Két őn között

őn15.JPG

Halásszy nem így képzelte el Mindszent havának beköszöntét. Hányszor, de hányszor megálmodta, ahogy a kalyiba mellé telepített muskotályos szőlőn ekkorra már duzzadnak a szemek, részeg darazsak zsongják körbe a két öreg fűzt, s ő unottan heverészik a tűz mellett, ahol pirulnak az első balin szeletek, és úgy véli, azok a szálkás halpatkók akár az őszi naptól is pirulhatnának, oly nyárias az idő. A sziget ezennel már nem is a béke, hanem a jól megérdemelt jutalom apró szeletkéje, amit szinte habzsol az ember, s tömi magába mindazt, amit ráadásként itt kap.

Címkék: novella ponty őn Halásszy 

Hétköznapi c(s)ukiság

csuk.JPG 

Pergettyűs Tomi szépen eligazított a Salmo kupa után. – Vilikém – kezdte, miközben kitöltött két kupica pálinkát –, nem kellene neked ezt erőltetni. Hagyd a pergettyűzést másra, foglalkozz csak a pontyaiddal. Az való neked, az a kuka horgászat, amikor csak ülsz, és lesed órákon át a mozdulatlan úszókat. Na, béküljünk ki – és alacsony ívben felém hajította a teli kupicát.

Nem mondom, jófajta párlat a Pergettyűs-féle, ami csak annyiban az ő pálinkája, amennyiben az általam kínált pálinkák az enyémek. A párláshoz semmi közünk, különféle úton-módon kerülnek birtokunkba ezek a pálinkák, és most nem láttam célszerűnek, hogy félreugorjak a kupica elől. Már csak azért sem, mert Pergettyűs Tomi megbántott, béküljünk hát – pedig mennyire igaza volt!

Címkék: ponty csuka akadó 

Tisztaság fél egészség

a.JPG

Ismét címezzük mondandónkat egy közmondással, de most hagyjuk Halásszyt. Különösen, hogy a tegnapi pergettyűs bajnokságon, felvértezve a hazai pálya előnyével, totális betlit produkált a rendelkezésre álló hat óra időtartam alatt. Hogy társa sem fogott, az is egyértelműen Halásszy hibája, elvégre rossz helyeken adta ki a horgony le! utasítást. Ebből is látszik, Halásszy csak akkor tud halat fogni pergettyűssel, amikor a süllők nyilván egymás hegyén-hátán tolongnak a leglátványosabb akadók tetején, s rajta kívül ember fia nem járja a nagy vizet.

Címkék: ősz ponty akadó 

Az ígéret szép szó

 

ígéret5.JPG

„…Halásszy már alig foglalkozik a nyílt víz pontyaival, mert rövid az idő, mert a pontyok szanaszét ugrálnak, mert kagylót böfögnek, és különben is, idén valahogy nincs szerencséje velük. Eddig. De majd szeptemberben, majd akkor lesz nemulass! Most csak mulassanak – gondolja –, s az utolsó három alkalommal már pontyozó botot sem visz magával…”

Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó – szól a közmondás, s valóban: Halásszy ígért valamit még a nyár közepén, amit illett megtartani. Idő: szép és ráérő, e kettő kell még nekem – morogta az orra alá, amikor a süllők elfogyni látszottak az akadókról, és az a bizonyos, alig három kilós nyurga behörpintette a legnagyobb Orkát. Igen. Hét grammos fejjel (olykor emelgetni is lusták ennyi súlyt az úszó alatt), emelés közben, akár valami felajzott fenekeszeg, ami éppen eleget futkározik a snecik után, s így érthető, ha felpörög a meglódított Orkára. Na de egy ponty? Egy ponty csak ne szaladgáljon mindenféle műizék után! Legyen szorgalmas, törje a kagylót, és szedegesse a bedobott kukoricaszemeket…

Címkék: ősz ponty akadó 

Halpikkelyek ellenfényben (Augusztusi morzsák)

süllő10.JPG

Lepergett Kisasszony hava is. Talán nem szép ilyent mondani, de a hó végére elegünk lett a fiatalasszony hisztijeiből. Hol ragyogott a kedve, hol búslakodott, hol sírva fakadt, s mire válaszolhatott volna kérdésünkre: mégis mi bajod, már egy másik szem, egy más tekintet nézett vissza ránk. Mit tehettünk? Nadrágot húztunk a glottgatyára, pulóvert a pólóra, majd fordítva, s lestük a vizet: kedves kisasszony, mikor fújod ki már a mérged?

De ne panaszkodjunk. Az időjárás itt áldás, amott harag és veszteség. Azért ha ritkán is, de vízre szállhatott a horgász, s ezen ritka alkalmakkor nem maradt üres a ... (majdnem szákot írtam, pedig újabban bilincs az...). Most pedig lássuk csak, milyen morzsákat hagyott maga után a változatos hangulatú, szeszélyes augusztus. A néhány sornyi betét pedig legyen ízelítő a Halpikkelyek ellenfényben című írásomból, mely a következő kötetben lesz teljes terjedelmében olvasható...

Címkék: süllő csuka pergetés kősüllő Tihany 

Záporeső, zivatar

zápor5.JPG

Régen volt ilyen szép, hosszan tartó, egyforma időjárás – nyugtázza Halásszy, amikor délután menetrendszerűen leszakad az ég, s körös-körül a Balaton mentén, mint valami sűrűn felvillanó vakuk, úgy pislognak a másodfokot jelző viharlámpák (helyesen: viharjelző lámpák...). Szép ez így. Reggel paplanszerű köd szeli ketté a Badacsonyt, majd feltámad a keleti szél (hiába nincs viharjelzés, horgászni csónakból nem lehet), és fúj addig, amíg délután meg nem érkezik az újabb zivatar.

Címkék: süllő pergetés kősüllő 

Ave, Pelso! - Shogun mester dícsérete

zanderos0.JPG

Viharos délnyugati szél hozza a változást, melyet Halásszy egyáltalán nem kíván, elvégre nyár van, a nagy melegek és hajnali parti szelek ideje, amikor már reggel kilenckor árnyékba húzódnak a békák, s a pontyok is csak unottan, amolyan megszokásszerűen bukóznak az unásig fosztogatott vándorkagyló-telepek felett. Változásra pedig szükség volna, mert a pontyok nagyon tartózkodóak, kéretik magukat, incselkednek gyakori fordulásaikkal, és a horgász csak a feje búbját vakargatja, mit is tegyen a sok kipróbált finomság után – a horog elé.

Címkék: novella ponty süllő pergetés kősüllő 

Tényszerűen a balatoni halpusztulásokról

koi2.JPG
Az utóbbi hetek halpusztulásai okán nagyon sokan vészharangokat kongattak meg a Balatonon, mondván: valami nincs rendben a vízzel. Valóban, a benne élő hal nem azért pusztul el, mert nem jól aludt előző este, de a halpusztulások okait sem kell minden eddiginél súlyosabb emberi felelőtlenségek vagy sötétben bujkáló hal-ellenforradalmárok számlájára írni.

Címkék: halpusztulás 

Ajándék wobblernek nézd meg a horgát! :-)

matawobi1.JPG

Tudom, suta szójáték a fenti a cím, de ha közmondás-torzítás jöhet szóba egy különleges alkalom vagy esemény kapcsán, akkor mindig Andró barátom jut eszembe. A Papuk-ban vadásztunk éppen. Szakadt a hó, egy meredek emelkedőn haladtunk felfelé, és zerge küllemű, 70 évet fölöző kísérőnk meg-megállva visszapillantott ránk, kellő türelmetlenséggel a tekintetében. Kis csapatunk majd kiköpte a tüdejét, néhányan rendesen lemaradtak, így megálltunk mi is Andróval, hogy bevárjuk őket. Kísérőnk sürgetve, suttogva magyarázva mutogatta az óráját, amit talán még partizán őseitől örökölt, és csekély horvát nyelvismeretünk ellenére is megértettük: ha nem lépünk ki, elindul úgy a hajtás, hogy mi még fel sem álltunk, a disznók pedig...

Címkék: mata wobbler 

Fogasok helyett fogatlanok, avagy: őnfényezés május elsején

balin5.jpg

Tudható volt, hogy ez lesz. Előrébb jár a természet, fogasék is előrébb járnak – legalábbis majálisba készülődő üldözőik bottal üthették nyomaikat május elsején, a nagy szabadulás hajnalán. Pergettyűs módszerrel csak a legjobb kezű műcsali-bizgettyűsök fogtak és csak néhány speciális akadó olyan eldugott tövében, ahol gumihal normális esetben nem jár...

Címkék: pergetés balin akadó