A második

A Balaton íze beharangozója 

borito.png

 

Az első valamiért a legkedvesebb. Hosszú története van annak, miképpen lett néhány kósza cirkalmazásból novelláskötet, amire felesleges lenne most kitérni, de hét évvel ezelőtt könyv született az addigi írásaim legnagyobb részéből. Most, hét év után pedig itt a második. Kicsit pufókabb, kicsit talán szebb külsőre, kissé sokat kellett rá várni, de megérkezett. Nekem nehéz bármit is mondanom róla, mert mégiscsak az enyém, de majd az olvasó megfogalmazza, mit merít belőle. Sokat tanultam a két kötet között, az első példáján és fogadtatásán, s mindezt igyekeztem is belegyúrni a másodikba. Hogy ez nem sikerült? Majd megízleli és eldönti a kedves olvasó.

Címkék: A Balaton íze Novelláskötet 

Kardosok, sugár nélkül

papa.jpg

Telik a kimért idő. Változik körülöttünk minden: a Balaton sem a régi már, ahogy gyermekkorom öreg horgászai is jó ideje azon a bizonyos túlsó parton pecázgatnak, ahova innét, a déli partról nem látni át, s nem azért, mert a Badacsony vagy Gulács elfedi a kilátást. A fából készült csónak ma már szenzációszámba megy, a kivénült nádbotok, modernnek számító textilbakelit pálcák végleg sutba kerültek.

De tavaszonként új nád sarjadzik, új hínár ver gyökeret a szélvízben, új halak és új horgászok jönnek. Mégis: a nád mintha satnyább lenne, a hínár ritkább, a horgászok ismeretlenek, a halak ezüstje pedig sokkal tompábban csillan, mint egykoron…

Címkék: novella garda 

A szerencse markában

koelo4.jpg

Aznap is, mint nyáron általában, hirtelen elhatározással vettem kézbe a pergető botot. Újabban megkedveltem ezt a fajta horgászatot, mert újabban ellustultam: vállamra a táska, kézbe egy pecabot, és már indulhatok is. Semmi egyéb hókuszpókusz, főtt kukorica, etetőanyag, kötegnyi pontyozó bot, csalis táska, pontymatrac, és sorolhatnám, mire kell még figyelni, nehogy a tanyában maradjon. Mint a málhás szamár, szoktam velük áttörtetni a strandon, megbotolva egy-egy gyanútlan napozóban, hiszen alig lát ki az ember a sok horgászmotyó mögül.

Címkék: novella süllő akadó 

Viharban

viha.JPG

Olvasgat az ember, és néha nem hisz a szemének. Aztán hall is ezt-azt az ember, és néha nem hisz a fülének. Végül, amikor olvas is, hall is ugyanattól a személytől az ember homlokegyenest ellenkező álláspontokat, már sem a fülének, sem a szemének nem hisz. Látja a részigazságokat, de ha a sorok között olvas, látja azt a mérhetetlen rosszindulatúságot, ami eddig így, eztán pedig majd úgy igyekszik rombolni azt a munkát, ami szerintük helytelen és semmi szükség nincs rá. Segítek: itt most a horgászatról, a horgászturizmusról van szó, és valami többről is, de ezt hagyjuk…



Rezgőspiccel metsző szélben

metsz2.JPG

Goromba egy idő volt ma. Nem éppen horgászatra való! Hideg, metsző északi szél... Brrrr! Ennek ellenére bevetettem a rezgőspicceseket, és - pontyot szerettem volna fogni. Abban a tudatban, hogy ma még sok meló vár ránk. Elvégre rendelve volt a szőlőültetvényt karbantartó iparosbrigád. Fogadjátok alább képes beszámolómat a mai horgászatról!



Balatoni körlevél

csorba3.JPG

Édes Istenem!

Amikor a Balaton halászatának leállítását kritizálják szakemberek, netán indokaikat meg kell vizsgálni és azokra válaszolni szükséges, azt mondom: ez is a feladatunk része. De amikor egy abszolút pályán kívüli „szaktekintély” agymenését kell végig szenvedni, no, arra már azt mondom: ezt azért mégsem!

Címkék: horgászat halászat 

Udvari Krónikás - 2014

tothgy8.jpg

Karácsony előtt levelet kaptam Tóth Gyuritól, aki az északi parton pecázik. Gyuri az éppen elmúlt balatoni esztendő tapasztalatait és élményeit osztotta meg velem, amit ezennel - természetesen a levélíró engedelmével - megosztok a Pelsológia olvasóival is. Bevallom, ha néha kapok ilyen levelet, akkor mindig úgy érzem, már csak ezért is megérte a fáradozás, a klaviatúra csépelése...

Címkék: compó süllő csuka balin dévér Balaton ottó bácsi 

A jégszobrászok

jeges21.JPG

 

A Tél éjjel jött, sebbel-lobbal.

Lábnyoma ropogóssá keményedett,

s rázendített Szél-korbácsával,

fenekestül felkavarva a jeges Vizet.

Címkék: Balaton Tél 

Mólóvégi mécsesek

kari1.JPG

Valkó Öcsi barátom mindig is büszke volt arra az öt napra, amennyivel előbb látta meg nálam a napvilágot. Születésnapjaink környékén, de leginkább a nevezetes napokon gyakran felemlegette sovány egy hetes előnyét, mely felemlegetésekből inkább most nem idéznék, különösen, hogy azokban rám tekintve semmi hízelgő nem szokott lenni.

Címkék: novella karácsony 

MataLand

mata01.JPG

December 20.

Nem sokkal dél előtt parkolok le Őcsényben, Matasics Józsiék portája előtt. Az, hogy néhány nappal vagyunk Karácsony előtt, csak a naptárból látható és érezhető: tizenöt fok meleg, kora tavaszias napsütés. Menyhalazni indulunk Mata mesterrel Mohácsra, ahol Karcsi bátyánk tanyáján kvártélyozzuk majd el magunkat, de most úgy tűnik, kirándulásunk célja legkevésbé a menyhal lesz. Inkább márna, keszeg, de semmiképpen sem menyhal ebben a remek, tavaszias időben.

No, de előtte nézzünk szét a Mata wobblerek szülőszobájában - nyitom meg a portaajtót, kopogás nélkül. Szálkás szőrű tacsi tipeg elém, mint fogadóbizottság, s valami egészen kellemes harmónia lengedezik az ajtó túlsó oldalán. Utoljára Atyafi portájára toppanva éreztem hasonlót...

Címkék: menyhal Duna Mata Bokor Károly 
süti beállítások módosítása