Szakmai szemmel a süllőnyitányról

nyitónak.JPG 

Jól van, kivártuk, de remélem, megérte. Már múlt héten megérkezett Gabi levele, amiben - kérésemnek megfelelően - megírta meglátásait a süllőnyitányról, de technikai okok miatt csak most fértem hozzá. Ezennel közkinccsé teszem, hátha mások is találnak benne megfontolni valót. Száraz, unalmas szakmai téma következik - én előre szóltam... :-)

 

Csákó Gábor: Az eredményesség mögött

 

Adva volt három teljes nap, a paradicsomban. Paradicsom, mert annyi a süllő a Balatonon, a fonyódi akadókon, mint felénk, Békés megyében, már régen nem. Vendéglátóm és barátom igazán kitett magáért, hogy élményekkel gazdagodva, az – akkor még - vélhetően utolsó idei közös találkozásunkon és pecánkon, felhőtlenül szórakozzunk, és jól érezzük magunkat.

Volt minden, már az első húsz percben, ahogy a szigetre érkeztünk: dínomdánom, önzetlenség, pecára invitálás, és persze bor, sör, pálinka...

Zsolt annyit mondott: Lesz hal, Gabi!

Így is lett.

Azt hiszem, túlzás nélkül jelenthetem ki, az idei év leghalasabb, legjobb, és legtanulságosabb pecáját könyvelhettem el. Olyan, hogy napi tizenvalahány rávágásom legyen, nálunk már régen nincsen – sajnos. A balatoni süllők – érthető okokból, köszönhetően a horgászoknak és természetesen a rapsickodásnak is – csak tepsiméretűek, ellenberger nagyon húznak, sokkal erősebben védekeznek, mint a Körösök, vagy az otthoni állóvizek tüskéshátúi.

süllő.jpg

Két bottal készültem, mert a sok motyó mellett – menyasszonyommal érkeztem, azaz, akkor még csak barátnő titulus illette Ritát – redukálni kellett a felszerelést, és az UL kaliberű fölszerelés sehogy sem fért el.

A folyóvízi gumis, tüske botom, és Stamler Árpi által épített rövid mindenesem alkotta a flottát. Az erősebb 2,7 méteres, „derklasszik” 50­-100 gramm dobótömegű folyóvízi gumis-harcsás bot és a 2,1 méteres kb. 5-30 grammos, lefedte a dobálni kívánt méretű csalik tartományát.

Az első hajnalon úgy rágott a süllő, mint a kölyökkutya. Kettőt pislogtam, és Zsolt már húzott is egy halat – első dobásra -, majd még a megfelelőnek tűnő csali kiválasztásával szöszöltem, akasztott még egyet. A keleti szél erős volt, a csónak himbálódzott rendesen, de a halak kapókedve jottányit sem változott nagyjából reggel fél kilencig. Bármit feltehettem, értelemszerűen olyan méretű fejjel, amit az erős szélben azért éreztem, és agresszíven vezettem a csalit – mert muszáj volt. Az erős hullámzásban a plasztikcsali eredményesebbnek bizonyult, mint az élő, vagy döglött hal. Nem, mintha letett botoztunk volna, de a nap végén azért, körbekérdez az ember, meg hall is persze ezt-azt. (Például, hogy megfogtak egy zsivány nagy rapsicot Világos környékén, de ez más tészta most, itt.)

Az erősebbik bottal dobáltam leginkább, mert a nagyobb fejjel szerelt (a 15 cm-es gumihalhoz is 11 grammos volt a legnagyobb fej, amit választottam, az alig három méteres mélységhez) csalikat ezzel tudtam a nagy szélben felemelni az aljzatról úgy, hogy az valóban emelés legyen, és utána kitartott, lassú le-lebegés következzen, mintsem akadozva, a vékonyabb spiccű bottal, röcögtessek a márga-redőkben, el-elakadva. (Utóbbit próbáltam, éppen azért írtam, hogy az, kevésbé jött be, sőt…)

táj2.jpg

A szél csendesedésével, a késő délelőtti – vagy kora délutáni? nem emlékszem már – periódus másfajta magatartást kívánt. Kellett „finomkodni”, kisebb fejjel szerelt gumit húzni, és azt, az akadós részeken – ahol elsőre elhúzva pattogott, röcögött az alján a csali – fel-fellibbentve kivárni, amíg leveri a süllő. Délután, még sleppelve is fogtam, Zsolt valami csúnyának tűnő szóáradatot harapott el miközben a motort kezelte J Még mindig az erősebbik bottal iparkodtam, és csak néha-néha hajigáltam a lájtossal – bár avval is fogtam. (Jó példa arra, hogy milyen jól evett a hal, hogy a süllős csalijaim közül, Ritára bíztam, válogasson, és a délután folyamán, tulajdonképpen, minden halat más-más színű, típusú, fejméretű csalival fogtam – ami a kezébe akadt, minden darab fogósnak bizonyult)

Másnap némileg megváltozott a helyzet – egyrészt a hetekig tartó türelem elfogyott, és jól meg lett csapkodva az akadó nagyobbik része, másfelől, a szél sem kedvezett igazán, mert délire fordult. (Az pedig, Zsolt szavaival élve „lehúzza az akadóról a halat” vagy mifene.) Reggel el is tartott egy darabig, mire ráéreztünk, mivel, és merre dobáljunk. Részemről ugyanazt az agresszívabb, határozottan felemelős, kitartva lelibegtetősdit játszottam, mint az előző hajnalon. Kevesebb hal akadt, viszont, ezek szinte mind kivétel nélkül – nem úgy, mint a szombat hajnaliak – remek akadást produkáltak. Sokszor alig látszott ki a jigfej a süllők szájából…

felszerelés.jpg

Amikor a második nekifutásra, valamikor késő délután elállt a szél, az volt az igazán kereső peca. Elhúztunk ide és oda, a Zsolt által jónak vélt helyekre, aholis, egy kivételtől eltekintve, mindenhonnan csipegetettünk – mert fogni nem nagyon fogtunk, csak csíptünk, ahogyan a süllők is, a gumit. Nagyjából, ekkor váltottam a rövidebb, érzékenyebb botra – véglegesen. Evvel, a gyenge szélben, és a szélcsendes időszakokban olyan remekül lehetett érezni az alját, és annyira finoman lehetett mozgatni, libegtetni a gumit, amit még akkor is megettek, amikor más, mások által összecsapkodott részekre álltunk. Volt egy trükk, amit itt is bevetettem, azt hiszem, egy másik Zsolt nevű barátomtól lestem el – vagy éppen ő tőlem, tulajdonképpen, mindegy. Amikor éreztem, mondjuk második húzásra, hogy mely részen van valóban markáns törés, márga-domb, vagy éppen márga-luk az alján, akkor ott, a felemelt csalit nem libegtettem, hanem ahogy felső holtpontra emeltem, kis libegtetés után, zuhanni hagytam. Persze ez a zuhanás csak képletes, hiszen a 4-5 grammos fejekkel szerelt 12 centis gumik még a csónak mellett, laza zsinórral leengedve is mutatták, szépen mozognak – és ezt ették az egyre finnyásabban kapó egyenesfogúak.

táj1.jpg

táj3.jpg

A harmadik, legszebb idővel fogadó hajnalon végleg száműztem az erősebbik botot, néhány – ha jól emlékszem, pontosan három – lemaradásom után. Aztán a rövidebbel, büntetésbe kezdtem. A totális szélcsendben meg lehetett játszani ezt az „akadókeresgélést”, és minél hosszabbat tudott dobni az ember, és minél jobban belőtte valamihez az irányt, annál jobban feltérképezte az alját, hogy hol van, azaz hol lehet a hal, odalent. Az erősebben döcögő dombok, vagy a kissé tovább tartó lebegtetés utáni zsinórbelazulások mind-mind jelezték, hol kell majd, ugyanabban az irányba dobva, jobban figyelni. Amikor megvolt a hely, hosszút dobva hagytam, hogy megüljön a motyó az alján, kissé gyorsabb, de lentre tartott spiccel történő húzás után nagyjából 1-2 méternyire igyekeztem leengedni a csalit az aljára – ez persze a fejemben volt, könnyen lehet, nem is pont ott ért le először, hiszen nem látok a vízbe. Majd innen baromi óvatosan, de határozott, rövid spicc-emeléssel lódítottam feljebb, és néha, a felső holtponton lévő csalit icipicit (amíg utána spannoltam, hogy a várt rávágás esetén jó szögbe álljon a bot, azaz ne oldalt, és fent, hanem lent legyen a spicc)  zuhanva hagyva vettem fel a kontaktust. Többször a fenékről „ették” fel a halak a gumit, 1-2 másodperces ott heverés után, ahogyan Zsoltnak is. Ezen a napon, a kis Relax volt a legeredményesebb, fehér és neonzöld színben, parányi, 4 grammos fejjel. Gyakorlatilag, minden leverte.

Alapvetően, amikor fújt a szél, és volt áramlás, nagyobb fejekkel pecáztunk, és tudtuk azt, hogy emiatt a süllők is bátrabban táplálkozhatnak, míg teljes szélcsendben már egyszerűen nem emelkedtek a félméternyi-méternyi magasságig emelt gumira az egyenesfogúak. Aki a Balatonon jár, Willy felé, próbálja ki – én júniusban még eljutok arra! :D


fotók: a szerző fotói

táj4.jpg


A szerk.: Gábor! Köszönjük, érdekes, tanulságos mű, na de majd két hét múlva mutasd meg! :-)))

Címkék: süllő pergetés 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr744588485

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ex-leprás 2012.06.15. 11:36:22

az index címlapról idetévedő laikusok kedvéért érdemes megemlíteni, hogy a szerző az UL-technika korát megelőző apostola, aki még fényképezni is tud;
a tüskéshátú, valamint az egyenesfogú pedig olyan szinonima a süllőkre, mint a sportkommentátoroknál a luzitán a portugálokra :)

charon24 2012.06.15. 12:45:38

@ex-leprás:
kiegészítésként:
a szerző már rég nem úell-fan, és alapvetően, keveset horgászik;
az, hogy tud-e fotózni, annak a dolga megítélni, akinek/akiknek fotóz
ja, és néha az egyenesfogú és a tüskéshátú helyett, pipit is írt a süllőre :)