Viharban

viha.JPG

Olvasgat az ember, és néha nem hisz a szemének. Aztán hall is ezt-azt az ember, és néha nem hisz a fülének. Végül, amikor olvas is, hall is ugyanattól a személytől az ember homlokegyenest ellenkező álláspontokat, már sem a fülének, sem a szemének nem hisz. Látja a részigazságokat, de ha a sorok között olvas, látja azt a mérhetetlen rosszindulatúságot, ami eddig így, eztán pedig majd úgy igyekszik rombolni azt a munkát, ami szerintük helytelen és semmi szükség nincs rá. Segítek: itt most a horgászatról, a horgászturizmusról van szó, és valami többről is, de ezt hagyjuk…



Rezgőspiccel metsző szélben

metsz2.JPG

Goromba egy idő volt ma. Nem éppen horgászatra való! Hideg, metsző északi szél... Brrrr! Ennek ellenére bevetettem a rezgőspicceseket, és - pontyot szerettem volna fogni. Abban a tudatban, hogy ma még sok meló vár ránk. Elvégre rendelve volt a szőlőültetvényt karbantartó iparosbrigád. Fogadjátok alább képes beszámolómat a mai horgászatról!



Balatoni körlevél

csorba3.JPG

Édes Istenem!

Amikor a Balaton halászatának leállítását kritizálják szakemberek, netán indokaikat meg kell vizsgálni és azokra válaszolni szükséges, azt mondom: ez is a feladatunk része. De amikor egy abszolút pályán kívüli „szaktekintély” agymenését kell végig szenvedni, no, arra már azt mondom: ezt azért mégsem!

Címkék: horgászat halászat 

Udvari Krónikás - 2014

tothgy8.jpg

Karácsony előtt levelet kaptam Tóth Gyuritól, aki az északi parton pecázik. Gyuri az éppen elmúlt balatoni esztendő tapasztalatait és élményeit osztotta meg velem, amit ezennel - természetesen a levélíró engedelmével - megosztok a Pelsológia olvasóival is. Bevallom, ha néha kapok ilyen levelet, akkor mindig úgy érzem, már csak ezért is megérte a fáradozás, a klaviatúra csépelése...

Címkék: compó süllő csuka balin dévér Balaton ottó bácsi 

A jégszobrászok

jeges21.JPG

 

A Tél éjjel jött, sebbel-lobbal.

Lábnyoma ropogóssá keményedett,

s rázendített Szél-korbácsával,

fenekestül felkavarva a jeges Vizet.

Címkék: Balaton Tél 

Mólóvégi mécsesek

kari1.JPG

Valkó Öcsi barátom mindig is büszke volt arra az öt napra, amennyivel előbb látta meg nálam a napvilágot. Születésnapjaink környékén, de leginkább a nevezetes napokon gyakran felemlegette sovány egy hetes előnyét, mely felemlegetésekből inkább most nem idéznék, különösen, hogy azokban rám tekintve semmi hízelgő nem szokott lenni.

Címkék: novella karácsony 

MataLand

mata01.JPG

December 20.

Nem sokkal dél előtt parkolok le Őcsényben, Matasics Józsiék portája előtt. Az, hogy néhány nappal vagyunk Karácsony előtt, csak a naptárból látható és érezhető: tizenöt fok meleg, kora tavaszias napsütés. Menyhalazni indulunk Mata mesterrel Mohácsra, ahol Karcsi bátyánk tanyáján kvártélyozzuk majd el magunkat, de most úgy tűnik, kirándulásunk célja legkevésbé a menyhal lesz. Inkább márna, keszeg, de semmiképpen sem menyhal ebben a remek, tavaszias időben.

No, de előtte nézzünk szét a Mata wobblerek szülőszobájában - nyitom meg a portaajtót, kopogás nélkül. Szálkás szőrű tacsi tipeg elém, mint fogadóbizottság, s valami egészen kellemes harmónia lengedezik az ajtó túlsó oldalán. Utoljára Atyafi portájára toppanva éreztem hasonlót...

Címkék: menyhal Duna Mata Bokor Károly 

Jó-e a balatoni süllő új méretkorlátozása?

mahor8.JPG

Kissé talán furcsa, de a balatoni horgászrend módosításai közül a legnagyobb vitát a süllő alsó méretkorlátjának 40 cm-re való emelése váltotta ki. Az ellene érvelők egyértelmű, világos kritikát fogalmaztak meg: a mélyre benyelt horog mindenképpen a hal pusztulását okozza, és tele lesz a Balaton fogyasztható méretű süllődögökkel. Többen jelezték, hogy a fogott süllőik java így méret alatti lenne, mert örülnek, ha minden 10-15. süllőjük éri el a 40 centiméteres nagyságot.

Az alsó mérethatár emelésével egyértelmű volt a cél: részben a faj egyedeinek szaporodását elősegíteni, részben pedig a horgászat eredményességét növelni. Mindkét cél elérése fontos és üdvözítő lehet, de mindenképpen megfontolandó volt az ellenzők véleménye.

Címkék: Balatoni Horgászrend 

Balatoni Horgászrend - 2015

farasztos.JPG
12 törölt, 9 módosított és 6 teljesen új horgászrendi pont, éves fogási kvóta, új méretkorlátozások, a behúzós horgászat szabályozása és a gyermek horgászok lehetőségeinek bővítése – címszavakban ezek a legfontosabb változások a Balatoni Horgászrendben. A továbbiakban bemutatjuk az új horgászrendet és igyekszünk magyarázatot adni a változtatások okaira.

Címkék: Balatoni Halgazdálkodás 

Csúcsrajáró "újságosírás"

kacsa1.JPG

Híreket lapozgatok. De ha ez nem lenne elég a mindennapok információáradatában, váratlanul kapok egy telefonhívást. Ismerősöm azután érdeklődik, hogy valóban jövő évtől csak engedéllyel lehet horgászni vitorlásról? Először azt hiszem, csak ugrat. Dehogyis - magyarázza -, olvassam csak el, elvégre én állítom...

Odakattintok (mert ez a lényeg, egy ideje én is tudom), ahonnét ismerősöm szerezte az információt. Olvasom, de alig hiszem, amit látok: