Jégveszte után

Dolgos héten vagyok túl. Vége a semmittevésnek, gőzerővel elindultak a halászati munkák, pénteken és szombaton pedig kilátogattam a HIT csarnokba. Jók ezek a kiállítással egybekötött vásárok, mert sok távoli ismerőssel, baráttal, egykori versenyzőtárssal szinte csak ilyenkor van lehetőségem találkozni. Ráadásul új technikai eszközökkel is felszerelkeztem, ám ezekkel majd egy későbbi posztban dicsekszem részletesebben… 

Már tegnap este eldöntöttem: ha jó idő lesz másnap reggel, megpróbálom becserkészni a kikötő téli keszegjeit. Nem sok reményem volt a horgászatra, hiszen erős északi szelet, rossz időt jósolt a meteorológia. Szerencsére reggel még nem fújt komoly szél, csak az égbolt volt borús, és csípősen hideg az idő. Másfél hete ugyan nagy bőszen útilaput kötöttem a Tél talpára, de úgy látszik, tévedtem. Az öreg kaporszakállú még itt ólálkodik a kertek alatt, ma hajnalban is enyhe mínusszal a batyujában emelte meg kalapját.

- Jó reggelt. Ámbár szívesebben mondanám: a viszont látásra decemberben – és kezet fogtunk.

- Csak ne siettess. Délután még a nagykabátomat is felveszem.

- Legénykedj csak, öreg harcos. Keménykedni már úgysem tudsz – és ebben maradtunk.     

Először előttünk próbálkoztam néhány dobással, de nem volt kapás. Aztán apránként beljebb somfordáltam a kikötőben, mígnem a Sekli büfé környékén rátaláltam a keszegekre. Kényesen, fázósan tolták-süllyesztették az úszó bóbitáját, pedig derekas, szép halak kóstolgatták a nagy szemű, frissen bontott csemegekukoricát. Legkedvesebb szerelésem, a jó öreg Slender Maxim sokgyűrűs olykor-olykor felnyögött egy-egy lendületesebb bevágás után.

Kezdetben vén karikakeszegek jöttek. Csodálom ezeket a halakat, és valahogy sajnálom is őket: óriási szemeikkel bánatosan néznek végig a vízfeletti világ hirtelen jött világosságán. El nem tudom képzelni, mit látnak, mit gondolnak ilyenkor, de úgy érzem, mintha nagyon is eltöprengenének sorsuk rosszra fordulásának okain. Tapintásuk hideg volt, mint a Tél hajnali kézfogása.

Rövidesen változás történt előttem: a karikák odébbálltak, és helyüket bodorkák foglalták el. Az első kettő mindjárt a vezérek közül való lehetett, legalábbis méretük alapján ezt feltételeztem. Aztán beugrott még néhány vörösszárnyú, de a bodorkák uralták a vízteret mindaddig, amíg Margó meg nem jelent mögöttem.

- Kész a reggeli. Utána pedig át kell ugranunk Lellére…

Ennyi volt hát az év első… de miket nem írok itt! Szóval, az év első horgászatát még lefagyás előtt megejthettem, ma a jégolvadás utáni első horgászaton vagyok túl. Bíztató kezdet, és most valahogy úgy érzem, halas év elé nézünk itt a Balaton partján.

Mire hazaértünk Lelléről, ideért az északi szél, rongyos, szürke hasú felhőket terelgetve maga előtt, a mólón pedig ott állt a Tél, és tényleg magára öltötte nagykabátját…

      

  

Címkék: bodorka télikeszeg karikakeszeg 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr354309913

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2012.03.12. 12:15:39

Irigylésre méltó méretű bodorkák!
Idén én is szánok rájuk egy kis időt!