Pontyvész a láthatáron - 1. fejezet

Ezt a címet adtam négy évvel ezelőtt megjelent írásomnak. Első fejezetünkben most frissítsük fel az akkor közölteket, tekintettel - sajnálatos - aktualitására.  A következő, második részben pedig a jelenlegi helyzetről szeretnék némi információval szolgálni. Ahogy…

Címkék: halpusztulás KHV 

Nyílt levél a BHNP Zrt-hez

Ma megkért egy közeli horgásztársam, ismerősöm, hogy levelét hozzam nyilvánosságra. Nem szoktam ilyet tenni, de most – mivel közérdekű problémáról lehet szó – kivételt tettem. Tisztelt cégvezetés! Mint rendszeresen Balatonon horgászó helyi lakos, panasszal szeretnék…



Híd a Drinán

Halásszy megelégedéssel tette le a könyvet. Talán, ha nem tervezik ezt a kirándulást, soha el sem olvasta volna Ivo Andric regényét, amiért – nem mellékesen – Nobel-díjat kapott. Ámbár az utóbbi időben már kétkedve fogadja az irodalmi Nobel-díjas műveket, de ebben a kötetben…

Címkék: Drina pénzes pér 

Szeptember este

A szellő délről nézett be a csónakba, de nem talált ott semmi érdekeset. Kíváncsiskodni azonban kell – ez a dolga –, és néha nem árt megbillenteni az úszók vastag, piros bóbitáit sem, mert azok olyan hetykén, szinte felkínálva a billegtetést, meredeznek a víz fölé. A…

Címkék: novella ősz ponty 

Őszelő

Szeptember! Eljött hát végre, és Halásszy úgy érzi, szabadságolták. Pedig dehogy. Ám újabban csend van, otthonának eddigi nyüzsgő, zajos környéke immár a béke szigete. Elmúltak az éjszakai vircsaftok, a részeg hangosság, a hajók jövés-menése, a szemközti butiksorról…

Címkék: novella 
süti beállítások módosítása