Pünkösdi királyság
Újabb ünnepeket hagytunk magunk mögött. Igaz, a szombati napom munkával telt, de tegnap és ma jutott idő a semmittevésre.
Vasárnapra nem ígért a meteorológia valami jó időt, ennek ellenére nem panaszkodhattunk: az ebédünket megzavaró röpke kis záporon kívül talán csak a kora reggeli erős keleti szél kellemetlenkedett. Nem is mentem messzire horgászni, gondoltam, meglesem az öböl halait, mennyire aktívak napközben. Reméltem pontyot is, ám csak fehér halig jutottam. Igaz, azt is csak akkor tudtam fogni, amikor szúnyoglárvát tűztem horogra. Ám ekkor folyamatosan jött a dévér, átlagosan 20-30 dekás példányok, de beesett néhány fél kiló feletti is. A legdarabosabb halat egy ezüstkárász személyesítette meg, már-már pontynyi méretben.
Kipróbáltam: szúnyog helyett trágyagilisztát tűztem fel. Azt hittem, ezt is díjazzák a dévérek, de nem: ritkán, kényesen nyúltak a féreghez, a kapás gyakorisága tizedére csökkent. Ahogy újból szúnyog került a horogra, máris helyreállt a rend, és úgy tűnt, mintha a dévérek versengenének odalenn a ritka, finom falatért. Az este sem hozott változást, a pontyok aznap elkerültek, míg mellettem Gyula rezgőspicces készségével kettőt is kikormányozott. Sőt, pickerrel akasztott egy olyat, ami nagy kényelmesen bemasírozott a kikötött katamarán alá, és ott nemes egyszerűséggel leakadt a horogról.
Ma reggel Gyulával kisétáltunk a móló végére, leskelődni megint, de most a balinokra voltunk kíváncsiak. Utunk során lefotóztam a legszelídebb vadkacsa családot, amint a nád mögötti kis fészkükben sziesztáztak. Anyjuk nincs egyszerű helyzetben, mert ez a kis récealom meglehetősen szeleburdi, mozgékony társaság, igazi rosszcsontok. Imádják a csemege kukoricát, amit már kézből is elfogadnak.
A móló végén kellemes nyugati locsogó zavarosította a kövek előtti vizet, ahol egy-két fenekeszeg, kihasználva a látom-nem látom határvonalat, láthatóan reggelizett. Az első rendesen megviccelt, ellopta a kis sárga Sandrámat. Kis híján megsirattam. Úgy tépett meg a hal, hogy bevágni sem tudtam. Hiába, a kövezésen áthúzott zsinórt olykor nem árt átvizsgálni, és felfrissíteni a kötést…
Ezután Gyula fogott egyet pocakos Rapalájával. Én is felkötöttem ezeréves úszó fahalamat, amivel akasztottam rögvest kettőt, de mindkettő lemaradt. Az ebédünket pedig megint zápor zavarta meg, szinte menetrendszerűen.
Királyság volt ez a hétvége, igaz pünkösdi királyság. Majd holnap jó lesz visszaemlékezni rá…
Végleg elveszítve
Címkék: pergetés balin ezüstkárászA bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
