Évzáró horgászat

évz7.JPG

Horgászattal illő elbúcsúzni egy horgászévadtól. Ez – valljuk be – nem nagy ügy. Ha a víz be lenne fagyva, legfeljebb vágnánk egy léket, belógatnánk oda horgunkat, s míg elkortyolnánk a gőzölgő forralt bort, bizony elmondhatnánk: horgásztunk közben. Na de halat is fogni? Így együtt már nagyobb kunszt!

évz5.JPG

A körülmények most a kezünkre játszottak. Szinte tavaszias időjárással hízelgett a december vége, ráadásul betaláltak a keszegek is a kikötőbe. No, nem tonnaszám lehetett őket fogni, ahogy pontyékat tavasszal, de ilyenkor már élmény a fázósan, nehézkesen víz alá húzódó bóbita figyelése, majd a féltenyérnyi, tenyérnyi, s olykor szákos bodorkák, karikakeszegek és vörösszárnyúak fogása. Ilyentájt alaposan befinomítom a készséget, ami további élményt nyújt, s ráadásul jóval, de jóval több kapást a hagyományos módszerekkel szemben. S milyen érdekes: apró kis halak melengetik a télben ledermedt horgászszívet. Nyáron csak útban lennének. Igyekeznénk őket kizárni a horgászat nevű játékból, de most, most bizony az ő kegyeikért udvarolunk. Hajlik a vékony sokgyűrűs bot hegye, rugdalózik a riadt kishal, mi pedig boldogok vagyunk!

évz6.JPG

évz4.JPG

évz2.JPG

évz3.JPG

évz1.JPG

évz6.JPG

Kezünk halszagú, a pikkelyek csillanásában az elmúlt esztendő megannyi horgászélménye sejlik fel. S míg az eleresztett kishal kontúrját kíséri tekintetünk a kristálytiszta vízben, kissé elszorul a szívünk: vajon mit hoz az új esztendő?

Ez az év amúgy is viharos volt a Balaton partján. Fákat hajlítgatott a szél, volt, amelyiket ki is csavarta; hajókat vetett partra, hálókat, régóta keserű epében ázó hálókat dobott tericsfára a vihar. Talán örökre.    

Nem kívánhatok mást: az új esztendő erőt, egészséget hozzon mindenki házába, szép és erős halakat a horgok végére! Legyen nyugodt a Balaton vize, az árnyékokat nyelje el a világosság, s a hullámok végre ne a partokat rombolják.  

Eredményes, békés, sikeres új esztendőt kívánok minden kedves olvasónak!

évz.JPG

Címkék: télikeszeg 

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr765718421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nenono 2013.12.31. 08:31:59

Békés, boldog új évet, és szebb jövőt a "Nagy" víznek!

horgaszvidek.wordpress.com 2013.12.31. 08:59:43

Gratulálok!
Csak megjöttek a téli keszegek! ;)
Boldog, és halban gazdag új esztendőt kívánok Neked és családodnak!

Fishraptor 2013.12.31. 09:00:24

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek! :)

Clogfly 2013.12.31. 10:13:45

A Téli Keszeg!!! :) Bárcsak most lehetnék lenn, de boldog lennék!
Boldog Új Évet, Zsolti, még jobbat, mint az idei volt.

sipihoho 2013.12.31. 10:48:12

Boldog új évet kívánok!

godzikka 2013.12.31. 10:55:03

SZia Zsolt,

BUÉK Neked, és a családnak is. Szép volt az időjárásos metafora az idei balatoni "történések"-ről.

Üdv,
godzikka

jeszy01 2013.12.31. 21:27:02

Szép halak, mutatós, irigylésre méltó teríték, két kép nagyon hasonlít egymásra... :)

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

steveolson · steveolures.com 2014.01.01. 20:43:54

A téli keszegnél nincs is finomabb!

BUÉK!

Willyfog67 2014.01.02. 21:03:10

@steveolson: De van! Tűzdelt csuka, sügérfilé barna mártással... :)
Sztív! Mint az év első kommentelője, hasonlatosan az elmúlt esztendő első kommentelőjéhez, könyvjutalomban részesülsz!
Gratulálok!
Személyes átvétel, postaküldemény, válassz és válaszolj a pelsologia@freemail.hu-ra! :.)
BÚÉK!