Tengeren a rakós

Elmúlt este ismét rászántam magam az öböl pontyainak felderítésére. Erős nyugati szél fújt egész nap, gondoltam, sokkal érdemesebb lenne a hullámzással szemben, mólóvégről bevetni a rezgőspicces technológiát, de a kényelem és a kíváncsiság ismét elővetette velem a minap még betliző rakóst. Nem bántam meg, sőt… 

A sziget horgásztársadalma természetesen kivonult a mólóra, ugyanezen gondolatokkal felvértezve. Este hét körül beetettem (hat gombóc Maros ponty extra, csemegekukoricával meghintve), majd fél nyolc körül belógattam a rakóst. A szokásostól eltérően most 11 méterbe raktam össze, de csak azért, mert a tavalyi megpróbáltatások (kétszer léptek rá) minimum egy méterrel rövidítették meg. Fel fogom hívni Jacopót, és visszaküldöm Firenzébe ezt a jó öreg Colmic 8700-est, mert 1999 óta amin ez keresztül ment (és amennyien keresztülmentek rajta…), külön vitrint érdemelne az irodájába. Emlékül, hogy régen tudtak jó, strapabíró botokat készíteni.

Nos, kilenc óráig néhány bodorkán kívül nem volt komolyabb érdeklődő. Ezután beszaladt egy termetes kárász, néhány karikakeszeg, és a dévérek is megjelentek, mert sikerült fogni három szebb darabot. Aztán egy jellegtelen, pöcögtetős kapás után vízre bólintott a spicc, majd szépen kiszaladt belőle a bordó színű, folyadékkal töltött gumi. Megtört tehát a jég, közel két kilós pikkelyest sikerült rövid úton a szákba parancsolnom.

Tíz perc múlva újabb szöszmötölős kapás, keszeget sejtek, de a bevágás után a spicc már csak akkor jött ki a vízből, amikor a halnak a kukoricán kívül sikerült a horgomat is ellopnia. Egyenesen elindult a másik móló felé, gondoltam, fröccsözni siet a szemközti vendéglőbe, de azt már nem láttam a sötétben, hogy vajon odaért-e… Negyed tizenegykor sikerült egy valamivel kisebb, talán másfeles pikkelyest fognom, aztán olyan csönd állt be éjfélig (még a szél is elaludt), mintha korábban mi sem történt volna. A mólóvégről beszállingózó horgásztársak közül a legsikeresebbnek egy kapása volt, hal még keszeg sem. Érthetetlen.

Úgy terveztem, hajnalban visszanézek, mert látható volt, a pontyok kezdik belakni a kikötőt.

Reggel háromnegyed hatkor ébresztett a telefonom, és mire megtaláltam a második pulóverem zsebében, a család is talpra ugrott… Szép kényelmesen rendeztem be helyemet, de nem sok kedvvel, hiszen nagyon erős déli szél feszegette a botot. Etetés után húsz percig még kapás sem volt, aztán két karikakeszeg oldotta a haltalanságot. Nem lesz ez így jó! Lecseréltem az egy szem pácolt mézes kukoricát, és három szem szétnyomottat tettem a horogra. Máskor is hozott már halat az ilyen apró trükk, gondoltam.

ma reggel csatát nyert

szétnyomva még csábítóbb

Éppen fél hét volt, amikor Hortobágyi Zoli, az örökös „hajnali horgász” bebotorkált a mólóvégről, és megállt mögöttem némi diskurzusra. Öt süllőt sikerült fognia, de csak egy volt közülük méretes. Beszámolója közben egyszer csak mit látok: semmit! Nincs úszó! Ez annyira meglepett, hogy kapkodva vettem ki tartójából a botot, de bevágni sem kellett: kétkilós forma tükrös tornáztatta magát és engem, de azt most nem írhatom, hogy mindkettőnk örömére…

Ezután kávét főztem, és leültünk a padra Zolival. A rakós közben a helyén volt, amíg szürcsöltük a forró feketét, így igencsak igyekeznem kellett, amikor eltűnt az úszó. Újabb derekas hal nyújtogatta a gumit, jó ideig kellett fárasztani a szép pikkelyest, mire megszelídült. Itt vannak hát a pontyok, helyre állt a szokásos rend! A május eleje mindig meghozza kedvenc halaimat a kikötőbe.

A továbbiakban több ponty már nem esett, de a színvonal sem, hiszen bekopogtatott egy derekas ezüstkárász, aki a szákban landolt, egy kapitális pirosszárnyú, és a legvégén megérkezett az idei első doktorúr. Ők természetesen visszakerültek a lakóhelyükre.

A compó nem volt nagy, de a legjobban őneki örültem. És annak, hogy ismét tavasz van, a Balaton színes halválasztéka újból előkerült egy rövid, reggeli horgászat során.

Most megyek, mert délután vendégeim érkeznek, pontyot és bográcsot kell tisztítani. Holnap a hagyományos megyei horgász csapatbajnokságra utazunk, a Máriai-árokra . Rövidesen együtt lesz a régi csapat: Martin Gabi Kalocsáról, Gyetkó Karcsi Ráckevéről, Szita (bocsánat, Tisza) Laci pedig Kaposvárról zarándokol hozzánk, csak azért, hogy egy jó halászlét kanalazzanak. Mert megígértem nekik. Tehát nem hibázhatok!

Szilárdnak még korán volt...

A halak legszebbike

 

 

            

 

Címkék: compó ponty ezüstkárász vörösszárnyú rakós 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr484489780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2012.05.07. 16:50:03

Gyönyörű a vörösszárnyú, ahogy a compó is!

Fishraptor 2012.05.12. 15:08:09

Szia Zsolti!
Szép kis peca lehetett,,,grat,,,!))
Tegnap kimentem csónakkal, egy 35cm-es bodri jött, ekkorát még nem is láttam,,,,ennyi volt az egész esti termés! Mólón még mindig jönnek a Pontyok!)

Willyfog67 2012.05.13. 22:06:38

@steveolson: A balinjaid sem rosszak, nagyon jók a képek. Most látom csak, mi pocsékul fotóztunk, a pontyfogó hely könnyen beazonosítható... :-))))
@Fishraptor: Tibi, ami késik, nem múlik. A 35 centis bodorka már igencsak koncér!

Fishraptor 2012.05.14. 14:48:38

@Willyfog67: Tegnap mondták még páran, hogy fogtak ők is!))))