nem lehet orvosolni, helyrehozni a hibát (vízparti telkek, vasúti töltés közelsége, stb.), de némi befektetéssel azért csak meg lehetne oldani a 100 feletti vízszint megtartását.
Amit a legjobban sajnálok az a feltöltés Fűzfő és Kenese között! ilyen vízszintnél micsoda ívás lehetett volna a területen, és nem utolsó sorban mennyi szép csuka jött volna be!

Fishraptor 2013.04.05. 08:32:52

Jó a víz nagyon,,tegnap lementem kimerni a csónakból, félig volt, jövőhéten melegszik az idő, megindulnak a halak is! :)
Kezdenek mozgolódni a zsilipnél!

Betti2B · http://bojli.blog.hu 2013.04.05. 10:23:38

@steveolson: annak is tudnia kellett volna a löszfal alá/felé építés kockázatairól, aki anno kiadta a építési engedélyt ezen területekre.

Na de tényleg jövőhéttől melegedés lesz,
halmegindulással, kezdem is az irigykedést!
:-)

Willyfog67 2013.04.05. 21:19:41

@steveolson: Akkor ketten örülünk! Jelzem, ma már 107 centin áll a mérce, a 110-et még ezen a hétvégén elérjük! Tehát nem lesz csoda, ha a következő hetekben megnyitják a zsilipet. Mondom ezt úgy, hogy nyolc méterre lakom a víztől, ami ennek ellenére felőlem akár 150 cm is lehetne, az sem okozna itt gondot. Ettől függetlenül megértem a problémákat, és nekem nem okoz problémát, ha a 30 cm-es vízállásnál 20 méterre kötöm a csónakomat, és nem a szárazon álló kikötőmbe....-) Szerintem egyébként a problémát magunknak generáljuk azzal, hogy a Balaton vízállásának kérdését csak és kizárólag a horgász szemszögünkből ítéljük meg.
A löszfal alá és fölé építkezni már 150 évvel ezelőtt is kockázatos volt (van, ahol régebb óta áll ház), ahogy mindenhova kockázatos nem földrengésbiztos házat építeni...:)

@Fishraptor: A zsilipnél a halak kezdenek mozgolódni? Már többször gondoltam arra, hogy ilyentájt ellátogatok pecázni egyet a siófoki kikötőbe. Az én csónakom még festés előtt van, de remélem, az idei süllőnyitányra már hadrendbe áll.

Fishraptor 2013.04.06. 07:37:19

@Willyfog67: Megnyitják a zsilipet megérzik a folyást, lehet fogni a hajóútban! :)

Fishraptor 2013.04.07. 20:15:54

Zsolti, megindultak a Potyeszok,,indul a peca! :)

Czander Bég 2013.04.08. 13:45:58

Múlt hét pénteken, kint volt a balin este sötétben a partnál. Átlagos években április tízig le szokott ívni. Most csak kievickélt megnézni mi a helyzet. Egyet befogtam tiszta dorozmás volt, ahogy vissza engedtem azonnal eltűnt a többi is kb öt pár.
Ez is bizonyíték szerintem a balinok csapatos kommunikációjára. Viszont lehet, hogy rámozdul a befolyókra, mint ahogy a pontyok.

horogasz 2013.04.11. 19:38:42

csak most esett le a szerző nickje.
willy fog. mármint halat :)))))

Willyfog67 2013.04.14. 22:36:49

@horogasz: ez egészen pontosan úgy volt, hogy a töröcskei maratonon anno Martin Gabi csapattársam kérdezte egy arra járó, nézelődő ismerőstől: és a Willy fog? A válasz: A Willy? A Willy fog... :-))) (Mekkora mázlim volt, hogy éppen akkor jól fogtam, mert különben most Willynemfog lehetnék...:-)))

horogasz 2013.04.14. 22:57:15

@Willyfog67: eszem megáll, ráhibáztam. mondjuk eredetibb lett volna ez a nick, ha úgy hangzik, hogy willynemfog vagy willylófasztsefog :)))