Tisztaság fél egészség
Ismét címezzük mondandónkat egy közmondással, de most hagyjuk Halásszyt. Különösen, hogy a tegnapi pergettyűs bajnokságon, felvértezve a hazai pálya előnyével, totális betlit produkált a rendelkezésre álló hat óra időtartam alatt. Hogy társa sem fogott, az is egyértelműen Halásszy hibája, elvégre rossz helyeken adta ki a horgony le! utasítást. Ebből is látszik, Halásszy csak akkor tud halat fogni pergettyűssel, amikor a süllők nyilván egymás hegyén-hátán tolongnak a leglátványosabb akadók tetején, s rajta kívül ember fia nem járja a nagy vizet.
Szóval, a kimerítő délelőtti napozás után úgy döntöttem, beteszem csónakomba a pontyozó venyigéket, és a csodálatos, szeptember végi tükörvizes délutánban csónakázok egyet. Reményem nem volt ahhoz, hogy találok pontyot, két ok miatt is. Részben azért, mert a pergettyűs naszádok se láttak egész délelőtt egyetlen pontyot sem, pedig a verseny alatt keresztül-kasul szelték működő ketyeréikkel a nagy akadót. A legfurcsább az volt számomra, hogy egyetlen árva pontyugrást sem láttam a versenykor. Mondhatom, szinte ijesztően üres volt a terep alattunk. Részben pedig azért, mert a víz szinte óráról-órára tisztult, és ezt kifejezetten utálják a balatoni halak. A pontyok különösképpen. Keresik a számukra biztonságosabbnak tűnő, zavarosabb részeket, amit ilyenkor az iszapon találnak meg.
Ezt csak azért írom, mert néhány, Balatonnal foglalkozó eszmecsere során többen értetlenül állnak az utóbbi időszakban tapasztalható gyenge békés halas fogások kapcsán. Amikor ilyen tiszta a víz, bizony a halak csak a sötétedés után bátorkodnak ki a szélvízbe, így a nappali, fenékig átlátszó vízben felesleges mutatvány a csaliáztatás.
Na de képzeld el, kedves olvasó: ülök a csónakban, aprókat húzok az evezőn, és kissé hunyorogva az őszi napsütés okán, áhítattal gyönyörködöm az öreg tanúhegyek látványában. Fél szemmel persze néha a halkereső ketyere képernyőjére pillantok, melyet látok is, meg nem is a szezonvégi fényárban, de nem számít, mert úgysincs mit jeleznie. Üres a kertek alja, üres a kő széle, több száz méter hosszban. Üres az akadó közepe is, a mélyebb gödrök, ahol csak egy-egy oszlopszerű márga- és kőtömb álldogál, vándorkagylóval dekorálva. Máskor itt is, ott is lebzselt néhány pikkelyes, ám most sehol semmi.
Aztán beúszik csónakom a Kocka szélére, velem szemben az új vitorláskikötő félig kész épülettorzója csúfoskodik. Kétszáz méterre lehetek a parttól. Nézem a már-már omladozó falakat, a meztelen téglákat, s azon gondolkozom, milyen remek kis horgászfalut lehetne itt felépíteni. Közben a csónak lassan továbbcsúszik, s ahogy a parton álló oszlop jelzi, rajta kell hogy legyek a sekélyes márgaplató tetején.
Rajta is vagyok. A víz 2,5 méteres itt, s már tovább is pillantanék, amikor az első kis gombóc bekúszik a képernyőre.
Aztán még egy, majd kettő, vízközt is, nicsak! – ujjongok szinte, s mire kezembe kaparintom a jelződugót, valóságos gombócmező alakul ki alattam. Óvatosan pottyantom magam mellé a dugót, s míg lassan tovább sodródom, négy marék kukoricát hintek széles mozdulatokkal köréje.
Nem vagyok különösebben izgulós típus, de most nagyot dobban odabenn a motor. Érzem, hogy ismét valami csoda vár rám.
Egy nappal a történtek után olyan, mintha álmodtam volna az egészet. Valószerűtlen. Hogy ilyen többet úgysem lesz, mert a víz most már tengerszerűen letisztult, s egyébként is, ekkora szerencséje csak néhányszor van horgászélete során az embernek.
A történet annyiban tért el a múltkoritól, hogy most a pontyok engedélyezték mindkét felszerelés bevetését. De éppen csak. A második készség úszója helyére döccent, amikor az elsőé szintúgy megbillent, de ahhoz a döccenéshez már nem volt közöm. Ritkán látott, "széle-hossza egy" tükörponty nyújtogatta a zsinórt, miközben – természetesen – a másik készség is életre kelt. Fél percig méregettem, melyik lehet a nagyobb, és úgy döntöttem az első delikvens a darabosabb. A másik készség orsójának fékjét kellően kilazítottam, lesz a mi lesz alapon. Rendes hal volt, megvárta, amíg végzek az elsővel...
Tévedtem. A tükrös nagyjából négy kilót nyomhatott, míg a második ragyogó tőpontyként leütötte az ötöt is. Néhány perc leforgása alatt két szép hal! Be sem emeltem a nagy merítőmet a csónakba, lazán kifordítottam őket – Isten veletek!
No de eztán már csak egy bottal tudtam horgászni, olyan szorgosan kapkodták pikkelyesék odalenn a kukorica falatokat. Jött még egy kisebb tükrös, a legkisebb nyurga talán két kilós lehetett, és a legnagyobb sem volt több hat kilónál, de kit érdekeltek centik, grammok?
Kivételes horgászatban volt részem ismét. Induláskor Pergettyűs Tomit csaltam magammal, de ő inkább elment mással süllőzni (az biztosabb, Vilikém…). Vessen magára. Sötétedésig nem maradt sok időm, ám nem bántam, mert órányi szórakozás után zsibbadni kezdett a jobb karom. Állítólag ez nem jó jel, de én a pontyokra gyanakszom.
Az idő hetek óta most stabilnak tűnik, szelet nem jeleznek, a víz tovább tisztul. Ha így marad, két nap múlva irigykedni fog ránk az Adria. Na de tisztaság, fél egészség, s az egészség csak akkor kerülhet most veszélybe, ha túlzottan is vigyázatlanok a pontyok, a horgász pedig megkeresi őket, és lopakodó üzemmódba kapcsol. Vagy türelmesen áthorgássza az éjszakát…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Bojlika 2014.09.30. 13:44:19
careca 2014.10.05. 17:37:08
Mi is hiába nyomtuk a partról... tavaszra már most lefoglaltunk egy csónakot! Mindig a márgás terület felett ugrálnak, főleg ha fúj a szél, mi meg csak vicsorgunk.
Nagyon jó volt olvasni ezt a cserkelős horgászatot. Amikor tiszta a víz szinte semmit se lehet tenni, talán csak ezt! Grat a halakhoz!
careca 2014.10.16. 21:48:12
A 90 -es évek derekán match bottal még simán csíptünk 8 -10 -es tükrösöket is, de ahogy bejött a bojli, egy két éven belül eltűnt a nagy pontyok zöme a Balcsiból. Szerencsére az utóbbi években már újra találkoztunk velük.
