Búcsú nyárelő havától

jún14.JPG

S íme, ma már júliust írunk. Pereg a kalendárium, sodródunk a mindennapok folyamában, és ha nem szeretnénk horgászni, talán észre sem vennénk, milyen szeszélyes nyárelőt hagyunk magunk mögött. Különösen igaz ez a balatoni horgász szemüvegén keresztül szemlélve: egy hét rekkenő hőség, egy hét szélvihar. Hogy unalmas lenne, amiért mindig az időjárást okoljuk elmaradt horgászatunk miatt? Megértem, s éppen ezért könnyelműen megígérem: a továbbiakban igyekszem függetleníteni beszámolóimat az időjárás rossz színben való felemlegetésétől, már ami a halak kapókedvére és a horgászati lehetőségekre lehet hatással.

Mivel az elmúlt három hétben ímmel-ámmal pecáztam, távirati stílusban pötyögtetek a klaviatúrán. Horogasz-tól kaptam egy csipás szmájlit, ámbár nem tudom eldönteni, melyik szeme sír, s melyik nevet; többetek pedig az éteren keresztül érdeklődött: miért fagyott le a Pelsológia? Elnézéseteket kérem, de több képet már nem akartam felrakni illusztrációként, s mostanában nagy kedvem sem volt írogatni valami szépbe hajlót, amihez – ugyebár – nem feltétlenül dukál valami nézegetni való.

Van törleszteni valóm. Természetesen nem a svájci frankosra gondolok (akkor inkább a kékfrankos…), de Balázsnak, a nagy öregnek megígértem: vénségére :-) megtanítom pecázni rakóssal a nagy tavon. Az úgy lett volna, hogy eljön hozzám, s a kezelt helyen – pikk-pakk – tologat egy keveset, fog néhány pontyot, dévért, kárászt, hadd érezze azt, milyen is, amikor jóképű pontyok és keszegfélék nyújtogatják a botba szerelt gumit. Na de a jóképű pontyok az elmúlt hetekben valamiért kerülik a szépen kezelt helyemet, és azt a szégyent mégsem akartam megérni, hogy két karikakeszeg kedvéért autózzon Balázs 150 kilométert. Zander Bég viszont egyszer beesett (rakós botjával a hóna alatt…), és éppen akkor, amikor a legjobban esett. Ennek ellenére Imi kikormányozott egy szép kis pontyot és egy csúnya nagy kárászt remekbe szabott margin botjával. Meg is irigyeltem a kis Shimanót, de az öreg Browningot, Martin Jani bácsi örökségét eszem ágában sincs lecserélni semmiféle új, menő petrencére…

jún9.JPG
Imi feszeget...

jún10.JPG

...majd dédelget...

...végül menekül (mert jól esett)...

Az elmúlt három hétben – nem hiszem, hogy rosszul számolnám… – kettő alkalommal ültem csónakba. Írhattam volna, hogy két alkalommal, de még valaki – mondjuk Horogasz – hétnek olvasná, és ismét megirigyelne. Irigységre persze semmi ok. Egyszer majdnem volt egy pontykapásom, másodszor pedig majdnem volt egy süllő rávágásom. Igaz, a második alkalommal Csuka Csaba, régi jó ismerősöm (minden évben kifogom többször is, de se nem kisebb, se nem nagyobb 2,5 kilónál…) ismét levizitálta a béka ketyerét, amit Gili nyilván Orka double tail-ként jegyezne. Csuka Csaba – szokásához híven – éppen csak megnyalta a béka ketyerét, érthetetlenné téve kifogását, mert ilyen akadással…

jún5.JPG

A szentlélek tartja

Egy kicsit én is...

Jövőre, ugyanitt...

Szóval, szeretnék már egy termetesebb Fogas Ferit is a csónakba terelni egyszer hasonló akadással. Valószínűleg azonban rossz helyen keresem Ferit, mert ma reggel például, míg felvettem a bukósisakot és berúgtam a motort munkába indulván, a túlsó móló szélén, szinte a katamarán alól két pecás idős prof. Fogas Ferit tessékelte partra, becslésem szerint mind a hat kilójával együtt (jó ideig nem tudtam becsatolni a bukósisak szíját, úgy tátva maradt a szám…) A másik lehetőség, hogy rossz csalit alkalmazok Fogas Ferenc becserkészésére. Erre múlt péntek estefelé jöttem rá, amikor rakós botom horgát jóféle Maros-Mixes XXL pellettel csalizva, finom kapást követően meghorgoltam ifjabb Fogas Ferencet. Az időzítés hihetetlen volt: míg igyekeztem Ferivel lekezelni, aki bőszen nyújtogatta a gumit, megérkezett Kufa és Pergettyűs Tomi. Látva, hogy süllő van a horog végén, azonnal külső akadást – revancot – emlegettek, és mondták, megvárják, amíg – a szabályoknak megfelelően – visszaeresztem majd. Ferikének azonban remekül akadt szájszélbe a horog (nem mondom, hogy jól és biztosan…), Pergettyűs pedig annyira szívére vette az esetet, hogy elfelejtett visszajönni a beígért fehér nagyfröccsével egyetemben.

jún12.JPG

jún13.JPG

Rakós botos próbálkozásaimat színessé a doktor urak tették. Nem tudom, ki hogy van vele, de ha én compót fogok, szinte rózsaszínné válik körülöttem minden, megszépül a csúnyán alakult nap is. Talán nem is baj, hogy alkalomadtán, ámbár egyre ritkábban látogat meg, ettől fogva nem közönséges, egyszóval – megunhatatlan. De erről a felsőbbrendű szépségről már írtam korábban, most nem gyarapítanám ezzel június összefoglalóját: adok inkább néhány képet, friss illusztrációként.

jún4.JPG

Egy doki...,

jún3.JPG

...két doki....,

...hoppá! TSZ-pólóban is horgászom időnként... +18. :-)

Korábban arról is szavaltam már, hogy horgászni nem csak szeretni, hanem tudni is kell. Attila szomszédom nem tud kivetkőzni birkózóolimpikoni mivoltából: bemutatta a szájtáti népeknek, miként kell tenyeres-talpas nyurga pontyot leszkanderozni az öbölben. Mellettem. A történeti hűség kedvéért azonban kezdjük a sort barátja, Balázs nyurgájával. A két szem csemegekukoricát még én adtam neki, amit felfűzött a horogra, majd behajította a hajójárat közepébe. Fél óráig leste a kapásjelzőt szorgalmasan – semmi –, majd beugrott egy sörért. Ez idő alatt az alábbiak történtek:1. Öt-hat kiló közé saccolt ponty kivágta magát az öböl közepén. Meg is jegyeztem Margónak: éppen ott, ahová Balázs dobott… 2. Egy perc elmúltával életre kelt Balázs botja, éppen a nyél végét kaptam el… 3. Balázs érkezik a sörrel, én pedig birkózom a hallal. Felajánlom a botot, de Balázs inkább a merítőért siet… 4. Három perc múlva parton a hal. Fotó. Szerintem jól sikerült, a sört pedig megosztotta velem. Elvégre megérdemeltem…

Attila viszont másnap, már a viharossá fokozódott szélben szkanderozott le egy hasonló szépséget. Mondtam is, nem volt fair a meccs, hiszen nem voltak egy súlycsoportban…

jún1.JPG

Balázs gyönyörű nyurgája

Ez a szigorú tekintet egyszerűen érthetetlen... :-)

És végül egy szenzáció. Nem, nem túlzok: szenzációs hírt közlök most az olvasóval. A dologhoz egyébként csak ennyi közöm van, mert Gábor barátom ma délelőtt, keszegezés közben mit fogott? Na, mit? Annyit elárulok hirtelen, hogy nem halat. Elméletileg már kihalt a Balatonból, valamikor a hatvanas évek végén. Segítek: akkor a peszticid mérgezés volt a vesztük, a túlélőket pedig az angolna irtotta ki. Kápis? Bizony, kérem: egy rákot. Egy igazi, eleven, balatoni rákot. Lakóhelye most is a fonyódi kikötő, és most már joggal reménykedhetek: ha van rák, előbb-utóbb lesz menyhal is!

Ezzel búcsúznék nyárelő havától, s ezennel vessük be magunkat Szent Jakab havába, a nyár, a szép víz, a kuttyogatott harcsák, pergetett nagy süllők és döhér pontyok havába…

jún15.JPG

Honnét jött? Öröm, hogy itt van!

jún16.JPG

Címkék: rák compó ponty süllő

A bejegyzés trackback címe:

https://pelsologia.blog.hu/api/trackback/id/tr55386965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jójo 2013.07.02. 22:13:35

Üdv a blogodon Willy!
Végre láthatunk balatoni halakat a mestertől!-még "18+" is van, igaz szigorúan nagykoruaknak -...)))D
A dokihoz külön grat, na meg a vegás ifj FF-hez is...
A rák véletlen nem a cifrák közül való?
Üdv

07.2013.01.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.07.03. 19:13:17

AtyafiPeca · http://atyafipeca.wordpress.com/ 2013.07.03. 22:38:08

A Balaton pártján

Könyveimről

Pelso a Facebookon

Ajánlott linkek

Utolsó kommentek

Címkék

Blogajánló

Archívum

Feedek

Egyéb

Linkek

RSS