Januári tavasz

Reggel kissé borongósan indult a vízparti élet. Borongósan, de nem borúsan. Az volt az érzésem, mikor sétáltam egyet a szigeten, hogy igenis, derűsen kelt ma reggel itt mindenki. Nem tudom, Kázmér, a szarka valaha is ébredhetett-e bal lábbal. Ma biztosan nem. Míg elsétáltam a…

Címkék: bodorka vörösszárnyú télikeszeg karikakeszeg 

A pontyshow folytatódik

Az elmúlt hét a korábbi hetekhez hasonlóan telt. Én reggeltől-estéig dolgoztam, a pontyok pedig időnként elárasztották a móló nyugati, kis víz felőli részét. Szerdán például, amikor hazaértem öt óra körül, szó szerint öt-hét kiló közötti pontyok sétálgattak a…

Címkék: tavasz ponty dévér vörösszárnyú 

Ünnepi vereskeszeg

Kinézek az ablakon, és késő őszt látok odakinn. Viharos északi szél tombol, nagy pelyhekben zuhog a hó, ami földet érve elolvad ugyan, de mit számít ez, amikor most Húsvét van. Ám ne szomorkodjunk: az alábbi írással szeretnék ezennel valamennyi kedves olvasónak kellemessé…

Címkék: húsvét novella vörösszárnyú 

Keszegsereg-szemle

Ma délután csak egy jót akartam horgászni. Kicsit sikerült túllőnöm a célon: príma horgászat lett belőle! A tegnap este mellett azonban nem mehetek el szótlanul, de nem is akarok róla sokat fecsegni. Maradjunk annyiban: Tomi névnapját kellően megünnepeltük, ám Margó…

Címkék: tavasz bodorka vörösszárnyú karikakeszeg 

Tengeren a rakós

Elmúlt este ismét rászántam magam az öböl pontyainak felderítésére. Erős nyugati szél fújt egész nap, gondoltam, sokkal érdemesebb lenne a hullámzással szemben, mólóvégről bevetni a rezgőspicces technológiát, de a kényelem és a kíváncsiság ismét elővetette velem a minap…

Címkék: compó ponty ezüstkárász vörösszárnyú rakós 

Pergettyűs Tomi keszegjei

  Ha véletlenül valami oknál fogva nem sejtem, hogy itt a tavasz, egy valamiből csalhatatlanul megtudhatom: Pergettyűs Tomi megérkezett a szigetre. Jobb helyeken a gólya szokott elsőként érkezni, vagy a fecskék, de itt a szigeten öreg barátom megelőz mindenféle…

Címkék: bodorka sülthal vörösszárnyú 

A lehűlés előtt

Nem terveztem mára horgászatot. Ám amikor délelőtt tíz óra körül hazaértem dolgom végeztével, és ajtónyitás előtt egy szép keszegfordulást vettem észre éppen előttünk, az öböl közepén, elhatároztam: pecázni fogok. Egyébként is, délutánra komoly lehűlést ígértek,…

Címkék: bodorka vörösszárnyú 

Január idusán

Új év, új remények – tartja a közmondás, szerintem kissé tévesen, hiszen az elmúlt esztendő megvalósulatlan reményei egyszerűen áttevődnek a következő esztendőre, s ennél fogva nem is olyan újak. A horgászatban remélt sikereket sem a kalendárium határa szabja vagy…

Címkék: tél öböl bodorka vörösszárnyú télikeszeg