A tolvaj

Az utóbbi időben néhányszor megloptak. Igaz, ehhez szükség volt az én felelőtlenségemre is, mert igaz a mondás: alkalom szüli a tolvajt.

   Nos, arról van szó, hogy nem a lakásba törtek be, nem is tárgyiasult értékeim tűntek el, hanem a halaimat dézsmálták meg. Ez a lehetőség abból a rossz szokásomból ered, hogy halat csak frissen vagyok hajlandó fogyasztani, azaz igyekszem élve tárolni mindaddig, amíg bográcsba nem kerül. Nálunk a mélyhűtőben legfeljebb süllő található, az is egy-két hónap erejéig; másféle fagyasztott hal kulináris értéke – különösen a zsírosabb fajoké – számomra a nullával egyenértékű.

   Szóval, kezdetben azt hittem, hogy a ritkán előforduló hallopások késő ősszel és télen való gyakoribbá válása annak tudható be, hogy ilyenkor már tovább lehet minden gond nélkül eltárolni a halat, azaz a tolvajnak van ideje tettét végrehajtani. Hosszú, gyűrűs szákomban a szeretet ünnepe előtt ragyogóan élve tudtam tartani például néhány pontyot. Igaz, halastavi pontyok voltak, de Karácsony környékén már ritkán juthatunk frissen fogott balatoni pontyhoz. Először az a két ponty tűnt el "pikkelyén-szálkáján" a szákomból. Joggal gondolhattam, a tolvaj egyszerűen kivette belőle, ámbár a szák körüli nyomok nem azt mutatták, hogy az ki lett emelve a partra. Egyébként is, ilyentájt már kihalt a sziget, csak négyen lakjuk, ezért idegen behatolóra gyanakodtam.

   Újabb két pontyot csak nagy nehezen sikerült ismét beszereznem. Három nap volt vissza karácsonyig, a víz közben befagyott, ezért a halak egy nagy halas kosárba kerültek, a ház elé. A kosarat teletöltöttem vízzel, és másnap örömmel láttam, hogy halaim nyugodtan, nem kiélve az oxigént, szépen lapítanak a kosár aljában.

   Következő reggel ugyanez a kép fogadott, azzal a különbséggel, hogy csak egy ponty lapított benne. Ezt nem hiszem el! Hát már innét is ellopják?

   El bizony! Ám a nyomok – az elszóródott vízcseppek, néhány kósza vércsepp – azonban másféle tolvajra terelték a gyanút. A halat – jól látható csapán – egészen a vízig vitte a tettes, majd ott, a víz szélén mintha megpucolta volna, ráadásul a kőláb melletti lékben talán meg is mosta. Elvégre holnap Karácsony, a megtisztított halat már nem kell mélyhűtőbe tenni…

   A maradék halat – biztos, ami biztos – konyhakésszé tettem, és zsigereit elhelyeztem a stég melletti kőlábnál, a lék előtt. Kifigyelem én, ki a tettes!

   Este odahelyezkedtem az ablakhoz, és leskelődtem. De lefekvésig nem jött senki. Másnap reggelre a zsiger ugyan eltűnt, de arra gondoltam, Gáspárék macskája vitte azt el, valamikor az éjszaka folyamán.

   Az elmúlt őszön ismét tűnt el hal. Legutóbb például kettő, november közepén fogott pontyom vált köddé – pontyzsákostul. Reggelre csak a pontyzsák stéglábhoz kötött madzaga maradt, végén egy darabka műanyaggal: a tettes eltörte azt a műanyag kapcsot, amihez a madzagot kötöttem. Hogy a szeme sülne ki!

   Azokból a szép keszegekből, amiket két hete fogtam, tizenöt darabot szintén betároltam a hosszú, gyűrűs szákomba. Két napra rá Erdei Zoliék, leendő új szomszédaink jelezték, jönnek a tanyavásárlás ügyeit intézni, én pedig frissen sült keszeget ígértem nekik ebédre. Éjszaka már fagyott, de a szákban és körülötte, vékony csíkban nem fagyott be a víz.

   Nos, másnap reggel mit látok: szákom tele elpusztult, furcsamód mállott keszegekkel; olyanokkal, amik mintha már napok óta döglöttek lennének, és foszlanának…

   Először nem értettem, mi történt velük. Aztán, amikor a jobb sorsra érdemes versenyszákomat kiemeltem, már láttam: a tolvaj kisebb-nagyobb lyukakat rágott rá a víz alatt, és hálón keresztül, egyesével megfogva a halakat, módszeresen kivégezte mindet. Rágta, harapdálta a hálóval együtt a szerencsétlen keszegeket, szinte ledarálta őket, de nem jutott hozzájuk. Ezzel mind a halak, mind a szákom ment a kukába, pontosabban a halak maradványait Zoliék – jobb híján – hazavitték a macskáiknak.

   Persze, már régóta sejtettem, ki a tolvaj. Tegnap azonban találkoztam is vele. Éppen a klaviatúra előtt ültem kora délután, amikor fiam lekiabált az emeletről:

   – Apa, apa, nézd, egy vidra megy a jégen!

   Valóban, egy legfeljebb második éves kis szőrmók igyekezett a kikötő jegén, azzal a szépséges, hullámzó mozgásával. Míg magamra kaptam a kabátomat, vidra koma megnézte, nincs-e helyén a szákom, aztán tovább sietett északnak, majd átváltott a mólón, és beiszkolt a sziget mögötti nádasba.

   Itt értem utol. Rászóltam az előttem hullámzó szőrmókra, imígyen:

   – Jó napot kívánok, vidrauraság! Mit tetszik itt keresni?

   Szegény kis vidra, mérhetetlen riadalmában lelapult, mint a megfenyített kiskutyák szoktak, és kétségbeesve felnézett rám. Ilyen közelről valószínűleg ekkor látott életében először embert; farka hosszan kiterülve maga mögött, szemei, mint két apró, bogárfekete gyöngy, úgy ragyogtak nagy szomorúságukban:

   – De hát nincs itt semmi, de semmi, kérem, én csak éppen erre sétálgatok…

   Hirtelen nem is foglalkoztam azzal, hogy papucsban vagyok, térdig süppedve az összefújt hóban; szaladtam, mert lencsevégre szerettem volna kapni a tolvajt, és néhány szóval felemlegetni sötét tetteit. A nagy sietségben azonban a fényképező masinát a tanyában felejtettem, és mire fiam kiért vele, a tolvaj már az öböl közepén ügetett. Pillanatokkal később eltűnt a kikötő betonlábazatnál; éppen ott, ahol a katamarán szokott várakozni.

   Most pedig azon gondolkodom, hogyan tudnék néhány törpeharcsát hozni a halastóról, mert bizony vágok egy léket a stégnél, és egy régi szákomba belerakom azokat a törpéket, és megúsztatom őket a jeges Balatonban. Elvégre alkalom szüli a tolvajt. De azt a ragyogó szemű, remegő bajszú, megszeppent kis szőrmók zsiványt bizony más szülte: a kényszer…  

(Fotó: Gunnar Ries Amphibol)

Címkék: novella vidra 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr884074987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*kredenc* 2012.02.08. 19:40:13

Nagyon szép jószág, amikor más halait pusztítja:)

Fishraptor 2012.03.10. 07:00:21

Sajna az én horgász helyemen is vannak, éjjel mindig hívják egymást, nagy zsiványok az biztos, de szépek is!)
Grat az írásért!))))