A mundér becsülete

nyitt.JPG

Gábor figyelmét minden alkalommal felhívtam arra, amikor telefonon tervezgettük látogatását, hogy június derekán már jelentősen megváltozott körülmények fogadják a fonyódi akadón szerencsét próbáló pergetőt. Elsősorban kevesebb hal, másodsorban szeszélyes időjárás. Hitte is, nem is, de ígérte, Lipták Zsoltival igyekeznek majd megvédeni a pergetőmundér becsületét…

Nos, az elmúlt hét péntekének estéjén oly későn érkeztek meg a távoli Békés megyéből, hogy csónakba szállni felesleges lett volna. Horgászat helyett bekanalaztuk a vendégváró hallevet, majd nyitottunk egy Gábor által favorizált testes, Takler „védjeggyel” ellátott vörösbort (később kevésbé ismertet is…), és mire ágyba kerültünk, jócskán elmúlt éjfél. Fél ötkor pedig kelnünk kellett. Pontosabban nem volt kötelező, legkevésbé nekem nem, de a fiúkat nem mertem egyedül kiengedni a vízre. Különösen, hogy hajnalban komoly kis északi szél tarajosította hullámait, elsőfokú viharjelzés mellett. Előző este eltervezett hajózási útvonalunkat ez alaposan átírta, hiszen ötszáz méternél ilyenkor nem lehet mélyebbre menni. Az általam favorizált akadók pedig távolabb vannak.

küsz.JPG

Elsőként a móló végétől száz méterre álltunk meg. Bíztam abban, hogy az állandósult küszívás mólófej-közelben tartja a tüskéseket, de kapásunk sem akadt. Egyszer még átálltunk, ám ekkor már nagyon zörgött a víz; Gábor, aki az orrban foglalt helyet, folyamatosan a soron következő hullámot figyelte, és várta a felcsapódó vízpermetet. Feladtuk.

Odabent, a kikötőben nyugalmas víz várt bennünket. Előkerültek a szuper könnyű pálcák, apró jigfejek és gumihalak, tviszterek. A fiúk vitorlásról-vitorlásra járva ingerelték a hajó árnyékában leskelődő sügéreket, nem is eredménytelenül. Rövidesen jó néhány kisebb-nagyobb csapó érezhette magát becsapva, legalábbis átmenetileg. Gábor még egy siheder csukát is kikormányozott a tőkesúlyok közül. Időmúlatásnak aranyos kis foglalkozás volt, magam is belekóstoltam, sőt, fogtam is egy sügért, de inkább az este pontyai felé kacsingattam. A keleti szél enyhült ugyan, Zsoltiék azonban nem akartak kimenni. Rakózni akartak…

Igen, az UL-specialistáknak hosszú, nehéz dióverőre fájt a foguk. Kardozni akartak a balatoni pontyokkal. Gábor még világosban akasztott egy közel három kilósat, de azt gondolta, a bevágás után azonnal kötelező rövidíteni. A pikkelyest valósággal megröptette a visszahúzódó, erős gumi, kész csoda, hogy csak spontán leakadt a horogról, és nem történt súlyosabb amortizáció. Aztán fogott egy másfél kiló körülit, majd Zsolti következett. Ő is kikormányozott egy hasonló kis pontyot, hasonszőrű társát pedig alaposan megijesztette. Éjfélig pecáztunk, de be kellett érni ezzel a négy pontykapással, ami alapvetően nem rossz eredmény.

sügér.JPG

Vasárnap munkával telt a napom, a fiúkat magukra hagytam. Gábor átvette a kapitányi szerepet, és némi külső segítséget igénybe véve elhajóztak a Bóbitára, ahol Zsolti első dobására azért csak megmentette a mundér becsületét. A kiló feletti süllő kólaszínű gumihalra csábult el, és további kapásokat is csak ez a színvariáció adott. Igaz, több hal már nem esett, ahogy eső sem, pedig jólesett volna némi enyhítő körülmény a borzasztó kánikulában. Ezért talán nem meglepő, de a nap további része strandolással telt, és alkalmi sörözéssel. Elvégre a horgász is ember…

süllő.JPG

vitorla.jpg

hattyú.jpg

Közben eltelt egy hét, történt egy s más, csak éppen nem volt időm jegyzetelni. Az igazán tanulságos dolgok pontyéknál következtek be, öbölben és nyílt vízen egyaránt. Mindezekről rövidesen be fogok számolni, de most mennem kell: ma szabadult a harcsa, meg kell szólítani a kuttyogatót… 

Címkék: süllő pergetés sügér 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr44620713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2012.07.04. 16:04:41

szia!

julis 16-tol 1 hetig leszunk Badacsonyban, s erdekelne hogy a BH kikotoibe be lehet e menni horgaszni? En csak a kis csikosokat szeretnek fogni, esetleg koveseket. Ha Badacsonyban zart a kikoto akkor at kellene mennem Fonyodra? Tudnal Badacsony kornyeken ajanlani olyan reszt ahova beingedik a mezitlabas turista horgaszt?

koszonom

Willyfog67 2012.07.04. 20:31:13

@starboard:

Üdv Pali,

Badacsony remek hely, szürkebarát, rózsakő... :-)
Tudtommal a Badacsonyi kikötő bejárható, a nyugati szárnyról mindig szoktak horgászni. A keleti szárny rövid, elfoglalja a katamarán, de ott is bepróbálhatsz. Fonyód pedig nincs messze ( 5,5 km. .-), a kikötőjében próbálkozhatsz, de nem lenne baj, ha előtte kommunikálnánk. A navigáció miatt...

Üdv: Willy