Harcsavarázs
"...Június közepét pergeti a kalendárium. A Balaton smaragdzölden terpeszkedik csónakom alatt, odafönn türkizkékben pózol az égbolt. Éppen annyi szél lengedez, amennyire „szükségem” van. Kezem időnként lendül, és az apró fejű fadarab öblös (bizony, olykor-olykor még hamis) pukkanással keltegeti a kora nyári szezont. S reményeim szerint a harcsákat is.
Nézem a piros bóbitás úszót, néha a meder alakulását a halradar képernyőjén. Változatos mélységű, kemény aljzat felett sodródom. Márgahalmok, kőkupacok mindenfelé, és mivel most harcsára pályázok, minden medertörés tövében ott sejtem a nagybajszút. A víz legalább fél méter mélyen átlátszó, és ha az öregúr felkel odalenn, tán még a sziluettjét is meglátom. No persze, nem látok mást, csak Pista piros csónakját a közelben. Süllőzik. Kérdő intésemre legyint: semmi..."
A címet és a fenti sorokat egyszer már elsütöttem, az akkori élményeimből nem is idéznék többet. Minek is, amikor az elmúlt horgászataim a harcsák jegyében teltek, s ha nem is nagy eredményekkel, de kétségkívül mozgalmasan.
Az egész úgy kezdődött, hogy két elvetemült horgásztól kaptam egy vödör berki gilisztát. A nagylelkű csali ajándékozás oka egyszerű volt: nyáron reggeltől-estig dolgoznak, nincs idejük pecázni, a giliszták pedig őszig nem tartanak ki. Az ajándékozásról nem készült szerződés, ámbár ők most már úgy emlékeznek, hogy alapjában valami bartelüzletről volt anno szó, amibe – szerintük – akkoriban könnyelműen belementem. Állítólag megígértem, hogy ettől fogva megundorodnak a harcsapaprikástól. Meg a kapros túrós csuszától…
Kuttyogatós próbálkozásaimat az sem befolyásolta, hogy a pontyok időnként el akarták süllyeszteni a ladikomat felelőtlen ugrálásaikkal. Néha majd a fát verték ki a kezem közül, és bevallom, komoly önuralomra volt szükség, hogy ne álljak le velük egy kis tereferére. A pontyokat egyébiránt fogta boldog és boldogtalan horgász egyaránt, apraját-nagyját vegyesen, szákszámra. Na de amikor elsőként víz alá bukott a nagy, piros bóbitás úszó, nem láttam én sem pontyot, sem Balatont, csak az öreg nagybajuszt képzeltem a csónakom alá, majd – természetesen – bele, mellém, utasnak. Hogy az első alkalommal ez nem jött össze, magamat okolhatom: az év első harcsázó botos bevágásomnál talán még Woody Allen is komolyabbat produkált volna. A hal ennek ellenére megakadt, de néhány másodperces erősködés után kiköpte a horgot, ahogy az elszívott csikket szokás.
Természetesen valami irdatlan méretű harcsáról lehetett szó - hiszen elment. Egy szó, mint száz, kétségtelenül nehézsúlyú ellenféllel volt dolgom pillanatokig, de kár becsülgetni, becsmérelni pedig legfeljebb magamat tudom, amiért így alakultak a dolgok.
Második alkalommal a kertek alá eveztem. Kellemes, lotyogtató északi szél sodort a part felé, de csak feléig jutottam, amikor az év első harcsája megálljt parancsolt. Nem, egyáltalán nem húzta széllel szemben a ladikot, sőt, egyenlőtlen küzdelmünk alatt meg sem állította azt. A dédszüleire tervezett horog alaposan átbökte az arcát szegénynek. Harcsapaprikás ígéretemet ugyan palacsinta tésztába forgatott, bundás sült harcsára váltottam, ám gilisztaadományozó sporttársaimnak annyi munkája akadt aznap, hogy nem értek időben hozzám. Hidegen pedig nem szeretik ők sem a halat, így... na de nem folytatom. A rendszeres olvasó bizonyára kitalálta a folytatást.
Az első
Harmadik alkalommal fiam majdnem elkísért, ám a számítógép végül is győzött a pecabot felett. Nem részletezem: hat kapást produkált a kertek alja, pedig jártam másfelé is. A megfogott három pundra – remélem – öt-tíz év múlva ismét levizitálja majd a kukaccsokromat, de akkor már kesztyűs kézzel fogok velük bánni.
Ahogy legutóbbi alkalommal tettem. Ekkor Zoli kísért el, és bebarangoltuk az akadót Bélateleptől egészen a kertek aljáig. Kapások ismét a móló előtti vízterületen akadtak. Zoli egyet akasztott, amiről csak fotónk lett, testtel való érintkezés nem, ámbár mérete okán mindenképpen csak fotó maradt volna belőle. Én kettőt fogtam, az első már szemrevaló példány volt, amihez kesztyűt húztam. Vékony akadásnak tűnően mindössze a segédhorog egyik ága tartotta, így a kivételnél – egyéb eszköz hiányában – óvatosnak kellett lenni. Szerencsére nem történt baleset, legfeljebb annyi, hogy a feltételezhetően apró harcsanép alaposan megritkította aznap a berki giliszta állományunkat. A szemrevaló harcsából másnap Tisza Laci olyan, de olyan paprikást rottyantott, amivel könnyűszerrel megnyert volna mindenféle harcsafőző versenyt. Én eddig különösebben nem rajongtam ezért az ételért, de Tisza mester remekműve némileg átíratta velem a kedvenc halételeim listáját.
Zoli kézzel nem érintett harcsája
A kertek alját lakta ő is
Tisza Laci munkálkodik
Íme, az eredmény
Ennyit a történésekről. Gondolom, a színes élményeknél érdekesebb lenne néhány olvasónak a mikéntekről is hallani valamit. Többször felteszik a kérdést: mégis, milyen fával érdemes ütni, és milyen mélységben kell vezetni a csalit. Na és a helyszín, lehetőség szerint pontos koordinátákkal…
Ez utóbbi nem titok: a fonyódi akadó. Itt bárhol lehet harcsa, bármelyik márgapad, kőkupac rejthet nagybajuszút. És akár nagyot is! Ugyan legtöbbször az aprónép jelentkezik, de minden kapásban benne van a kapitális harcsa lehetősége, még most, pár évvel az emlékezetes harcsavészt követően is.
Az eszközről már könnyebb nyilatkozni. Mivel sekély (2,0 – 3,5 m) vízben ütünk, preferáljuk a minél kisebb fejátmérőjű, vékonyabb, szelídebb hangot adó fát. Kísérletezni kell, próbálgatni az eszközöket, és ha beválik valamelyik fadarab, bátran használjuk csak azt. A Balatonon olyan veszély nem áll fenn, hogy a harcsa megszokja, kitanulja a kuttyogatás műveletét. Hatalmas a víztér, egy adott, viszonylag szűk területen gyorsan cserélődhet az állomány.
Eredményességünket nagyban befolyásolja az, hogy milyen mélységben vezetjük a csalit. Ez első hallásra azért tűnik furcsának, mert alapvetően sekély vízen kuttyogatunk (leszámítva a Tihanyi-kút mély vizét). Azt tapasztaltam, hogy a fenék közelében vezetett csalira (2,4 m) van az érdeklődések túlnyomó (90-100 %) többsége. Nyilván azért, mert a kisebb harcsák aktívak elsősorban, illetve belőlük több van. Minden alkalommal az ütéshez legközelebbi botom végszerelékét 1,5 m mélyen vezettem, míg a mélyebben felkínált csalit kissé kiengedve (+ 3 m) helyeztem el; eddig a fent vezetett készségre nem volt kapásom. Korábban a fentebb vezetett horogra küszcsokrot szoktam tenni. No, erre már gyakrabban volt kapás, és az apróbbak is megtalálták az efféle csalit. Nem mondom, a küszcsokorra olyan kapásokat produkáltak harcsáék, hogy minden esetben libabőrös lett a hátam…
Tessék nekem elnézni, amiért a továbbiakban is a harcsákat fogom kísérteni, de mivel tisztában vagyok gyenge pontjaimmal, és a héten vendégeket várok, bizonyára elcsábulok majd a pontyok felé is. Addig is vegyék és olvassák Balázzsal közösen írt kisregényünket: ígérjük, nem fognak csalódni... :-)
Címkék: harcsa kuttyogatásA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.07.17. 12:51:21
A könyv szenzációs!! Kétszer olvastam és "sírtam, nevettem" egyszerre :))
black sabbat 2013.07.18. 06:15:20
Ha ott lennék most,akkor nem lenne gondod-lenne ponty a hétvégi vendégeknek!!!
Sajnálom,hogy haza kellett jönnöm!! (y)
steveolson · steveolures.com 2013.07.18. 11:14:31
Kínozni akartok ti engem!?
Willyfog67 2013.07.22. 19:16:07
Willyfog67 2013.07.22. 19:16:44
Willyfog67 2013.07.22. 19:18:21
steveolson · steveolures.com 2013.07.23. 08:53:36
A csuka azért belefér! :)
Szigetközi Pecás · http://szigetkozpeca.blogspot.com 2013.07.23. 09:07:22
Harcsát nem, de egy legyes balint összehoztam :)
link: szigetkozpeca.blogspot.hu/2013/07/mulegyes-balin.html
black sabbat 2013.07.23. 10:50:54
Willyfog67 2013.07.23. 21:47:32
Willyfog67 2013.07.23. 21:48:47
Viszek át egy hideg szódát, most indulok! :-))))
