Két front között

Tanulságos horgászatban volt részem tegnap este. Töltsön az ember bármennyi időt a vízparton, legyen bármilyen biztosnak hitt az ismerete, az események folyama bizony mégis terelődhet olyan mederbe, melyre a végén azt mondjuk: na, erre se gondoltam volna! Ilyenkor aztán ismét rájövünk, hogy mégsem beszéljük tökéletesen a halak nyelvét…

A felvezetéssel ellentétben most nem kudarcról vagy betliről lesz szó. A hidegfronttal búcsúzó hét átmentette formáját hétfőre, de még kedd délelőtt sem beszélhettünk jelentős felmelegedésről. A légnyomás vasárnap emelkedett ugyan, de tegnap ismét esni kezdett. Ennek ellenére délután szép, szélcsendes, de meglehetősen hűvös idő volt, amikor kipakoltam motyóimat az öbölbeli horgászhelyemre. A víz nagyon sokat hűlt, feltűnően letisztult, ami annak volt a jele, hogy a halak aktivitása alaposan lecsökkent. Ennyi rossz előjel után ugyan mire is számíthattam?

Őszintén bevallom, semmi jóra. Béla bácsi a szomszédban, a másik Béla bácsi pedig kicsit odébb egész nap horgásztak, de még keszegkapásuk sem volt. Elővettem a mélyhűtőből a múltkori töröcskei versenyen „összeguberált” etetőanyagból egy kiporciózott zacskónyit, és gyorsan felolvasztottam. Közben új szereléket készítettem a rakós csúcstagjára (olyan csúnya szó az, hogy topszett), aztán beetettem. Hét óra volt ekkor.

Megvacsoráztam, majd némi internetes kalandozás következett, végül nyolc órakor beélesítettem a pecát. Először gilisztát fűztem a horogra, azzal a hátsó szándékkal, hogy megtudjam: legalább a keszegek érdeklődnek-e a madárlátta eleség után?

Keszeg nem, de egy szép sügér és egy kifakult, tenyeres-talpas naphal rövidesen megráncigálta a gilisztát. Oké – mondtam –, akkor ebből ennyi elég, tegyünk csak kukoricát a horogra, azt legalább a sügér és a naphal nem fogja kikezdeni.

Fél kilencig nem történt semmi. Ekkor azonban pöccent kettőt az úszó, majd nem mozdult. Apró keszeg – kommentáltam magamban, ami abban nyert bizonyosságot, hogy ismét kétszer megrándult az egy grammos pedző. Nem bír vele – fokoztam tovább, de azért kézbe vettem a botot. Néhány másodpercnyi szünet után három újabb gyors pöccintés, de most a harmadikba keményen beleütöttem.

A bot derékba maradt, majd rövid gondolkozás után kiszaladt a gumi…

Ha lett volna szabad kezem, bizonyára hátratoltam volna a sapkámat. Még ilyet! Ponty a horgon!

Szép, két kiló feletti pikkelyes volt a furcsa kapással jelentkező kosztos. Már majdnem bemerítettem, amikor lemaradt a horogról. Nem csodáltam, bizonyára csak a bajszába akadt a horog a felszívom-kifújom nevű, meglehetősen kétes játék során.

A ponty jelentkezése azonban reménnyel töltött el.

Öt perc múlva újabb csipkelődést jelzett az úszó. Keszegszerű, erőszakos ráncigálást. De most már résen voltam, és biztosra vettem, ez is ponty lesz. Kivártam. Végül, amikor a csipkelődés fokozatos ritmust vett fel, közbeszúrtam. A másfél kilós tőponty nagyon csúnya szemekkel nézett rám a merítőből, szegényt meg is sajnáltam. A horog, ha nem is a bajszában, de annak a tövében akadt, és csak egy vékony bőrhártya tartotta. Most nekem volt szerencsém.

Közben erősen sötétedett, világító patron került a hagyományos bóbita helyére. A furcsa, tili-toli-pöcögtetős kapások pedig kitartottak este tízig, amikor abbahagytam a pecát, mert ugye reggel ötkor kelni kell, másnap munka van… Nem részletezem, a horogra kerített nyolc pontyból csak négy ért el a merítőmig, a többit idő előtt elveszítettem. Olyan érzésem volt, mintha nem is a Balatonon, hanem valami túltelepített kockatavon horgásztam volna.

Na persze, a jól sikerült horgászatokat nem kell megmagyarázni, legalábbis felesleges, ráadásul a kivétel erősíti a szabályt – ahogy mondani szokták. Mégis, nagyon furcsa volt ez a pontybőség. Csökkenő légnyomás, sötétedés után megélénkülő déli szél, drasztikusan visszahűlt víz: mindezek külön-külön is csorbítják esélyeinket, de így együtt egyenesen ellentmondanak a jó fogási körülményeknek. Ebből is látszik, horgászni bizony akkor kell, amikor időnk van rá, nem pedig csak akkor, amikor biztosan tudjuk, hogy eszik a hal.

A megakasztott pontyokon kívül volt még néhány rontott kapásom is, amik szintén pontyok lehettek, de azokban az esetekben éppen kifújhatták a csalit. S hogy miért voltak ilyen kényesek, de mégis érdeklődőek a pontyok? Erre a mai reggel megadta a választ. Újabb hidegfront érkezett, nem is akármilyen széllel.

Bizony, tegnap este éppen két front között voltunk…

Címkék: ponty front 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr344520610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kisbobó 2012.05.23. 10:27:24

de megszeppent képet vág az ifjú azzal a nagy hallal!