Őszelő

őszülő.jpg

Szeptember!

Eljött hát végre, és Halásszy úgy érzi, szabadságolták. Pedig dehogy. Ám újabban csend van, otthonának eddigi nyüzsgő, zajos környéke immár a béke szigete. Elmúltak az éjszakai vircsaftok, a részeg hangosság, a hajók jövés-menése, a szemközti butiksorról hajnalig ideszűrődő ricsaj; egyszerre béke lett. Halásszy ezért érzi úgy, hogy rendkívüli pihenőt kapott, hiszen jókat alszik, kellemes hűvösség lopakodik esténként a nyitott ajtón keresztül a tanyába, és már nem fordítják fel ismerős-ismeretlenek a kései nyugalmat. Jól van, no, holnap reggel ugyan munkába kell mennie, de ez csak annyiban különbözik Pergettyűs Tomi boltba menetelétől, hogy ő előbb (potom egy órán belül) hazaér, s ha erre tekintünk, Halásszy tulajdonképpen nem is szabadságon van, hanem Pergettyűshöz hasonlóan – nyugdíjas…

A ma délutánt kissé elkényelmeskedte. Eleve későn ért haza, majd megvacsorázott, és némi tanakodás után úgy döntött: horgászni fog. Többször majdnem lebeszélte magát erről, hiszen kishala nincs, azt fogni már késő, a délutáni pontyozás pedig nem az a műfaj, ami az utóbbi két hétben sikerrel kecsegtetett. A pontyok megszéledtek, elfelejtettek ugrabugrálni, de annyira, hogy néhány délután még egy gyenge, sumák pontybukfencet sem volt képes felfedezni. Az idő sötétedésig már rövid, keresgélésre mindenképpen, ám az idő – másik aspektusból tekintve – egyúttal pazar is: szél se rebben, a víz tükör, a furcsán megkékült túlpart pedig tárt karokkal hívogat.

– Te apa! Kívánós lettem. Úgy megennék egy kis pontyderekat, rántva…

Az apa, mármint Halásszy ekkor kissé megrémül, mert Marghareta utoljára akkor mondott ilyesmit, amikor a kis Halásszyról még éppen nem tudtak. Jó, ez már tizenhat éve volt, és Halásszy rémülete természetesen vaklárma, de kész az asszonyi döntés: pontyoznia kell. Így leakasztja két pecabotját a mennyezet alá épített bottartóról, és bepakol a csónakba, amivel utoljára szombaton szaladt ki a vízre.

Elindul, de most nem szalad. Lassan araszol a csónak, miközben mélyeket szippant az őszelőből, ami úgy öleli körül, mintha nagykabát lenne rajta.

Végtelenül szép itt!

Pontyokat természetesen jó ideig nem talál, csak néhány balin pengeti a halfigyelő idegeket. Némelyik csendesen rabol, éppúgy, ahogy akár egy kényelmes pontydéd is fordulhatna. Lassan végigcsónakázik a kő szélén, ott, ahol a végtelen iszapos aljzat kezdődik. Ha valahol, itt csak lesz ponty.

De most nem talál. Vagy nincs is, vagy nem veszi észre. Aztán Bélatelep felé fordul, a Szakadt-part alá, ahol újabban azért akadt néhány sárgadolmányos. Telik-múlik a késő délután, figyelmesen elhajózik a hegy előtt oda-vissza – eredménytelenül. A Nap közben feltámaszkodik a Keszthelyi-hegység ormaira; giccsesen véressé válik a nyugati égbolt, de ezt a giccset most nem festőművész, és nem fotoshop készíti, hanem maga a természet.

„Talán..., talán a legénykori helyemen, az iszapba nyúló márgapadon lesz valami” – gondolja, miközben a parti irányzékokat figyeli, holott biztosan érzi: ma már horgászat nem lesz. Vaktában nem áll le – semmi értelme –, ugyanakkor nem bánkódik emiatt, mert amúgy csodaszép itt kint, hiba lett volna a parton maradni.

A kis villanymotort már régen leállította. Alig csúszik a ladik, de most, most kell felérnie a márgapadra. „Itt is van, ni” – pillant a ketyere képernyőjére, ahol, mint régi ismerősök, márgakupacok rajzolódnak ki. Ekkor, ebben a pillanatban azonban valami halk loccsanást is hall, de már látja is: éppen előtte, tíz méterre gyűrűzik a víz.

Balinos, mégis gyanús fordulás volt ez. Aztán megáll benne az ütő…

Apró buborékok több helyütt is! Feláll, és feszülten figyel: igen, amott, és lám, kissé távolabb is négy-öt buborék pattan a felszínre. Ezzel együtt valami kellemes, jóleső bizsergés fut végig a gerincén, érthetően: odalenn pontyok szaggatják a vándorkagylókat, semmi kétség…

Hát megvagytok!

Szinte lábujjhegyen parírozza a ladikot, és mint egy szellem, úgy horgonyoz le. Mindeközben fél szemét az előtte elterülő vízen tartja, és egyre izgatottabb, mert bizony ismét buborékok pattognak, igaz, kissé távolabb. Az első bedobás eredménye azonban lehangoló. Az úszó fel sem áll, fáradtan fekszik a víztetőn, mert most a márgapad tetején van, míg legutóbb a Bóbita mély vizén horgászott vele… Hogy a franc essen beléje! Lejjebb azzal az eresztékkel!

Másodikra már áll az úszó, de félszegen. Még kellett volna visszavenni abból az eresztékből – korholja önmagát –, hiszen ott legfeljebb két méteres víz van… Ám már billeg is az úszó, majd mikor bevágna, hirtelen megnyugszik. Kiköpte! De miért?

Helyére kerül a másik úszó is, és repül néhány marok kukorica köréjük. Lássuk csak: az első horgon három szem öregkukorica van felfűzve, a másodikon két szem, közéjük ékelt szivaccsal. Mégis gyanítja, nem a csali felkínálásán fog múlni a halfogás.

Most a másik úszó rándul kettőt. Azt is kiköpte! Halásszy tudja, nem keszeg piszkálta, és nem is beleúszás volt; úgy látszik, pontyék finnyásak. De csak finnyáskodjanak. Háromnegyed órájuk van sötétedésig, addig gusztálhatják a csalit, tovább egy percet sem. És Halásszy már bánja, hogy nem hozott magával sem meleg ruhát, sem világítópatront, azaz ha elfogy a fény, indulnia kell.

Tíz perc érthetetlen csend támad. Se buborék, se kapás… Talán, mégsem pontyok lettek volna? Az nem lehet. Halásszy már majdnem elbizonytalanodik, amikor a balanszírozott csalit rejtő úszó mocorogni kezd.

„Ha hullámzana a víz, észre sem venném” – nyugtázza a kapást, miközben bevág. Valami akad, de gyenge legénynek tűnik. „Hát mégis keszegek lennének?” – tornyosul szinte érthetetlenül a felismerés Halásszyban, de a keszeg siet a csónak felé, alig győzi utolérni. Aztán utoléri. Az úszó már a víztetőn, na, gyere te bodorka…

A bodorka azonban tovább úszik, és lám, máris félbevágott O betű a bot; Halásszy jólesően konstatálja, mégiscsak ponty van a horgon, ugye-ugye…

A hal szinte tépi a zsinórt, amit most a fék adagol. Halásszy többnyire kikapcsolt visszaforgás-gátlóval szokott fárasztani, de itt nincs idő kapcsolni, és ezt a tempót aligha tudná követni hátrafelé tekerve. Aztán a hal váratlanul lemarad.

„Gyengén akadt, a kontaktus sem volt meg az elején” – nyugtázza a horgász a halvesztés lehetséges okait, de nem bánkódik. Érzi, lesz itt még kapás.

Jól érezte. Ezután szinte félrészegen horgászott: kapás kapást ért, s a maradék fél óra éppen elég volt további négy ponty meghorgolására. A második Marghareta kívánságaként került szákba, mind a két és fél kilójával együtt. A harmadik Halásszy kívánságaként érkezett: csodaszép, hengeres, nyúlánk, színtiszta izomponty képében. Túl lehetett a hat kilón, de Halásszy nem bíbelődött a mérlegeléssel, ellenkezőleg: gyorsan visszaeresztette. A negyedik ismét leakadt, majd az ötödik, egy igazi pikkelytelen, négy kilóra taksált tükrös még a szákba került, a második mellé. S ekkorra a fény elfogyott, míg a pontyok – ki tudja?

…Szalad a csónak, szinte nesztelenül. Halásszy furcsállja, hogy nincs szúnyog, nincs lárma, csak az a jóleső csendesség, és odafönn, Göncöl szekere már mintha lefelé fordítaná a rúdját. Megrázkódik, mert hirtelen hűvös lett. Hiába, Szent Mihály havába léptünk! Megkezdődött a vénasszonyok nyara, s elérkezett az őszi pontyok ideje…

Grafika: Báthy Zoltán

Címkék: novella

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr865495752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

godzikka 2013.09.05. 10:40:05

Szia Willy,

Csak úgy süt az elégedettség az írásodból.
Szerencsés vagy, hogy a Párod néha küld is horgászni, az enyém inkább pöröl miatta. Csak akkor küld, amikor már apró rángásokat lát a szám sarkában péntek magasságában :)

Ügyes grafikust "találtál"!

Üdv,
godzikka

09.2013.04.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.09.05. 19:12:11

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.09.05. 20:53:08

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.09.06. 07:08:01

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.09.09. 17:38:20

A Balaton pártján

Könyveimről

Pelso a Facebookon

Ajánlott linkek

Utolsó kommentek

Címkék

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb

Linkek

RSS